Lucy nyitott szemmel hallgatta, ahogy Thomas a sötétben a lehető legnagyobb gondossággal igyekezett mindent összeszedni az ágya körül. A sötétben nem láthatta, hogy ő még ébren van, bár lehet nem is figyelt rá, hanem annyi elég volt neki, hogy ő ott „alszik" mellette és nem akarja megállítani. A lány a látszat kedvéért lámpaoltás előtt leadta neki a „ne merészelj őrültséget csinálni, főleg, ha nem vagyok ott" előadást, amire még Newt is büszke lett volna, de már akkor látta, hogy mondandója süket fülekre talált. Azért még egyszer játékosan megfenyegette, hogy reggel nehogy az üres ágyára kelljen, majd elment aludni és várta, hogy Thomas lelépjen, hogy aztán utánamehessen.

Már kezdett meglehetősen kényelmetlen lenni a függőágyban való oldalfekvés, de nem mert pózt váltani, nehogy felhívja magára Thomas figyelmét. Jelentősen könnyebb lett volna a helyzete, ha nem vele, hanem Newttal osztozott volna egy szobán, de öccse nem volt hajlandó őket összeengedni, és mivel Lucy nem akart a szerelmi életéről úgy bármit elmondani neki, nem igazán tudta meggyőzni. Hiába volt ő az idősebb, Thomas legalább olyan védelmező volt vele, mint a lány a fiúval és hiába volt Newt a legjobb barátja, az íratlan testvéri kódexnek eleget téve távol tartotta őket egymástól, nehogy előforduljon bármiféle baleset.

Lucy maga csak azért nem volt zavarban, mikor Thomas ezt nagy nehezen elmagyarázta neki, mert túlságosan lefoglalta a nevetőgörcs, ami a fiú rákvörös arca láttán rátört.

Kicsit megmozdította a fejét, hogy a másik füle is szabaddá váljon, mivel úgy sejtette, hogy Thomas hamarosan befejezi a pakolást. Nem is tévedett: néhány perc múlva a fiú feltűnt előtte, kezében egy teletömött hátizsákkal - Lucy gyorsan lehunyta a szemét, hiszen a hold pont rásütött az arcára -, és a lépései lassan távolodni kezdtek. A lány türelmesen várt, amíg minden elcsendesült körülötte, majd kipattant az ágyból és szélsebesen kezdett mindent a saját táskájába rámolni. Nem igazán volt ideje előre pakolni, mivel Thomas nagyjából három perccel azután érkezett, hogy ő elköszönt a fiúktól, így nem is volt ideje kisurranni, hogy a többiekkel találkozzon a kocsinál. Kicsit hülyének érezte magát, hogy erre nem gondolt korábban, de úgy vélte, ennyi hiba belefér.

Különben is, Newt és Serpenyő biztos feltartják Thomast, amíg ő megérkezik.

Rutinjának köszönhetően rekordidő alatt kész volt, így alig tíz perc után ő is elkezdett kiosonni a házból, ahol a gyerekek fele, valamint Brenda aludt. Lucy rövid gondolkodás után firkantott egy rövid üzenetet egy cetlire a holdvilágnál és a lány kezébe tette, vigyázva, nehogy felébredjen. Hangtalanul kerülgette a függőágyakban és a földön lévő matracokon alvókat, ám amint kiért a házból, futni kezdett a másik ház felé, amit kocsihangárnak használtak. Már messziről látta, hogy ég egy lámpa, vagyis Thomas már belefutott a fiúkba.

Mikor a lépcsőhöz ért, már hallotta Newt fojtott hangját.

- Figyelj, együtt kezdtük el. Hát akkor együtt is fejezzük be.

Lucy két lépésben letudta a lépcsőfokokat és úgy nézett végig az előtte lévő látványon. A volán mögött Serpenyő vigyorgott rá Thomasra, Newt karbatett kézzel dőlt neki a kocsinak és abban a pillanatban nézett rá, mikor a lány leért a lépcsőn. - Késtél, Luce.

- Tényleg? Fel se tűnt - vágott vissza Lucy, figyelmen kívül hagyva a pillantást, amit Thomas küldött felé. - Elfelejtettem, hogy Thomasszal egy szobában vagyunk, és hogy nem igazán tudok bármit csinálni anélkül, hogy neki feltűnne.

- Öregszel.

- Egyidősek vagyunk, szóval ha én öreg vagyok, akkor te is.

- Úúú - húzta a száját Serpenyő, miközben Lucy somolyogva dobta be a táskáját a hátsó ülésre. - Lucy nyert. Megint.

- Mi az, hogy megint? - fordult felé tettetett felháborodással Newt. - Legalább döntetlenre állunk, vacadék.

- Nem tudom, Newt, szerintem...

- Képes voltál alvást színlelni? - kérte számon Lucyt Thomas, ahogy a lány felé fordult, figyelmen kívül hagyva a másik két tisztársat. - Hány éves vagy, öt?

- Nem tudom, Newt szerint öreg vagyok, szóval... - vonta meg a vállát Lucy, de az arcán széles vigyor terült szét. - Különben is, bevetted, szóval valamit csak jól csináltam.

Mivel Thomas még mindig úgy nézett rájuk, mintha azt várná, hogy csak viccelnek, a lány odasétált hozzá és összeborzolta a haját.

- Ne duzzogj már, öcsi, veled megyünk, ha tetszik, ha nem - jelentette ki. - Na pattanj be és lépjünk, mielőtt szemet szúrunk valakinek. Ideje hazahozni Minhót.

Thomas hitetlenül megrázta a fejét és még egy kis mosolyféle is felkúszott az arcára. Lucy megveregette a vállát és beszállt a hátsó ülésre. Azonban amíg ő arrébb kúszott, hogy Thomas mellé üljön, a fiúnak útját állta Newt.

- Mi van? - nézett rá furcsán Thomas.

- Hogyhogy mi van? Én ülök Luce mellé.

- Newt, te mindig az anyósülésen ülsz.

- És? Most nem ott akarok.

- Persze, mert most nem használhatod kifogásnak azt, hogy nem férünk el, és így érd el, hogy Lucy veled üljön elől.

- Tommy, mit gondolsz, mi fog történni?

- Vannak ötleteim és egyik se kifejezetten tetszik...

- Fiúk! - szólt rájuk erélyesen Lucy, mire mindketten felé kapták a fejüket. - 16 órás az út legalább, vagyis muszáj váltásokban vezetnünk, hogy mindenki ki tudja pihenni magát és ezért ne kelljen megállnunk. Mindenki fog mindenhol ülni, szóval nőjjetek fel végre és mozogjatok, mert minden perc számít!

Végül Newt dobta be magát Lucy mellé, kihasználva, hogy Thomas figyelme elkalandozott egy pillanatra. A lány csak a szemét forgatta a gyerekes viselkedésükön: mikor nem a küldetésre koncentráltak, mindketten az ő figyelméért harcoltak, és bár ezek sosem voltak többek szópárbajoknál, néha már tényleg az agyára mentek vele. Most is, míg Thomas leoltotta a lámpát és megkerülte a kocsit, hogy beüljön az anyósülésre, a lány összenézett Serpenyővel és egy pillantással beszélték meg, hogy ők a legérettebbek négyük közül, ami már önmagában nevetséges volt.

- Ó nem, nehogy azt hidd, hogy érettebb vagy nálunk - jelentette ki Newt, miközben lelökte a hátizsákokat a lábukhoz, hogy fent több hely legyen. Szokás szerint ismét leolvasta Lucy arcáról, hogy mit gondolt. - Hogy is volt az az eset Harriettel és a tintahallal?

- Először is, az Brenda ötlete volt - védte magát azonnal Lucy. Közben Serpenyő ráadta a gyújtást a reflektort lekapcsolva kigurult a hangárból. - Másodszor, nem neki szántuk, hanem Thomasnak.

- Hallottam ám - szólt hátra az említett.

- A lényeg, hogy te is legalább olyan gyerekes vagy, mint mi - vont konklúziót Newt, miközben átölelte a vállát és közel húzta magához. - Úgyhogy semmilyen jogon nem szólhatsz le minket.

- Szóltam én egy szót is? - villantott egy fehérfogas mosolyt Lucy, mire Newt csak kuncogott és a hajába puszilt.

- Nem kell szólnod semmit, anélkül is tudom.

Serpenyő rákanyarodott az útra, majd felkapcsolta a fényszórókat és beletaposott a gázba. Lucy szinte rögtön eldőlt a hátsó üléssoron, fejét Newt ölébe hajtva és hagyta, hogy elméje az öntudatlanság felé sodródjon. Utoljára még azt érezte, hogy a fiú ujjai gyengéden masszírozzák a fejét, majd a kocsi kellemes ringatózásától végül álomba szenderült.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Igen, igen, tudom!

Szörnyű vagyok, hogy több hónapos szünet után ennyivel jövök csak, viszont csak most kedden ért véget a vizsgaidőszakom és még mindig nem tudtam teljesen leereszteni; az elmúlt két és fél hétben nem láttam napot szinte és most, hogy nem a szobámban ülök a gépem előtt görnyedve, folyton azt érzem, hogy ott kéne lennem, hogy nem szabad lazítanom, mert dolgom van.

Nagyon szar érzés.

Nem ígérek semmit, csak írom, amíg visz a lendület. Remélem, győzitek kivárni! Az eddigi türelmeteket pedig nagyon köszönöm!

Viszlát nemsokára!
Anna