- Figyu, Gally - zárkózott fel a fiú mellé Luce néhány perc séta után. - Nem tudom, te hogy vagy vele, de mi reggel óta nem ettünk semmit, szóval mielőtt elindulunk, nem haraphatnánk valamit? Nekem konkrétan kilyukad a gyomrom.

- Lucy, a szívemből szóltál! - sóhajtott fel látványosan Serpenyő és pacsizott a vigyorgó lánnyal.

Gally kérdőn Lawrence-re pillantott, aki mögöttük bicegett a sétabotjával és az állványával, és csak a férfi bólintása után válaszolt.

- Tőlem rendben van, de szólok, hogy több, mint két óra az út gyalog és szeretnék még a benti kijárási tilalom előtt visszaérni legalább a föld alá.

- A föld alá? - kérdezte Tommy, de Gally figyelmen kívül hagyta és bevezette őket az első olyan helyiségbe, ahol voltak asztalok és székek és, mint utóbb kiderült, ez volt az egyik menza ezen a helyen. Néhányan bent már ették a fejadagnak tűnő főzelékszerű valamit és igyekeztek nem feltűnően bámulni az újonnan érkezőket, köztük Luce-t, aki nem zavartatta magát és ledobta magát a legközelebbi székre.

Newt mellette foglalt helyet, de az esze még mindig azon a tárgyaláson járt. Bár utálta, hogy végül ő nem tarthatott vele, az, hogy mennyire gyorsan olvasta Luce a helyzetet és mennyire tökéletesen tudta, hogyan húzza el a Buggyant előtt a mézesmadzagot, amire a férfi rögtön rá is harapott, még mindig elkápráztatta. Hiába látta korábban a lány ezen oldalát (először Jorgénál, majd annál a Marcus nevű ürgénél), még mindig meglepődött azon, milyen könnyedén tudott váltani, ha úgy hozta a szükség.

És bár az egész világ gyűlölte Luce-t ezért, Newt kifejezetten dögösnek látta őt ilyenkor.

Amíg Gally elment, hogy hozzon nekik enni, mindannyian leültek és az őket kísérő fegyvereseket figyelmen kívül hagyva igyekeztek átbeszélni mindent, ami az utóbbi órákban történt.

- Őrület - dőlt neki a széktámlának Serpenyő. - Nem hiszem el, hogy Gally itt van.

- És hogy mennyire... hogy mondjam... normálisnak néz ki - tette hozzá Newt. - Úgy értem, mikor utoljára láttuk...

Elharapta a mondatot, de már mindegy volt. Serpenyő Luce-ra és Tommyra pillantott, akik közül érdekes módon a fiú volt rosszabb állapotban, aki, valahányszor Gally szóba került, úgy nézett ki, mintha képes lett volna puszta kézzel kitépni a torkát. Luce azonban szimplán csak szomorúnak tűnt.

- Őt se kímélték, ahogy minket se - szólt. - És őszintén most ő tud a legtöbbet mindannyiunkról. Úgy értem, emlékszik az előző életére, amit egyikünk se mondhat el magáról. Thomasnak és nekem is csak szilánkok vannak meg.

- Ki ez a srác amúgy? - kérdezte Brenda. - Abból, amit eddig kivettem, ő is veletek volt az Útvesztőben, de nem igazán voltatok puszipajtások...

- És akkor még enyhén fogalmaztál - morogta Tommy.

- Nehéz ezt elmagyarázni, mivel szavakkal nem lehet leírni, milyen az Útvesztőben - magyarázta Luce. - Thomas és én, hiába éltük át a szabadulást, mégse töltöttünk ott két évet úgy, hogy semmi előrelépést nem tettünk és csak a remény volt, hogy másnap minden más lesz, de aztán sosem történt semmi. Ez a folyamatos csalódás teljesen tönkre tud tenni mentálisan. Newt és Serpenyő végigélték ezt a két évet, ahogy Minho és Gally is, de közülük Gally volt az, aki nagyon belekényelmesedett az ottani életébe és mindent meg akart tenni azért, hogy ellenálljon a változásnak, amit mi hoztunk.

Azért ahhoz képest, hogy nem élte végig, remekül összefoglalta. Newtnak vissza kellett fojtani a mosolyt, mert erről eszébe jutott az, hogy a lány szerint ő tudott nagyon jól bánni a szavakkal, de azért Luce-nak sem kellett megerőltetnie magát, mindegy, hogy maga a lány mit gondolt erről.

- Azért az elején még egész normális volt - jegyezte meg Serpenyő. - Az Átváltozás után őrült meg teljesen.

- Ne is mondd - temette a tenyerébe az arcát Luce, mire Newt gyengéden megfogta a másik, szabad kezét. - Mintha arcon csaptak volna egy kalapáccsal.

- Miért, azt te már láttad? - vonta fel a szemöldökét Jorge.

- Igen - bólintott a lány. - Akkor derült ki a... képességem, ahogy mi hívtuk. Az Átváltozás előtt Gally az egyik legjobb barátom volt, de utána...

- Bekattantam - szólt közbe egy új hang. - Legrövidebben asszem így lehetne leírni.

Mindannyian összerezzentek, mivel észre se vették, hogy Gally visszatért, kezeiben két tálcát egyensúlyozva, amiken hozta a nekik szánt fejadagot. Newt nem tudta leolvasni az arcáról, hogy vajon mennyit hallott, de úgy tűnt, nem igazán zavarja, hogy kibeszélik a háta mögött. Szépen kiosztotta mindenkinek a tányérokat és a kanalakat, majd visszament a nem messze tanyázó Lawrence-hez és kíséretéhez.

- Öhm... - néztek össze értetlenül. Az egy dolog, hogy Gally eddig még egyszer sem emelte fel a hangját, ami azért az Átváltozás előtt sem volt ritka, de hogy ennyire hidegen hagyja az, mit gondolnak róla, már sokkal furcsább volt.

- Ez most mi volt? - tette fel az egymillió dolláros kérdést Serpenyő.

- Szerintem ez annyit jelentett, hogy tudja, mennyire nem bízunk benne és egy kicsit sem érdekli az, amit mondunk róla - foglalta össze Luce. - De értelek, Serpenyő, én is ugyanezt érzem. Mintha teljesen kicserélték volna.

- Őszintén szólva én még a megőrült énjét is jobban viseltem, még ha a falra is másztam tőle, mert akkor legalább tudtam, mire számítsak tőle - vette fel a kanalat Newt és a mondat után megkóstolta a főzelékszerű valamit. Nagyon sok önuralmába került, hogy ne fintorodjon el, mert a legnagyobb jóindulattal lehetett csak ehetőnek titulálni azt a pépet, de mivel nem volt jobb (a konzerveket nem merték ennyi ember előtt elővenni), így muszáj volt leerőltetniük a torkukon.

Serpenyő nem rejtette ennyire véka alá a véleményét. Amint megízlelte, visszaprüszkölte a tányérjába, de legalább annyi esze volt, hogy halkan fakadjon ki.

- Mégis mi a plotty ez?

- Lehet pont az - mert ki egy kanalat Tommy és látványosan visszacsurgatta a tányérba. Hát, elég gusztustalan volt.

- Fogjátok vissza magatokat, oké? - sziszegte nekik Luce, akinek a szeme se rebbent. - Ne éljünk vissza a vendégszeretetükkel. Csak ők segíthetnek nekünk bejutni, mivel a falon kívül minden az ő befolyásuk alatt van. Szóval igyekezzetek jó képet vágni hozzá.

- Te könnyen beszélsz, neked az ingerküszöböd valahol a Holdnál van - morogta Brenda, miután ő is lenyelte az első kanál pépjét.

- Nem hittem volna, hogy ezt mondom, Serpenyő - fintorgott Tommy -, de visszasírom a disznósültedet.

- Könyörgöm, meg se említsd, mert mindjárt elbőgöm magam - grimaszolt a Szakács, aki egyértelműen a legrosszabbul viselte a dolgot. - Mit nem adnék egy kis rizsért!

- Jó szaftos csirkecombbal - folytatta az álmodozást Luce, színpadiasan a távolba meredve.

- Utána egy-két finom lédús alma... - fűzte tovább Newt, tovább küzdve ezzel a borzalommal, amit valaki ételnek merészelt csúfolni.

- ...és lezárásként az a borzalmas pia, amit Serpenyő a tábortűznél kínálgatott - fejezte be Tommy, mire kitört a nevetés.

Jorge, aki eddig csendben figyelte őket, most elmosolyodott. Newt fél füllel rá és Brendára koncentrált, mert a többi tisztárs tovább sorolta a finomabbnál finomabb ételeket.

- Mi az? - kérdezte a lány suttogva.

- Semmi - rázta fejét a férfi, de a szeme továbbra is őket fürkészte. - Csak néha még mindig meglepődök, mennyire képesek elengedni magukat azok után, amiken keresztülmentek. Én végignéztem, hogyan hullik szét a világ és sehol sem találkoztam ennyi vidámsággal, mint amit ők magukkal visznek mindenhova.

Newt magában mosolygott és figyelmét gyorsan visszakormányozta a többiekre, akik még mindig a finom ebédről fantáziálgattak. Ő maga is hihetetlennek találta, hogy az Útvesztő után, a Perzseltföld után még mindig úgy tudtak viccelődni és elfeledkezni a gondjaikról, mint a tábortüzek idején. Bár egy idő után azok is kezdtek egyre laposabb hangulatban telni, de Luce érkezése mindent felrázott és élettel töltötte meg a mindennapjaikat. Biztos volt benne, hogy nélküle most sem tudnák olyan jól elengedni magukat.

Luce volt a társaságuk szíve, lelke és fénye és Newt nem tudott betelni vele.

Miután legyűrték valahogy ezt a borzalmas valamit, Newt felállt, hogy összeszedje a tányérokat és a kanalakat. Gyorsan megkérdezte, hova kell visszavinnie - mivel Gally és a bandája még mindig evett - és aztán el is tűnt a mutatott irányba, ami egy ajtó volt a konyhába, ahol épp egy lélek sem volt. Az állapotokból kiindulva még inkább nem akarta tudni, mi volt ebben a pépben, de mielőtt elérhetett volna a mosogatóhoz, a jobb alkarjába belehasított a fájdalom, mire minden tálat kiejtett a kezéből, amik csörömpölve hullottak a koszos csempére.

Newt ösztönösen a karjához kapott és rámarkolva igyekezett enyhíteni a fájdalmon (mintha lángszóróval perzselték volna a bőrét), de amint beesett az ajtón Gally, rögtön el is engedte azt.

- Mi történt?

- Csak megcsúsztam - vágta rá Newt rögtön, ami az eszébe jutott. - A rossz lábam, tudod. Semmi gond.

Gally néhány pillanatig még fürkészte az arcát és Newt remélte, hogy nem tükröződik rajta az, amit a karjában érzett. Szerencsére sikerült kifejezéstelen arcot vágnia, mert Gally ezután magára hagyta. Newt letérdelt, hogy összeszedje a tányérokat, de mikor a szekrény alá akart benyúlni, felcsúszott a kabát ujja és olyat látott, amitől három ütemet hagyott ki a szíve. Feltérdelt és enyhén remegő ujjakkal húzta le az anyagot, felfedve az alkarját és rögtön megértette a fájdalom okát.

Ezzel együtt pedig mintha jeget öntöttek volna a tarkójára, úgy rohant végig rajta a színtiszta rettegés.

A bőrén ugyanis egy pontból kiindulva elszíneződött erek rajzolódtak ki, terjeszkedve a keze és a válla felé, mint holmi alattomos kígyók, amik lassan kúszva közelednek áldozatukhoz, miközben azt tervezik, hogyan oltsák ki az életét.