- Ideje lenne kezdeni - sürgette a még éppen érkező diákokat az igazgató asszony. - Mindenki itt van? - kérdezte, amikor az utolsó diák is leült a hatalmas teremben, ami kifejezetten különleges alkalmakra lett építve. - Egy gyors névsorolvasást követően el is kezdem, hogy miért hívtalak ide titeket. Tehát Drew Megan? - kérdezte a lapjára nézve, majd a diákokra emelte a tekintetét. Az említett személy a kezét magasba emelve jelezte, hogy jelen van. - Nathan Loon? - ismételte meg tevékenységét és ezúttal is egy magasba lendülő kéz jelezte az ittlétet. - Hope Higgings? - nézett újra körbe, majd megállapodott a tekintete az említett személyen. Hope magabiztosan kihúzta magát és úgy emelte magasba tenyerét. - Remek! Drew és Nathan gyertek ki és vegyétek át a nektek járó díjat. Még egyszer gratulálok nektek. Kiváló érzékkel rendelkeztek az írás felé - mondta, majd kezet fogott mindkettejükkel és már kattant is a fényképező. - Ti már mehettek is, köszönöm, hogy eljöttetek - mosolygott rájuk kedvesen, majd kitessékelte őket a teremből. - Hope-on kívül a zenekar minden tagja jelen van? - kérdezte az említett csapat felé fordulva.
- Jelen, bár akadt egy kis problémánk - nézett félve az igazgatóra egy srác hatalmas trombitával a kezében.
- Mégpedig?
- A dobosunk iskolát váltott. Szükségünk lenne egy újra.
- Akkor csináljatok felvételt! Írjátok ki a honlapra is és a hirdető táblára is. Feltétel, hogy csak az iskolából lehet zenekari tag. A jövőhétre legyen meg, akkor ugyanis bele kell kezdeni a munkába. Addig Hope-nak is - itt felé fordult - ki kell válogatnia az összes szükséges szereplőt és beugrót.
- Hogy nekem? - kerekedtek ki a szemei.
- Igen. A te színdarabod, a te rendezésed. Ki más tudná jobban, ki megfelelő a szerepre, ha nem te?
- Woah! - csak ennyit tudott kinyögni a meglepettségtől.
- Ezért is hívtalak téged is, illetve ezért kell maradnod. Minden részletet neked kell megszervezned. Amint megvannak a szereplők, a próbák idejét is neked kell meghatározni. Én csak akkor vagyok elérhető, ha valami komoly probléma áll fent. Az év végi ünnepségre mindennek tökéletesnek kell lennie és előtte lesz egy "próbaelőadás", amit csak az iskola láthat. De mindenről kapsz majd egy lapot. Viszont ajánlom, hogy ne hagyd el, különben veszett ügy. Na szóval, Hope, ők itt a zenekar a darabodhoz. A jövőhétre teljes lesz, ahogyan a te szereplőid is meglesznek. Egy hetetek van kiválogatni a megdelelő személyt, személyeket. Mindenkinek sok sikert! És gratulálok! - fejezte be, majd sarkon is fordult. A zenekar is kissé ijedten ült a helyén, ahogyan Hope is. Nem gondolta, hogy ekkora fába vágta a fejszéjét, de örült a lehetőségnek.
- Sziasztok! - lépett a zenekar tagjaihoz egyesével oda, majd kezet nyújtott nekik. - Ha bármiben tudok segíteni, megadom a számom, így bármikor elérhettek. Ne gondoljátok, hogy egy vérszívó kis elsős vagyok. Szeretnék veletek együttműködni és ha bármilyen javaslatotok van, szívesen meghallgatom. A dobos kereséshez pedig sok sikert! - mosolygott rájuk, majd egy intéssel el is köszönt és elhagyta a termet.

A zenekar nagyokat pislogva pár másodpercig még sokk alatt álltak, ugyanis nem egy ilyen közvetlen személyiségre számítottak. Attól tartottak, hogy egy alkalmazkodni képtelen, nagyképű és affektáló személlyel kerültek egy programba, de ez a fellépése megnyugtatta őket, hogy tévedtek.

A következő héten Hope elkezdte a válogatást. Meghirdette a "castingot" és meglepetésére sokkal többeket érdekelt, mint várta. A hét közepéig lehetett jelentkezni, de aznap délután már a meghallgatás volt, ami péntekig tartott, minden nap, délután. Eközben a zenekar is szorgalmasan kutatott az új dobos után, akire hamarabb rábukkantak, mint Hope a főszereplőire.

- Köszönöm, hogy jelentkeztetek! Hétfőn kiderül, ki is kapja meg a szerepet. Mind remekül teljesítettétek a feladatot. Tényleg hálás vagyok, amiért ennyien érdeklődtetek. Sokat jelent! - köszönte meg Hope az utolsó meghallgatási nap befejeztével.
- Oh, késtem? - lépett a terembe Skyler. Hope annyira meglepődött, hogy még egyszer a lapjára nézett, de nem találta rajta osztálytársa nevét.
- Nem iratkoztál fel - mosolygott rá kedvesen, próbálva leplezni értetlenségét.
- Nem tudtam, hogy kell. De itt vagyok. Meghallgatsz vagy sem? - kérdezte oldalra söpörve hatalmas hajtömegét.
- Persze - mosolygott ismét, de cseppet se volt őszinte. Nem akart vele együtt dolgozni, de az esélyt mindenkinek meg kell adni és így tisztességes. A többiek megköszönték a lehetőséget és kettesben hagyták a két lányt. - Melyik szerepre jelentkezel? - kérdezte Hope visszaülve asztala mögé.
- Egyértelműen a főszerep érdekel - mosolygott magabiztosan.
- Peyton? Akkor hallgatlak. Melyik részből mutatsz be egy kis darabot?
- Az utolsó felvonás - már fel is állt és kezdte a monológot.

Hope-ot ismételten meglepte osztálytársnője. Mintha egy profit látott volna. Úgy látszik, nemcsak szép, okos, de még tehetséges is. Amint Skyler az utolsó mondatot is befejezte, Hope megköszönte, majd a jegyzeteivel együtt hazament.

Tudta, hogy kemény hétvége áll előtte, hiszen ezzel a színdarab jövőjét határozza meg. Egy jól eljátszott szerep, még a legrosszabban megírt darabot is tökéletessé teszi és épp így fordítva is. Ezért is volt nehéz a döntés.
Hope nem egyszer nézte át, kiről mit jegyzetelt és volt olyan is, aki bár a főszerepre jelentkezett, csak kisebb szerephez juthatott és nagyon remélte, hogy ezzel nem fog senkit sem megbántani, de így érezte jónak.

Hiába olt hosszú a hétvége, hamar eljött a hétfő, így Hope a torkában dobogó szívével lépett be a terembe tanítás után, ahol egyenlőre még senki sem volt, a zenekar tagjain kívül.

- Sziasztok! - intett oda jókedvűen, majd az asztal mögé kopogott hatalmas sarkain és újból átgondolta, kinek mit fog mondani, de valaki megzavarta.
- Szia! Gondolom, te vagy Hope - mosolygott rá egy srác.
- Szia! Jól gondolod - mosolygott vissza és ekkor tudatosult benne, hogy ő az a srác, akit még az első héten látott, hogy fellökték.
- Én vagyok az új dobos, Ashton - nyújtott kezet, amit Hope el is fogadott, de a beszélgetés itt megrekedt. Ashton zavarában a tarkójához kapta kezét és egy intéssel el is köszönt, majd a zenekarhoz sétált.

Lassan mindenki megérkezett és Hope belekezdett a kihirdetésbe, amit nem csak ő várt gyorsabban dobogó szívvel, hanem azok is, akik az eredményre vártak. Mielőtt köszöntötte volna őket, körbenézett és csalódottan vette észre, hogy Skyler nem jelent meg. Egy újabb kicseszésnek vette. Hogy is gondolhatta, hogy egy modell majd az ő színdarabjában szeretne játszani, mikor híresebbnél híresebb ügynökségek küzdenek érte. De nem volt mit tenni.

- Köszöntök mindenkit! - kezdett bele - Múlthéten mid részt vettetek az 5 másodperc nyár című színdarab szereplőválogatásán. Mindannyian ügyesek voltatok, de ugyebár a szereplők száma adott volt, így nem kaphat mindenki szerepet, de igyekeztem minél többeteket beépíteni. És a beugró szereplők is ugyanolyan fontosak, hiszen sosem lehet tudni, mi történik. Nem is akarom tovább húzni az időt, de először megkérném a zenekart, hogy mutassák be az új tagok és saját magukat is. Mivel fontos lesz az együttműködés, elengedhetetlen egymás ismerete. A zenekar nélkül sincs darab, ahogy szereplők nélkül nincs. Át is adom a szót - fejezte be, majd megvárta, amíg Adam, az énekes, mindenkit bemutatott név szerint. - Köszönöm Adam - pillantott felé, majd vissza a már izgatott várakozókra. - Jöjjenek akkor a szerepek - mondta és elővette a lapját, ahová mindenkit felírt, aki szerepet kapott.

Mindenkiről mondott egy-két kedves szót, aki nem kapott szerepet is buzdította, hiszen tényleg mindenki nagyon ügyes volt. Először a beugrókat sorolta végig, kiosztotta a hivatalos forgatókönyvet is. Majd jöttek a első számú szereplők. Itt is a legfontosabbakat hagyta hátra.

- És a főszerep... - nézett újra körbe, de Skylert még mindig nem látta. Ekkor jött a 'B' terv, ugyanis hihetetlen, de ő volt a legelképzelhetőbb erre a szerepre, de mégsem jelent meg. Már épp kimondta volna a másik nevet, amikor megjelent az ajtóban.
- Megint késtem? - nézett körbe, majd leült.
- Tehát a női főszerepet Skyler Houston kapta - nézett az említettre.