Susmorgásra ébredtem. Valaki határozottan állt az ajtó előtt, és nagyon halkan, de beszélt. Először úgy döntöttem, hogy inkább nem veszek róla tudomást, de sajnos kénytelen voltam, amikor a szobám ajtaja kitárult.

– Menj! – hallottam meg anya hangját, de a szemem nem nyitottam ki. – Csináld már!

– Komolyan? – súgta vissza apa, így hunyorogva a hátamra fordultam. Aztán rájöttem, hogy rohadtul meztelen vagyok. De nem csak én. Baszki!

Apa megköszörülte a torkát, mire anya felkuncogott mögötte. Már éreztem a baj hűvös szelét.

– Értékelném, ha nem aludnátok át az egész napot! – Apa az ágyam mögött állt, kezét összefonta a mellkasán, míg anya tőle kicsit hátrébb mulatott. – Mégis mire véljem ezt, Nael?

– Mi van? – kérdeztem apám kék tekintetét állva. Lux is megmozdult mellettem, aztán észrevette az apámat, aki várakozón pislogott felénk. Arcára volt írva a rémültem, ahogy megmarkolta a takaró szélét.

– Később folytatjátok ezt a szánalmas tevékenységet – szónokolt az apám, de én csak fintorogni bírtam. –, de most dolgunk van!

– Mi? – érdeklődtem szörnyülködve. Apa hátrapillantott anyára, aki kimondottan jót mulatott, habár nem tudtam, hogy min.

– Elvégeztem helyettetek a piszkos munkát – kezdett bele apa nevetve. – Melyikőtök is engedte szabadon az árulót?

– Tessék? – húztam magam ülésbe. – Apa, te megbolondultál?

– Nem – felelte továbbra is vigyorogva. – Azt kérdeztem, hogy ki engedte el az árulót!

– Jó – sóhajtottam lemondóan, mert ötletem sem volt, mégis mi folyt itt, de úgy döntöttem belemegyek a játékba, hátha előbb elhúznak. – Én voltam.

Anya felvihogott a válaszomra, apa meg megpróbált komolyságot ölteni magára.

– Hazudsz, tudom, hogy a leány volt – emelte a szemét a megszeppent Luxra.

– Én? – kérdezte suttogva.

– Miért beszélsz úgy, ahogy Lucifer papa tenné? – bámultam rá grimaszolva. – Apa, menjetek már!

– Még nem végeztünk! – válaszolta, mire felvontam a szemöldököm. – Most befejezheted, amit elkezdtél!

– Apa...

– Az áruló a nagyteremben van! – folytatta, mire fáradtan kifújtam a levegőt.

– Oké! – vágtam rá idegesen, majd fogtam magam, és visszafeküdtem. Az oldalamra fordultam, és lehunytam a szemem, míg a takaró megigazgattam magamon.

– Nael – hallottam meg túlzottan közelről apám hangját. – Mi lesz így az árulóval, kisfiam?

– Vár türelemmel – mormoltam. Apa megragadta a takaró szélét, mire a szemhéjam felpattant. – Ne!

– Miért ne? – húzódott apa szája egy vigyorra, miközben továbbra is mellettem guggolt. – Talán van valami alatta, amit nem láthatunk?

– Van! – vágtam rá, majd megfogtam a kezét, és megpróbáltam lefeszegetni róla, de esélytelennek bizonyultam.

– Nael – vihogott fel az anyukám. – Annyira vicces vagy!

– Nem mennétek ki? – sóhajtottam kimerülten, miközben tovább kínlódtam apám kezével, de nem eresztette.

– Nael, nem hallottad, hogy itt az áruló? – folytatta apa a műsort, habár nem igazán volt kedvem ehhez. Leginkább aludni akartam. Hátralestem Luxra, aki nagyokat pislogva kapaszkodott a lepelbe.

– Miért csinálod ezt? – váltottam könyörgő hangnemre. – Apa! Nem zaklatnátok mást?

– Nem, kisfiam – simogatta meg a hajam, mire elfintorodtam.

– Minden oké, apa? – toltam ez a kezét. – Miért simogatsz?

– Csak buzdítalak, hogy felkelj, és végezd el a dolgod!

– De mi a dolgom? – Egyre csak ingerelt, hogy játszadoztak velem.

– Befejezni, amit elkezdtél – válaszolta.

– Na, jó, apa! – Úgy döntöttem, nem érdekel továbbá ez a beszélgetés. Fogtam magam, és egyszerűen kimásztam az ágyból úgy, ahogy voltam: anyaszült meztelenül.

– Ez igen, fiam! – egyenesedett fel apa.

– Ki is mehettél volna – javasoltam, miközben beálltam a szekrény mögé, és magamra húztam a ruháim.

– Ugyan már, Nael! Szerinted van olyan, amit még nem láttam? – nevetett fel apa. – Én pelenkáztalak! Napi tízszer kakáltad össze magad! Elképesztően sokszor. Elég sokáig csodálkoztam, hogy mégis mitől...

– Apa! – emeltem meg a hangom, miközben Luxra sandítottam, aki halkan felkuncogott anyával egyetemben. – Mi a francot akartok?

– Már nem jöhetek be a fiamhoz?

– De, csak ne beszélj hülyeségeket! Egyébként is, mitől van ennyire jókedved? Talán kinyiffantottad Ardent?

– Még nem – rántotta meg a vállát. – De már végtelenül unom, hogy állandóan utánatok kell takarítanom, így arra gondoltam, hogy megtehetnéd te.

– Tessék? – szaladt fel egyből a szemöldököm. – Hogy mi van?

– Jól hallottad – fonta össze a karját apa.

– Oké – mentem bele a játékba. – Hol van?

– Nem tudom, keresd meg – vigyorgott rám.

– Apa, mondták már, hogy rohadt idegesítő vagy? – szegeztem neki a kérdést, mire felnevetett.

– Nem – felelte. – Na, gyere, indulj meg, mert tényleg dolgunk van!

– De mi? – tudakoltam immáron harmadjára vagy talán negyedjére.

– A húgod áthívja a barátját – ráncolta apa a homlokát. – Azt akarom, hogy ott legyél velem.

– De mégis minek, apa? – forgattam a szemem már-már dühösen. – Mit kezdjek vele? Egyálalán melyik húgom?

– Naylee – adta tudtomra. – Justin jön át, mármint nem ide. De még az is megtörténhet, ha nem fogok szimpatizálni vele.

– Kísérd el te, anya – pillantottam rá, mire újfent felkuncogott. – Beszedtetek valamit? Mégis minek örültök ennyire?

– Neked, kicsikém – kacagott tovább anya. – Nagyon büszkék vagyunk rád!

– Örülök neki – mormoltam, majd megragadtam apám karját, és elkezdtem az ajtóban ragadt anya felé tolni. – Menjetek szépen!

– Nael, mégis mit csinálsz? Kiteszel minket?

– Igen! – vágtam rá. – Mindjárt jövök, apa!

– Jól van, menjünk – röhögcsélt tovább anya. – Talán még Nolan alszik! Siessünk, amíg Nael elkészül!

– Jó ötlet! – értett egyet apa, majd végre kifordultak az ajtón. A képességemmel vágtam be utánuk, némi jelzés célzattal, bár kétlem, hogy magukra vették volna.

– Nagyon sajnálom! – fordultam Lux felé, aki immáron felült az ágyon.

– Tulajdonképpen... mi történt? – érdeklődött kicsit nevetve, majd felkelt a fekhelyről, és magára vette a ruháit.

– Nem tudom, néha kifordulnak magukból – magyaráztam a helyzetet, habár én sem értettem, mi ez a féktelen öröm, mikor Arden szabadon járkál.

– Viccesek és kedvesek a szüleid – mosolygott rám, majd megállt előttem, én pedig átkaroltam a derekát.

– És zavaróak – kunkorodott felfelé ajkam.

– Nem – ellenkezett Lux. – Bárcsak hozzám is betörne az anyám. De ez már sosem fog megtörténni.

– Szívesen odaadom az enyémeket – vontam magamhoz még közelebb, majd megpusziltam a homlokát. – Nekik már úgyis mindegy!

– Elfogadnám őket – nézett a szemembe, arany színű írisze megvillant. – Szerencsés vagy, Eli.

– Tudom – bólogattam. – Anyáék nagyon... odaadóak. Nem panaszkodhatok.

– Akkor most elmész? – váltott témát Lux.

– Kénytelen vagyok – elégedetlenkedtem. – Aztán ha visszajöttem majd odamegyek hozzád, Lue.

– Jó! – mosolygott rám kedvesen, mire odahajoltam hozzá, és megcsókoltam. Lágyan simogattam meg az ajkát, míg egyik tenyerem az arcára helyeztem.

Miután elhúzódtam tőle, még megcirógattam a karját, majd elindultam kifelé. Átszeltem a folyosót, egyenesen Nolan szobájáig mentem, majd bekukucskáltam a nyitott ajtón. Az öcsém a párnát a fejére szorítva feküdt az ágyában, míg anya a hátát simogatta, apa pedig magyarázott neki az árulóról. Hát persze!

– Kész vagyok – támaszkodtam meg az ajtófélfánál.

– Nael – ugrott fel Nolan. – Vidd innen őket!

– Ugyan már, Nolan! Hát milyen dolog ez? – szidta őt apa játékosan. – Nincs kedved minőségi időt tölteni a szüleiddel?

– Nincs! – meredt rá a testvérem morcosan. – Irritálóak vagytok!

– De csak szeretünk – mászott hozzá közelebb anya, és magához ölelte őt.

– Én is szeretlek anya, csak hagyjatok már aludni!

– Nolan, kisfiam, az egész életed átalszod, pedig nincs is rá szükséged! – rázta a fejét apa rosszallóan, majd felegyenesedett, és rám nézett. – Mehetünk, Nael?

– Igen, de hol van Nay?

– Már Colonie-ban! – lódult meg felém apa, majd elhaladt mellettem, és megpöckölte az orrom.

– Hát ez hihetetlen! – háborogtam, mire anya felnevetett apával karöltve.

– Gyere már, kisfiam! – ragadta meg apa a karom, a következő másodpercben pedig már egy portálon utaztunk.

A nappaliban kötöttünk ki, ahonnan egyből kilestem a konyhai órára, ami délután fél hármat mutatott.

Naylee felugrott a kanapéról, és egyből apa elé állt be rólam tudomást sem véve.

– Apuci, meg kell ígérned, hogy normális leszel vele! – pislogott rá könyörgően kék szemével.

– Naylee, szépségem – tette apa a vállára a kezét. – Ne félj, maximum cellában köt ki. Az nem olyan rossz dolog! Gondold el, minden nap láthatod! Még azt is megengedném, hogy kenyeret és vizet vigyél neki.

– Ez nem vicces – duzzogott a húgom, míg én lerogytam a kanapéra. Azt sem értettem, mit keresek itt.

– Nyugalom, Naylee – simogatta meg apa a haját, mire Naylee rácsapott a kezére. – Milyen hálátlanok vagytok! Már hozzátok sem lehet érni? Tízéves korodig csak mellettem mertél elaludni!

– Nem vagy már annyi! – fonta össze a karját Naylee.

– Feltűnt, hiszen random emberekkel kell találkoznom, és eljátszanom, hogy mennyire boldoggá tesz az, hogy a kislányom mindenféle fiúkkal fekszik össze!

– Túldramatizálod, apa! – szóltam közbe. – Úgy csinálsz, mintha te sosem lettél volna ennyi idős! Nyilván számolnod kellett vele, hogy egyszer Naylee-nek barátja lesz.

– Azzal sem számoltam, hogy megszülettek! – sóhajtotta apa. – Mindegy, gondolom, már nincs visszaút, úgyhogy... – harapta el a mondat végét, majd egyszeriben felvette az idősebb alakját. – Mikor jön az a fiú, Naylee?

– Azt mondta, hogy három perc – somfordált az előszoba felé a húgom. – Bármikor ideérhet!

– Sziasztok! – Anya úgy jelent meg a semmiből, hogy jóformán ugrottam egyet az ülőgarnitúrán. – Úgy döntöttem, hogy látni akarom azt a kisfiút! – csüccsent le mellém. – Én vagyok a... titkos unokatestvéretek!

– Miért titkos? – meredt rá apa.

– Nem tudom, Nathan – rántott vállat anya. – Nagyon viccesen nézel ki így! Nézd meg, Nael, az öregapád! – kezdett újra vihogásba. – Ahányszor így látom, csak nevetnem kell!

– Igazad van – mosolyogtam rá. – Még a múltkor én is kiröhögtem.

– Naylee! – ragadta meg apa a húgom karját. – Remélem, te mellettem állsz!

– Persze, apuci – forgatta a szemét Naylee. – Ha nem bántod Justint.

– Inkább sürgesd meg azt a gyereket! – morgolódott apa.

– Amúgy miért van ennyire jókedvetek? – tettem fel ismét a kérdést, ami foglalkoztatott, mióta betörtek hozzám.

– Nem tudom, drágám – pacskolta meg a kézfejem anya. – Talán teljesen kikészültünk. Egyébként lehet tudjuk, hogy hol van Arden. Majd sort kerítünk arra is, de első a gyerek – mutatott Naylee felé.

– Honnan tudjátok? – kapta fel az információra Naylee a fejét.

– Nate-nek van egy tippje, tegnap beszéltem vele – felelte apa halál nyugodtan. – Meglátjuk.

– Én is elkísérhetlek titeket? – érdeklődtem, ugyanis én okoztam a galibát, akár helyre is hozhatom.

– Megbeszéljük, fiam – mondta apa, majd az ajtó felé kapta a fejét. Odakint tisztán kivehető volt, hogy valaki fellép a verandára. A csengő megszólalt, mire apa odasietett az ajtóhoz. Anya előrehajolt, hogy kikukucskáljon. Naylee pedig csak rohant apa után.

Inkább oda sem néztem, csak hallgatóztam. Feleslegesnek találtam azt, hogy felkeljek.

– Üdv! – remegett meg Justin hangja. – Én... Justin Beler vagyok.

– Justin, ő itt az apám – szólt közbe Naylee. – Apa, ő itt Justin.

– Nathaniel Jones vagyok – mutatkozott be apa is. – Gyere csak be!

Apa betessékelte Justint a nappaliba. A srác rám nézett, mire odaintettem neki egyet.

– Szia! – pattant fel mellőlem anya, majd odaállt Justin elé, és egy hamis mosollyal az ajkán végigmérte őt. – Luna vagyok, örülök, hogy megismerhetlek. Naylee már nagyon – hangsúlyozta ki a szót szarkasztikusan – sokat mesélt rólad!

– Így van – helyeselt apa is. – Foglalj csak helyet Justin!

A srác szeme kitágult apa hangnemétől, majd leült mellém, míg én kihúzódtam a kanapé legszélére. Inkább jobbnak láttam tartani az egészséges távolságot tőle.

– Köszönöm – mormolta Justin, míg Naylee leült a másik oldalára, és megfogta a kezét. Apa arckifejezésén majdnem hangosan felnevettem, de tartottam magam. Anya csak bámulta a fiút, de nem bírtam érzelmet kiolvasni belőle. Habár nem tűnt elégedettnek.

– Szóval Justin, milyen szándékaid vannak a lányommal? – vonta fel apa a szemöldökét, mire Justin jóformán hátrahőkölt.

– Hát, én... – kezdett hebegni. Kínomban megforgattam a szemem. Mi a fenéért kellettem én ide?

– Nem tűnsz valami határozottnak – szúrt oda halkan anya.

– Nos, én eléggé bírom Naylee-t – folytatta Justin. Fintorogva fordítottam felé a fejem, inkább nem kommentáltam. Ki mond ilyet?

– Értem, tehát bírod a lányom? – fonta össze a karját apa a mellkasán. – Ez mit jelent pontosan? Kihasználod, hogy megdughasd, aztán pár hét múlva keresel egy másikat, akivel ugyanezt teheted?

– Nem! – vágta rá Justin a kelleténél gyorsabban. – Nem erről van szó, bocsánat. Én csak kicsit kellemetlenül érzem magam. Még sosem voltam hasonló helyzetben, de kedvelem Naylee-t, nem akarok neki rosszat.

– Egész kedves – pillantott anya apa felé, majd megindult a konyha felé. – Justin, kérsz egy kis... vizet? – kiáltott anya, belőlem pedig kitört a nevetés. Hát igen, így jár az ember, ha abban a házban fogad vendégeket, amit lényegében átjáróháznak használunk. Így nem igazán tartottunk itt ételt, se italt. De a csapból folyt víz!

– Te minek örülsz? – dőlt hátra Naylee, hogy rám nézhessen.

– Semminek – folytattam a kuncogást.

– Nem kérek, de köszönöm – válaszolta meg Justin anya kérdését, majd ismét apára emelte a szemét.

Elég hirtelen múlt el a jókedvem, amikor a testem egy baljós remegés rázta meg. Aztán valaki csengetett. Szinte biztos voltam benne, hogy egy angyal állt az ajtóban.

Nem kellett sokáig várni, kérés nélkül nyílt a bejárat. Még én is felkeltem, hogy megszemléljem, ki a vendégünk. Apa és én is az előszoba és a nappali közti nyíláshoz léptünk. Rafael komótosan csukta be maga mögött az ajtót, majd szembe fordult velünk. Az angyal intett egyet a kezével, mire Justin odabent összeroskadt. Lényegében elaludt.

– Basszus már! – hisztériázott a húgom, miközben felfektette a kanapéra a barátját.

– Miből gondoltad, Rafael, hogy csak úgy beállíthatsz ide? – kérte számon apa.

– Nathaniel, a fiad kezd egyre nagyobb fenyegetést jelenteni – emelte rám arany színű szemét. – Nem elég, hogy ő a kék szemű gyermek, egy újabb prófécia is magába foglalja a nevét, arról nem is beszélve, hogy a fiú ereje veszélyes az emberiségre nézve. Ha minden információm pontos, olyan lények keltek életre, akik évek óta holtak voltak. Mivel magyarázod, pokol ura?

– Azt hittem, már megbeszéltük, hogy leszálltok róla – lépett be elém apa. – Hagyd békén a fiam, Rafael.

– Hiába védelmezed, nem tudod megállítani, hogy életeket oltson ki – döntötte oldalra a fejét az arkangyal.

– Legszívesebben beverném a képed – sétált ki anya a konyhából, majd apa mellé hátrált. – Menj innen, Rafael! Senkit nem érdekel, mit magyarázol! Kizárólag hazugságokat terjesztesz!

Naylee mellém állt, majd belém karolt, és közelebb vont magához.

– Mit csinálsz? – pillantottam le rá.

– Megvédelek, öcsikém – szorongatta a karom.

– Nagyon kedves tőled – mormoltam, majd visszaemeltem a tekintetem Rafaelre.

– Eleanor, nem lenne ilyen probléma, ha nem hozod világra – közölte Rafael.

– Megölhetem, Nathan? – kérdezte anya apától.

– Nem, elképzelhető, hogy én fogom, ha nem lép le, amíg háromig számolok...

– Nem tennéd, igaz, Lucifer fia? Talán jobban át kéne gondolnod a cselekedeteid, nehogy valami sokkal rosszabbat vonjon maga után. Tanulhatnád az apád hibájából.

– Mi lenne, ha bezárnánk egy pár napra a pokolba? – hozta fel anya.

– Gyerekes vagy, Eleanor! – sértegette Rafael.

– Te meg egy idióta! – kiáltott rá anya. – Állandóan csak megjelensz, mondasz három rohadtul idegesítő mondatot, aztán eltűnsz! Nem hisszük már el, amit mondasz, Rafael!

– Szedjétek össze a földről a fiatok hibáját, különben felsorakozunk!

– Hűha! – kacagta ki apa. – Rafael, semmi értelme. Az elmúlt húsz évben csak veszítettetek!

– Talán ezúttal másképp lenne – emelte meg jelentőségtelesen az állát az angyal. – Két napot kaptok, hogy felkutassátok, és kiiktassátok a testvéred, Nathaniel. Nem járhatja a földet!

– Te pedig egy percet, hogy lelépj innen!

– Két nap, Lucifer fia! – fordított hátat az angyal, majd egyszeriben elteleportált.

– Basszus! – hallottam meg bentről Justin hangját – Mi történt?

Naylee elengedett engem, majd leült a barátja mellé.

– Minden oké, csak... elájultál – nyugtatta a fiút.

– Igen! – helyeselt odakintről anya, majd besietett egy pohár vízzel. – Tessék!

– Köszönöm – ült fel a srác, majd körbenézett. – Sajnálom, nem tudom, mi történt...

– Semmi baj – biztosította róla anya is.

– Szerintem túléli – tette hozzá apa. – Nos, örülök, hogy megismertelek Justin, majd legközelebb remélhetőleg több időnk lesz beszélgetni, de most nagyon fontos dolgom akadt. – Csak úgy csöpögött a szarkazmus a hangjából, amitől ismét röhögni támadt kedvem, de nem tettem.

– Én akkor, elkísérlek – intéztem apához a szavaim.

– Én is megyek – csatlakozott anya is. – Érezzétek jól magatok!

– Talán jobb lenne, ha hazamennék – vetette fel Justin.

– Veled megyek, nehogy baj legyen út közben – ajánlotta Naylee, mire a csávó bólogatni kezdett.

– Csodás! – reflektált apa. – Naylee, utána gyere haza!

– Jól van, apa – emelte égnek a szemét a húgom, majd kézen fogva távoztak Justinnal, miután a fiú elrebegett egy „viszlátot".

– Ez egy igazi szerencsétlen! – tört ki apából, miután az ajtó becsukódott. – Nael, hol szedte össze ezt a gyereket a húgod?

– Nyilván az iskolában? – grimaszoltam a bugyuta kérdésre.

– Ne legyél ennyire szigorú, Nathan – dorgálta anya. – Normálisnak tűnik.

– Majd nem ezt fogod mondani, amikor...

– Elég már! – csapott oda neki anya. – Hagyd abba! Inkább törődjünk Ardennel!

– Igen! – csendült fel egy hang a konyha felől, majd váratlanul besétált Arden Gedeon oldalán a nappaliba. – Alkut ajánlok, bátyám!