Négy nap telt el a baleset óta. Szerencsére volt orvosa a falunak, így Jin Ling hamar megérkezett a segítséggel. A nő gondos, precíz munkával látta el Sizhui sérüléseit, de még így is hónapokba telhet, hogy újra rendesen használni tudja jobb karját, arról nem is beszélve, hogy még ennyi nap után sem tért magához. A doktornő szerint a fejét ért ütés miatt van ez, de nem olyan súlyos, mint amilyennek tűnik, bármikor felkelhet. Wei Yinggel azóta sem beszéltünk a kettőnk közt történtekről. Számtalanszor hozta fel, de mindig megfutamodtam. Még sosem volt velem ilyen, ez pedig megrémít. Szeretem őt, már több, mint tizenhat éve tisztában vagyok a dologgal, de egyszerűen félek a mondanivalójától. Attól, hogy nem azt mondja, amiben reménykedek, hanem amit nem akarok hallani. Azt, hogy felejtsük el és tegyünk úgy, mintha meg sem történt volna. Mindig bátor voltam és vállaltam a tetteimért a felelősséget, de most nem tudom, mit kéne tennem.

Még a történtek éjszakáján üzentem testvéremnek és Jingyinek Sizhui állapotáról. Tegnap hajnalban érkeztek, Jingyi azóta is feszülten üldögél az ágy mellett és várja, hogy felkeljen a másik. Öt percnél több időre nem hajlandó elmozdulni onnan. Az Aranyhal Bástyában vagyunk, Rulan hozott ide minket, hogy Sizhui nyugodt körülmények között gyógyulhasson. Ő is képes hosszú órákra leülni a sérülthöz, de Jiang Wanyin sokszor leszidja, mondván, hogy biztos csak azért várakozik, hogy utána hősködhessen. Wanyin unokaöccse miatt tartózkodik itt, gyakran ellenőrzi a fiatalt és azt, hogy nem-e sodorta még pusztulás szélére a LanlingJin klánt.
Bátyám, Lan Huan, a GusuLan klán vezére is megszegte élete első szabályát. Tudja, hogy mennyit jelent nekem homlokszalagom, így elhozta az enyémet is és tanítványomét is.
Jingyi azonnal Sizhui homlokára kötötte és figyelmesen eligazgatta. Jin Ling agresszívan reagálta le, majdnem neki is esett a másiknak, közben azt ismételgette, hogy "Nem te vagy a másik fele, ne érj hozzá!".

-Lan Zhan, beszélnünk kell. Fontos, szóval kérlek, tegyél most félre mindent és hallgass meg.-áll mellém Wei Ying, majd megragadja csuklóm. Azt hiszem, mostmár nem menekülhetek.
Bólintok és egy csendesebb helyre megyünk, ahol csak ketten vagyunk.
-Lan Zhan, ami történt, sajnálom, nem akartalak vele kellemetlen helyzetbe hozni. Egyszerűen... Csak azt tettem, amit jónak láttam, tudtam, hogy az segíteni fog. Igaz, közre játszott az is, hogy mindennél jobban vágytam rá, de... Az csak mellékes szempont volt akkor. Tudod, miután külön váltunk, megálltam eljátszani a dalod. Utána hallottam a hangod, azt hittem utánam jöttél. Ennek a gondolata olyan boldoggá tett, hogy hitetlenkedve fordultam meg, szívemet meleg járta át. De...nem voltál ott. Én mégsem voltam szomorú, hiszen akkor realizáltam, hogy...Mennyire szeretlek téged, Lan Zhan és tudtam, hogy még látni foglak.
-Wei Ying...-egy rövid pillanatra elhallgatok, túl sok volt ez így egyszerre, nem tudom mit lenne helyes mondanom.- A dalunk. A mi dalunk.-folytatom enyhén zavartan. Sosem voltam a szavak embere, mégis úgy érzem, hogy ezzel a pár szóval most sikerült mindent kifejeznem, amit iránta érzek. Hamar érkezik a visszajelzés, amitől úgy érzem, mintha a felhők közt járnék. Wei Ying szorosan átölel és hiába nem látom arcát, biztos vagyok benne, hogy jelenlegi mosolyának nincs párja, olyan szép és nagy. Halkan szipog, én pedig aggódni kezdek. Rosszat mondtam volna?
-Köszönöm Lan Zhan, hogy velem vagy. Köszönöm, hogy szeretsz.

Ujjaimat lassan hajába vezetem. Fejét felemeli, mélyen a szemembe néz, ám nem tudja sokáig ezt tenni, mert lehunyom és közel hajolva hozzá megcsókolom.
Vállánál fogva a falnak tolom, így egy másik fal, illetve bokrok miatt jobban takarásban vagyunk. Persze mindeközben vigyázok, nehogy fájdalmat okozzak neki. Ajkai édesebbek, mint egy tálnyi cukorka és pirosabbak, mint a frissen érett cseresznyék.
Akkor ezentúl mi egy pár vagyunk? Kultivátor társak?
Nem tudom, mennyi ideje állunk itt, de kénytelenek vagyunk befejezni egymás ízlelgetését, hiszen már fárad mindkettőnk szája.
Miután elszakadunk egymástól, kipirultan fürkésszük egymás arcát, közben ő vállamat, én pedig haját cirógatom.
-Mi a dal címe? Már van, igaz?
-Mindig volt címe.
-És mi az? Lan Zhan, ne légy kegyetlen, áruld el!

Éppen válaszolnék, mikor Jiang klánvezér megjelenik. Azonnal elengedjük egymást és rá figyelünk, bár Wei Ying nyíltan duzzogni kezd.
-Végre megvagytok, már éppen szólni akartam az unokaöcsémnek, hogy nem vagyok hajlandó több energiát és időt fektetni a keresésetekbe.-néz ránk szúrós tekintettel.
-Mi történt?-kérdezi Wei Ying kissé hisztisen.
-A fiú felébredt. Jin Ling és Lan Jingyi mondatonként kötnek egymásba, pedig nem is egymáshoz beszélnek. Roppant idegesítőek.

Nagyon lelkessé válok, gyors léptekkel megyek vissza a szobába, ahol csakugyan veszekedés zajlik, amit Sizhui próbál megállítani. Arca sápadt, hangja gyenge, de még így is próbálkozik.
-Elég legyen, nem látjátok, hogy rosszul van?!-szól rájuk Wei Ying és leül az ágy szélére, tenyerét Sizhui arcára, homlokára teszi. Mindenki elhallgat és csak nézi a jelenetet.
-Wei Úrfi, ugye jól van a kislány, meg tudtuk menteni őt és a falut?-kérdezi bánatosan, mégis reményről ragyogó szemekkel a sérült fiú.
-Igen, a kislányra már mások vigyáznak, a szellemet pedig Jin Ling megsemmisítette.-az említett büszkén kihúzza magát, Jingyi pedig csak szemeit forgatja.
-Jelenleg nincs lázad, hogy érzed magad?-folytatja Ying.
-Nagyon gyengének, a karom pedig fáj. Illetve... Bűntudatom van, amiért problémát okoztam és hátráltattam a küldetést.
-Emiatt ne legyen, bárki mással is megtörténhetett volna. Nem a te hibád, biztosan mindent megtettél.-reagál azonnal Jingyi, de nem a megszokott harsánysággal, hangja most lágy, kedveskedő. Jobban átgondolva már egy ideje mindig így beszél Sizhuivel, de csak vele, mással nem. Persze ez érthető, már távozásunkkor is bebizonyította, hogy többet érez Sizhui iránt, mint puszta barátságot.
Elkezdek a gyógyfüvek között keresgélni, hátha találok olyat, amivel gyorsan és hatékonyan tudom érzésteleníteni karját. Bátyám segít nekem, majd átköti Sizhui sérülését, a fásli alá a varratra pedig a talált növényből tesz egy nagy adaggal.
-Jin Ling, azt hiszem ideje lenne elmennünk sétálni és megejteni az első normális nagybácsi-unokaöccs beszélgetésünket.-mondja határozottan Wei Ying, mire Rulan hatalmas szemekkel néz rá és kezd kiakadni.