🖤Please never fall in love again...🖤

-Nem, nem, nem. Hasat be, fejet fel, vállakat le!-magyarázta Cathrine.
Nem számított mennyire igyekeztem, sosem sikerült eltalálnom a megfelelő lépést.

Cathrine idegesen pillantott rám, majd sóhajtva körbenézett a szobában.
-Nem jó. Nem fogja megtanulni. Valahogy máshogy kell.
-Nem hagyhatnánk abba? Már reggel óta táncolom ezt a szarságot.-nyögtem fel a tánctanáromnak, aki egyben egy szobalány is volt.

Cathrine együttérzően rám mosolygott, majd kegyetlenül megrázta a fejét és sarkon fordulva elhagyta a szobát.
Értetlenül bámultam magam elé. Most akkor abbahagytuk?

Csalódottan sóhajtottam fel amikor Cathrine ismét megjelent az ajtóban. És maga után húzta Finnt.
Összezavarodott fejjel bámult az őt húzó lányra, ami miatt felkuncogtam.

-Mr.Wolfhard. Sajnálom hogy elrángattam, de ez a hölgyemény reménytelennek bizonyul tánc terén. Mivel Ön egy remek táncos (írói megjegyzés: 😂😂😂 Finn borzalmasan táncol, de annyiraaaa édeees😍), úgy gondoltam hogy segíthetne Anának.

Finn felsóhajtott és közelebb lépet hozzám. Egyik kezét a lapockámra helyezte, másikat pedig feltartotta, így tenyeremet az övébe csúsztattam.

Aggódó tekintettel felpillantottam miközben Cathrine újra elindította a zenét.

-Csak hagyd hogy vezesselek.-suttogta Finn a fülemhez hajolva.
Lassan előrelépett, mire én automatikusan hátra. Aztán oldalra húzott és én mentem vele. Olyan könnyedén táncoltam vele, mintha egész életemben ezt csináltam volna.

-Nem értem Cathrine hogy miért voltál annyira kétségbeesett. Hisz Miss Buttler csodásan táncol.-nevetett rá Finn a barna hajú lányra.
-Magam sem hiszem hogy ezt mondom, de teljesen igaza van Mr.Wolfhard.-nézett rám hihetetlenkedve.
-Ezt kikérem magamnak, igenis jól táncolok, és nincs szükségem Finnre.-néztem a göndörre mogorván mire felhúzta az egyik szemöldökét.
-Ó igen?

Azzal ellépett tőlem, én pedig tovább folytattam a táncot. Aztán a bal lábam beleakadt a jobba, így kishíján hasra estem, de szerencsémre Finn elkapott.
-Látod? Szükséged van rám.-suttogta vigyorogva, mire vállon ütöttem.

-Cathrine, úgy hiszem Ana eleget gyakorol. Csak remélhetjük hogy nem kell majd egyedül táncolnia, csak velem, különben veszélyt jelent saját magára és az egész emberiségre is.-a lány felnevetett és leállította a zenét.

-Nos, hölgyeim ha nem bánják, vár a munka.
Derekamnál fogva magához húzott és gyorsan megcsókolt, majd elhagyta a szobát.

-Milyen édes.-mosolygott Carhrine.
Fáradtam kifújtam a levegőt és levágtam magam az egyik falhoz tolt karosszékbe.
-Ne ülljön le, Miss Buttler, csak most kezdődik az igazi móka.-Cathrine szeme felcsillant.
-Nem hagyhatnánk el ezt a hivatalos megszólítást? Elvégre én is csak ugyanolyan átlag ember vagyok mint bárki más. Semmi felsőbbrendűség.-mosolyogtam rá fáradtan.
-De hisz Ön...vagyis te vagy Mr.Wolfhard partnere. Igenis van felsőbbrendűség.-nevetett fel.
-Szerintem nincs.-vontam meg a vállam.
-És milyen mókáról beszéltél?-ültem fel kíváncsian.

Feltartotta a mutatóujját és kiszaladt a szobából.
Mikor visszatért nem egyedül volt, két másik szobalány követte őt, és mindannyiuknál volt vagy tíz fekete zsák. Fejenként!

-Ana, ők itt Sofia és Geneviev. Ők tervezték és varrták meg a ruhákat amiket most látni fogsz. Ezek közül kell kiválasztanod valamelyiket a szombati bálra. Természetesen ha nem tetszik egyik sem, akkor még van egy napuk hogy új ruhákat készítsenek.

-Ez 26 ruha! Mennyi ideje csináljátok ezeket? És hogy? Bőven elég lett volna egy vagy kettő!-akadtam ki és felálltam, mire Sofia halkan felnevetett.

Cathrine elvett a kupacból egy zsákot, széthúzta a cipzárját és kivette az első ruhát.
Visszaroskadtam a puha ülőhelyre.
-Uramatyám!-nyögtem fel.
-Biztos hogy ezt ti készítettétek? Nem béreltetek fel földönkívülieket hogy megcsinálják? Mert ez a ruha szinte lehetelen. Egyszerűen csodálatos!-ismét felálltam és végigsimítottam a fehér anyagon.
-Ha meghalok kérlek ebbe temessetek el...-motyogtam.

A fehér ruha a földig ért, a belevarrt aranyszálak miatt az egész fennségesen csillogott. Csipke futott végig a karján, majd le az oldalán. Háta egészen a derékig ki volt vágva.
-Ha ebbe jelennék meg, azt hinnék férjhez akarok menni. Egy picit túlzás lenne, de esküszöm hogy szerelmes vagyok.-néztem még mindig hihetetlenkedve, mire Geneviev kuncogva széthúzta a következő zsákot.

...

Két és fél óra ruhapróba után leszűkítettük a kört 5 ruhára.
-Najó, akkor...ez túl kihívó.-mutattam a fekete mély dekoltált ruhára, ami igazából gyönyörű volt, de muszáj volt valahogy döntenem.
-Az túl élénk.-és a pasztel sárga ruha is kieesett.
-Az...hát...hmm, igazából nincs vele semmi gond, de valahogy nem visz rá a lélek hogy lilát vegyek fel. Így maradt csak kettő...-álltam meg a két csodaszép ruha előtt.
-Akkoooor...legyen az!-mutattam rá, mire Geneviev tapsikolva felugrott.
-Szuper választás. Gyönyörűen fogsz kinézni!
-Köszönöm szépen a segítséget és ezeket a hihetetlen ruhákat. Most azt hiszem megkeresem Finn. Sziasztok.-intettem mosolyogva a szobalányoknak és kislisszoltam a szobából.

Finn a dolgozószobájában ült és valamin dolgozott. Laptoppal az ölében épp egy papírt olvasott miközben a tolla végét rágta. Halkan kopogtattam az ajtón és elmosolyodtam amikor fáradtan rám tekintett.
-Zavarhatlak?
Sóhajtva lerakta a laptopot és minden mást is a mellette lévő asztalra és lassan bólintott.
Odasétéltam hozza és az ölébe ültem, szorosan hozzábújva, miközben ő a hátamat kezdte el simogatni.
-Fáradnak tűnsz.-mondtam halkan.
-Mert az vagyok.-nevetett fel és becsukta a szemét hogy egy picit pihenjen.
Állkapcsa megfeszült amikor megcsókoltam a nyakát. Egyre feljebb haladtam, majd megálltam a szájánál, úgy hogy ajkunk épphogy összért.
-Miért csinálod ezt velem?-morogta.
-Mit?-kérdeztem és megharaptam az alsó ajkát.
-Hát ezt.-mondta szenvedő hangon mire elhúzódtam tőle.
-Bocsi, akkor nem csiná-
De nem tudtam befejezni mert erőszakosan enyémre tapasztotta a száját.

Teljesen összegabalyodtunk. A nyelvünk, a kezünk, mindenünk. Az épp gondolatok elpárologtak a fejemből, és csak Finnre tudtam koncentrálni, meg arra hogy hol jár a keze.
Nagyon, nagyon meg kellett erőltetnem magam hogy el tudjak húzódni, hogy ne fajuljanak el a dolgok. Felsóhajtottam és beharaptam a számat. Tekintete kiéhezett volt, de nem erőszakoskodott amikor óvatosan megráztam a fejem.
-Le kell álnunk.-suttogtam, homlokomat az övének támasztva.
Lassan bólintott, és még utoljára megcsókolt.

-Akkor én hagylak dolgozni.-kezdtem el feltápaszkodni.
-Nem, nem, nem, gyere csak vissza!-azzal a derekamnál fogva visszahúzott az ölébe.
-Egy kicsit hagy lazítsak.-mondta és álmosan a vállamra hajtotta a fejét.
Felkuncogtam és egy puszit nyomtam a homlokára, majd az övének támasztottam a fejem. Csak hallgattam egyenletes lélegzését, aztán nemsokára elnyomott az álom...