Az este sötét volt a rengetegben. A csillagok nem ragyogtak megszokott helyükön, az égen, de még a Hold sem látszott. Mintha az éjszakai madarak is rettegtek volna, síri csend volt. Térdünkig érő ködben gázoltunk egyre csak előre, az élen rendíthetetlenül sétáló Piton után. Utána mi, diákok mentünk, Draco és én előbbre, míg Harryék egy kicsit lemaradva mögöttünk. McGalagony zárta a sort, folyton hátrafele nézelődve.
Egy széles tisztás előtt megálltunk és bebújtunk az azt szegélyező bokrokba.

-Az a sátor Blackwoodé.- mutatott a tanárúr egy fekete, lila szegélyű sátor felé.

-Most mi legyen?- kérdeztem suttogva attól félve, hogy még a bokor leveleinek is füle van.

-Gyújtsuk rá a sátrat.- ajánlotta Ron.

-Biztos nem lesz ilyen egyszerű... valami nem stimmel.- motyogta Hermione, nem túl messze tőlem.

-Mindenesetre Mr. Weasley ötlete nem feltétlenül rossz. Ezzel, ha más nem, legalább kicsaljuk.- helyeselt McGalagony, miközben már azon járt az esze, hogy melyik varázsigét kéne használnia.

-Tfh, nem hal meg, hanem kijön. Akkor mi legyen?- akadékoskodtam, mikor már mindenki indulni készült.

-Hát mi lenne? Ha kijön, innen végzünk vele.- válaszolt Draco úgy, mintha egyértelmű lett volna.

-Amber..- suttogta Piton a fülembe, hogy csak én halljam- Még egy kérdés, ha szabad. Mi az a 'tfh'?- alig tudtam elfojtani a nevetésemet, de a helyzet és a környezet eszembe juttatott mindent.

-Tegyük fel hogy..- feleltem folytott hangon.

-Mehet?- tette fel a kérdést Ron, majd két barátjával együtt a sötét sátorra szegezte a pálcáját. Draco előbb rám, majd a két tanárra pillantott, aztán nagyot bólintott.

-Mindent bele!

A sátor pillanatok alatt tüzet fogott és ragyogó lánggal égett. Füstje az égig szállt. Egy őrülten üvöltöző, lángoló alak rohant ki a lobogó romok közül. Blackwood szakálla vége még parázslott, mikor rémült és dühös tekintetét végighordozta a tisztást körülvevő növényeken. Az első lövés Pitoné volt, aki hátba tudta kerülni, de mintha arra is lett volna szeme, könnyedén kivédte és viszonozta is a tüzet. A professzor épp hogy csak el tudott ugrani, majd pár pillanat múlva visszatért a többiekhez.

-Ez így nem fog menni.- suttogta zihálva, mert sietett, hogy minél előbb visszaérjen hozzánk.

-Kell egy terv.- jelentette ki Harry, mire mindenki csendes gondolkodásba merült.

-Megvan!- kiáltott fel Draco, de elég halkan ahhoz, hogy Osric ne halljon meg minket- Mondom. A tanárnő Ronnal elvonja a figyelmét, amíg mi, akik ott maradtunk egyszerre a jelzésemre, különféle átkokkal szórjuk meg. Ha párat el is tud hárítani, az összeset biztos, hogy nem.

-Ebben van valami.- ismerte el Hermione, aki még maga is meglepődött a szavain.

-Gyerünk!- támaszkodott meg egy fa törzsében McGalagony, mikor meghallottuk Blackwood hangját.

-Tudom, hogy itt vagytok!- a mondta végén felvitte a hangsúlyt és idétlenül röhögött- Nem tudtok megölni... sokban felülmúllak titeket!- karjait heves mozdulattal széttárta, a szakálla vége még mindig izzott- És tudjátok miért nem is akartok majd megölni? Mert.. mert ha meghalok, az összes teremtményem is velem jön. Mind a bűnös, mind az ártatlan!- itt egyértelműen Lilyre gondolt. Ugyan nem láttam Perselus arcát, de éreztem ahogy a szívébe markol a fájdalom. Egyszerre körülvették a tisztást a feltámadt varázslók és boszorkák. Ott volt Lily és James is. Harryt valósággal le kellett fogni, hogy ne rohanjon oda a szüleihez.

-Új terv!- egyedül Draco őrizte meg a hidegvérét- A meglepetés erejét kihasználva rájuk rontunk, miután elhelyezkedtünk a tisztás peremén kb egyenlő távolságra. Úgy vélem, olyan 1-2 mágussal kapásból tudunk végezni. Utána bemenekülünk az erdőbe, ahol több esélyünk van elrejtőzni. Ott egyesével elbánunk velük, végül Blackwooddal. Kérdés?

-Nem zárhatnánk inkább az Azkabanba?- kérdezte Harry, aki még mindig a szülein gondolkozott.

-Egyszer már megszökött és a tudás, ami rendelkezésére áll túl nagy. Sajnos nem.- válaszolt Draco helyett Piton, aki már beletörődött, felkészült rá, hogy szerelmét újra elveszítse.

-Akkor ne várassuk meg!- határozottan kiugrottam a bokorból és elintéztem a hozzám legközelebb állókat.

Mikor a többiek is így tettek bevettük magunkat az erdőbe. Sötét volt, köd volt, alig láttunk valamit, mindennek ellenére senki sem esett el. Az összes feltámasztott mágus utánunk rohant Blackwooddal együtt, kettőt kivéve. James és Lily ott maradtak.
Az erdőben összeakadtam Hermionéval, így ketten, egymást fedezve haladtunk vissza a tisztás felé. Azért fordultunk vissza, mert egy ideje már senki sem támadt ránk. Mikor visszaértünk már a többiek is ott voltak, feltehetőleg ők is arra a következtetésre jutottak, hogy mindnek annyi.

-Blackwood?- kérdeztem még lihegve a sokáig tartó kocogás után.

-Nem láttam.- csóválta a fejét Draco, aki érdekes módon Potter mellett állt.

-Ostobák!- csattant fel Osric hangja egy megvető röhögés kíséretében. A hátamon futkosott a hideg a hangjától, olyan túlviláginak hatott.
A halott varázslókat mind újra feltámasztotta, és újra körbe vették a tisztást, annyi különbséggel, hogy most már mi is a kör belsejében voltunk- Fáj a szívem értetek, de most végetek!- érződött a szarkazmus a hangjában.

-Ahhoz még nekünk is lesz egy-két szavunk!- vágott vissza Draco és hátát Harryének vetette. Hermione és Ron is hasonló képpen cselekedett. Én odaléptem a két tanárhoz. Pálcáinkat az egyre szoruló gyűrűre szegeztük annak reményében, hogy a lőnek, mi azt tudjuk hárítani.

Hatalmas csata kerekedett. Színes csíkok cikáztak hol a fejünk fölött, hol szemmagasságban, amik néha szikrázva csapódtak a fák törzseibe. Zöldre és pirosra festették a villanások a füvet és a bokrokat. Tudtam, hogy nem bukhatok le, mert akkor a mögöttem állót eltalálja egy átok, így kitartóan védekeztem, és csak ritkán viszonoztam a tüzet. Fél füllel hallottam, ahogy a többiek beszélgetnek, mintha mi sem történne körülöttük, vagy éppen csak egy vicces megjegyzést tesznek erre-arra.

-Félsz Potter?- harsogta túl a csata zaját Draco, ahogy a válla fölött vigyorogva hátraszólt Harrynek.

-Csak szeretnéd!- nevetett a másik fiú is.

-Ha ezt túléljük Ron, emlékeztess, hogy sose avatkozzak mardekáros ügyekbe, jó?- kérte kétségbeesetten Hermione, mikor két ellenféllel kűzdött egy időben.

-Amber már griffendéles, nem?- kérdezett vissza a fiú, amint eltalált egy mágust.

-Részletkérdés!- forgatta a szemeit a lány és újra a harcra koncentrált.

-Amíg Blackwood él, semmi esélyünk!- motyogta McGalagony és ebben sajnos igazat kellett hogy adjak neki.

-Megyek!- ajánlotta egyszerre Ron és Hermione, akik ezen annyira meglepődtek, hogy mikor egymásra pillantottak, mindkettőt eltalálta egy gyengébb ártás.

-Ne!- odaugrott melléjük Harry, aki semlegesítette ugyan a barátaira leselkedő fenyegetést, Dracot védtelenül hagyta. Hátba találta a Cruciatus átok. A földre rogyott, elejtette a pálcáját és rángani kezdett. Arca eltorzult a fájdalomtól, olyan képet vágott, mint aki haldokolna és felém kúszott. A mumusok nem latnak a jövőbe, ugye? Akkor csak az egyik legnagyobb félelmem vált valóra. Letérdeltem hozzá és könnytől nedves arcomra bátor kifejezést erőltettem. Kezeit megfogtam és a szívemhez szorítottam, mikor Piton végzett a kínzójával. Malfoy arca abban a pillanatban kisimult és a levegőt is rendes ütemben kezdte el venni.
Ameddig a tanárok nem figyeltek, öntudatukra ébredt kötelek tekeredtek köréjük és egyre erősebben szorították őket.

Mindannyian a földön hevertünk, valamilyen oknál fogva.

-Szánalmas próbálkozás volt! Jobb nem jutott az eszetekbe?- gúnyolódott Blackwood- Ha tudom, hogy ennyire reménytelenek vagytok, talán...

-Sectumsempra!

A halk suttogás nyomán arcára fagyott az őrült vigyor, majd a mély vágások nyomán vér kezdte áztatni az ingét, teljesen a bőréhez tapadt. Hanyatt esett a sok vér elveszítése miatt.

-Na... ezt sem hittem... volna..

Végül elszállt belőle az élet utolsó cseppje is.