~No I won't be afraid, no I won't be afraid...~

(Ben King-Stand by me)

Hangos csörgés ütötte meg a fülemet, azonnal felültem. Eltartott pár másodpercig mire rájöttem hol is vagyok. Könnyek gyűltek a szemembe mikor eszembe jutott anya. Vajon mit csinál? Hívta már a rendőrséget?

-Jó reggelt hölgyeim.-szólalt meg egy éles hang. Ugyanaz a nő volt aki tegnap este tartott kiselőadást. Most fekete, térdig érő ruhát viselt vörös rúzzsal, és természetesen az elmaradhatatlan konttyal.

-Mindenki megkapja a szügséges dolgokat a felkészüléshez. Szedjétek rendbe magatokat, egy órán belül kezdenek megérkezni az ügyfelek. Arra kérek mindenkit hogy viselkedjen rendesen. A főnök nem tűri a rendetlenséget. Akit kiválasztottak az szó nélkül fogja magát és teljesíti a feladatot amit adnak neki! Ezt mindenki jegyezze meg! Akár egy visszafeleselés lesz, vagy a parancs megtagadása, a szüleiket fogjuk elsőként értesíteni a szörnyűségről ami magukkal fog történni. Úgyhogy kérem viselkedjenek.-mondandó befejeztével összekulcsolta maga előtt a kezeit és leült az egyik sarokban lévő bőrkanapéra.

Idegesen tördeltem a kezeimet mikor az ajtón belépett egy alacsony, tömzsi, a hatvanas éveiben járó hölgy. Arckifejezése arról árulkodott hogy ő sem önszántából van itt. Egy halomnyi kis tasakot tartott a kezében, majd elkezdte szétosztani őket.

Az itt tartózkodásom alatt volt időm megfigyelni mindent. Én a huszonharmadik voltam. Összesen negyvenketten voltunk, abból körülbelül huszonegyen voltak régi lányok, a többieket tegnap hozták velem együtt. A régebb óta itt lévő lányok nem tűntek olyan rémültnek, innen lehetett megkülönböztetni őket. Mikor tegnap este végignéztem a lányokon, kissé meglepődve vettem észre hogy Avery is itt van. Görcsbe ugrott a gyomrom ahogy néztem a lányt. Külseje megváltozott, haja rövidebb lett, teste vékonyabb, arca pedig beesettebb.

Bambulásomból akkor eszméltem fel, mikor a hölgy elém ért. Lassan leemelt a kupacról egy táskácskát, és benyújtotta nekem a rácsok között. Elmotyogtam egy halk 'Köszönöm'-öt, és az ölembe téve a tasakot, elkezdtem kibontani.

Az első dolog ami a kezembe került egy csipkés anyag volt. Kihalásztam a táskából és magam elé tartva szemügyre vettem. Egy ruhadarabnak nem igazán nevezhető fekete csipke...valami volt.

Megborzongtam a gondolattól hogy szinte meztelenül kell mutatkoznom.

Undorodva tettem le a kezem és figyeltem a többi lányt. Úgy tűnt mindannyian osztoznak az én véleményemen a fehérneművel kapcsolatban.

Újra a tasak felé fordultam és kiöntöttem a tartalmát a matracomra. Volt benne egy apró tükör, egy vérvörös rúzs, ugyanolyan színű körömlakk, korrektor, szempillaspirál, pirosító és egy kis üvegcse parfüm.

-Most pedig ha van kérdésetek akkor rajta.-mondta szigorú arckifejezéssel a nő.

Egy sötét hajú, frufrus lány jelentkezett. A nő biccentett mire a lány megszólalt.

-És pontosan mit is kell csinálnunk ezekkel a...kliensekkel?
-Ez csakis az önök partnerétől fog függni. Ha ki akarják önöket elégíteni akkor hagyni fogják, ha pedig azt szeretnék hogy önök elégítsék ki őket, akkor szó nélkül teszik amit mondanak. Értve vagyok? Egyéb kérdés?-ívelt szemöldökét felhúzva nézett körbe.

-És mi van akkor ha...tudja...éppen nem vagyunk alkalmasak AZT csinálni...-szólalt meg egy piskosszőke, befont hajú lány.

-Igen, erre is ki akartam térni. Kapni fognak egy kis táblácskát, amit akkor rakhatnak ki ha menstruálnak. Akkor csak olyan munkát kaphatnak amit el tudnak végezni. Nehogy azt higgyék hogy bármikor kirakhatják, ugyanis erre van a személyzet, aki ellenőrizni fogja hogy igazat mondanak-e. Még valami?

Mikor látta hogy senkinek nincs már kérdése, bólintott és elhagyta a szobát.

A következő fél órában megkaptuk a tábláinkat. Tényleg leellenőrizték azoknak akik ki is rakták. Undorító! Egy morcos képű férfia cellákkal szemben lévő kisasztalra lerakott egy órát, ami visszaszámolt. Gondolom az 'ügyfelek' érkezéséig. Azt is elmondták hogy tíz perccel korábban mindenkinek kész kell lennie.

Így hát mivel nem tehettem mást, kelletlenül felvettem a csipkés fehérneműt, kisminkeltem magam és csak ültem a 'szobám' sarkában. A sminkkészletemben kutattam valami elfogadható fegyver után, mikor a kezembe akadt a szempillaspirál. Lecsavartam a tubust és megvizsgáltam. Tudom hogy nem tudok vele komoly sérülést okozni, de a pillanatnyi fájdalom is elég. Beletöröltem a matracom aljába hogy leszedjem róla a festéket. A tető nélküli szempillaspirált pedig a sminktáska aljába rejtettem.

A visszaszámlálón már csak hat perc maradt. Kifújtam a levegőt és a spirált a fehérneműm hátuljába csúsztattam.

Pontosan 5:00-kor belépett a kócos, göndör hajú faszfej, és vigyorogva pillantott végig rajtunk.

-Remélem felkészültetek. És ne merjétek ezt elbaszni nekem.-mondta és leült a kanapéra.

Mindenki feszülten várta hogy lejárjon az óra. Már csak két perc huszonhét másodperc...

Egy perc negyvenkét másodperc...

Ötvenhét másodperc...

Harmincegy...

Tizenkilenc...

Nyolc...

Három...

Kettő...

Egy...

Az ajtó abban a pillanatban kinyílt ahogy az óra 0:00-ra váltott. Vagy negyven férfi lépett be a helyiségbe. Sorba végighaladtak az összes bezárt lány előtt, egy szót sem szóltak. A pöcs felállt és néhánnyal kezet rázott, műmosolyt öltve az arcára.

Mikor az összes lányt végignézték, a fasz kezébe vette az asztalra lerakott papírlapokat, a férfiakra vigyorgott és egy ajtó felé tessékelte őket. Megvárta amíg mindegyik elhagyja a szobát, aztán ismét felénk fordult.

-Mrs. Hicker! -kiáltotta, mire a tömzsi hölgy belépett. Őt követte vagy húsz szolgálónak tűnő férfi és nő.

-A kettes a 47-es szobába, a tizenkettes a 36-osba, 38 a 24-be, 9 a 3-asba, 23 a 42-be, 7 a 16-ba...-és így tovább.

Mikor elhangzott a számom a gyomrom görcsbe ugrott. Egy rövidre nyírt hajú, izmos férfi elindult felém. Előhalászott egy kulccsomót a zsebéből, kinyitotta a rácsot majd a karomnál fogva felrángatott. Másik kezemet a hátamra tapasztottam nehogy valaki észrevegye a fegyveremet. A szolgáló kivonszolt a lyukból, és az ajtó felé kezdett húzni amin az imént távoztak a férfiak. Kihasználva az alkalmat hogy nem engem nézett, előkaptam a szempillaspirált és a nyaka legpuhább részébe vágtam, pont oda ahol a pulzust szokták mérni. Természetesen nem tettem maradandó kárt benne, a spirál azonnal eltört, de a férfi annyira meglepődött hogy elengedte a kezem és a nyakához kapott. Abban a pillanatban hogy a csuklóm szabad volt, futásnak eredtem. Látásom elhomályosodott az adrenalintól, és szinte biztos voltam benne hogyha nem jutok ki akkor meg fognak ölni.

Elértem az ajtót, a kezem a kilincsre tapadt és már majdnem lenyomtam, mikor valami a hajamnál fogva visszarántott. Lezuhantam a földre, két férfi pedig felnyalábolt és a göndör elé vezetett.

-Mit csináljunk vele főnök? Mehet a szokásos helyre?-dörmögte az egyik.

A főnök megrázta a fejét. Főnök. Főnök? FŐNÖK? Ő a főnök? Nem lehet több tizennyolcnál! Megrökönyödve néztem rá, mire csak elvigyorodott.

-Ő különleges kezelést kap. Vigyétek le!-intett a kezével majd ismét a papírlapok felé fordult és folytatta a számok olvasását.

Le? Ettől lejjebb? Már így is vagy 10-15 méter mélyen voltunk.

A két férfi kivonszolt a helyiségből, végig egy folyosón, ahol az egyetlen fényforrás egy pislákoló lámpa volt, majd le egy hosszú fémlépcsőn. Egy olyan szobába jutottunk ahol körülbelül tíz ajtó volt. De nem rendes ajtó. Hatalmas vasajtó, olyanok mint amilyeneket páncélszekrényeknek használnak. Kinyitották a harmadikat és bevittek rajta. A hátsó fal közepén lógott egy lánc. Tudtam mi a szándékuk. Felsikítottam és heves tiltakozásba kezdtem, de a férfiak csak mentek előre. Ledobtak a földre és az egyik megragadta a bokámat.

-Ne, ne, kérem, ne...-a könnyek lassan végiggurultak az arcomon.
-Ne, ne, ne, ne, ne, ne...-a láncot a lábamhoz erősítették, majd egy további szó nélkül felálltak és bezárták a nehéz fémajtót.

Teljes sötétség ülepedett rám, és még akkor is ugyanazt az egy szót suttogtam amikor már rég elmentek.

Hjello!

Remélem tetszett!

Byeeee💛