Prológus
*Hope szemszöge*
Habár a korán kelés sosem volt az erősségem, most mégis magától pattantak ki a szemeim fél órával hamarabb, minthogy a telefonom ébresztője megszólaljon.
Izgatottan ültem fel az ágyamban.
- Első napom a középiskolában! - mondtam ki hangosan, habár egyedül voltam.
A nevem Hope Higgings, egy hónap múlva 17 éves, kicsit elvont felfogású, visszahúzódó, felénk lány.
---------
*Skyler szemszöge*
Alig fél hónapja indult be a karrierem, de a középiskola első napján késni fogok a munkám miatt. Igazából nem is érdekel túlzottan. A munkámhoz nem kell se az irodalom, se a történelem, ahogy a matek sem.
Csak azért megyek, mert tanköteles vagyok. Más oka nincs. Barátkozni sem akarok. Mindig is a magam ura voltam, nincs szükségem visszahúzó, hátráltató, álszent emberekre a hátam mögött. Így is vannak már elegen.
Skyler Houston vagyok, lassan 17 éves. Mindenem a modellkedés és a kamera. Ott vagyok igazán önmagam.
---------
*Ashton szemszöge*
Soha nem féltem még ennyire az év kezdetétől. Egy gondolat nyugtat, mégpedig, hogy ezt az évet már csak egy követi és vége. Elhagyhatom azt a helyet, ami megkeserítette diákéveimet.
Ashton Irwin vagyok, nyáron fogom tölteni a 19-et. Nem igazán vagyok népszerű, sőt.
A végzősök állandóan piszkálják a tőlük kisebbeket, és kijelenthetem, szeretett célpont voltam eddig is, és ez most sem változni. Érzem. És ez az érzés nem múlik el.
Nem túl férfias, de félek.
---------
*Calum szemszöge*
Ashton az egyik legjobb barátom. A sorsom szinte megegyezik az övével, annyi különbséggel, hogy én egy fokkal bátrabb vagyok. Nem félek visszaszólni, ezért talán kevesebbet kapok, mint ő.
Ettől az évtől azonban én is tartok. A végzősök között van az a személy, akivel már nem egyszer kerültem komolyabb konfliktusba és most, hogy végzős, azt fogja hinni, tényleg mindent megtehet. Rosszabb lesz, mint valaha.
Calum Hood vagyok, 18 éves. Hobbim a basszusgitár és az éneklés. De nekem ezek a legféltettebb titkaim. Itt is szemben állok Ashtonnal, aki simán felvállalja, hogy dobol és énekel, hiszen a kórusban is benne van, ahová már engem is próbált bevonni. Legbelül elgondolkodtató. Lehet megérné.
---------
*Aaron szemszöge*
Végre elérkezett az utolsó évem! Hiányozni fog a sok barom, a foci, de egy helyre tervezünk továbmenni. Mindannyian a fociból szeretnénk megélni.
Aaron McKenzie vagyok, 20 éves. Több nővel volt dolgom, mint a One Directionnek együttvéve.
Nem tagadom, nem kapcsolatot keresek, csak alkalmi randikat.
Azonban ez csak a máz, az álarc.
----------
(Sziasztok! Nem tudom, ki hogyan áll a szemszögváltásokkal, én személy szerint ritkán alkalmazom, itt sem lesz ennyire intenzív. Ezt a részt azért így írtam meg, hogy minden fontosabb szereplőről legyen egy elképzelésetek! Szóval aki nem szereti a vallásokat, ne aggódjon, nem lesz ennyi, mint ebben volt.
Ha tetszett, nyomjatok egy vote-ot, szóljatok hozzá!!! Ha nem, azt is tudassátok velem!
Köszönöm a figyelmet!
~Hope ♡♡♡)
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro