- Szerintetek meddig tart még?

- Ne kérdezgesd már ezt állandóan! Majd magához tér, mikor magához tér.

- Szinte teljesen normálisnak néz ki. Csak idő kérdése.

Newt hallotta a hangokat, de nem igazán akart foglalkozni velük. Minden izma fájt, a torka borzalmasan kapart, ráadásul a feje is iszonyatosan sajgott a rengeteg emlékképtől. Felnyögött, ahogy lassan szétfeszítette a szemhéjait, mire körülötte néma csend lett.

- Newt? - szólította meg valaki. - Haver, hallasz?

- Téged mikor nem - dörmögte Newt és ekkor a fény kirajzolta előtte a környezetét.

Egy kis fehér falú szobában volt, a mögötte lévő hatalmas ablakon pedig csak úgy tűzött be a nap, a kinti zsivajt pedig tompa zajként érzékelte. Mellette két széken Serpenyő és Gally ücsörgött, lábainál pedig Minho tanyázott az ágyán. Mindannyian egyszerű pólót, nadrágot és bakancsot viseltek, arcukon nyoma sem volt a kosznak vagy megviseltségnek: Minho sápadt volt, mint a fal körülötte, de ezen kívül nem tűnt vészesnek a helyzet.

- Üdv újra köztünk, bökött - köszöntötte Gally.

Newt csak nyöszörgött, ahogy ülő helyzetbe tornázta magát. Rajta is egy sima fehér póló és nadrág volt, de hamarosan nem ez érdekelte, hanem az a cső, ami a mellette lévő állványon lógó zacskóból folyadékot juttatott a jobb könyökhajlatába.

- Nehogy kihúzd! - figyelmeztette Serpenyő, mikor látta, mit néz. - Infúzió. Elég sokat rókáztál idefele jövet, pótolni kell a folyadékot.

- Ja, érzem - köszörülte meg a torkát Newt, hogy kicsit tisztább legyen a hangja. Ezt hallva Minho azonnal ugrott az ágy végénél álló szekrényhez, amin egy vizes kancsó és poharak pihentek. Töltött egyet és Newt kezébe nyomta, aki egy hajtásra kiitta. - Hol is vagyunk?

- A Menedékben - felelte Serpenyő. - Mivel mindenkit elhoztunk, akit kellett, nem volt értelme visszamenni a tengerpartra. Egyenesen idejöttünk a Berggel, ennek már három napja.

- Vince korábban már útnak indította a többieket a hajóval - vette át a szót Minho, miközben elvette a poharat és újratöltötte. - De ő ott maradt a Berggel és nem volt hajlandó elmenni, amíg ti vissza nem értek. Legalábbis ezt mesélte nekünk idefele jövet.

Newt biccentett és a második pohár vizet is egyhuzamban leküldte. A hideg folyadék felfrissítette és már a feje sem fájt annyira, így a poharat szorongatva próbálta összerakni, mi is történt ezelőtt. A többiek nem szóltak, csak várták, hogy ő kezdeményezzen és mintha kicsit féltek is volna attól, mit fog mondani.

- Mi a fene történt velem? - kérdezte egy kicsit határozatlanul. - Minden olyan zavaros...

- Mire emlékszel? - kerülte ki a válaszadást Gally, miközben Minho elvette a poharat és visszatette a szekrényre. Valamiért nem volt hajlandó ránézni.

- Ne... Nem tudom - merült el a gondolataiba Newt. - Annyi kép kavarog a fejemben... Csomó az...

Itt elakadt a szava ugyanis ekkor egy tehervonat erejével csapódott belé a felismerés. Folyosókra emlékezett, amiken új élete során soha nem járt, termekre, amikbe soha be nem tette a lábát, emberekre, akikkel éppcsak találkozott, de most mégis alig várta, hogy lássa őket...

- Én emlékszem - nézett fel csillogó szemekkel. - Srácok, emlékszem. - Végignézett az arcokon és egy pillanatra mindenki helyén egy évekkel korábbi kép ugrott be, mikor még kölykök voltak, de mégis olyan bátrak, mintha együtt a világot is képesek lennének leigázni.

- Az Útvesztő előtti időkre? - tette fel a kérdést Gally, de úgy, mint aki meg se lepődött ezen. Newt zavaradottságát látva folytatta. - Miután megkaptad az Áldást, teljesen úgy viselkedtél, mint aki épp az Átváltozáson megy keresztül. Minden egyes tünetet produkáltál, a motyogásodból pedig kezdtük sejteni, hogy valóban visszakaptál néhány emléket.

Newt bólintott, hiszen pontosan ez történt. Feje tele volt emlékekkel az Útvesztő előtti időkből, a régi életéről, a kishúgáról...

Úgy érezte, valami felrobbant a mellkasában. Alig akarta elhinni, hogy már találkoztak is és még csak egy kósza pillantást se vetett rá, most meg alig várta, hogy megölelhesse. Hiába ismerte mindenki a VESZETT-ől kapott nevén, Newtnak mindig is Lizzy maradt és annyira boldog volt attól, hogy semmi, amit vele tettek, sem volt képes kiirtani az agyából a húga igazi nevét, hogy majdnem elsírta magát. Boldogságtól csillogó szemekkel nézett fel a barátaira.

- Van egy húgom - jelentette ki vigyorogva.

Serpenyő eltátotta a száját, Minho feladta eddigi törekvését, hogy nem néz rá és olyan gyorsan fordult felé, hogy megreccsent a nyaka. Egyedül Gally nem lepődött meg ezen, hanem csak bólintott.

- Nem akartam mondani, mert féltem, hogy csak fájdalmat okozok vele - magyarázta. - Fogalmam se volt, mi történt vele, hogy túlélte-e egyáltalán az Útvesztőjét...

- Persze, hogy túlélte - szakította félbe Newt. - Lizzy mindig is talpraesettebb volt nálam, így ha nekem sikerült, nyilván neki is.

- Szóval ő Lizzy? - kérdezte Serpenyő. - Folyton ezt a nevet ismételgetted.

- Igen, de az új neve Sonya. - Newt nekidöntötte fejét a falnak, ám mosolya lassan lelohadt, ahogy eszébe jutott valami, ami teljesen tönkretette számára a viszontlátást. A korábbi csillogás szinte teljesen eltűnt a szeméből, amit látva a többiek csak összeráncolt szemöldökkel néztek előbb egymásra, majd rá.

- Mi az? - tette fel a kérdést Gally.

- Ő nem emlékszik rám - hunyta le a szemét Newt, mert érezte, hogy a feltörő könnyek csípni kezdik a szemét. - Neki csak egy idegen vagyok, akivel ha néhány szót beszélt, sokat mondok.

Minho már nyitotta a száját, de aztán becsukta és inkább megint elfordult. Serpenyő leült az ágyra és biztatóan megveregette a vállát.

- Azért mindenképp beszélj vele - bátorította. - A helyében én hallani akarnám, amit megtudtál. Meg lehet, hogy valamennyire mégiscsak emlékszik, mert mikor megérkeztünk, nagyon kiborult, mikor meglátott téged. Most is csak azért nincs itt, mert Harriet és Aris elrángatták, hogy aludjon egyet végre.

Newt bólintott és ez a hír kicsit visszahozta a lelkesedését. A fiúk csöndben maradtak, hagyva, hogy a saját tempójában gondolja végig a dolgokat és mivel a régi emlékei nagyjából rendezettek voltak a fejében, a közelmúltra kezdett koncentrálni. Illetve, egész pontosan azokra, akikről eddig nem esett szó.

- Hol van Luce, Brenda és Tommy? - nyitotta ki a szemét és nézett körbe a szobában, hátha eddig nem vette észre őket.

Kérdésére Minho elsápadt, Serpenyő félrekapta a fejét, Gally pedig lesütötte a szemét. Newt homlokráncolva kapkodta tekintetét egyik arcról a másikra.

- Mi az?

- Mi az utolsó dolog, amire emlékszel? - kérdezte most halkan Gally.

- Öhm...

Newt tekintete előtt összemosódott a takarón pihenő kezei látványa, ahogy a gondolataiba mélyedt. Az még megvolt, hogy kiugranak a felhőkarcolóból, a landolásra is emlékezett, majd aztán rohantak az utcákon a katonák elől bujkálva... de itt minden kezdett összefolyni...

- Különváltunk, ugye? - nézett fel kérdőn Gallyre, aki bólintott. - Te és Minho előrementetek, Tommy meg ottmaradt velem...

- Igen. Aztán?

- Azt hiszem, elindultunk egy idő után... de utána... - Idegesen beletúrt a hajába. - Nincs meg semmi. Sötét folt az egész addig, amíg itt fel nem ébredtem.

- Bocs - motyogta Minho, majd senkire sem nézve kisietett a szobából. Newt szaporán pislogva nézett a csukott ajtóra.

- Ezt meg mi lelte?

- Nézd - ült vissza a székére Gally, figyelmen kívül hagyva Minho hirtelen távozását. Arca fehér volt, mint a fal, kezei is remegtek egy kicsit, de tartotta vele a szemkontaktust. - Elég durva lett a helyzet. Teljesen bevadultál. Thomas próbálta kihúzni addig, amíg csak tudta, Brendánál volt a szérum, így őrült módjára rohant felétek, de fogalmunk se volt, hogy odaérünk-e időben. Aztán láttuk, hogy Lucy elszáguld felettünk.

Newt várta, hogy a hallottaktól valami beugrik neki, de semmi. Így csak csöndben hallgatta Gally szavait, miközben Serpenyő még mindig nem nézett rá.

- Valahonnan szerzett Áldást, mert mire mi odaértünk, te már teljesen kiütve feküdtél és a Kitörés kezdett visszahúzódni. Thomas visszament a VESZETT-hez, és a hülyéje egy lőtt sebbel távozott onnan. Még eszméletlen, de már csak idő kérdése, hogy magához térjen és a dokik szerint teljesen fel fog épülni. Brenda 0-24-ben nála van, nem lehet kirobbantani onnan, még Jorgéra sem hallgat.

Newt bólintott, majd várta a folytatást, de Gally ekkor idegesen nyelt egyet és látszólag nem tudta, hogyan folytassa.

- És Luce? - kérdezte végül Newt, mert fél perccel később még mindig csak hallgattak.

- Ő... - Gally hangja megremegett, Serpenyő pedig halkan szipogni kezdett. Newtnak kezdett nagyon rossz érzése lenni.

- Ne vacakoljatok már! - ült fel és kapkodni kezdte a tekintetét kettejük között. - Hol van Luce?

- Súlyosan megsérült - bökte ki végre Gally. - A bal vállát átszúrták valami kardféleséggel, a jobb oldalánál pedig meglőtték. Nagyon sok vért vesztett, mert egyik sebét sem látta el, ráadásul a golyó is benne maradt...

- Gally - pattant Newt hangja. Olyan erősen szorította a takaróját, hogy teljesen elfehéredtek a bütykei. - Hol - van - Luce?

- Helló - nyitott be ekkor egy fehér köpenyes fickó egy csiptetős táblával a kezében. Nem lehetett több negyvenötnél, de szürke szemei körül már apró ráncok voltak láthatók. Sima barna nadrágot és kék inget viselt fekete cipővel, szabad kezét pedig lazán a köpeny zsebébe csúsztatta. - Minho szólt, hogy felébredtél. Dr Andrew Matthews vagyok, de hívj csak Andynek és nyugodtan tegezz.

- Szóval orvos vagy - nyugtázta Newt, és már nagyon kezdett kifogyni a türelméből. Miért nem volt képes senki sem egyenesen válaszolni? - Remek. Megmondanád, mi a francos élet van a barátnőmmel?

- Előbb hadd vizsgáljalak meg - tette fel a kezét Andy. - Ha az életjeleid megfelelőek, elmehetsz hozzá.

Newt csak összeszorított foggal tűrte, hogy a férfi kivegye belőle az infúziót, ledugjon valami lapos fadarabot a torkán, belevilágítson a szemébe és lemérje a testhőmérsékletét. A fiú közben végig Gallyt és Serpenyőt szuggerálta, akik már olyan feltűnően nem néztek rá, hogy kezdett egyre jobban kijönni a sodrából.

- Úgy tűnik, minden rendben van - jelentette ki Andy negyedóra után. - A tesztet már vagy tucatszor elvégeztük rajtad és mindig negatívan jött vissza. A Kitörés hatásai teljesen eltűntek. Immár ugyanúgy védett vagy, mint az immunisok.

- Okéság - pattant fel Newt. - Mehetek végre?

- Igen, mehetsz - bólintott Andy és egy mélyet sóhajtva ő is felállt. - De azt javaslom, készülj fel. Nem lesz könnyű.

- Mégis mi a franc van vele, amit senki sem hajlandó elmondani? - fakadt ki Newt, de most már Gally sem volt képes a szemébe nézni, Serpenyő pedig minden áron próbálta eltitkolni, hogy folynak le az arcán a könnyei.

- Kísérjétek át - vetett egy pillantást Andy a tisztársakra, majd előkapott a zsebéből egy adóvevőt. - Én megyek megírni Newt zárójelentését, de szólok Dr Reddingnek, hogy érkeztek. Ő majd felvilágosítja, mielőtt beengedi hozzá.

Gally és Serpenyő lassított felvételként álltak fel és úgy sétáltak ki a szobából, mint akik a kivégzésükre tartanak. Newt, miután magára rángatta a kikészített cipőt, némán dúlva-fúlva követte őket, miközben igyekezett figyelmen kívül hagyni vadul liftező gyomrát, ami azzal fenyegette, hogy hamarosan kiüríti a tartalmát.

Fogalma sem volt, mi vár rá, de volt egy olyan érzése, hogy talán jobban járt volna, ha fel sem kel.