Newt nem tudott uralkodni magán; fél szemével folyamatosan Gallyt figyelte, várva, mikor tör ki ebből a meghunyászkodó, de mégis határozott szerepből és esik neki megint Luce-nak és Tommynak. Nem igazán lepődött meg azon, ahogy a lány fogadta régi barátja megjelenését, de ez nem jelentette azt, hogy tetszett is neki, amit látott. Meglepő módon nem a féltékenység beszélt belőle, hanem a féltés, hogy mikor fog a fiú ismét ellenük fordulni.

Viszont azt is be kellett vallania, hogy közel sem érezte olyan drámainak a helyzetet, mint Tommy. Ő valahol a két testvér között helyezkedett el: tudta, hogy nem Gally volt a felelős Chuck haláláért, de azt nem tudta olyan könnyen elfelejteni, hogyan bánt Luce-szal az Átváltozása után. Arra ugyanis nem a VESZETT kényszerítette, hogy egy igazi seggfej legyen.

Ám minél tovább hallgatta a beszédét, annál inkább kezdett élni a gyanúperrel, hogy valami mégis megváltozott és hogy ő már nem ugyanaz a Gally, akit utoljára láttak.

- Szóval? - kérdezte Luce, amint kiértek a bámészkodó és bizalmatlan katonák hallótávolságából. - Mi történt veled? Hogy kerültél ide?

Gally úgy válaszolt, hogy egyszer sem nézett a lányra.

- Hát, miután ti eltűntetek, nekem nagyjából órák estek ki a fejemből. - Hangja szenvtelen volt, mint aki szimplán csak tényeket közöl egy unalmas történelemórán, bár a mondanivalója kicsit sem volt unalmas. - Óriási káosz volt minden, mire feleszméltem, már egy gyengélkedő-szerű helyen voltam. Próbáltak betenni valami gépbe, ami állítólag segített volna meggyógyítani a sebeimet, de teljesen kibuktam azon a szűk helyen.

Luce bólogatott, mint aki pontosan tudja, miről van szó. Newtnak rémlett, hogy a lány is mesélt valami hasonlóról, de Gally közben folytatta, csak előbb keresztülvágtak egy csoporton.

- Egy idő után feladták és elláttak kézzel. Ezután áthoztak ide - mutatott a falakon túlra, mire mindenkinek felszaladt a szemöldöke -, és bedugtak egy szobába, ahol az a szőke nő folyton meglátogatott. Én persze nem akartam együttműködni, szóval úgy döntöttek, visszaadják az emlékeimet - mindezt persze az én beleegyezésem nélkül -, így próbálva elérni, hogy mégis segítsek nekik.

Erre már egyikük sem bírt csendben maradni és Newt is elfeledkezett a bizalmatlanságáról.

- Te emlékszel? - hebegte döbbenten Serpenyő. - Emlékszel mindenre az Útvesztő előttről?

- Ja - felelte élettelenül Gally. - Annyival jobb lett, hogy már mindent tisztán láttam és végre tudtam értelmezni mindazt, ami az Átváltozás során visszajött, de az, hogy úgy erőltették rám az egészet, csak azt eredményezte, hogy még inkább ki akartam jutni onnan. Mivel amúgy is nekem jutott az őrült szerep a Tisztáson, így eljátszottam, hogy teljesen megzakkantam ettől az egésztől, hátha így maguktól akarnak majd megszabadulni tőlem.

Newt a szeme sarkából látta, hogy Luce keze elindul Gally felé, de aztán megáll félúton és a lány inkább visszaengedte azt az oldalához, ahol ökölbe szorította.

- Ahogy látom, ez bevált - jegyezte meg sötéten.

- Nem rögtön - folytatta Gally. - Sokáig nem akartak elengedni. A fejükbe vették, hogy biztosan tudok valamit rólad, amivel ők nincsenek tisztában, mivel látták, hogyan reagáltam rád a Tisztáson és mindent ki akartak szedni belőlem.

Newtban megfagyott a vér és látta, hogy Tommy gyanakvóan húzza össze a szemét.

- És köptél? - vetette oda neki.

- Mégis mit gondolsz? - kérdezett vissza Gally. - Kussoltam, mint egy hal. Kicsit sem akartam megkönnyíteni azoknak a mocskoknak a dolgát. Még nálad is jobban gyűlöltem őket.

- De kedves - fintorgott Brenda.

Gally csak egy pillantást vetett a számára ismeretlen lányra.

- Szóval hallgattam és úgy tettem, mint akinek teljesen tropára ment az agya. Az, hogy alapból rémálmaim voltak az emlékeim miatt, bizarr módon kapóra jött, az ébren töltött óráimban meg egyre nagyobb őrültségeket csináltam, amíg egy nap megelégelték és kidobtak a falon túlra, hogy ne kelljen többet rejtegetni a fejesek előtt. Nyilván nem tetszett volna nekik, hogy milyen hatással is vannak ezek a plottyos Próbák a gyerekekre.

- Hogyhogy nem szedáltak le? - kérdezte Luce. - Ahová minket vittek, ott az összes gyereket fellógatták és becsövezték, hogy leszívják belőlük az enzimet az Áldáshoz.

- Az én véremből nem lehet olyan erős szert csinálni - magyarázta Gally. - Arra jó, hogy én ne legyek beteg, de másokon nem segít. Szóval nem voltam hasznukra sehogy, így kidobtak, mint a szemetet és még életemben nem voltam olyan boldog, mint mikor bezáródott mögöttem az a kapu.

Newt végigmérte a környezetüket, miközben az út alattuk lejteni kezdett. Az épületkomplexum valaha egy ugyanolyan központ lehetett, mint ahova ők lyukadtak ki a Perzseltföldön a szökésük után, de ez itt még tele volt élettel, mindegy, mennyire silány is volt az. Itt iskötelekre lógatták fel a száradó ruhákat, az ajtók nélküli helyiségekben üzletekműködtek, de pénz híján cserékkel bonyolították le a vásárlást. Az emberekközött katonák járőröztek, de a járókelők mindig örömmel fogadták őket.

- A városban aztán összefutottam velük - mutatott Gally a fegyveresek egy csoportjára, akik az alsó szinten rendszerezték a készleteiket, amik jórészt különböző fegyverekből álltak. A csapat tagjai mind megálltak, ahogy elhaladtak mellettük és még azután is bámulták a tisztársakat, hogy rég otthagyták őket. - Rájöttek, hogy a VESZETT-ől jöttem és idehoztak Lawrence-hez. Ők már azóta háborúznak velük, hogy átvették a várost, de a helyzet akkor durvult el igazán, mikor megépült a fal néhány évvel ezelőtt és az emberek szembesültek a diszkriminációval. Lawrence és a társa összevesztek azon, hogy miért is küzdjenek: Lawrence csak a VESZETT elleni harcra akart koncentrálni, nem törődve, mit kell ezért feláldozni, míg a társa az immunis gyerekeket akarta megmenteni, akik az egész világon kezdtek eltűnni. Végül szétszakadtak és a társa néhány tucat emberrel együtt elhagyta a várost, és létrehozta azt a szervezetet, amit most a Jobb Karként ismernek.

A tisztársak, valamint Brenda és Jorge megtorpantak és döbbenten meredtek Gallyre, aki, miután észrevette, hogy nem követik, kérdőn fordult feléjük.

- Mi van?

- Azt akarod mondani - kezdte lassan Newt, minden szóra nagy hangsúlyt fektetve -, hogy az a pasas, akivel most kell találkoznunk, régen Vince társa volt?

- Nem tudom, hogy hívták, Lawrence sosem beszélt róla - vonta meg a vállát Gally. - Ezt is a többiektől tudom. De ti honnan ismeritek őt?

- Hónapok óta a Jobb Karral együtt küzdünk - felelte Luce. - Sikerült megtalálnunk, miután megszöktünk a VESZETT-ől, és azóta az oldalán harcolunk, hogy minél több immunis gyereket mentsünk meg. Néhány napja megtámadtuk az egyik szállító vonatukat és kiszabadítottunk vagy ötven gyereket, köztük néhány barátot, de Minho még mindig náluk van. Ezért vagyunk itt.

Gally bólintott és bár egy pillanatig Luce szemébe nézett, gyorsan elkapta a tekintetét.

- Ha lehet, ezt ne nagyon említsétek Lawrence előtt - jegyezte meg. - Nekem úgy tűnik, nem éppen jó viszonyban váltak el és a fickó nem igazán csípi az immunisakat. Én is csak azért maradhattam itt, mert volt néhány belső információm a VESZETT-ről és mert elszántabb vagyok, mint a legtöbben, ami azért nem kis szó, mert itt mindenki gyűlöli őket és az az egyetlen céljuk az életben, hogy lássák őket elbukni.

- Ha segítetek nekünk - lépett előre Luce és a szemében olyan perzselő harag lángolt, mint a pokol legmélyebb bugyra -, megígérem, hogy az első sorból nézhetitek végig, ahogy az egész rohadt szervezetet a földdel teszem egyenlővé.

Newtot nem ez a kijelentés lepte meg, hanem az a megértés és együttérzés, ami átsuhant Gally arcán; különösen, hogy Luce-ról volt szó, akit korábban képes lett volna megölni gondolkodás nélkül.

- Ha valakinek kijárt ez a megtiszteltetés - szólt halkan -, az te vagy. Azok után, amit veled tettek...

Elharapta a mondatot, és inkább folytatta az útját, nem is figyelve, hogy követik-e.

Newt már végképp nem tudta mire vélni Gally viselkedését. Azt már nem vitatta, hogy végérvényesen megváltozott, de egy kis vészharang még mindig kongott a fejében, hogy a fiú csak színészkedett és csupán az alkalomra várt. Ám ennek semmi értelme nem volt: itt ők voltak túlerőben, és ha igaz, hogy mindenre emlékszik, akkor pontosan tudja, ki volt Luce és senki sem vetné meg, ha végezne az Angyallal...

Hirtelen belenyilallt a fejébe a fájdalom, mintha késsel vájtak volna bele a koponyájába. Nem tudta hang nélkül átvészelni, ahogy a homlokához kapott, de szerencsére a többiek már Gally után mentek, így senkinek sem tűnt fel a dolog. Luce persze visszafordult, mikor észrevette, hogy Newt nincs a soraikban, de a fiú küldött felé egy igen erőltetett mosolyt, amin a lány persze azonnal átlátott, de nem firtatta. Csupán megvárta, míg Newt felzárkózott hozzájuk, összekulcsolta az ujjaikat és lábujjhegyre állva nyomott egy gyors puszit a fiú halántékára.

Csókja pedig olyan volt, akár egy gyógyító balzsam: onnan, ahol ajkai a bőréhez értek, lassan szétterjedt a bizsergés a testében és Newt hamarosan el is feledkezett a fájdalomról.