Az útra nem nagyon emlékszem, még arra se, hogy mit beszéltem az elrablóimnak. Annyit tudok, hogy az életemről volt szó. elég zavaros az emlékem arról az estéről..

° A furgonban°

- Miért pofázik ennyit?

- Honnan tudjam!? Talán azért mert túl erős volt neki a csodás füved!

- Amíg tud beszélni addig nem! Amúgy is drog díller, hozzá van szokva.

- Hát.. azt mondta ő ezt soha nem szokta csinálni. Szerintem nem hazudott.

- Miért nem tudok mozogni?? Anya olyan szép volt, szerettem őt. D-de elhagyott! Viszont nem miatta baszódott el az életem! Hanem kibaszott APÁM miatt!! H-hol vagyok? K-k-kik vagytok?!

- Én ezt nem bírom! Össze vissza beszél. pofán fogom kúrni hamarosan! - morgolódott a szakállas férfi.

- Mindjárt ott vagyunk csak bírd ki még egy kicsit! - nyugtatta mellette lévő férfit a kurva.

Végül nem bírta ki, hogy ne üssön meg. Mivel egyre hangosabb lettem, jobban idegesítettem. De nem biztos, hogy ez volt az egyetlen oka. Valószinüleg azért is mert folyamatosan azt ordítottam, hogy "-Dögölj meg!". Az apámat láttam magam előtt akit teljes szívemből gyűlölök.

A gyűlöletem körülbelül hatéves koromban kezdődött. Csalódás voltam szüleim számára, mert fiúként születtem, sokan ennek örülnek de nem ők. Azt gondolták, hogy rossz ember leszek mert elhitték azt, hogy átok van apám családján. Aki férfiként jön világra azt hamar a hálál viszi el, megőrül vagy torzan/betegséggel születik. Anyám ettől függetlenül szeretett és védett, megakarta változtatni ezt a hiedelmet. Apám viszont nem így állt a dologhoz, az ő célja is ez volt csak ő máshogy akarta megvalósítani. Míg anyám szeretettel, addig apám tökéletességgel. Soha nem hozhattam haza rossz jegyet ha igen akkor az öve csattant törékeny hátamon. Bármit elrontottam, kékes zöldes lett a testem azon része ami nem volt látható mások által. Anya megakart óvni, emiatt őt is megverte. 10 éves lehettem amikor már nem bírta elviselni, megfogta a kezem és elszöktünk.

Egy kis lakásban éltünk, nem tudom honnét volt rá pénze, lehet eladta a testét. De ez már nem számít. Sokat beszélgettünk, játszottunk. Viszont a kinti világot alig láthattam, mert félt, hogy apám megtalál minket. Aztán három év eltelt, és ki mehettem néha. Azokban az években rajzolni kezdtem, nagyon szerettem csinálni. Sokszor lerajzoltam őt. Egyik nap gyönyörű volt az ég, és elmenem lefesteni. Ez volt életem legnagyobb hibája. Olyan 4 óra múlva vissza mentem piciny lakásunkba, nem értettem miért van nyitva az ajtó, de nem érdekelt, büszke voltam magamra mert nagyon szépre alakult a festmény. Beléptem és kiálltottam anyának, hogy "- Nézd anya mit festettem!". nem jött semmi válasz de mocorgást hallottam a hálószobájából. Oda futottam és a rajzom kiesett a kezemből, bele egy vértócsába. Anyám felett egy szörnyeteg nehezedett, semmi emberi nem volt benne. Édesanyám törékeny nyaka köré kést helyezett ami már vérben ázott. A vasnak az illata megcsapott amitől felfordult a gyomrom. Az egyetlen ember aki szeretett már nem lélegzett, én pedig egy helyben, remegve álltam, semmilyen hang nem tudta elhagyni a torkom. De még is észre vett a rém. Elkezdett nevetni és felém jönni. Én csak hátráltam addig amíg el nem estem. A férfi az arcomba jött, büdös alkohol szagát még a véré sem tudta elnyomni. Aztán elkezdett üvölteni.
- TE vagy az oka, hogy EZ történt! Ha nem születettél volna meg, anyáddal boldogok lehetnénk!! Nézd meg mit tettél! - arrébb állt majd az ágyon heverő testre mutatott, ami egykor szerető szülőm volt. Az ágy fehér lepedője teljesen elszíneződött, és annyit láttam ahogy anyám szája kinyitódik és azt suttogja "- Fuss!", édesanyám végleg eltávozott az élők sorából.
Ekkor kezdtem bőgni és sikítozni. Apám ingerült lett és fegyverét majdnem testembe szúrta. Néhány centi és másodperc választott el a haláltól, de valaki megrúgta őt. Kését kikapta kezéből és nyakon szúrta. Fel se fogtam mi történt, apám össze esett pillanatokon belül, pont olyan helyzetbe, hogy a nyakában lévő kés mélyebbre fúródott.
A fiú aki megmentett felkapott és elvitt engem. Arra ébredtem, hogy egy sötét szobában vagyok ahol hideg van, tele mindenféle szagokkal. Úgy mint most.

Lucy magassarkújával kopogott, az üres és nyirkos pincében? Nem tudtam eldönteni hogy hol vagyok. De már az idegeimre ment ez a kopogás. Próbáltam azt tettetni, hogy alszom de nem nagyon sikerült. A padló jég hideg volt és nyirkos, minden dohos volt. Arra vártam, hogy Lucy oda jöjjön hozzám. Én ekkor lefejeltem volna, fegyverét nyakához tartva kisétálok az ajtón mint a filmekben. Viszont ez nem vált be, ő nem jött oda és egyre jobban idegesített a cipője.

- Nem tudnád abba hagyni egy kibebaszott másodpercre?! - kérdeztem tőle erőteljesen, ami valószínűleg csak számomra hangzott úgy, mert még mindig a hatások alatt voltam.

- Jó reggelt Csipkerózsika! Azt hittük már fel se kelsz. Lenne pár kérdésem hozzád, persze ha nem mondod el akkor se kell félni, valahogy kihúzom belőled. - villantotta fel éles kését és egy hatalmas mosolyt. Azt hiszem egy őrültel van dolgom..