Gyűlölöm azt, mikor a bánattal teli leveledre újra ránézek.
Gyűlölöm azt, mikor a leveledben a fájdalmat újra s újra átérzem.
Gyűlölöm azt, hogy hiányzol,
s gyűlölöm azt is, hogy neked már nem hiányzom.

Gyűlölöm a gitárom minden tiszta hangját,
mert eszembe juttatja a múltban hozzád írt minden szerelmes dalát.
Gyűlölöm karomba venni a közös múltunk emlékét,
mert tudom, hogy soha nem dalolna feledést, még akkor sem ha megkérném.

Gyűlölök mindent mi hozzád köt,
de a hiányod miatt, nincs másom mi leköt.
A szobám minden emléke, minden apró része,
számomra olyanná vált mint egy penge, melyhez hozzá tapadt a múltunk vére.

Pillantásról pillantásra, ismerem meg a jelenem,
s egyre jobban érzem, hogy ez így nem kell nekem.
Bár már késő a bánat,
hisz a magány, már az én lelkemen száradt.

Gyűlölöm hogy csak én szenvedek,
te pedig rajtam nevethetsz.
De rájöttem, hogy ebben a szerelemben mely már rég elveszett,
csak én voltam az, ki igazán szeretett.

A real dreamer