Kellemes, tavaszias délután volt, mikor a suli ablakain kifelé bámultam, a hatalmas pusztaságon valami mozgolódásra lettem figyelmes. A tavaszias alatt azt értem, hogy szakadt az eső és fújt a szél, csak hogy tisztázzuk, ezért nem láttam túl jól a kint lévőket. Még egy utolsó pillantást vetettem az asztalon heverő lapra, amin a következő állt:

P,
Mint utóbb kiderült, mindkét találkozón ott voltál, csak nem ismertük fel egymást.
Tudom, a következő furcsán fog hangzani, de az én jelenemben lévő éned, hogy kérdezősködjek az egyik tanárodról, egy bizonyos Osric Blackwoodról. Méghozzá a gyengéi érdekelnének, a megszállottságai, egy út, hogy legyőzhessük.
Kérlek Perselus, ezen a Roxfort jövője múlik.

Egyenlőre semmi válasz nem érkezett, így visszafordultam az ablakhoz. Az eső és a szél nem csitult, de az az alak még mindig ott állt. Fekete köpenye lobogott a szélben, ahogy vizes, hosszú haja és szakálla. Ebben a pillanatban felemelte a kezeit, az egyikben a pálcája volt, és az esőcseppek megálltak a levegőben, a szél megszűnt fújni. Elakadt a szavam. Ilyet eddig még sosem láttam, de még hallani sem hallottam róla. Összerezzentem, mikor McGalagony benyitott.

-Hát itt van Amber! Már mindenhol kerestük!- arca aggodalmat tükrözött.

-Valami baj van, tanárnő?- léptem el az ablaktól és rásandítottam a levélre.

Megteszek minden tőlem telhetőt Amber.
Írok, amit megtudtam valamit.

-Beszélni akarnak magukkal.

-Kik? És mi ez a többes szám?- kezdtem tényleg megrémülni.

Nagyon rövid időn belül az igazgató irodájában ültem Dracoval, Harryvel, Hermionéval és Ronnal. A tanárok, akik jelen voltak, McGalagony és Piton idegesen beszélgettek az igazgatóval.

-Tudják,- fordult meg Dumbledore hirtelen- hogy miért vannak itt?

-A prófécia, vagy Blackwood miatt?- kérdeztem és igyekeztem természetesen viselkedni.

-Mindkettő, Fox kisasszony.- vette át a szót Minerva.

-Ugyanos most Osric odakint van.- fejezte be a gondolatmenetet Piton.

-Mit teszünk most? Miért vonult ellenünk?- ez úgy hangzott, mintha Granger félne...

-Ti semmit!- jött a hátunk egy ilyesztő, mély hang. Blackwood most itt volt velünk egy teremben! Ha nem lett volna olyan jó önuralmam, most úgy néztem volna ki, mint Ron. Remegtem volna.

Osric Blackwood elég érdekes figura volt. Hosszú, egyenes haja és szakálla volt. Arca öregnek nézett ki, de a tartásából látszott, hogy cseppet sem olyan gyenge. Szemei gonosz, lilás fénnyel izzottak. Mikor ránéztem, elhagyott minden bátorságom.
Hosszú, fekete köpenyt viselt, pálcáját az ujjai között pörgette-forgatta és engem vizslatott. Nem lett ettől jobb kedvem..

-Hát itt van az a fiatal, akiről a prófécia szól!- indult el felém. Itt raktam össze a képet.

Épp a megfelelő korban vagyok.
Ott van a múltbeli Perselus, aki ugyen nem tud a jelenbe jönni és segít nekem megállás nélkül.
A feltámadó holtak- Osric feltételezett serege.
Mikor átkerültem a griffendélbe, úgy éreztem, mindenki ellenem volt.
Az a tévedés lepleződött le, hogy anyám is mugli volt.
Ki barát és ki ellenség? Talán Harry és Draco... nem vagyok ebben biztos.

-Még mi sem tudjuk melyikük az Osric.- suttogta Dumbledore.

-Én.- tátogtam előbb Dracora, majd Harryre pillantva.

-Á, köszönöm, hogy elárulta kedves...?- lépett olyan közel hozzám, amennyire az időközben készült védőpajzs engedte Dumbledore jóvoltából.

-Ne felelj neki!- kért McGalagony. Nem is tudom, hogy miért nem hallgattam rá.

-Amber. Amber Fox.- néztem mélyen a szemébe.

-Köszönöm.- ezzel a mozdulattal eltűnt.

-Ez nagy felelőtlenség volt!- pirított rám Piton- És még annál is nagyobb ostobaság! Nem leszek mindig ott, hogy megvédjelek!- ezzel elszólta magát egy kicsit. Felpillantva látta, hogy mindenki minket bámul. Kiviharzott az irodából.

E/3

Piton Osric után sietett. Amint kilépett a szobaból, ő is hoppanált és a mereven álló esőcseppek közé érkezett. Blackwood úgy állt ott, mint aki számított a másikra, csaknem valami itallal kínálta. Egyetlen előnye volt és mindenki tudta, hogy ki fogja használni. Ismerte Pitont.

-Áh Perselus.- kezdett bele ördögi, szinte már túlvilági hangon- Nem gondoltam volna, hogy idáig süllyedsz. Pláne nem azután, hogy olyan szép jövőre volt kilátásod a halálfalók között.

-Tudod, Blackwood, megmentettek. És neked sem késő még. Elmehetsz, élve, de sose gyere vissza többet!- fenyegette komolyan- Hisz ismersz. Tanítottál. Tudod mire vagyok képes. Te sem akarsz velem párbajozni.

-Fenyegetsz, drága fiam?- nevetett hangosan és gúnyosan az öreg varázsló.

-Nem fenyegetés. Pusztán erőteljes ajánlás.

-Is-mer-lek!- szótagolta. Itt már Piton érezte, meg fogja bánni, hogy követte egykori tanárát.

A semmiből egy csomó ember tűnt fel körülöttük. Mintha a szél sodorta volna őket, apró homokszemekből épültek fel lassan. Mikor az összes "darabkájuk" megérkezett, elkezdett lüktetni a vér az ereikben, a szívük pedig dobogni. Piton alig hitt a szemének. Ott állt előtte. Teljes valójában ott volt. Zöld szemeiben élet csillant és kedvesen, melegen mosolygott.

-Lily...