Fáradt voltam. Nem kifejezés, hogy mennyire. Egész este a kis összeröffenés járt a fejembe a királlyal, nem értettem mégis miért jár ilyen ruhákba. Kémkedne talán? Vagy megszökik a teendői elől? Bár elégedettséggel töltött el, hogy hozzá vágtam a vödröt, annál kevésbé volt kellemes mikor fojtogatott az erejével.

A csarnokban ültem, korán volt még a világmegváltó gondolatokhoz. A szokásos helyemet foglaltam el, szerencsére a suttogások már nem voltak olyan hangosak, mint ezelőtt pár évvel. Magányosan falatoztam a reggelimet mikor egy katona jött be és elordította magát fennhangon. 

- Astrid, a felség hívatja önt! - nézett körbe, majd megállapodott a szeme rajtam. Egyből felismertük egymást, ő volt az a katona aki tegnap fogott mikor Marten asszonyság elakart botoztatni. Egyből elindult a sutyorgás, hogy vajon bajba kerültem, kivégez a király azért hívat maga elé? Marten asszonyság is egyből önelégülten fonta össze maga előtt a karjait. Kelletlenül keltem fel a helyemről, szívesen befejeztem volna a reggelit, de hamar túl is akartam esni a dolgokon. Miért hívat engem? Egy szót se szóltam a tegnapi incidensünkről, bár ha jobban belegondolok lehet a sárkányos dolog miatt kell a színe elé járuljak. Francba, ezt jól elkúrtam. Magamat szidva mentem a katona elé, aki biccentett, hogy induljak előre nyugodtan. Persze, előre az aki úgyis megfog halni, így azért könnyű. Feszes léptekkel indultam meg kifelé, az őr végül mellém sorolt és végig vezetett a folyósokon. Emlékezetem szerint az északi szárny felé mentünk, szóval valószínűleg az egyik tárgyalóterem lesz a cél. Kicsit megkönnyebbültem, végtére is így lehet van esély arra, hogy megúszom a kivégzést. Semmi rosszat nem csináltam igazából, csak elmondtam ki vagyok, de hát vannak nálam furcsább és nagy valószínűséggel erősebb lények is. Habár sárkányok leginkább a Földön voltak elterjedve, voltak azért olyan bátrak akik más univerzumokba is elmerészkedtek szerencsét próbálni. Időközben felsejlett utunk vége, én egyenesen mentem tovább, de a katona hirtelen lefordult. Lecövekeltem, nem értettem, hogy most akkor miért nem a tárgyaló felé megyünk, de leesett, hogy nem is ide akart vezetni. A könyvtár! Ért utol a tudás szele, megszaporáztam a lépteimet és felzárkóztam mellé. 

- Miért nem szólt? - mormogtam az orrom alatt, de kérdésem csak üres fülekre talált, nem érkezett válasz. Szuper, ha elkezdtem volna kérdezgetni, hogy miről akar beszélni a király, biztos ugyan ennyit mondott volna. 

- Jó társaság vagy - szúrtam neki oda. Erre már reagált, szúrós pillantásokkal illette a megjegyzésemet. Kis elégedettséggel töltött el, de nem tartott sokáig az örömöm. A könyvtár ajtaja a második leggyönyörűbb volt amit életemben láttam, még kicsi koromba olvastam, de mióta ide kerültem egy könyv se került a kezembe. Nem is lett volna rá időm, sőt jogom se, talán annyira, hogy kitakarítsam a könyvtárat, de egyébként pedig a királyi család tagjai és az előkelő nemesek használták. Az ajtaja tömör tölgyfából készült, és valami elképesztően tartós lakkal kenhették le, mert a hallottak alapján legalább több ezer éves lehetett. Ahogy kinyílt az ajtó, a szemem elé tárult a rengeteg könyvhalom katona sorrendbe helyezve, a polcok oldalába pedig belevésték mi alapján van rendszerezve. Legalább három emeleten helyezkedtek el az olvasmányok, legszívesebben tátott szájjal forgolódtam volna amíg ki nem élvezem a látványt, de visszafogtam magamat. Középen egy kisebb kandalló helyezkedett el, egy nagyobb asztallal és székekkel. Loki járkált fel - alá egy könyvvel a kezében. Valószínűleg rajta kívül nemsok ember használhatta, mivel még egy elég kényelmesnek tűnő fotel is helyet kapott. Milyen meghitt! 

- Távozhat, kettesbe maradok vele. - szólalt meg Loki ránk se nézve, de sejtettem, hogy nem nekem szólt ez a parancs. Pedig annyira volt kedvem ehhez, mint egy majommal való párzáshoz. Vajon repülő majmok születtek volna a nászunkból?

Az őr meghajolt és sietősen ott hagyott minket, reméltem nem volt tudomása mi is várt rám, mert ha meghalok, visszajövök és halálra kísértem! Csend maradt a hatalmas teremben, a király nem szólt hozzám, kicsit úgy éreztem, mint ha stresszelni akarna vele, hogy magamtól kezdjek el beszélni. De nekem semmi bűnöm nem volt, gyűlöltem itt lenni az tény, de soha nem hangoztattam ezt, így úgy éreztem nincs mitől féljek. Bár lehet ezt már inkább magamnak magyaráztam be, mert egyre irritálóbb volt, hogy nem adott ki semmilyen hangot magából. Fel alá járkált, mint akinek nincs jobb dolga, mint azt az érdekfeszítő könyvet olvasni. Tuti engem szívat, egészen biztos vagyok benne!

- Astrid, ugye? - szólalt meg közvetlen a fülem mellett a hang, mire reflex szerűen hasba könyököltem, történetesen Lokit. Felnyögött, elkapta a karomat és maga felé fordított. A tekintete perzselt, eddig észre sem vettem, hogy gyakorlatilag kijátszott és a hátam mögé férkőzött.

- Meglepő a reflexed, viszont elég alamuszi vagy. - jegyezte meg, majd elengedett. Szóval illúzió volt az olvasása, vagyis ha jobban belegondolok akkor teszt. Igazából nem értettem, ennyire unatkozna, hogy szolgákkal játszadozik? Őrjítő!

- Nem számíthatok én se mindenre. -  vágtam vissza egyből, mielőtt belegondoltam volna mit is teszek. A nyelvemre haraptam, reméltem ezért nem kapok nagyobb büntetést, de csak morgásra futotta tőle. 

- Éles nyelved van, meglepő azok után, hogy te lehetsz a Föld utolsó sárkánya. - vágott vissza, amin egyrészt meglepődtem, másrészt pedig elképesztő harag és megalázottság futott végig rajtam. A kezem ökölbe szorult, a karkötő egyre jobban feszített ahogy igyekezte visszatartani a bennem lobogó haragot aminek a sárkány volt a fő forrása. Mélyről feszített, de tudtam, hogy úgy sem tudnék átváltozni. Sokszor voltam forró fejű ami nem vezetett jó pillanatokhoz, de legszívesebben most elátkoztam volna minden felmenőmet, hogy ki kellett érdemelni a sárkánnyá változást. Igazán hasznossá vált volna most számomra ha tüzet okádhatnék ennek az önelégült kígyónak az arcába. Inkább nem reagáltam arra amit mondott, végtére is magam alatt ástam a gödröt vele.

- Felséged óhajt tőlem valamit? - préseltem ki magamból nagy nehezen a szavakat, ami szinte fizikai fájdalommal járt. Elégedett mosolyra húzta a száját, a zöld szeme huncut fényben csillogott. 

- Sok mindent szeretnék, de legfőképpen az igazat. Nemsok minden található meg rólatok az asgardi könyvtárban, sejtésem szerint vagy annyira eltitkoltátok a hol léteteket, vagy ennyire nem számított senkinek a létezéseteket. - jegyezte meg könnyelműen. A szemem tikkelt, a tűrés határom végét jártam, legszívesebben neki estem volna. Mély levegőt vettem, le akartam nyugodni. Ez egy teszt Astrid, egy teszt amin túl kell menned. Hiába a biztatás, nem szerettem ha rólam beszélnek és én vagyok a téma. Az itt létem alatt folyamatosan kerültem a feltűnést, maximum az asszonyságnak a figyelmét hívtam fel magamra, de azt is csak könnyelmű szórakozásból. Lokit eleve utáltam és ha ez még nem lett volna elég a határaimat feszegette, amiket gondosan építettem az itt létem alatt. Türelmesen figyelt, várta a reakciómat, de nem akartam neki megadni az örömöt. Tisztába vagyok vele, még egy rossz szó és simán kivégez.

- Felség, mit szeretne tőlem? Őszinte leszek Önnel, látja, hogy szét vet a düh, mégis nyerészkedni próbál rajtam. Mi az oka? Elmondtam őszintén, sárkány vagyok, ha akar öljön meg, ha nem, akkor kérem hadd menjek takarítani, mint a tegnap folyamán láthatta, így is kihúztam a gyufát. - próbáltam neki tárgyilagosan elmagyarázni a helyzetemet. Alapvetően ha eltekintettem attól, hogy gyűlölőm őt, okosnak tartottam a húzásait. Ármánykodás, színészkedés és illúziók? Ha egy kis ész és ravaszság társul hozzá hasonló helyre jut az ember, mint ő. Összefonta maga előtt a karjait, elismerően hümmögött.

- Meglepően nyugodt vagy ahhoz képest. Nos rendben, de csak amiatt mondom el, mert jó kedvem találtál. - kezdett el fecsegni, a válláról eltűnt a palást és sorban az előkelő kelmék. Egyszerű feszesebb zöld ingben volt, a nadrágja hasonlított azokhoz a földi ruhákhoz, amit az öltönyökhöz viselnek, de valamivel még finomabb anyagnak tűnt. Asgardi kelme, meg se lepődök.

- Sárkány vagy, én pedig nem tartom annyira azt a fajt olyan semmire valónak, mint a midgardi embereket, úgy gondoltam hasznomra lehetnél. Nem tűnsz annyira butának, mint a többi szolgáló, és jól tudom azt is, hogy gyűlőlsz amiért leigáztam a drágalatos Földedet. Szívesen. - tette hozzá úgy, mint ha meg kellett volna köszönnöm neki a szívességet. Az állam a padlót súrolta annyira megvoltam döbbenve, de gyorsan rendeztem a vonásaimat. Biztos vagyok benne, hogy ez egy kész idióta! Én, hogy őt szolgáljam még ennél is jobban? Inkább vágom el a torkát mihamarabb és végzem bitófán! Válaszolni akartam, de megelőzött.

- Mielőtt folytatnád, tisztában vagyok vele, hogy ha megegyezünk, gyakorlatilag kígyót melengetek a keblemen, de az ajánlatom korrekt, mivel te vagy a Föld utolsó sárkánya. Viszont ha kutakodsz kicsit, természetesen az én segítségemmel, lehet megtalálod azokat az elveszett sárkányokat akiknek a vérvonaladhoz lehet köze. Ez lenne az ajánlatom. - zárta le a monológját, majd letelepedett kényelmesen a fotelbe. A szavai visszhangot vertek a fejembe, főleg mivel nem sokat tudtam az eredetemről meg ha valaha átváltozok mit és hogyan tanulhatnék meg. Csábító volt az ajánlat, nagyon is megnyert ezzel magának, de biztos voltam benne, hogy itt valami bűzlik. Most pedig nem Aruro izzadságára gondolok, aki mellesleg egy aranyos gyíkféle, de írtó büdös és emiatt kerültem inkább mindig is. A percek múlásával egyre szélesebb lett a vigyora, ez pedig bosszantott. Tudta, hogy elgondolkodom rajta és tudta, hogy éhezek minden információra a családomról vagy legalább a fajtámról. De túl kíváncsi természet voltam, túlságosan érdekelt a feladat is, mert már nagyobb boldogság lenne máshol lenni, mint Marten asszony közelében. Ki nem állhattam a vén szipirtyót.

- Ha bele is mennék az ajánlatába, - kezdtem kisvártatva - nem tudok átváltozni sárkánnyá. Ha tudnék se vállalnám el, mivel olyan embereknek árthatok akik ártatlanabbak, mint maga. - jegyeztem meg szárazon, ha már amúgy is tudta, hogy utálom, akkor már inkább nem köntörfalaztam. Ördögi mosolyra húzta a száját, egyre kevésbé tetszett ez a dolog. Gyakorlatilag, mint ha a pincsi kutyájá akart volna tenni, és ez nagyon nem tetszett. Nem voltam erőm teljében, sérülékeny voltam és emberi. Ha pedig így folytatom akkor nem csak, hogy nem érdemlem meg a sárkánnyá változást, még emberként is halok meg. Fenébe, az egyetlen gondolat ami járt bennem, hogy átváltozzak utána itt hagyhatom az egész koszfészket, mert akárhova eltudok menni sárkány mivoltomból adódóan. De ha át akarom verni, akkor túl kell járnom az eszén. Azt pedig csak úgy lehet, ha bele megyek a játékába. Biztos vagyok benne, hogy maximálisan megfogom bánni, a gyűlőlet és az önmarcangolás tüze fog égetni, de a kíváncsiságom túlságosan győzedelmeskedni akart.

- Megoldást nyújthatunk arra is. Ha a düh és a gyűlölet eddig nem hozott eredményt, lehet egy fenséges hancúr probléma lenne a megoldásra. - dőlt hátra elégedetten. Egy pillanatra elkapott a hányinger, majd a fékezhetetlen kacaj vette át a helyét. Kétrét görnyedve fogtam a hasamat úgy nevettem azon amit mondott, ami láthatóan nem tetszett neki. Biztos eddig egy partnere se röhögte ki.

- Nem magamra gondoltam, te semmire kellő. Sose alacsonyodnék le a szintedre. - közölte hűvősen, de szinte éreztem, hogy ezt már csak a sértődöttsége mondatta vele. Abba hagytam inkább a nevetést, nagy levegőt vettem, hogy lenyugodjak. Ekkora marhaságot. Inkább maradok örök életemre pókhálós, szép tini kori emlékekkel, mint hogy bemocskoljam magam egy gyilkossal, aki élvezetből öli meg az embereket. Azért nekem is van ízlésem mégha az évek alatt bizonyára berozsdásodtam, és a földi szavakkal élve macskás néniként fogok megöregedni. Inkább ez, mint a másik változat.

- A válaszom igen. Elvállalom amit kért, de egy feltéllel. Ha szabadon enged amint megszereztem azt amit akar. - léptem hozzá közelebb. Úgy kelt fel, mint aki tudta, hogy bele egyezek az alkujába, egy tőr és egy boros pohár jelent meg a kezében. Megilletődtem a tőr láttán, ez volt az utolsó dolog ami eszembe juthatott. Látta a gyanakvó tekintetemet, ami miatt még szélesebb mosoly terült az arcán. Nem a jobbik fajta, hanem valami pokol mélyi mosoly, ami semmi jót nem ígért.

- Szavad ne feledd, vérszerződéssel kötöm meg az alkumat, nem igazán hiszek az emberi mocskoknak. - fogta meg a kezemet és mielőtt bármit mondhattam volna, megvágta a tenyeremet. Felszisszentem a fájdalomtól, a vörös vércseppek lassan csordogáltak bele a pohárba, végül elrántottam a kezemet. Ő is hasonlóképp cselekedett, majd az asztalról felvett egy üveg bort és bele öntötte.

- Csak, hogy jobb íze legyen. - nyújtotta felém, hogy kortyoljak bele. Az ördöggel kötöttem alkut, vagy legalább annál rosszabbal. A világ legnagyobb hibáját vétettem, de mégis ott lebegett előttem a szabadság gondolata. Sárkány is lehetek, sőt mi több akár szabad is. Szabad akárcsak a madár, és nem kell többé ezen a helyen legyek. Drága kincs a szabadság és ha eddig nem tudtam megbecsülni, ezek után az életemnél is jobban fogom félteni. Elvettem tőle a kupát és bele kortyoltam a drága asgardi borba. Édes volt, kellemes savanykás utóhatással, egyáltalán nem érződött ki belőle a vér íze. Vissza adtam neki, egy pillanatra rám pillantott azzal a tipikus sunyi mosolyával. Meghűlt bennem a vér, minden átfutott a fejemen, hogy átvert, kihasználta a hiszékenységem, és most a  csapdájába estem. De az utolsó pillanatban, mielőtt neki eshettem volna, megitta a maradékot.

- Elmehetsz. - tette le a kupát - Majd szólok ha szükségem lesz rád, addig is visszakisér az őr. - intett könnyelműen, majd mint ha nem is történt volna semmi, visszatért a könyve olvasgatásához.

Idióta asgardi...