Lucy igyekezett nem túlgondolni Newt hirtelen fejfájását, de attól még aggasztotta, mivel a fiú sosem volt az a fejfájós típus. Ám a mosoly, amit a gyógyító puszi után kapott tőle, felébresztette a pillangókat a gyomrában és bár nem feledkezett el a dologról, úgy döntött, nem kérdez rá. Egyelőre.

Közben befordultak egy következő sarkon (a lány ösztönösen megfigyelte az útvonalat, csak a biztonság kedvéért), ám mielőtt beléptek volna a szobába, Gally megállt és szembefordult velük.

- Srácok - kezdte kicsit határozatlanul. - Lawrence ritkán fogad látogatókat, úgyhogy majd én beszélek vele. És ne bámuljátok.

Aztán további magyarázat nélkül otthagyta őket. A tisztársak összenéztek, némán beszélve meg azt, ami mindannyiuknak végigfutott az agyán, de végül követték Gallyt.

A fiú levezette őket egy lépcsőn, ami a tágas szobába vezetett. Az egész úgy nézett ki, akár egy hatalmas nappali: a jobb sarokban két kanapé húzódott egy dohányzóasztal körül, a falak mentén könyvekkel telerakott polcok, bal oldalukon egy hatalmas térkép, ami, ha Lucynak tippelnie kellett volna, az Utolsó Várost ábrázolta, míg velük szemben az ablakok előtt végig vörös rózsabokrok voltak cserepekben. A szobát megtöltötte az illatuk, valamint egy halk, kellemes zene, amit az érkezésük után Gally kikapcsolt és egy motyogó férfihoz lépett, aki épp a rózsabokrokat metszette. Mellette az egyik fegyveres állt némán, de a lány sejtette, hogy minden lépésüket figyeli.

- Gally! - szólította meg a fiút a korábban motyogó férfi. Lucy nem látta az arcát a szemből besütő napfény miatt, de észrevette az infúziót, ami a bal karjába volt bekötve és egy kék folyadékot adagolt neki egy állványra akasztott intravénás zacskóból. - Örülök, hogy visszatértél. Jasper elmondta, mi történt.

Halkan és lágyan beszélt, de volt valami rekedtes a hangjában, és mintha az orra is be lett volna dugulva, mivel kicsit furcsán ejtette ki az „m" betűt.

- Mészárlás volt - mesélte Gally. - Nincs esélyünk a fegyverekkel szemben.

- Nincs - hagyta rá Lawrence a kezében levágott rózsát forgatva. - De nem piszkálhatják sokáig a darázsfészket, mert végül pórul járnak.

Lucy összeráncolta a szemöldökét. Nem igazán volt értelme annak, amit a férfi mondott, aki most felemelte a rózsát és megszagolta. A lány látta a szeme sarkából, hogy Newtnak magasba szalad a szemöldöke és nyilvánvaló volt, miért.

Lawrence-nek ugyanis nem volt orra.

- Kik ezek az emberek? - kérdezte most, még mindig nem tekintve fel a virágjai közül. - Miért vannak itt?

- Be kell jutnunk a VESZETT-hez - lépett előre Thomas, ignorálva Gally meglepett és figyelmeztető pillantását. - Gally azt mondta, maga átjuttat a falon.

Csak nagyon kevés híja volt, hogy Lucy ne forgassa látványosan a szemét. Persze, hogy Thomas az első adandó alkalommal fejjel rohan a falnak és bár egyetértett azzal, hogy jobb rögtön a tárgyra térni, azért az óvatosság még mindig hiányzott belőle. Hogy ez eddig nem juttatta nagyobb bajba, az felért egy isteni csodával.

Lawrence letette a rózsát és a metszőollót, és most először felnézett rájuk. Arca még mindig sötétségbe borult, így Lucy nem láthatta, melyikőjüket nézi, de a több másodperces csend megkongatta fejében a vészharangot.

- Gallynek nem kellene lehetetlen ajánlatokat tennie - szólt, mire az említett lesütötte a szemét. - Főleg nem olyanoknak, mint az a kishölgy, aki mögötted áll.

Ahogy leakasztotta járóbotját az asztalról és az infúziós állványért nyúlt, Lucy lélekben már felkészítette magát arra, mi vár rá. Leengedte a vállát, ellazította az izmait és felvette a közönyösség álarcát. Észrevette, hogy Newt közelebb somfordál hozzá, de ő előrelépett Thomas mellé, készen arra, hogy szembenézzen ezzel az emberrel.

Ám a következő meglepetés akkor érte, mikor Lawrence közelebb bicegett hozzájuk és a szoba lámpáinak fénye az arcára esett. A lány ekkor értette meg, mi volt a zacskóban és ezzel párhuzamosan már azon gondolkodott fejben, hogyan tudna megegyezni a férfival. Közben végigmérte őt: arca jobb oldala feldagadt, az erek sötéten ütköztek ki rajta, de mintha valamiféle kinövései is lettek volna, akár egy göcsörtös fatörzsnek. Tarkóig érő, ápolt haja elől már kihullott, jobb szemére vak volt, közelről nézve pedig látszott, hogy az orrát leharapták. Régi öltönyt és hozzá illő nadrágot viselt, alatta régen fehér, de most már por által színezett inggel.

Lawrence tekintete találkozott az övével, és Lucy érezte, hogy Thomas egész teste megfeszül mellette.

- Vörös haj... zöld szem... - A férfi végigmérte őt és végül a szemével megtalálta az övére csatolt rudakat. - Fegyverek, melyek elől nincs menekvés.

Valaki mögötte élesen beszívta a levegőt, de Lucynak a szeme se rebbent. Még akkor sem mozdult semmit, mikor Lawrence olyan közel hajolt hozzá, hogy már a rózsák illata sem tudta elnyomni iszonyatos bűzét. Végig tartotta a szemkontaktust, hiszen szikrányi félelem sem volt benne az előtte álló férfitól.

- Mondd csak, Angyal - kérdezte tőle suttogva a Buggyant. - Komolyan azt hiszed, hogy hős szerepben tetszelegve elfelejti a világ a bűneidet, amiket ellene követtél el?

- Sosem gondoltam magam hősnek - felelte a lány. - És magasról teszek arra, hogy a világ milyen fényben lát engem. Teszem, amit tennem kell, hogy a gyerekek biztonságban legyenek.

- Á, a gyerekek! - mosolyodott el bármiféle öröm nélkül Lawrence, ahogy felegyenesedett. - Már értem, miért azt a barom Vince-t kerested fel. - Lucy kérdő tekintete láttán mosolya még tovább szélesedett. - Azt hiszed, nem tudom, miféle üzenetek keringenek az éterben? A Jobb Kar büszkén hangoztatja, hogy az Angyal az oldalukon harcol a VESZETT ellen és immunis gyerekeknek szolgáltat védelmet, távol a hőségtől és a vírustól, burokba és falak mögé rejtve, mint amilyen ez is - biccentett fejével maga mögé.

Lucy kicsit mérlegelt, mielőtt válaszolt volna.

- Hogy a Jobb Kar milyen üzenetet közvetít a világnak, nem az én dolgom - mondta végül. - És azt sem én döntöm el, hová kerülnek a gyerekek. Nekem csupán egyetlen célom van: annyi gyereket megmenteni a VESZETT-ől, amennyit csak lehet. Mindegy, immunisak-e vagy sem. Tudom, mit tesznek velük, tudom, hogy nekik nem számít az életük, nem számít, miken mennek keresztül, mert csakis az érdekli őket, amit maga is a vérébe fecskendez.

Vetett egy pillantást az infúzióra, de tisztában volt vele, hogy Lawrence végig az arcát nézi.

- Nem tudom, Gally miket mesélt magának a VESZETT-nél töltött időkről - folytatta ugyanazon a monoton, de mégis határozott hangon. - Nekünk is megvan a magunk története, és gondolom, magának is. Ahelyett, hogy azon rugóznánk, mi történt a múltban, foglalkozhatnánk a jövővel.

- Kényelmes lenne neked, nem igaz? - sziszegte a fegyveres férfi Lawrence mögött. - Úgy tenni, mintha semmit sem tettél volna.

- Én szívesen kifejtem, miken kényszerítettek keresztül, hogy azzá váljak, akinek maga gondol - vetette oda neki Lucy. - De sajnos nem rendelkezem a világ összes idejével, ahogy a főnöke sem. Mindketten sietünk, szóval azt ajánlom, találjunk egy közös nevezőt, hogy mindketten profitálhassunk ebből a kis találkozóból.

Lawrence már-már elismerően nézett rá és a lány hallotta, ahogy valaki mögötte köhögésnek álcázza kuncogását. Ő azonban továbbra is kifejezéstelen arcot vágott.

- Látom, már felállítottad a fejedben a portrémat - biccentett a Buggyant. - És úgy beszélsz, hogy a lehető legszimpatikusabb színben tüntesd fel magad előttem. Jól kitanítottak, Angyal.

Lucy megeresztett egy félmosolyt, de ebben semmi vidámság nem volt. Úgy meredt a férfira, mint a vadász a prédájára, amivel játszani akar egy kicsit, mielőtt elfogyasztja.

- Bizony, mindennel elláttak, hogy a lehető legtökéletesebb gyilkos lehessek - helyeselt. - Költői, hogy ez fogja a vesztüket okozni.

- Költői - ismételte Lawrence. - Valóban az. Nos, Angyal, ha valóban olyan jó vagy, mint amilyennek gondollak, már biztosan tudod, milyen ajánlatot kell tenned ennek az öreg üzletembernek.

- Mindketten be akarunk jutni - kezdte Lucy. - Maga átjuttat minket a falon, ellát minket a szükséges információkkal, erőforrásokkal, hogy bejuthassunk a VESZETT-hez. Mi cserébe megszerezzük magának, amire szüksége van és egyetlen emberét se kell rááldoznia, hogy több időhöz jusson. Aztán, mikor már visszafelé tartunk, én kiiktatom a falon lévő fegyvereket és eltűntetem a kaput az útból. Onnantól kezdve pedig azt csinálhat, amit akar, szabad bejárása lesz az összes emberének a városba, mi pedig lelépünk azokkal, akikért jöttünk, és soha többé nem kell hallania rólunk.

Lawrence néhány másodpercig tanulmányozta az arcát, majd a tekintete átvándorolt Thomasra, aki bölcsen úgy döntött, hogy inkább csöndben marad.

- Te mit mondasz, kölyök? - kérdezte tőle.

- Csak juttasson be minket a VESZETT-hez - kérte Thomas. - Onnan mi már megoldjuk.

- Gally? - nézett Lawrence most a fiúra, aki komoran, de eltökélten viszonozta a pillantást.

- Az új módszer működhet - mondta. - De szükségünk van hozzá Thomasra.

Lawrence most visszafordult feléjük, így nem mulasztotta el, ahogy Lucy és Thomas kérdőn egymásra pillantanak. Lucynak ötlete sem volt, mire célzott Gally, de majd aggódnak ezen, ha átjutottak a falon.

- Rendben van - bólintott Lawrence. - Ti ketten mehettek. A többi itt marad velem. - Mikor látta, hogy Lucy már nyitná a száját, folytatta. - Egy kis biztosíték, hogy mindenképp visszatérjetek. Megegyeztünk?

A két testvér most hátrafordult, hogy némán beszéljék meg a tényállást a többiekkel. Lucy azonnal látta, hogy Newt úgy utálja ezt az egészet, ahogy van, de nem szalaszthatták el ezt az esélyt, így nem szólt semmit. Jorge, Brenda és Serpenyő azonban bólintottak, így Lucy és Thomas visszafordultak és a lány megrázta a férfi jobb arcához hasonló állapotú kezét.

Lawrence rájuk mosolygott és Lucy most először zavarodott össze tőle, ugyanis mosolyában igazi melegség volt, mint aki tényleg értékeli az elhivatottságukat.

- Gally - szólította meg az Építőt. - Vezesd őket.