Thomas soha életében nem rémült még meg annyira, mint mikor Newt teste élettelenül a földre zuhant.

Pedig átélt már néhány dolgot, ami elég volt ahhoz, hogy ne szenvedjen hiányt rémálmokból egy életen át, de mégis ez vitte el a prímet. Egyetlen szörnyű pillanatig azt hitte, már nincs benne semmi élet, de mikor sikerült valahogy úrrá lennie a pánikon, rendesen végignézett a fiún.

Arcát már szinte teljesen keresztbeszelték a feketén kidagadó erek, szeme fennakadt, állát pedig a szájából kifolyó fekete fér színezte el. Széttárt tagokkal hevert a földön, kapkodva a levegő után, és minden egyes belégzést olyan szörnyű hörgés és fuldoklás kísért, hogy Thomas legszívesebben befogta volna a fülét.

- Ne, ne! - suttogta könyörögve, miközben fülét Newt mellkasára tette és szinte azonnal visszahőkölt, mikor tudatosult benne, mennyire szaporán és rendszertelenül ver. - Jézusom...

Segítség kellett, mégpedig azonnal, de mivel senki sem volt a környéken, nem várhatott. Newt hóna alatt átnyúlva felnyalábolta a fiút és húzni kezdte maga után, de nagyon hamar rájött, hogy nem fog messzire jutni. Mégis folytatta az utat, újra és újra felemelve Newt-ot, ám alig tíz méter után összecsuklott a súlya alatt és elterült a földön, Newttal az ölében. A szőke fiú már egyáltalán nem volt magánál, csak hörgött és fuldoklott, így Thomas jobb híján újra lefektette a földre és csak kapkodta a fejét jobbra-balra, hogy ugyan hol a pokolba járhatott Minho és az Áldás...

Nem veszíthette el Newt-ot. Nem lehet, hogy őt is... hogy őt is elragadja a halál, mint a többieket, akik őt követték. Alby, Chuck, Winston... azok az ártatlan kölykök a Tisztáson, akik miatta voltak ott... Épphogy visszakapták Minhót, nem lehet, hogy ezért Newt fizessen meg, csak mert volt olyan hülye, hogy követte őt a világ legveszélyesebb helyére?!

Thomas nem bírta volna ki, ha Newt úgy emésztődik fel a Kitörésben, hogy ő végig ott volt mellette és mégsem tett ellene semmit. Nemhogy Lucy szemébe nem tudott volna nézni, de még a saját tükörképére sem. Newt volt a csapatuk szíve, a józan ész, aki mindig a legjobbkor hallatta a hangját, a ragasztó, ami összetartotta őket. Thomas már most úgy érezte, hogy a világ kezd darabjaira hullani, ahogy az egyetlen dolog, ami egyben tartotta, lassan kilehelte a lelkét.

Hiába szívta a fiú vérét folyamatosan a nővérével való kapcsolata miatt, Thomas számára Newt ugyanúgy a barátja és testvére volt, mint Minho és Serpenyő. És azok után, hogy annyi tisztársukat elvesztették, egyszerűen képtelen lett volna elviselni egy újabb veszteséget, a legsúlyosabbat, ami Chuck óta érhette. Newt halála olyan lett volna, mintha minden megmaradt értelem, ami ebben a világban maradt, egyszerre eltűnt volna, mintha az emberi jóság utolsó morzsája tűnt volna el és Thomas képtelen volt ezt feladni.

Képtelen volt feladni a testvérét.

Ekkor körülötte mindenhonnan a neve kezdett visszhangozni, méghozzá annak a hangján, akire most talán a legkevésbé volt kíváncsi.

- Tom? - kérdezte Teresa búgó hangja. - Hallasz engem?

Thomas nem tudta, mit várt a lány: hogy talán majd azt üvölti, hogy „Igen, hallak!"? Mindenesetre felállt, hogy közelebb menjen az tér széléhez, ahol lehetett néhány hangszóró, mert ott hangosabb volt Teresa hangja. Bár egyik fele legszívesebben befogta volna a fülét, hogy örökre kizárja őt (mielőtt úgy jár, mint legutóbb, ami Lucy túl korai színre lépését eredményezte), a másik még mindig képtelen volt nem odafigyelni rá és arra, amit mondani akart.

- Kérlek, hallgass meg! - könyörgött neki Teresa. - Tudom, nincs okod bízni bennem, de... most gyere vissza.

Vissza a VESZETT-hez? Komolyan képes még ezt kérni tőle? Thomas legszívesebben üvöltött volna, de valami azt súgta neki, hogy hallgassa végig a lányt. Szemei a távoli felhőkarcolók kivetítőire tapadtak, amiken a „Vészhelyzeti közlemény!" felirat kúszott keresztül újra és újra a mélyvörös háttér előtt.

- Tom, megmentheted Newt-ot - mondta a lány, mire Thomas hátrapillantott a még mindig a földön fuldokló barátjára. - Még maradt egy kis ideje és te segíthetsz rajta. Brenda nem véletlenül gyógyult meg. A véred segített rajta, érted? A te véredből készült Áldás elpusztította benne a Kitörést: soha többé nem lesz beteg. Immár ő is immunis, akárcsak te.

Thomas agya egy pillanatra lefagyott és azzal együtt az egész teste is. Csak állt és elkerekedett szemekkel meredt a kivetítőre, és nem tudta elhinni, amit hallott.

Brenda tényleg meggyógyult? Igazán meggyógyult? Soha többé nincs szüksége Áldásra, védve van a Kitöréstől? A gondolat olyan határtalanul boldoggá tette Thomast, hogy szinte beleszédült. Minél jobban megismerte a lányt, annál inkább biztos volt benne, hogy nem tudná elviselni, ha ismét rosszabbodni kezdene az állapota. Vállalta volna, hogy egy életen át ad neki vért, csakhogy védhesse a Kitöréstől, de Mary halála után nem volt senki, aki tudta volna, hogyan készítsék el az Áldást. Lucy terve nemcsak Newtnak, hanem Brendának is reményt adott, ami sokat nyomot a latban, mikor azon gondolkodott, hogy elengedje-e a nővérét egyedül.

És úgy tűnt, most már nemcsak egy vészhelyzeti megoldás van, hanem egy igazi. Egy igazi gyógymód, ami megmentheti az összes fertőzöttet.

De hihetett Teresának? Valóban képes az ő vére arra, hogy megmentsen mindenkit? Hiába nem mutatott semmilyen tünetet Brenda hosszabb ideje, mint az ismert volt, Thomasban ott volt a kétely, hogy ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Mi van, ha ez egy újabb csel, egy újabb hazugság? Teresa soha nem rejtette el a véleményét és a vágyát, hogy szeretné, ha Thomas visszatérne hozzájuk. Képes lett volna ilyesmivel is előállni kétségbeesésében, csakhogy visszacsábítsa a VESZETT-hez? Hozzá?

Thomasban pont az ellenkező hatást váltották ki a szavai; még inkább el akart tűnni innen. Ha igaz, amit mond, Lucy megszerzett anyagaival ők is le tudják tesztelni, semmi szükségük nincs már a VESZETT-re.

- Nem kell, hogy ő legyen az egyetlen - folytatta Teresa. - Nincs más dolgod, csak visszajönni és véget érhet ez az egész.

Tisztán hallható volt a megkönnyebbülés, a felszabadultság a lány hangjában, ám Thomas csak rázta a fejét. Tudta, ha valaha is átadja magát a VESZETT-nek, örökre bezárják, és élő vérbanknak használják majd. Sosem tekintették őt embernek, miért pont most kezdenék el?

- Kérlek - könyörgött a lány. - Gyere vissza hozzám. Tudom, hogy helyese...

Ekkor lekapcsolódott a közvetítés és a lámpák is kialudtak körülötte a téren, hogy egy pillanattal később a tartalék reflektorok ismét elárasszák fénnyel az utcákat. Thomas örült, hogy Teresa végre elhallgatott, mert minél többet beszélt, annál inkább érezte, hogy ismét kezd hatni rá a hangja, amit egyáltalán nem akart. Mint a hazahívó szó, ami elérte őt, bárhová is ment, és hiába húzta a szíve másfelé, mégis mindig megállt és elgondolkodott azon, hogy jó döntés volt elmenni? Nem kellene visszamenni az ismerősbe, a biztosba, abba, amit jól ismer? Végül aztán mindig emlékeztették rá, hogy komoly oka volt a távozásra, amit soha nem szabad elfelednie, mert azzal garantálja, hogy visszatérés esetén újra megismétlődik.

Ő pedig soha többé nem akart kísérleti nyúllá válni.

Miután ezt végiggondolta, elhatározta magát és visszafordult, hogy ismét felnyalábolja Newt-ot, ám ekkor megtorpant és eltátotta a száját.

Newt ugyanis már talpon volt. Kicsit ingatagnak tűnt a lábán, de állt és Thomas egy röpke pillanatig azt hitte, végre magához tért és ismét útnak indulhattak, de valami azt súgta neki, hogy egyáltalán nem volt ez olyan örömteli hír, mint hitte.

- Newt? - szólította meg, remélve, hogy értelmes választ kap és nem azt a motyogást, amiből semmit sem értett Lucy nevén kívül. Newt bomló elméje jobban megrémítette, mint a leépülő teste.

Newt nem válaszolt semmit, csak lassan megfordult. Thomas szíve a gyomrába zuhant, ugyanis a fiú barna íriszei és szeme fehérje teljesen eltűntek és csak két fekete üresség bámult vissza rá. Majd vicsorogni kezdett és földöntúli üvöltéssel rávetette magát.

Thomas áldotta, hogy volt köztük egy kis távolság, mert sikerült egy oldalra lépéssel kitérnie előle, így Newt tovább zúgott és a földre esett. Azonban gyorsan talpra küzdötte magát és megint nekirontott.

- Newt, én vagyok! - kiabálta Thomas. - Én vagyok az!

Ám Newt nem hallott semmit, csak eszelősen üvöltött tovább, miközben feltett szándéka volt, hogy kivájja Thomas szemeit. Vagy széttépje a torkát. Vagy őszintén mindegy, mi volt a terve, amíg fájdalmat okozott vele és Thomast ez jobban elkeserítette, mint az állapot, amiben a barátját látta. Newt soha nem akart fájdalmat okozni senkinek, aki nem szolgált rá, különösen nem a szeretteinek. Ám a vírus mindent kiölt belőle, ami azzá tette, aki, viszont Thomas csak a barátját látta benne, és így képtelen volt bántani.

Csakis kitért és menekült előle, miközben próbálta észhez téríteni, valahogy rávenni, hogy küzdjön a Kitörés ellen, de Newt csak tovább hörgött és ordított, miközben próbálta leteríteni. Thomas most nem volt elég gyors, így Newtnak sikerült ledöntenie a lábáról, de ő nagy nehezen továbbgurult, amíg le nem tudta rúgni magáról a fiút.

Buggyantat, javította ki az elméjének egy része, de elcsitította. Ez Newt volt, a barátja, a testvére és képtelen lett volna bántani.

Amint a fiú elterült a földön, Thomas rögtön felpattant és ugrásra készen várta az újabb támadást. Newt azonban négykézláb maradt és fekete vért köpött a földre.

- Tommy! - nyöszörögte éles hangon. - Ölj meg!

- Newt! - örült meg Thomas. Newt még mindig jelen volt, nem veszett oda, még mindig küzdött a Kitörés ellen. Szinte meg sem hallotta, mit kért tőle. - Itt vagyok, Newt, itt vagyok...

- Ölj meg! - kiabálta a fiú. - Ha valaha is a barátom voltál, ölj meg!

- Newt...

A fiú torkából ekkor ismét feltört egy állatias üvöltés és hihetetlen gyorsasággal rávetette magát. Thomast felkészületlenül érte a támadás, így hátrazuhant a hideg kövekre, de meg sem érezte a becsapódást, ugyanis minden erejével azon volt, hogy távol tartsa Newt erős kezeit a torkától. A fiú a fogait csattogtatta, mint valami vadállat, ami a prédáját akarja széttépni, a fekete erek vészesen kidagadtak az erőfeszítéstől.

- Newt! - szólongatta őt egyre kétségbeesettebben Thomas. Apránként eljutott az agyába az információ, ami elhangzott és minél jobban felfogta, annál inkább kiborult. Hogy is várhatná Newt, hogy megölje őt? - Newt, kérlek! Én vagyok az, Thomas! Tommy! Kérlek!

Newt ereje lassan alábbhagyott, miközben egyre kevésbé zihált. Nem küzdött már Thomas szorítása ellen, hanem szaporán pislogott, mint aki hirtelen azt se tudja, hol van. Mikor a szemeibe nézett, Thomas sírni tudott volna attól a pillanatnyi barnaságtól, amit megpillantott a fekete ürességben. Még akkor is, mikor Newt szemei könnybe lábadtak, mikor felfogta, mi is történt.

- S-Sajnálom... - hebegte. - Sajnálom, Tommy...

- Semmi baj, semmi baj... - sietett megnyugtatni őt Thomas, miközben biztatóan rámosolygott, hogy bizonyítsa, tényleg nem volt semmi baj.

Egy pillanatig minden rendben volt. De ekkor Newt lekapott Thomas jobb lábához, előrántotta a tartalék pisztolyát, amiről ő el is feledkezett, hogy ott van, kibiztosította, majd a halántékához nyomta.

- NE! - hűlt meg Thomasban a vér és azonnal kiverte a fegyvert Newt kezéből, ami így messzire csúszott tőlük a földön.

- Nyomorult bökött! - hördült fel Newt, ahogy az őrület visszaköltözött a szemébe. - Egyetlen tetves dolgot kérek tőled és azt se tudod megcsinálni!

- A testvérem vagy, Newt! - kiabálta Thomas. - A testvérem lettél abban a pillanatban, hogy a nővéremet választottad! Mit gondolsz, mit csinálna Lucy, ha ezt tenném veled, mielőtt esélye lehetne megmenteni?

- Pontosan őérte tedd meg! - ordította az arcába Newt, akit úgy tűnt, még inkább felbőszített az, hogy Thomas kimondta Lucy nevét. - Ölj meg, mielőtt meglátja, mi lett belőlem! Ölj meg!

- Nem, Newt, én nem tudnálak...!

- Rohadt, nyomorult áruló! - mennydörögte Newt állatias vadsággal. - Gyűlöllek!

Thomas felhúzta a lábat és lerúgta magáról Newt-ot. A fiú azonban négykézláb érkezett, majd olyan lassan, mintha csak élvezné minden mozdulatát, hátranyúlt az övéhez és előhúzott belőle egy tíz centis kést. Rettenetes ordítások közepette felé suhintott, mire Thomas hanyatt vágódott, hogy kitérjen az útjából, ám Newt a következő pillanatban már ismét rajta ült és minden erejével azon volt, hogy belevágja a kést Thomas szívébe.

Thomas hiába próbált ellentartani mindkét kezével, Newt önmagában is túl erős volt. Ezt már akkor megtapasztalta, mikor Lucy birkózó edzéseket tartott nekik és mivel Newt nem volt hajlandó Lucyval gyakorolni, Thomasszal álltak párba. A fiú nagyon gyorsan rájött, hogy barátjának hiába sérült a lába, még így is piszkosul gyors és erős volt, és csak ennek a hátráltatásnak köszönhetően sikerült Thomasnak néha felülkerekednie.

És ha ez még nem lett volna elég, most a Kitörés még erősebbé tette, így a kés hegye csak közeledett Thomas mellkasa felé, majd lassan átszakította a pólót és a bőrt, mire ő felüvöltött. Előrelendítette a lábát, így hátbarúgta Newt-ot, aki ettől leesett róla, ő pedig feltápászkodhatott, de előtte lekevert még egy hatalmasat neki, hátha attól kicsit nyugton marad. Azonban nem tudta, hogy ezt meddig tudja még folytatni, Newt ugyanis egyre elszántabbnak tűnt, hogy valahogy átvágja a késsel a torkát.

Hol marad már Minho az Áldással?! kérdezte magában, miközben Newt ismét talpra ugrott és vadul kalimpálni kezdett a késsel, ami elől Thomas folyamatosan hátrálva próbált kitérni. Mikor azonban Newt ismét a magasba emelte a kést, egyszerre a távolból valami elképesztően éles sivító hanggal kezdett közeledni feléjük.

Aztán eldördült egy lövés.