Mellkasomon összefont kézzel álltam a pokol palotája előtt, és vártam, hogy Lux végre felrepüljön, miután tegnap apám rám parancsolt, hogy foglalkozzak a lánnyal. Így nem volt más választásom, mint odavonulni a szobájához, és elmondani neki, hogy elég sokat fogunk találkozni, legalábbis addig, amíg meg nem tanulja használni a képességeit.

Lux örült a látogatásomnak, megemlítette, hogy eléggé megijedt, amikor közölték vele, hogy meghaltam. Kedves volt tőle, de bárcsak ne mondta volna ezt, mert utána egész éjszaka ezen agyaltam. Aztán persze felrémlett csókjának az íze, és kerek fenekének tapintása, miközben...

- Nael! – zökkentett ki igencsak elfajuló gondolataim közül Lux. – Hogy csináljam?

- Rugaszkodj el! – tanácsoltam mosolyogva, és kitártam feketés pirosas szárnyam, majd lendületet véve felröppentem a feje felé. – Gyere!

Lux mézszín szemével vizslatott engem, ugyanis sikerült már elérnem, hogy megtanuljon részletekben átváltozni az elmúlt két órában, így csak a szárnyai voltak nyitva, ahogy nekem is.

Végül egy pillanatra lehajtotta a fejét, majd egyszeriben meglódult a levegőben. Elsuhant mellettem, mint a szélvész, azonban hamar elvesztette az irányítást, így meteorként zuhant a kemény kőtalaj felé. Először eltűnődtem rajta, hogy hagyom leesni, aztán meggondoltam magam, és odaröppentem mellé, majd megragadtam a karját, és magamhoz vontam. Derekát átkarolva húztam magamhoz, míg ő halálra vált arccal pislogott felém. Tenyere vállamra simult, hogy megkapaszkodjon bennem.

- Köszi – motyogta, miközben ismét pipacsvörösre pirult az arca. Tekintetem ajkára esett, majd visszanéztem a szemébe.

- Nael! – törte ketté apám szigorú hangja a pillanatot. Jobbra döntöttem a kobakom, hogy lenézzek rá, majd elvigyorodtam, és szorosabban átkaroltam a lányt, hogy nehogy véletlenül elejtsem zuhanórepülés közben.

Amint a lábam talajt ért elengedtem Luxot, és apám felé fordultam.

- Apa?

- Mit csináltok? – vonta fel kérdőn a szemöldökét.

- Repülni tanítom – közöltem vele a puszta tényt.

- Értem – rázta meg a fejét. – Ez abból áll, hogy a levegőben smároltok?

- Senki sem csinált ilyet! – csattantam fel. – Mit akarsz?

- Kíváncsi voltam, mit csináltok – rántotta meg a vállát. – És, hogy megy a repülés eddig, Lux? – fordult a lány felé, aki eddig szégyenlősen toporgott mellettem.

- Rosszul – vallotta be. – Majdnem leestem, de Nael elkapott.

- Anyád egyszer kitörte a gerincét, amikor repülni tanult – nevetett fel apa. – Aztán két hétre rá már jobban csinálta, mint én.

- Köszi a sztorit, apa – forgattam a szemem. – Akkor menj, és keresd meg anyut, hogy elmesélhesd neki ezeket a megható közös emlékeket.

- Mi bajod van, fiam?

- Semmi, csak idegesít, hogy a sarkamban vagy.

- Ez nem igaz! – szállt velem vitába apa várakozás nélkül. – Már az is baj, hogy figyelmet fordítok a legnagyobb fiamra?

- Igen, elmúltam már tízéves, nem szükséges ellenőrizgetned.

- Rendben, Nael – fordított nekem hátat, majd sértődötten elsétált a nagykapu irányába.

- Miért vagy ilyen az apukáddal? – kérdezte Lux félénken. – Szerintem kedves tőle, hogy törődik veled.

- Csak azért jött ide, hogy megnézze, hogy nem szexelünk-e éppen – közöltem vele mogorván.

- Te elmondtad neki, hogy mi...? – döbbent le Lux, még íves ajka is elnyílt a meglepettségtől.

- Nehéz bármit eltitkolni az anyám elől, ezáltal pedig az apám is megtudja, mert össze vannak nőve – sóhajtoztam kimerülten. Néha az agyamra mentek a szüleim, még akkor is, ha alapesetben hálás voltam nekik odaadásukért.

- Nem örülsz, hogy szeretik egymást? – rebegte Lux.

- De – rántottam meg a vállam. – Csak számomra ez nem újdonság, tudod? Ők tulajdonképpen egymásnak lettek teremtve, vagy hogy mondjam – magyaráztam a a szüleim romantikus balladáját.

- Ez nagyon aranyos – mosolyodott el Lux. – Szerencsések.

- Azért elég sok szarságon mentek keresztül, amíg eljutottak idáig, nem irigylem őket – húztam el a szám oldalra.

- Például? – érdeklődött Lux arcomat kémlelve.

- Sokáig tartana mindent felsorolni, de egyszer régen anya meghalt, és apa annyira kiborult, hogy elpusztította az egész mennyei sereget, akik éppen azért érkeztek ide, hogy megöljék anyát, amiért ő megtette ugyanezt egy arkangyallal.

- Ilyen erős az apád? – pislogott rám Lux nagy szemekkel az információ hallatára.

- Igen, ő elég menő – vigyorogtam rá. – Tulajdonképpen szerintem ő a legerősebb mindannyiunk közül, mert nagyon ott van agyban. Mindig azt tanította, hogy minden fejben dől el, és ebben igaza van.

- Szóval felnézel rá? – kérdezte Lux félénken.

- Aha – bólogattam töprengve. – Nála jobb apám nem is lehetne, szóval alapesetben teljesen elégedett vagyok vele, csak néha idegesítő.

- Talán ennyi belefér akkor – állapította meg Lux, mire bólogatni kezdtem.

- Akkor folytathatjuk a repülést? – váltottam témát, mire Lux elmosolyodott, majd hátrált tőlem két lépést, és elrugaszkodott. Egy másodpercen belül felsuhant a magasba, majd ingatag szárnyakon elrepült a palota tetejére. Ideintegetett nekem, mire felkuncogtam, mert egész ügyes volt, majd felteleportáltam egyenesen a háta mögé.

- Szia! – szólaltam meg kimért hangnemben, hogy ne hozzam rá a frászt, de szegény lány akkorát ugrott, hogy ijedtségében majdnem lefordult a tetőről, így automatikusan a karja után kaptam.

- Basszus – suttogta, ahogy megkapaszkodott a karomba, hirtelen támadt közelségemtől, arcát ismét elöntötte a pír.

- Jól vagy? – mértem végig, majd amikor megbizonyosodtam róla, hogy viszonylag stabilan állt, elengedtem.

- Aha – motyogtam megszeppenten. – Hogy csináltad?

- Teleportáltam – kuncogtam fel. – Angyali erő – kezdtem magyarázni. – Ugyanolyan, mintha portált nyitnál, csak kevésbé feltűnő, hiszen a portál általában színes, kicsit örvénylik is, ahogy átzuhansz rajta, míg teleportálásnál csak köddé válasz.

- Anya sosem csinált ilyet – ráncolta homlokát Lux. – Ő mindig repült.

- Pedig sokkal kényelmesebb – folytattam. – Csak arra gondolsz, ahova menni szeretnél, vagyis... inkább koncentrálsz, és megtörténik. Próbáld ki!

- Magammal tudlak vinni? – nyelt egy nagyot. – Ha esetleg sikerülne, és eltévednék.

- Persze – nyúltam a keze felé, majd összekulcsoltam az enyémmel. – Ha teleportálásról van szó, ahhoz testi kontaktus szükséges, azonban portálon bárkit át tudsz dobálni mindenféle érintkezés nélkül. Elég szórakoztató, amikor te csinálod, de ha veled csinálják, már nem annyira. Kiskoromban egy párszor eljátszotta velem a nagyapám.

- Akkor most mit csináljak? – pillantott felém félénken, miközben idegesen az ajkát rágcsálta.

- Koncentrálj egy helyre, ahova mennél, aztán engedd szabadjára az erőd – tanácsoltam neki, majd vártam, hogy megvalósítsa kérésem. A lány nagy levegőt vett, majd lehunyta a szemét.

A következő másodpercben már a pokol fürdőszobájában álltam, tágra nyílt szemmel.

- Jézusom! – kiáltotta Lux. – Annyira sajnálom, én nem akartam, csak valamiért... ide sikerült.

- Nem baj – sóhajtottam fel a feltörő emlékekre, amiktől a farkam kőoszlopként kezdett ágaskodni odalent. A rohadt életbe már, de tényleg!

- Men... menjünk – dadogta a lány kínjában.

- Maradhatunk is, ha azért hoztál ide, hogy felfrissítsük a memóriánkat a múltkorival kapcsolatban – nevettem fel, hátha egy poénnal oldhattam a feszült hangulatot, de Lux nem felelt, csak bámult rám szégyenlősen az ajtó mellé húzódva, orcája pirosabb volt, mint egy érett alma. – Csak vicceltem... - tettem hozzá, mire Lux lesütötte a szemét, majd megragadta a kilincset. – Mi a baj?

- Semmi – suttogta, majd feltépte az ajtót, és szó szerint ki akart rontani rajta, de elfelejtette a kitárt szárnyát, így konkrétan fennakadt az ajtófélfában, és a lendülettől, ahogy megindult, egyenesen visszalökődött hozzám. A lány konkrétan rám zuhant, azonban még időben becsuktam a szárnyam, hogy ne verjek le vele mindent, és átkulcsoltam a derekát, így én estem hanyatt a fehér kőre, míg Lux feje a mellkasomon koppant.

- Ez remek – kuncogtam fel, ahogy ott feküdtem a mosógép előtt.

- Én... - hebegte Lux, ahogy lekászálódott rólam, majd rémült arccal mellém térdelt, szárnyát közben becsukta végre. – Nagyon megütötted magad?

- Nem – nevettem jóízűen ezen az egész szituáción. – De vicces vagy, Lux.

- Nagyon sajnálom! – ragadta meg a csuklóm. – Nem direkt vagyok ilyen béna!

- Tudom – ültem fel, majd vigyorogva megcsóváltam a kobakom.

Lux kétségbeesetten meredt rám, ajka elnyílt, ahogy nagyjából harminc centi választotta el egymástól az arcunkat. Pillantásom telt ajkára esett, majd visszanéztem a szemébe. Vágytam rá, hogy megcsókoljam, de nem mertem lépni, így épp fel akartam állni a földről, amikor Lux megragadta az állam, majd rányomta puha száját az enyémre. Azt hiszem, ez volt a végszó. Ahogy ajkunk édes keringőt járt egymással, biztos voltam benne, hogy innentől soha többé nem állunk meg. Tenyerem finom orcájára simult, majd felvezettem lilás hajába, és úgy vontam közelebb magamhoz. A lány belenyögött a csókunkba, úgyhogy hagytam egy másodpercig levegőhöz jutni, majd újra lecsaptam rá, és csak faltam őt, mintha ő lett volna a legfinomabb csokoládé az egész világon. Szinte egy másodperc alatt kerekedtem felül rajta, majd ledöntöttem a padlóra, és felé hajoltam. Végighúztam hüvelykujjam duzzadt alsó ajkán, majd a szemébe nézve felsóhajtottam, mert a merevedésem határozottan csípőjének feszült.

- Akarod? – kérdeztem tőle a lehető leghalkabban, mire Lux piciket bólintott.

- Nagyon – vallotta be. – Azóta szeretném, mióta először megtörtént.

- Hmm – mormoltam, majd egy apró mosoly kíséretében lehúztam róla a pólóját, majd rögtön a nadrágját is. – Sietnünk kell – suttogtam. – Nagyon.

- Oké – pirult ismét fülig. – Akkor...

- Shh – cirógattam meg az arcát. – Majd én gondoskodom rólad.

- J... jó – remegett meg egész testben, ahogy kimondtam. Bizonytalansága valami eszméletlen módon hatott rám, miközben átszellemülten végigcsókoltam a nyakának ívét, majd tovább haladtam melle felé, és rögtön kioldottam melltartóját is. Ezután folyamatosan lejjebb araszolva lehúztam róla a csipkés fehérneműjét, majd legérzékenyebb pontjára simítva ujjam ismét megcsókoltam.

Féltem, hogy bármikor ránk ronthatnak, így egy fél perc kényeztetés után kioldottam az övem, majd lejjebb toltam gatyástul. Felhúztam egy óvszert, majd letérdeltem a lány mellé.

- Biztos? – helyeztem bejáratához a szerszámom.

- Lehetne, hogy... hogy... én... én...

- Bármi lehet – nyaltam meg az egyik megkeményedett mellbimbóját, majd gyengéden megszívtam.

- Én akarok... felül...

- Tényleg? – emeltem meg a szemöldököm, majd magam alá raktam a kisebb, kör alakú szőnyeget, és nekidőltem a kád szélének. – Akkor gyere! – húztam magamhoz, mire Lux átvetette a lábát a combomon, majd belenézett a szemembe.

Átkaroltam vékony derekát, és segítettem neki beleereszkedni hosszomba. Egy halk nyögés szakadt ki mindkettőnkből, amikor megérkezett. Egy pillanatra megmerevedett, ezért gyengéden simogatni kezdtem a hátát, míg másik kezemmel végighúztam ujjam az álla vonalán.

- Fáj? – tudakoltam halkan, mire picit bólintott. – Sajnálom, abbahagyhatjuk.

- Nem! – kapaszkodott meg a nyakamba, majd lassan mozogni kezdett, amitől odalent minden egyre szűkebb lett. A nyál összefutott a számban mellének egyenletes emelkedésétől, így egyből rá is vetettem magam, és az egyiket a kezembe vettem, míg másikat szívni és nyalni kezdtem. Reméltem, hogy ez felizgatta őt annyira, hogy teljesen elengedje magát, és elkényelmesedjen. Egy kéjes sóhaj szakadt ki belőle, ahogy folytatta a ringatózást méretemen, és fokozatosan egyre gyorsított tempóján. Belekapaszkodtam kerek fenekébe, és úgy toltam közelebb magamhoz, mire ismét felnyögött, majd belevájta körmét a vállamba. Nem bántam, ugyanis én is rászorítottam szemrevaló seggére, miközben egyre hevesebben ugrált rajtam.

Az érzés semmihez sem volt fogható, ami körözött bennem, miközben aranyszín szemébe meredve mozgott rajtam. Rögtön le is csaptam ajkára, majd megsimogattam nyelvemmel az övét, míg ő nyakamat szorítva húzódott hozzám közelebb.

- Mit szólnál hozzá, ha megfordulnál? – hajoltam füléhez, majd ráharaptam a fülcimpájára.

- I... igen – hebegte, majd lemászott rólam, és megtámaszkodott a kád szélén, mire én rögtön mögé térdeltem, majd belévezettem férfiasságom.

- Szólj, ha valami fáj – simítottam végig bársonyos hátán, majd óvatosan dolgozni kezdtem.

- Nem... nem... fáj már – súgta. – Elég... jó.

- Akkor... - motyogtam, majd melle alatt átkaroltam, és felhúztam mellkasomhoz őt, így a háta nekem feszült, és kényelmesen hozzáfértem leggyengédebb pontjához. Rásimítottam az ujjam, és körözni kezdtem rajta, mire Lux zihálni kezdett, ugyanis közben rendíthetetlenül mozogtam.

A lány teste egyszeriben megremegett, egy fülledt nyögés szakadt ki belőle, miközben előretolta csípőjét, és átkelt a gyönyör óceánját.

- Na... Nael – lihegte. – Ez... ez... csodálatos volt.

- Örülök – csókoltam meg a nyakát, majd rámarkoltam a mellére, és folytattam tevékenységem meglepően gyors tempóban. Nem tartott sokáig a dolog, ugyanis annyira felhúzott Lux egész jelensége, hogy szinte egy percen belül követtem őt az élvezet mezejére. Halkan nyöszörögtem, amikor elértem a csúcsra, és jó mélyen belétoltam a hosszom.

Egy nagy sóhaj szakadt fel tüdőmből, majd végigsimítottam Lux lapos hasán, és vigyázva kihúzódtam belőle. Ezúttal nem volt gond, úgy tűnt, hogy alkalmazkodott a méretemhez. Tulajdonképpen elégedett voltam, amikor leapplikáltam magamról az óvszert, majd rendbe szedtem magam, és felhúztam a nadrágom.

- Megint elmész? – kérdezte Lux bátortalanul, majd bekapcsolta a melltartóját, és magára húzta világoskék, cicás pólóját.

- Nem – ráztam meg a fejem. – Múltkor eléggé megijesztettél – vallottam be neki.

- Sajnálom – hajtotta le a fejét, míg belebújt a nadrágjába. – Szólnom kellett volna, de...

- Mindegy – vágtam közbe. – Menjünk ki innen... - kezdtem bele, de lényegében már mindegy volt, mert határozottan apám jelenlétét éreztem a közelben.

- Nael? – kiáltotta túlságosan közelről, mire Lux szeme elkerekedett, és sebtében beleugrott a maradék ruhájába, majd megkísérelte rendbe hozni összekócolódott frizuráját.

A kilincs lenyomódott, majd apa lendületből feltépte az ajtót. Tekintete bejárta a helyiséget, végül rajtam állapodott meg.

- Legalább védekeztetek? – kérdezte teljes nyugodtsággal a hangjában. – Nael, esküszöm neked, kisfiam, ha az a lány ott teherbe esik, én magam fogom abortuszra kísérni. Rohadtul nincs szükségünk kisbabákra most!

- A fiam felnőtt! – lépett apa mellé balról Lucifer papa. – Nem gondoltam, hogy eljutunk valaha idáig – karolta át a vállát. – Nathaniel, még a végén büszkévé teszel.

- Nem látod, hogy éppen nem érek rá? – söpörte le magáról a kezét. – Menj a dolgodra, apám!

- Ide figyelj, fiú! – fordult felém a nagyapám. – Az apádnak kivételesen igaza van! Nincs szükségünk hibrid porontyokra! Értetted?

- De ja vu érzésem van – morgolódott mellette apa.

- Igen, elhiszem – dörrent a papa legkeményebb hangja. – Annyiszor mondtam el nektek, hogy magam sem bírnám megszámolni, mégis itt kell szónokolnom a neveletlen fiadnak, aki ismeretlen leányokat tesz magáévá ebben a förtelmes fürdőszobában.

- Nyugodjatok meg! – tettem egy lépést feléjük. – Nem lesz semmiféle gyerek, oké?

- Remek hozzáállás! – csapta össze nagyapám a tenyerét. – Ez esetben engedjük a fiatalokat az útjukra. Az egyik balra indul, míg a másik jobbra.

- Legalább hadd kísérjem vissza a szobájába! – sóhajtottam gondterhelten, míg futólag Luxra pillantottam, aki megszeppenve toporgott mögöttem.

- De utána beszélünk! – bökött felém apa, majd jelentőségteljesen a nagyapámra nézett, aki szemét forgatva indult meg balra. Mély levegővétel keretében fordultam Lux felé, aki lehajtott fejjel állt mellettem.

- Sajnálom – érintettem meg a vállát, majd hagytam visszaesni magam mellé a kezem. – Gyere! – kértem tőle halkan. – Holnap folytatjuk a tanulást.

- Ez elég félreérthető – szaladt át arcán egy halvány mosoly, majd megindult a folyosó felé, én pedig követtem.

- Miért akartál elszaladni, amikor...

- Nem lényeges – vágott a szavamba.

- De én tudni akarom – sétáltam be elé, így kénytelen volt megtorpanni.

- Félek tőled – jelentette ki, mire a szemöldököm felszaladt. – Mármint... zavarba hozol. Én nem is tudom...

- Sajnálom – álltam vissza mellé, majd megtoltam a derekánál, hogy elinduljon. – Jobban örülnél neki, ha kerítenénk mást, aki megtanít a dolgokra?

- Nem! – válaszolt meglepően határozottan. – Nem úgy értettem... én csak... még... nem tudom.

Nem sok mindent tudtam kiszűrni a makogásából, így inkább csendben maradtam egészen a hálójáig. Ott kitártam előtte az ajtót, majd betessékeltem.

- Akkor holnap – mosolyogtam rá.

- Nael? – szólított a lány félősen. – Lehetne... esetleg... szóval...én...

Ötletem sem volt, hogy mit akarhatott tőlem, így beljebb léptem, majd becsuktam a fatákolmányt magam mögött.

- Mit?

- Én... – sütötte le mézszínű tekintetét, majd leült az ágy végébe. – Semmi.

- Na! – csüccsentem le jobb oldalára. – Mondjad nyugodtan!

Lux felém fordította buksiját, majd összepréselte ajkát egy pillanatra, miközben feltűnően sokáig elidőzött az enyémen. Meg akart volna csókolni?

Úgy döntöttem, hogy kiderítem, így gyengéden álla alá nyúltam, majd egy lágy puszit leheltem a szájára.

Amikor hátrébb húzódtam, Lux egy nagy levegőt vett, majd egy apró mosoly szaladt át az arcán. Úgy tűnt, tetszett neki közeledésem. Nekem is, mert hiába élveztem el negyed órája, a farkam ismét állt.

- Szóval... - kezdett bele nagyot nyelve, miközben ujjaival kezdett babrálni ölében. – Arra gondoltam, hogy... meg... megismételhetnénk többször is... a korábbit.

- Mármint most? – pislogtam felé szinte megilletődve, mire Lux megcsóválta a fejét.

- Nem – nevetett fel halkan. – Hanem máskor.

- Oké – egyeztem bele gondolkodás nélkül. – Mikor szeretnéd?

- Amikor te ráérsz – motyogta szégyenlősen. – Mondjuk holnap...?

- Jól hangzik – emelkedtem fel mellőle, majd rávigyorogtam. – Akkor holnap tanulunk – kacsintottam rá, mire ajka elnyílt. – Szia! – intettem egyet neki a küszöbről.

- Szia – súgta dermedten.

Fejem csóválva siettem végig a folyosón. Abszolút nem értettem, hogy mégis mi folyt itt köztem és Lux között, azonban abban biztos voltam, hogy valami irtózatos szikra pislákolt a homályban kettőnk között. Legalábbis szexuális téren tökéletesen kiegészítettük egymást, ha ehhez érzelem is társulna...

Elég! – állítottam le magam egy másodperc alatt. – Alig ismered!

Fújtatva léptem be anyáék szobájába, ahol középen egy méretes franciaágy terült el, két oldalán éjjeliszekrénnyel, míg a jobb szélén modern szekrények sorakoztak, többnyire világosbarnák.

- Szia, kicsikém – kukucskált ki anya az egyik szekrényajtó takarásából. – Mi a helyzet?

- Nem tudod, hol van apa? – vetődtem le az ágyra, majd törökülésben elhelyezkedtem rajta.

- Nem – rántott vállat anya. – Utoljára egy órája láttam, amikor elment téged megkeresni. Nem talált meg?

- De, kétszer is – kuncogtam fel, mire anya összevont szemöldökkel felém fordult.

- Már megint csináltál valamit a kislánnyal? – méregetett hunyorogva.

- Lehet – nevettem ismét, mire anya csak felsóhajtott, majd visszafordult a szekrény felé.

- Igazából én örülnék neki, ha összejönnétek – emelt ki egy kék pólót a szekrényből, majd felém hajította.

- Ez mi? – emeltem magam elé, majd rögtön felismertem a négy éves énem kedvenc pólóját. – És miért örülnél?

- Mert aranyos lánynak tűnik – ült le mellém anya, miután behajtotta a szekrény ajtaját. – Milyen vele lenni?

- Anya...

- Mármint beszélgetni vele – helyesbített szemét forgatva. – Habár felőlem azt is elmesélheted, hogy milyen az ágyban.

- Nagyon félénk – bólogattam. – Azt mondta, hogy zavarba hozom, de nem értem, hogy miért.

- Ugyan már, kicsim – lökte meg a vállam gyengéden. – Azért, mert nagyon helyes fiú vagy, és ezt ő is látja. Az én gyönyörű kisfiam – mosolygott rám, majd megfogta a kezem.

- Anyu – pillantottam rá, mire kérdőn oldalra döntötte a fejét. – Szeretlek!

- Én is, édesem – paskolta meg a kézfejem szeretetteljesen. – Ezért is voltam elég szomorú, amikor eltűntetek. Nagyon megijedtem.

- De mi történt pontosan? – érdeklődtem homlokom ráncolva. – Mármint Nova eléggé felzaklatta magát, aztán egyszer csak Los Angelesben találtuk magunkat 2023-ban. De itt?

- A húgod hazajött, és teljesen magába roskadva közölte velem, hogy szerinte véletlenül megölt titeket – rázta meg a fejét idegesen. – Nem igazán tudtam mit mondani erre, de nem is nagyon akartam elhinni, hogy Novalie ilyet tett volna, ezért bizakodtam. Aztán eltelt pár nap, és... nem voltatok sehol, így kezdtem beletörődni, hogy tragédia történt. Novalie egész héten csak sírt, és tulajdonképpen én is – nevetett fel visszafogottan. – A két nagyapád meg csak veszekedett, hisz tudod, milyenek – kuncogott fel. – Borzalmas volt.

- Sajnálom, anya – feleltem halkan. – Remélem, azért már jól vagy.

- Amíg itt vagytok mind, addig igen – mászott hozzám közelebb, majd megpuszilta az arcom.

Az ajtó kitárult, majd becsörtetett rajta apa, és mellkasán összefont karral felénk fordult.

- Idetaláltál? – kérdezte tőlem, mire vállat rántottam.

- És te hol voltál? – helyezkedett mellettem anya, majd ismét megfogta a kezem.

- Beszélgettem Abaddonnal – sétált közelebb apa, majd leült velünk szemben. – Felbukkant valaki... érdekes.

- Ki? – ráncolta a homlokát anya.

- Bucon életben van.

- Micsoda? – csattant fel anya.

- Igen – csóválta a fejét apa. – Abaddon találkozott vele.

Annyira nem döbbentett meg ez a hír, mert csak hallomásból ismertem Bucon nevét, aki történetesen mindkét szülőm rokona volt egy furcsaságnak köszönhetően. Bucon édesapja Belzebub volt, aki az én anyukámnak a nagypapája volt, így az én dédapám, míg az anyja Lilith, aki pedig apám édesanyja volt. Szóval tulajdonképpen apa féltestvére volt, míg anyának a nagybátyja. Még szerencse, hogy apának nem volt köze Belzebubhoz, míg anyának sem Lilith-hez. Szép kis vérfertőzés eredménye lennék akkor.

- Ő tulajdonképpen nekem kim? – nevettem fel, ahogy ezen kezdtem morfondírozni.

Anya és apa egyszerre kezdtek rám bámulni, majd összenéztek, és mindketten felkuncogtak.

- Nem tudom – válaszolt apa végül. – A nagybátyád, és a... valamilyen távoli rokonod. De maradjunk annyiban, hogy senkid.

- Oké – vigyorogtam. – És miről akartál beszélni velem?

- Szeretném tudni, hogy mégis mit művelsz azzal a lánnyal – hozta fel hunyorogva, mire egy fáradt sóhaj szakadt fel tüdőmből. Magam sem tudtam a pontos választ.

- Csak... jól érezzük magunkat – nyögtem ki kelletlenül, majd összeszorítottam a számat.

- Szóval nincsenek vele komoly terveid? – szorongatott tovább.

- Nem tudom, apa! – csattantam fel hirtelen mérgemben, amit a tanácstalanság szült.

- Arra gondoltam – terült el az ágyon előttünk, majd megtámasztotta fejét a tenyerében, míg kék szemével engem szuggerált. –, hogy járhatna veletek iskolába.

- Minek? – ráncoltam a homlokom értetlenkedve. – Az első alkalommal eljönnek érte, és elviszik, hogy kivégezzék.

- Megmondanám Rafaelnek, hogy igényt tartunk a lányra – folytatta apa. – Viszont ehhez arra lenne szükség, hogy oldalt válasszon. Amennyiben megteszi, akkor már nem fenyegethetik az életét, mert az felér egy hadüzenettel. Nem akarják, hogy meglátogassuk őket – kunkorodott felfelé apa ajka. – Mit szólsz?

- Nem értem, hogy ehhez nekem mi közöm – motyogtam a takarót vizslatva.

- Az, hogy rád bíznám... vagyis rátok, de úgy intéznénk, hogy közös óráitok legyenek, így a közeledben tudna maradni.

- Mégis hogy? – szólt közbe anya. – Leülsz veszekedni McCoy-al, Nathan?

- Én nem – vigyorgott tovább, mintha bármi örömteli lett volna ebben az egészben. Inkább veszélyesnek hangzott, legalábbis Luxra nézve. – Majd a lány elintézi magának, felveszi a megfelelő órákat.

- Ez nem is rossz ötlet – zendített rá anya is. – Te nem örülnél neki, kicsim? – paskolta a kezem válaszra várva.

- Nem tudom – mormolta kedvszegetten. – Nekem mindegy – sóhajtottam, majd apára pillantottam. – És akkor?

- Ha Lux úgy dönt, hogy az oldalunkon folytatja, akkor tudok beszélni Rafaellel – magyarázta apa. – Gondoltam, előbb megkérdezlek, hogy mit gondolsz erről.

- Nekem jó – adtam be végül a derekam, mert tisztában voltam vele, hogy nem zárhattuk be ide Luxot örökre. Ráadásul jót tett volna a szégyenlősségének, ha igazi közösségbe kerül, még akkor is, ha az emberek többnyire idegesítőek voltak. Emellett ott leszek én is, így nagy gond nem történhetett vele. Nem szerettem volna, hogy baja essen, így inkább belementem ebbe a baromságba.

- Akkor beszéljünk vele! – Apa már talpon is volt, miközben várakozón rám nézett. – Jössz?

- Menjél, drágám, támogasd a lányt – simogatta meg anya a karom, majd egyszeriben szeme összeszűkült. – Lelkileg – tette hozzá gyanakvóan. – Ne testileg!

- Oké, anya! – forgattam a szemem, miközben felemelkedtem az ágyból, majd meglódultam az ajtó felé.

Átszeltem a folyosót apa oldalán, miközben végig azt ecsetelte, hogy nem szeretné, ha McCoy azért hívná fel, mert összebújtunk Lux-szal az egyik szertárban. Nagyokat bólogatva helyeseltem, hogy nem lesz ilyen, de sosem tudhattam, hogy mit hoz végül a jövő. Igazából szívesen magamévá tettem volna a lányt bárhol, így nem ígérhettem semmit. Néha nem az agyammal gondolkodtam, legalábbis Lux mellett valamiért nem ment. Mással még sosem volt ehhez hasonló gondom, de Lux... Ő teljesen más volt. Fura, mert sosem gondoltam volna, hogy valaha vélekedhetek így egy lányról, aki tulajdonképpen nem is ismertem, mégis elég bensőséges kapcsolatba kerültem vele igencsak rövid idő alatt.

A tanácskozóba vezettük Luxot, miután összeszedtük a szobájában, majd leültettük magunkkal szemben. Szegény lány megszeppenten ült az asztalnál, tekintetét a kőlapra szegezte. Telt ajkát harapdálta idegességében, míg az asztal alatt az ujjaival játszott.

- Szóval Lux... – kezdett bele apa nyugtató hangon, mire Lux rákapta mézszín szemét, és rémülten kezdett pislogni.

- Elküldtök, igaz? – vágott türelmetlenül apa szavába.

- Nem – felelte apa, majd megtámaszkodott az asztalon. – Kitaláltunk valamit, ami talán neked is megfelelő lehetne.

- Mit? – kapkodta tekintetét köztem és apám között.

- Amennyiben úgy döntesz, hogy a pokol oldalára szegődsz, azaz csúnyán szólva térdet hajtasz, abban az esetben már ide fogsz tartozni. Ezáltal védve leszel a mennyeiektől, viszont soha többé nem mehetsz már oda vissza. Ez egy igen súlyos döntés, azonban megmentheti az életed.

- És ha én nem akarok oldalt választani? – hebegte Lux félénken.

- Ez esetben is itt maradhatsz, de egy idő után nem lesz más választásom, mint átadni téged Rafaelnek. Nem védelmezhetünk a végsőkig, főleg akkor nem, ha háborúval fenyegetőznek. Meg kell értened, hogy nekem a sajátjaim érdekeit kell nézzem, tehát nem dönthetek miattad egy háború mellett.

- Nem értem – rázta meg a fejét Lux. – Most én... akkor nem tartozom sehova?

- Azt gondolom, hogy Rafael úgy gondolja, hogy az anyád és nővéred által a mennyekhez tartozol, ezért tartanak rád ilyen formában igényt.

- Mit jelent az, ha a poklot választom? – kérdezősködött tovább Lux.

- Megvédünk – rántott vállat apa. – Részedről nem sok rizikó van benne, ez inkább nekünk kockázatos. Nem ismerünk, de mivel hibrid vagy, így szeretnénk, ha nem végeznének ki.

Lux lesütötte a szemét, majd vett egy elég mély levegőt. Ismét összepréselte puha ajkát, miközben elgondolkodott, majd rám emelte az arany csodákat. A kelleténél tovább időzött el rajtam tekintete, a végére pedig fülig pirult. Hirtelen kapta el íriszét a másik irányba, így szinte biztos voltam benne, hogy zavarba hoztam, de ötletem sem volt, hogy mivel, hiszen csak ültem, még csak meg sem szólaltam.

- Akkor... - motyogta Lux. – Benne vagyok.

- Tényleg? – kérdezte apa, mire Lux beleegyezően bólintott egyet, majd futólag rám pillantott, de amint találkozott tekintetünk félre nézett. – Lenne még itt valami.

- Mi? – rémült meg Lux azonnal, majd idegesen előrehajolt apa felé.

- Azt szeretném, ha iskolába járnál, Naellel és a testvéreivel – adta tudtára apa, mire Lux szeme ezerszeresére tágult. Nagyokat pislogott apám felé, majd döbbenten hátradőlt a széken.

- Én... sosem jártam iskolába – nyögte ki két sokk között.

- Akkor épp itt az ideje – világította rá apa. – Nael majd vigyáz rád.

- Jól van... – mormolta Lux. Látszott rajta, hogy nem volt ínyére, amit hallott, mégsem tiltakozott. – Legyen így.

◄◄ ►►

Sziasztok!
Őszintén, nem tudom, mi történik itt, remélem, azért nem szaladtok még világgá a hülye fejezeteimtől.