Izuku szemszöge:

Már 3 hét eltelt az incidens óta. Kirishima, Sero és Denki még mindig piszkálnak. De még mindig jobb a helyzetem itt mint Amerikában. Minden reggel külön órám van Mr. Bakugou-val. Ez a pár hét alatt eléggé közel kerültem hozzá is. A barátaimmal napi szinten együtt szoktunk ebédelni és délutánonként pedig együtt tanulunk. Uraraka-t tekintem a legjobb barátomnak. Ha nem lennék meleg, akkor lehet, hogy elhívnám randizni is. A többiekkel is jóban vagyunk. Szinte mindent elmondunk egymásnak. 

Uraraka szemszöge:

Izuku már egy jó ideje ide jár. Tudom, hogy nem ismerem őt olyan sok ideje, de fülig belé estem. Sajnos egyre észrevehetőbb az iránta érzett szerelmem, ezért minél hamarabb el szeretném neki mondani, hogy mit érzek iránta. Pár napja Mina is elkezdett hozzánk csatolódni ebédkor. Be kell, hogy valljam, én nem örülök a jelenlétének. Legutóbb aranyosnak hívta Izuku-t. Tudom, hogy nem úgy érti, mivel ő Kirishima-val van együtt, de akkor is elönt a féltékenység, ha más lányokkal beszél. Ma is az ebédlőben ültünk és a holnapi kémia dolgozatról beszélgettünk. Mina most viszot nem ült velünk. Éppen a vegyületeket vettük, amikor hirtelen Izuku a földön volt és mellette állt Kirishima. Kirishima belerúgott Izuku-ba majd a gallérjánál fogva felemelte őt vele egy magasságba. Izuku próbát kiszabadulni Kirishima szorításából, de sikertelenül. 

"Mi van kis nyomorék? Próbálod elvenni a barátnőmet?" kérdezte idegesen Kirishima. "M-miről beszélsz?" "Egy kismadár csicseregte, hogy sokan aranyosnak találják a szerencsétlen seggedet. Beleértve a barátnőmet. Szóval ne menj a közelébe. Ha el akarod venni őt tőlem akkor először velem kell számolnod" mondta Kirishima. "Nem akarom elvenni őt tőled!" védekezett Izuku. "Ne hazudj a képembe te kis senkiházi" "Nem akarom őt elvenni tőled. NEM IS ÉRDEKELNEK A LÁNYOK!"....HOGY MI?!

Izuku szemszöge:

A csudába. Jajj nekem... Kicsúszott. "HAHAHAHA. Akkor nem csak egy kis nyomorék vagy, hanem még buzi is. Ew" mondta Kirishima, majd erőből ledobott a földre. "Ezt nem hiszem el. És én crush-oltam egy buzit. Ugh. Undorító vagy!" mondta Uraraka. A szavai olyanok voltak, mintha sok kis kést szúrtak volna bele a szívembe. Ő, Kirishima és a haverjai odajöttek hozzám és elkezdtek rugdosni, és szebbnél szebb neveken hívtak. Én csak összehúztam magamat a földön és vártam, hogy vége legyen. 

"HÉ! Mi folyik itt?!" szólt valaki. Hirtelen mindenki abbahagyja a rugdosásomat és a hang felé néznek. Én is lassan felemelem a fejemet és oda néztem. Mr. Bakugou állt ott, kezei össze voltak fonódva a mellkasa előtt és kifejezetten mérgesnek nézett ki. Lassan próbáltam felállni, de sikertelenül. Odajött hozzám és az egyik karomat átvezette a vállán és megfogta a derekamat, hogy támaszt nyújtson nekem. "Miért csináltátok ezt Midoriya-val?!" kérdezte idegesen a tanár úr. "Csak megadtuk azt a kis buzinak amit megérdemelt" mondta hatalmas büszkeséggel. "1.Ti mind irány az igazgatóiba, 2.Ne buzizz, használd a nevét. Ő is egy ember, ugyan úgy, mint ti, 3.Csak hogy tudd én is meleg vagyok, szóval úgy beszéljél, cselekedjél, hogy annak következménye lesz" mondta Mr. Bakugou, majd az osztályterme felé vette velem együtt az irányt. 

Hátra néztem a többiekre. Iida-ék még mindig ugyan ott ülnek és engem néztek aggódó tekintetükkel, Uraraka undorral nézett rám, Kirishima-nak pedig tátva maradt a szája. Ezt jól hallottam? Mr. Bakugou meleg. Álmodok? Ez azt jelenti, hogy nincs minden veszve. Bár így is kétlem, hogy én valaha is tetszenék neki. A különórák alatt egyre jobban megismertem őt. Igen nem ismerem régóta, de hát mit mondjak? Szerelem első látásra. Tudom, hogy sokan nem tartanák helyesnek a kapcsolatot, de engem ez egy cseppet sem izgat.

Amikor beérünk az osztálytermébe leültetett az egyik padra. Odament az asztalához és az alsó fiókból kivett egy elsősegély dobozt. "Öm Mr. Bakugou szerintem arra nincsen szükségem" mondtam neki halkan. Odasétált hozzám a dobozzal és felemelte a pólómat, ekkor vettem észre, hogy több helyen is vérzek. "Nekem nem úgy tűnik. Vedd le a pólódat és a gatyádat, hogy el tudjam látni a sérüléseidet. Apropó vedd majd át a testneveléses ruhádat, mert ami most rajtad van az sok helyen véres. Utána pedig hazaviszlek, ha gondolod" bólogattam és óvatosan próbáltam megszabadulni a ruháimtól. 

Amikor végre levettem a ruháimat Mr. Bakugou elkezdte ellátni a sérüléseimet. Egyszer-kétszer szisszentem csak meg. Próbáltam csendben maradni, hogy ne zavarjam őt. Amikor befejezte a végtagjaim, a hátam és a mellkasom ellátását akkor az arcomat kezdte el ellátni. Igen mindenhol rugdostak ahol csak értek. Miközben a tanár úr próbálta rendbe hozni az arcomat egy kifejezetten nyugodt volt. Én meg csak bámultam az előttem álló félistent.

Amint az arcomat is megcsinálta szemeink összetalálkoztak. Egy másodperc is elég volt nekem, hogy elvesszek a gyönyörű vörös szemeiben. Felváltva elkezdte nézni az ajkaimat és a szememet, miközben lassan közelebb hajolt hozzám. Én is közeledtem felé. Az ajkaink majdnem összeértek amikor hirtelen megszólalta a csengő. Na ugye most csak szórakozol vele. Gyorsan elhúzódtunk és csak csöndben ültünk egymással szemben. "Khm. Öm idehozom a testnevelés cuccodat, hogy át tudjál öltözni" mondta Mr. Bakugou, majd kifutott az osztályteremből. "Jajj hülye Deku! Miért gondoltad azt, hogy megcsókolna? De szánalmas vagy!" szidtam magamat. Pár perc múlva a tanár úr vissza is tért a testnevelési ruhámmal. Gyorsan felvettem mivel a tanár úr bent volt a teremben és kínos volt ilyen sokáig alsógatyában előtte lenni.

"Öm akkor hazavigyelek?" kérdezte tőlem. "Hát inkább nem mennék haza az az igazság" mondtam neki. "Ha kérdezhetem. Miért nem akarsz hazamenni?" kérdezte miközben leült mellém a padra. "Hát ma reggel azt mondták, hogy a hazaérek akkor beszélnünk kell. Félek, hogy mi az amiről beszélgetni akarnak..." mondtam miközben megvakartam a tarkómat. Mr. Bakugou átkarolt és egy féloldalas ölelést adott. "Nem hiszem, hogy olyan hű de nagy baj lenne. De figyelj" mondta a tanár úr miközben felállt és odament az asztalához, elővett egy papírt és ráírt valamit. Miután leírta odaadta nekem a papírt. A szemeim tágra nyíltak. Megadta nekem a telefonszámát. OMG OMG OMG. Nyugi Izuku. "Hívj fel nyugodtan, ha baj van vagy segítségre van szükséged" mondta majd rám mosolygott. Istenek az a mosoly megmelengeti a szívemet. "Rendben. Köszönöm szépen" mondtam majd megöleltem köszönetképpen. "Szerintem hamarosan haza megyek. Te is tegyél így" mondta miközben elhúzódott és elkezdte összepakolni az asztalán lévő dolgait. "Okké. Akkor holnap reggel jövök. Viszlát!" mondtam neki majd elindultam a szekrényemhez a táskámért. Amint kézembe vettem a táskámat elindultam hazafelé. A gyomrom görcsbe van szorulva. Vajon miről akarnak velem beszélni anyáék?

(🤫)