~I know they'll be coming to find me soon...~

(Stockholm Syndrome-One Direction)

Mozgott alattam a föld. Zúgott és reszketett. Fémszag volt. Lassan, nehézkesen kinyitottam a szemem.

Az első dolog ami feltűnt hogy egy járműben voltam. A második hogy nem voltam egyedül.  Kábultan bámultam a több tucatnyi lányra, akik félelmükben összehúzták magukat. A legtöbbjük nem is volt eszméleténél.

-Mi a...?-motyogtam magam elé, mire az előttem ülő lány felkapta a fejét és remegő ujját ajkához emelte, ezzel jelezve hogy csendben kéne maradnom. Kerek arcát sós könnyek áztatták, szőke haja csapzott volt.

A kocsi hirtelen fékezett, időm sem volt megtartani az egyensúlyomat, így fájdalmasan zuhantam a jármű hideg padlózatára. Ismét.

A fémajtók kivágódtak, mire  behunytam a szemeimet és ájultnak tetettem magam. Kiáltásokat hallottam és zörgést. Sorban szedték ki a lányokat a teherautóból. Valaki elkapta a csuklómat és durván megrántott, majd feldobott a vállára. Testem élettelennek tűnt, azonban az agyam folyamatosan azon kattogott hogyan tudnék kijutni ebből a helyzetből. Éreztem ahogy az illető akinek a vállán voltam elfordította a fejét, így megragadtam az alkalmat térdemet felhúzva a személy lábai közé nyomtam, és csak remélni tudtam hogy célba talált. Miután a férfi felordított-már biztos voltam benne hogy a fogvatartóm férfi-leugrottam a válláról és futásnak eredtem...volna, ha valami menekülés közben nem kulcsolódik rá a bokámra, így aznap már harmadszor haverkodtam össze a talajjal.

Valaki a hónom alá nyúlva talpra állított, és betuszkolt a sorban, amit a rémült lányok alkottak. Kissé előrehajolva végignéztem magunkon, és elborzadtam a látványtól. Mintha csak a kirakatban álltunk volna, arra várva hogy megvegyenek minket. Az eső még mindig zuhogott, idegesítő kopogással verdeste a furgon tetejét. Nedves hajamról az esőcseppek az arcomra és teljesen átázott felsőmre pottyantak.

Újra megfordult a fejemben a szökés gondolata, az idő is alkalmas lett volna, csakhogy az előző kisérletem miatt a bokám össze volt bilincselve, így nem tudtam megmozdulni. Nem messze tőlem egy barna, lófarokba kötött hajú lány szintén úgy gondolkodott mint én, mert miután sejtelmesen körbenézett, gyors mozdulatokkal futásnak eredt. Csakhogy mielőtt még megtette volna a második lépést, egy fegyverrel felszerelt ember tarkón vágta őt a puskája kemény nyelével, a lány pedig összeroskadt. Ekkor vettem észre hogy mindannyiunk mögött áll egy felfegyverkezett fickó. A lány után már senki nem próbálkozott a szökéssel.

A sarkon egy fényes fekete limuzin fordult be, mire mindenki a hang irányába kapta a fejét. Az autó nyikorogva lefékelt a murván, s miután leállt a hátsóajtó kivágódott. A kocsiból kilépett egy őszülő, szakállas férfi, szépen vasalt öltönyben. Mögötte felbukkant egy sötét, rendezetlen hajrengeteg.

Pár másodpercig az autóból kiszálló személyre bámultam, aztán éreztem ahogy elönt a düh és az undor. Ugyanaz a göndör srác volt aki ma bejött a kávézóba. Fekete kávét kért tej és cukor nélkül. (Í.M.: A pszihopaták tényleg így isszák a kávéjukat...) Ő adott nekem egy rakat borravalót!

Úgy érzem hánynom kell...

Az egész testem remegett, a nedves ruhák miatt szörnyen fáztam. Össze voltam zavarodva, képtelen voltam elhinni hogy az aranyos kávézós fiúnak valami köze lehet ehez az egészhez. Csak bámultam rá, miközben ő lassan elindult az általunk alkotott sor mentén, mindannyiunkat alaposan, eggyenként felmérve.

Lassan elém lépett és kifejezéstelen arccal bámult rám. Tekintete lejjebb siklott a számra. Hirtelen felém nyújtotta a kezét, és megérintette a szám sarkában lévő sebet, amit gondolom akkor szereztem amikor bedobtak a furgonba. Ujjai meglepően melegek és puhák voltak. Majdnem megborzongtam az érintésétől. De csak majdnem.

Az arcomról lassan a nyakamra csúszott a keze, tekintetemmel minden egyes mozdulatát követtem. A kisujján lévő gyűrű valószínűleg az egész házunknál többet ért.

-Te aztán nem adod magad könnyen. Szép kis jelenetet rendeztél nekem, az egész Rosetree utca hallotta a kiabálásodat. Néhány embert el kellett hallgattatnom.-sóhajtott fel, majd gonoszul elvigyorodott. Felfordult tőle a gyomrom. Pedig már így is hányingerem volt. Erőt vettem magamon és leköptem őt. Elősször meglepetten nézett felváltva rám és az öltönyén étlenkedő foltra. Nagy meglepetésemre elmosolyodott, majd kibújt a ruhadarabból. Óvatosan a vállamra terítette. Már azt hittem hogy elmegy, mikor visszafordult és visszakézből arcon vágott. Fejem oldalra csuklott az ütéstől és maró fájdalom hasított belém. Éreztem hogy valami végigfolyik az arcomon, a gyűrűje felsértette a bőrömet. Könnybe lábadt szemekkel felvettem a legundorodottabb arckifejezésemet és rábámultam. De ő már nem foglalkozott velem, a következő lányhoz lépett.

Mélyem beszívtam a levegőt, mire orromat erős mentol és citrom keverékének illata ütötte meg. Rajtam volt az öltönye. A még mindig égető fájdalmat kizárva, államat magasra emelve bámultam közömbös arccal a semmibe, arra koncentrálva hogy ne tűnjek gyengének.

...

Nem láttam hova visznek. A fejemre húzott zsák miatt eléggé korlátozott volt a látásom. Annyit azonban tudok hogy hosszú lépcsőkön vezettek le minket. Melegség csapott meg. A kinti levegőhöz képest szinte forró volt. Mikor lehúzták a fejemről a zsákot pár másodperc kellett hozzá, míg a szemem hozzászokott a fényhez.

Egy hatalmas helyiségben voltunk. A fal mentén kis szobák-inkább cellák- voltak. Mielőtt még jobban megnézhettem volna a helyet, karon ragadtak és belöktek egy kis lyukba, majd rámzárták a nehéz fémajtót. Mindenkivel így tettek.

Miután minden lány a helyén volt, az a pszihopata lassan besétált és gúnyosan végignézett rajtunk. Őt követte egy nő. Hosszú smaragdzöld ruhát viselt, sötétbarna haja szoros kontya volt tűzve. Mikor megszólalt szigorú hangjától libabőr futott végig a karomon.

-Üdvözlöm Önöket. Nem kell félniük, nem fogjuk bántani önöket, ha azt teszik amit mondunk. Segíteni fognak nekünk, és minél jobban végzik a munkájukat, annál jobb ellátásban lesz részük. A holnapi nap igencsak nagy nap lesz önök számára, szóval azt tanácsolom próbáljanak meg aludni egy keveset. A többi részletet majd holnap megtudják. Mindent a maga idejében.-tekintetével még utoljára végigpásztázott minket, majd kisétált az ajtón.

A göndör hajú fasz még mindig vigyorogva a terem közepére sétált.

-Nem akarok egy szót, egy pisszenést vagy akár egy nyikkanást se hallani. Aki hisztizik az megtapasztalja milyen ha én veszem kezébe a dolgait. Mindenki megértette?-nézett körbe felvont szemöldökkel.

Természetesen senki nem válaszolt.

-Ennek örülök.-bólintott majd elindult a kijárat felé.
-Most pedig aludjatok. Mint már említették, holnap nagy nap lesz.-azzal ő is kisétált.

HAAAIIIII!!!

remélem tetszett!

BYEEEEEE!
💕