- Gyere, Gally - szólt Tommy és Newt érezte, hogy arrébb húzzák. - Gyere, tűnjünk el innen!

Newt nem fordult hátra, hogy nézze, Gally vajon követi-e őket. Mellkasára mintha egy tonna súly nehezedett volna, olyan nyögvenyelősen tudott csak levegőt venni, ráadásul minden belégzésnél úgy érezte, hogy fel kell köhögnie a súlyt, de az mégse hozott semmilyen eredményt. Próbálta emelni egyik lábát a másik után, de a sérült bokájára már szinte képtelen volt ráállni, szeme előtt pedig táncolt a világ és azt se tudta igazán, merre megy, csak hagyta, hogy Tommy és Minho végigvonszolják az utcákon.

És ha ez még nem lett volna elég, a szirénák és távoli kiabálások hangjai időnként teljesen eltompultak a fülében lévő sípolástól, így tényleg nem tudta már követni, mi történik körülötte. Időnként hangokat hallott, beszédfoszlányokat, nevetéseket, amikről nem tudta eldönteni, hogy most tényleg hallja őket vagy csak képzelni.

- Francba, eltorlaszolták az utat! - hadarta idegesen Gally. - Jobbra le kell vágnunk!

- Gyerünk, Newt, tarts ki! - mondta neki közvetlen közelről Tommy és Newt érezte, ahogy tovább rángatják.

- Hogy kerültél ide? - kérdezte most ő motyogva. Nem számított válaszra, így meglepődött, mikor kapott egyet.

- Te hogy kerültél ide? - hallotta egy lány kissé bizalmatlan hangját. - Én itt lakom, téged viszont még soha nem láttalak.

- Kerestelek - felelte Newt a hangnak. Olyan volt, akár egy lágy nyári szellő és bármit megadott volna érte, hogy újra hallhassa.

- Thomas, most mi...? - hebegte Minho rémülten. Ő biztos nem hallotta a hangot, különben miért lett volna ennyire riadt?

- Fogalmam sincs, de ne törődj vele! - felelte Tommy. - Minél előbb érünk Brendához, annál hamarabb lesz jobban!

Vajon róla beszéltek? És ha jobban lesz, nem hallhatja többé ezt a csodás hangot? Mert akkor nem akart jobban lenni.

Hol is volt most tulajdonképpen?

- Az én nevem Newt - mutatkozott be motyogva a hangnak, hátha az cserébe megmondja neki, mi is történik.

- Engem Lucynak hívnak - felelte a lány. - De nem ez az igazi nevem.

Luce? Luce volt a hang? Hogy értette, hogy nem ez az igazi neve, már miért ne lett volna az? Ugyan kinek lehetett volna még ilyen gyönyörű neve? Meg amúgy is, nem pont így emlékezett az első találkozásukra, mikor a lány megérkezett a Tisztásra, de annyira kavargott a feje, hogy hányingere volt, így betudta ezt a Kitörésnek.

- Előttünk van az alagút! - jelentette ki Gally nem sokkal előtte. Newt szaporán pislogott, hogy kissé magához térjen, így végre távolabbra látott a semminél, megpillantva a rendőr barikádot, ami előttük elzárta az utat. - Francba! Bukjatok le, bukjatok le!

Sikerült elbújniuk egy fal mögött, ahol Newt érezte, hogy szépen leültetik a földre, ő pedig nekitámaszthatta hátát a hideg betonnak, ami nagyon jól esett neki, mivel úgy érezte, mindjárt felgyullad a kabátjában.

- Készüljenek! - hallott egy erőteljes hangot nem messze tőlük. Newt akart készülni, de mire is?

- A szentségit! - káromkodott Gally.

- Most mire várnak? - kérdezte Minho.

Kik várnak és mire? Newt semmit sem értett az egészből, de hamarosan robbanások rázták meg a környéket és lövéshangok verték fel az éjszakát... vagy a nappalt... Newt őszintén nem tudta eldönteni, olyan világos lett hirtelen, de ez a hatalmas ricsaj annyira kezdte kikészíteni, hogy talpra akart kecmeregni és eltűnni innen olyan messzire, amennyire csak lehetett.

Hol maradt Luce? Miért nem szólt hozzá többé?

- Maradj, maradj! - tolta vissza a földre Tommy, és szinte már a testével védte őt a zajtól.

- Inkább tűnjünk innen! - kiabálta Gally túl a ricsajt. Newt érezte, hogy Minho és Tommy lassan felnyalábolják, ő pedig engedelmesen követte őket, remélve, hogy végre elviszik erről a zajos helyről, ami csak fokozta a fejfájását és így a hányingerét.

Sajnos azonban akármerre mentek, a hangzavar nem szűnt meg, sőt egyre súlyosbodott. Newt egyszer csak azt érezte, hogy repül, de nagyon hamar földet ért, ráadásul mögötte nem messze akkora hőség támadt, hogy tényleg azt hitte, hamarosan kigyullad. Ez szerencsére nem történt meg, de a füle így is nagyon durván csengett és most már tényleg fogalma sem volt, hol van.

- Luce? - szólt ki hangtalanul az éjszakába, hátha a lány válaszol. Közben valaki a földön húzta, de túlságosan kavargott előtte minden, hogy lássa, ki az. - Luce?

- Newt, végre! - hallotta Luce kitörő lelkesedését. - Már azt hittem, sosem jössz!

- Szerinted felültetnélek egyszer is? - kérdezett vissza Newt incselkedve.

- Azt hittem, azután, hogy elvittelek Lizzyhez...

Lizzy? Ki az a Lizzy?

- Az egész francos VESZETT nem tudna visszatartani attól, hogy lássalak - közölte Newt, mire Luce felnevetett és ez volt a legcsodálatosabb hang a világon...

- Megjött Jorge és Vince! - kiáltotta hirtelen Tommy és Newt előtt kivilágosodott minden. Szaporán pislogva kapkodta a tekintetét, miközben nem akart mást, csak Luce-t látni. - Brenda most szólt! Az alagútnál leszállnak a Berggel, oda kéne mennünk!

- Na és Lucy? - kérdezte Minho. - Őt hol vesszük fel?

- Majd jön utánunk, ha végzett - jelentette ki Gally. - A mi dolgunk, hogy téged és a többieket kijuttassunk végre a városból.

- Nem hagyhatjuk itt...!

- Hidd el, Minho, átrágtuk ezt ezerszer - szakította félbe Serpenyő. - Csak az útjában lennénk. Megígértük neki, hogy bármi történik, mi eltűzünk veletek.

- Ne szórakozzatok már!

- Erre nincs időnk! - szólt közbe Tommy és Newt-ot megint felrángatták a padlóról. - Newtnak kell az Áldás, siessünk!

Newt nem látott már semmit, csak tüzet és vért. A rengeteg robbanásból, lövésből és kiabálásból már piszkosul elege volt, és nem akart mást, csak lefeküdni valahol, hogy Luce hangját hallgatva elaludjon, de az agya valahol még mindig mozgatta a lábait és ő követte Tommyékat az utcákon át. A levegőben füst és égett hús szaga terjengett, ami egyáltalán nem segített a kínzó hányingerén. Mit meg nem adott volna, hogy ismét Luce-szal lehessen a csillagok alatt...

- Ő a barátnőd? - kérdezte most tőle egy idegen lányhang. Fiatalabb volt Luce-énál és valamiért csintalanabb is.

- Igen - felelte Newt motyogva és érezte, hogy mosolyra húzódik a szája.

- Tudtam én! - csettintett a lány. - Úgy nézel rá, mintha ő lenne az egész világ.

- Kuss, Lizzy! - nevetett pironkodva Newt, mire a lány felnevetett.

Még mindig nem tudta, ki volt az a Lizzy, de nagyon fontosnak tűnt, ha újra és újra felbukkant. Luce is megemlítette, hogy elvitte hozzá, de vajon kit akarhatott látni ennyire? Kije volt neki Lizzy?

Rátört hirtelen egy köhögőroham, mire előrehajolt és úgy fuldoklott. Vért ízlelt a szájában, de olyan gusztustalan, olajos állagban és már tényleg nagyon szeretett volna hányni.

- Gyerünk, Newt, ne add fel! - rántotta őt tovább Tommy.

- Már közel járunk, Newt! - mondta Gally is.

Közel? De mihez? Ahhoz az Áldáshoz? Az majd elfeledteti vele Luce-t és Lizzyt?

- Engem hagyjatok itt... - nyögte ki nagy nehezen, hiszen nem akart felejteni. Itt akart maradni, hogy kiderítse, kicsoda Lizzy és Luce hangját is szerette volna még hallani.

Ekkor előttük valami robbant, mire mindannyian hátraestek. Newt előtt elsötétült a világ és hirtelen tisztábban hallotta Lizzy hangját, mint bármikor.

- Egy napon majd véget ér mindez - mondta suttogva. - És ne feledd, hogy te nem vagy immunis. Egy napon majd képesek leszünk megvédeni téged a betegségtől, és akkor majd újra együtt leszünk.

Vajon most jött el az a nap? Azért hallja az ő hangját, mert eljött az ideje, hogy újra együtt legyenek? De hogy illett a képbe Luce?

Ekkor valami hideget érzett a hátán és lassan visszatértek a színek a látómezejébe. Feje hátrabukott, miközben megint a földön ült és zihált, és minden egyes kifújásnál vér csurgott ki a száján. Ekkor egy mélyen dörmögő hangot hallott, ami az egész testében rezonált. Felnézett a sötét égre és egy repülőféleséget látott elszállni felettük.

- Ők azok - mondta Tommy. - Ők azok, indulnunk kell! Gyerünk!

Newt ismét érezte, hogy felemelik, de már elege volt ebből. Minden alkalommal, mikor megmozdult, csak rosszabbul lett és akkor Luce és Lizzy hangja is tompult.

- Menjetek nélkülem - nyöszörögte, hátha megértik. - Jobb lesz úhhh...

Megint köhögött és prüszkölve köpte ki az olajos vért a szájából. Semmi ereje nem maradt már...

- Küzd értem! - szólt ekkor Luce. - Küzdj értem, kérlek! Értünk!

Küzdjön? De mivel? A sötétséggel, a hányingerrel, a súllyal a mellkasán? De hát azok miatt hallotta a hangját, ugyan miért akart volna erről lemondani?

- Minho - suttogta Tommy. - Menj előre. Fogd az Áldást és siess vissza, ahogy csak tudsz.

- Küzdj értem! - mondta Luce. - Küzdj értünk!

Olyan kétségbeesetten könyörgött, hogy Newt nem tudta figyelmen kívül hagyni. Összeszedte utolsó erőtartalékait és kényszerítette magát, hogy odafigyeljen a környezetére.

Ekkor mintha kinyílt volna előtte a világ. Látta Tommyt és Minhót előtte térdelni, mögöttük pedig Gallyt, aki épp vállalta, hogy fedezi a Futárt. Newt utánakapott, mielőtt talpra küzdhette volna magát és a csuklójánál fogva rántotta vissza, hogy még egyszer a szemeibe nézzen.

- Vigyázz rá! - kérte hörögve. Minden szónál vér bugyogott a szájából. - Kérlek, vigyázz rá!

- Tarts ki, érted? - tért ki a válasz elől Minho, miközben jelentőségteljesen bámult rá. - Várni fog rád, szóval ne merészeld feladni, megértetted?

- Ígérd meg, kérlek...

- Ha megígérem, akkor te meg ígérd meg, hogy megvársz - dobta vissza Minho a labdát. - Hallod?

- Rendben, rendben... - egyezett bele Newt bólogatva. Minho erre megszorította a kezét. - Köszönöm... Köszönöm, Minho.

Minho gyorsan magához ölelte őt, puszit nyomott a feje búbjára (mikor csinált ő bármi ehhez hasonlót?), majd felállt és Gally után sietve eltűntek a sarkon. Newt csak nézte az utcán zajló harcot és ekkor megint táncolni kezdtek a szeme előtt a fények. Ám a lángokban most már egy pörgő-forgó kislányt látott, akinek szőke haja csak úgy szállt a szélben, Newt pedig a fülében hallotta vidám nevetését.

- Nézd, bátyó! - kiáltotta és csodálkozva nézett fel az égre. - Esik a hó!

- Newt, Newt! - szólongatta valaki egy alagút túloldaláról. - Hé, hé, Newt!

Karok ráncigálták a kabátját, mire visszafordult és Tommyval találta szemben magát. A fiú, mint mindig, most is maga volt a megtestesült összpontosítás, a soha el nem múló akarat, ami ment tovább és tovább minden esélytelenség ellenére is. Newt-ot Luce-ra emlékeztette.

- Megpróbáljuk, rendben? - szólt végtelen gyengédséggel, de közben mégis ellentmondást nem tűrően. - Elindulunk. Most, oké? Segítek, gyere!

- Nem...

- Gyere, gyere, mozgás...! - próbálta talpra rángatni Tommy, de Newt inkább a nyaka felé kapott, mintha valami villám hasított volna belé, emlékeztetve, hogy mit is viselt a pólója alatt. Letépte a láncot és Tommy felé tartotta.

- Vedd el, Tommy!

- Nem, Newt, majd később...

- Vedd el, gyerünk!

- Majd később, erre tényleg nincs időnk...

- VEDD MÁR EL! - üvöltött fel Newt, Tommyba fojtva a szót. Zihálva igyekezett visszaszerezni az irányítást maga felett, miközben izzó tekintettel bámult a fiúra. A fiúra, akit követett volna bárhová, akit követett is, amerre csak járt, akiben mindig is hitt, ugyanúgy, mint Luce-ban, és akinek át kellett adnia az üzenetét, mielőtt túl késő lett volna. Már csak egy hajszállal kapaszkodott az értelmébe és nem tudta, meddig fog még kitartani.

Tommy megragadta az apró tégelyt, de Newt még nem engedte el a láncot. Másik kezével pedig a fiú csuklóját szorította, miközben minden porcikája lángolt.

- Kérlek, Tommy - suttogta. - Kérlek...

Tommy nyelt egyet, majd bólintott és elrakta a láncot. Newt ezt látva megkönnyebbülten sóhajtott, de a fiú nem hagyta, hogy elkalandozzon a figyelme.

- És most szedd össze magad, oké? - ragadta meg ismét a kabátját. - Te meg én elindulunk, jó? Indulás, Lucy már vár rád. Gyere!

Newt összeszorította a fogait és hagyta, hogy Tommy talpra rángassa, ő pedig kapaszkodott a vállába, miközben ordított a fájdalomtól, hiszen minden egyes lépés egy kínszenvedéssel ért fel. Teste égett, mintha elevenen égették volna, de nyöszörögve és prüszkölve emelte a jó lábát, hogy valahogy tartsa a lépést Tommyval. Kerülgették a lövéseket, az embereket, a tüzet és a ricsajt, ám Newt nem figyelt másra, csak a lépéseire. Ugrás és ugrás, újra és újra...

Fogalma sem volt, hogy igazából az hajtotta, hogy minél messzebbre kerüljön a veszélytől. Utolsó ösztöne az maradt, hogy biztonságba vonszolja magát, felhasználva ehhez mindent, amit csak tudott, de mikor Tommy egy viszonylag csendesebb helyre ért, érezte, hogy a teste lassan megpihen...

- Álmos vagy? - kérdezte tőle Luce, ő pedig majdnem felzokogott, hogy újra hallotta a hangját.

- Nagyon - válaszolta prüszkölve, ám a lány ezt meg se hallotta, mert felnevetett.

- Ez is ritka, hogy beismered! Akkor jobb, ha visszamész...

- Nem - jelentette ki Newt. - Itt maradok... Itt maradunk örökké.

- Jó is lenne, nem igaz? - merengett el a lány. - Csak te és én, örökké itt feküdve a csillagok alatt.

- Luce...

- Gyerünk, Newt, tarts ki! - hajtogatta Tommy. - Mindjárt ott vagyunk!

- Szeretlek, Newt - suttogta neki Luce.

- Newt, ne!

Ám Newtból ekkor végleg elfogyott az erő és ő örömmel hullt alá a sötétségbe; hiszen tudta, hogy a túloldalt Luce várja majd.