*ੈ✩‧₊˚✧･ﾟ: *✧･ﾟ:*
{ F E L I X }

-Fiúk, üljetek a nappaliba! - szólt anyám ránk.
Minho és én egymásra néztünk.

- Nem lesz baj Lixie.

- De a szemed... Teljesen más volt. Azt is el kellene mondani ... - suttogtam neki alig hallhatóan.

- Nem! - tapasztotta a kezét a számra. - Kérlek, ezt a dolgot ne említsük nekik amíg nem muszáj. Nem tudom mi volt, de én is láttam a tükörbe...

Felálltunk és odavan szorongtunk a kanapéra. Anyánk velünk szemben lévő fotelben foglalt helyet.

- Minho, köszönöm, hogy ennyire védelmező testvér vagy, de tudod jól, hogy nem így kellett volna ezt csinálni. Az erőszak nem megoldás!
- De anya! Ha nem vagyok ott, az a gyerek meg... - a szavak hallatán elkezdtem újra a pityergést.

Annak a Park gyereknek az ördögi mosolya ... És hogy mit akart velem tenni ...

- Lixie babám! - anyám kezét éreztem a hajamon és elkezdett simogatni - Nem szabadott volna ilyen történni veled! Örülök, hogy nagy bajod nem lett. - majd a homlokomra puszilt. - Jaj, már csak az hiányzott volna, hogy valamelyik fiamnak ártson valaki. - majd megölelt.

Sírásom elcsitult, habár könnyes szemekkel, de mosolyogtam Hyungomra.

- Köszönöm Minnie! - majd anyám karjából kiszakadva öleltem meg. Amire ő kicsit megszeppenve reagált a hátam kezdte el paskolni.

- Ugyan Lixie. Nincs mit köszönned. Téged nem bánthat senki míg itt vagyok. - majd kis mosolyra húzta a száját.

És meddig leszel a közelembe?
Mikor tudom majd én is megvédeni magam?

Napok teltek el az incidens óta. Sokszor édesebb álmaim átváltottak az ocsmány emlékképekké, melyből akaratlan sírás közepén ébredtem fel mindig.
Kialvatlan voltam, de egyik este Minho felkelt a nyöszörgésemre.

- Lixie - nézett rám álmosan - Miért nem alszol? Megint rosszat álmodtál? - majd lefele húzta a száját. De erre én csak némán bólintottam.

- Ah. Mit szólnál, ha veled aludnék? Hátha segítene. - majd az ágyam szélére ült és lágyan rám mosolygott.

- Megtennéd értem? - néztem rá bociszemekkel.

- Felix! Ne nézz így rám! Enélkül is szívesen alszok veled, ha ezzel te is jobban leszel! - simított hajamba.

- Köszönöm - majd arrébb mentem, hogy mellem férjen. Majd bebújt mellém és betakarózott.

- Jó éjt Lixie! - majd kis idő után egyenletes szuszogás hallatszódott a szobában. Mellettem volt a védelmezőm.

Igaza volt. Segített, hogy ott volt. Aznap már nem álmodtam rosszat. Megvédett a rossz álmaimtól.

Másnap reggel, az óra hangja ébresztett fel minket. Minho a saját szobájába sietett felöltözni míg én is felkaptam az iskolai egyenruhámat.
A telefonom görgetve nézegettem a hét eseményeit, majd egy hír keltette fel jobban érdeklődésemet.

Siettünk a konyhába, ahol gyorsan egy szendvicset készítettem magamnak és Hyungomnak. Ennyit legalább tehetek érte. Majd mire készen lettem a szendvicsek gyártásával, Minho is megjelent.

- Gyere, csináltam szendvicset neked is! - mosolyogtam rá.

- Köszönöm - majd odaült az egyik tányér elé - Jól aludtál Lix? - majd felnézett a tányérból.

- Igen, neked hála tudtam is. - mosolyogtam rá. - Képzeld! A hétvégén Napfogyatkozás várható! Valami csillag együtt állás lesz, ami miatt ez lesz.

- Oh! Jól hangzik! Megszeretnéd nézni?

- Lehet? - kérleltem, mint egy kisgyerek- Elmegyünk megnézni a rétre? Ugye Hyung?

- Persze! Ne aggódj. Hisz úgy sincs más dolgunk! - mosolygott az utolsó pár harapást is a szájába rakva - Köszönöm a reggelit!

Gyorsan összekapkodtuk a táskánkat és elindultunk az iskola felé.

Minho az ígértek szerint az órák után a szünetekbe engem várt a termem előtt. Talan még a mosdóba se mertem kimenni nélküle, annyira rosszul viselt a dolog. De ő ott volt velem töretlenül.

*ੈ✩‧₊˚✧･ﾟ: *✧･ﾟ:*

Hamar elérkezett a hétvége, már nagyon vártuk a délutánt. De nem gondoltam volna, hogy fenekestől megváltozik aznap minden.

- Elmentünk! - kiáltott Minho anyánknak - Siessünk, mert nem érünk ki időben, ha most nem indulunk! - nézett rám majd a cipőjét húzta magára.

Kirontva az ajtón a garázsig szinte futottunk a biciklikért majd tekerni kezdtünk a tőlünk egy 20 percre lévő rétig.
Az volt a mi kis "béke szigetünk". Ha valami frusztrált, ha valami baj volt, ha kicsit kimozdulhatnékunk volt, ide jöttünk megbeszélni az élet dolgait.
Itt mondtuk el egymásnak is szexuális irányultságainkat, mielőtt otthon hivatalosan is bejelentettük.
Én mindig is túl aggódtam mindent, ami velünk történik, de Minho mindig próbált lenyugtatni, sokkal lazábban kezelte a dolgokat. Bízott a körülötte lévőkben, akiket ismert.

- Hah! Végh-reh! - szólaltam meg fulladozva Hyungom mögött mikor felértünk a dombtetőre. Szinte bringáinkat ledobva a földről a plédet kiterítve feküdtünk egymás mellé az eget nézni.

- Még egy 10 perc. Épp időben vagyunk. - nézett rám szinte csillogó szemekkel.

Úgy vártuk ezt a napot, mint valami kisgyerek a karácsonyt. Egyre több mindent olvastunk róla, állítólag utoljára ilyen együtt állás több mint 20 éve volt.

☆
A Hold kezdett közeledni a Nap széléhez egyre többet elnyelve annak fényéből.
☆

Felálltunk mintha úgy többet látnánk az égi jelenségből, egyszerűen hol a Napot hol egymást néztük bámulattal.

☆
A Nap egy pár perc múlva elsötétült. Körülöttünk is félhomály lett.
☆

Egy pillanatra majd elkezdett égni a testem belülről.
Mint ha a pokol nyitott volna bennem és utat mart volna végig testem minden szegletébe. Minhora nézve láttam a szenvedést az arcán és láttam újra vörösen villódzó szemeit. Talán ugyan ezt éli át?
- Hyung?! - szoltam hozzá kétségbe esetten- Mi történik? - majd potyogni kezdtek a könnyeim a fájdalom miatt.

☆
A Hold egyre távolodott a Nap fénynek újra utat törve.
☆

Testemből fájdalom is úgy kezdett csillapodni.
- Nem tudom Felix! A szemeid! - de látszott neki is már kevésbé fáj.
Mikor a Nap teljesen kibújt az égre vissza, mint ha a fájdalmat elvágták volna. Csak egyhelyen maradt meg egy maró érzés.
Karomra markoltam és a pulcsi ujját felhúzva néztem rá. Mint egy tetoválás... Egy jel jelent meg a csuklómon.
- Mi ez? - nézett rám testvérem, majd a saját karját is elkezdte vizsgálni.
- Nekem is lett!? - kiáltott fel majd a szemembe nézett. - Most már kurvára ki kellene derítenünk mi a faszom folyik velünk!

Majd összepakoltunk magunk után és tekertünk hazafelé szélsebesen.

Az otthoniak tudnak erre magyarázatot adni?

*ੈ✩‧₊˚✧･ﾟ: *✧･ﾟ:*