Mature content!

Nem túl grafikus a leírás, de azért 18+ tartalom! Aki esetleg nem igazán szereti az ilyesmit, nyugodtan skippelje ezt a részt, nem kell az én kedvemért erőltetni, nem akarom, hogy kényelmetlenül érezzétek magatokat.

A többieknek jó olvasást!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Alig három emelettel jutottak lejjebb a lépcsőházban, mikor Newt egyszer csak kivágott oldalra, maga után húzva Lucyt és a következő pillanatban már a falhoz is nyomta és olyan hevesen csókolta meg, hogy a lány még levegőt venni is elfelejtett. A melltartó csatja belenyomódott a bőrébe (gyorsan visszacsatolta, miközben feltápászkodtak a földről, csakhogy Newt később szenvedhessen vele), miközben a fiú kikapta a kezéből a kabátját és maga mögé dobta, de egy pillanatra sem távolodott el tőle. Ezután felemelte a földről, és a combjainál fogva tartotta őt szemmagasságban, míg a lány átölelte a lábaival a derekát, a karjaival pedig a nyakát és olyan erősen szorította magához, amennyire csak tudta, miközben próbálta állni a csókok ostromát. Az agyát teljesen ellepte a köd, képtelen volt normálisan gondolkodni, azt sem tudta, mit is csinál tulajdonképpen, csak annyit tudott, hogy olyan közel akarta érezni magához Newtot, amennyire ez lehetséges volt.

Pedig, akármilyen furcsa gondolat volt ez ebben a helyzetben, ez az egész egyáltalán nem szerepelt a tervei között. Lucy őszintén addig jutott el, hogy megkéri Newtot, hogy láthassa a fertőzését, és utána beszélgetnek vagy csak egymás ölelésében nézik a csillagokat, amíg a többiek vissza nem érnek Teresával.

Viszont hazudott volna, ha azt állítja később, hogy akár egy pillanatig is bánta, hogy így alakultak a dolgok.

Arra eszmélt fel, hogy Newt a nyakát csókolgatja, miközben a bal keze a pólója alá bújva indul felfedezőútra a testén. Lucy felszegte a fejét, rámarkolt a fiú kabátjára és akármennyire igyekezett visszafogni magát, kiszakadt belőle egy elég hangos sóhaj, ahogy a fiú érintései nyomán villámok ezrei járták át a testét.

- Nem röhög - szólt azonnal, de ez csak olaj volt a tűzre, ugyanis Newt arcán olyan önelégült mosoly terült szét, amire még Minho is büszke lett volna.

- Miért nevetnék? - kérdezte a fiú incselkedve, majd hirtelen eltávolodott a faltól, mire Lucy ösztönösen ráerősített a szorítására és úgy kapaszkodott belé, mint egy majom, de Newt könnyedén megtartotta. - Leszel te még hangosabb...

- Nem adom magam olyan könnyen - vágott vissza Lucy, de Newt elsötétült tekintetéből látta, hogy ez lesz az a csata, amit előbb kell feladjon, minthogy ténylegesen elkezdődött volna.

Közben elértek egy kanapéig, amiről Lucy azt sem tudta, hogy ott van. Ránézésre nem használhatták olyan gyakran, mivel vastagon állt rajta a por, de egy ponyvával letakarták, amit Newt most megragadott az egyik végénél és egy mozdulattal lerántotta róla - a kabátjával együtt.

- Hé, a dzsekim! - méltatlankodott Lucy, még mindig a fiúba kapaszkodva, aki egy kézzel is könnyedén tartotta őt.

- Elég pocsék munkát végezhettem, ha a dzsekid jobban érdekel, mint én - ültette le a már tiszta kanapéra Newt, és ő is kibújt a kabátjából, amit Lucyé mellé dobott. - De ne aggódj, még nem végeztem.

- Elég nagyra vagy magaddal, Newt - mosolygott fel a fiúra Lucy, miközben eldőlt a kanapén és nyújtózkodott egyet. Érezte, hogy a pólója felcsúszott a hasán, és láthatóan ez Newt figyelmét sem kerülte el.

- Ahogy te is, Luce - mászott fölé, kezeivel Lucy fejének két oldalán támaszkodva, míg a bal térde a lány lábai között foglalt helyet. Az az idióta vigyor pedig még mindig ott virított az arcán, ami egyáltalán nem volt jellemző rá, de mégis meglepően jól állt neki. - Meglátjuk, ki bírja tovább.

- Veszíteni fogsz - állta a fiú pillantását Lucy, miközben lerúgta magáról a bakancsait.

- Ó, tényleg? - hajolt közelebb Newt, mire Lucy át akarta karolni a nyakát, de a fiú elkapta a csuklóit és a kanapéhoz nyomta. Ezután a füléhez hajolt és suttogásától a lány testén újabb hőhullám söpört végig. - Azt mondtad, mutassam meg, mennyire akarlak, úgyhogy ezt is fogom tenni. Egyebek között. Te pedig mindent el fogsz fogadni tőlem, fenntartások nélkül.

Anélkül, hogy elengedte volna a csuklóit, Newt egy forró csókkal ajándékozta meg. Mivel a fiú most már a könyökén támaszkodott, Lucy könnyedén ki tudott volna szabadulni, de nem tette. Egyrészt kíváncsi volt, mit tartogatott számára Newt, másrészt a fiú a csókkal egyidőben a csípőjét is nekinyomta az övének, így a lánynál rövidzárlat alakult ki és képtelen volt bármire is gondolni.

- Fantasztikus vagy - lehelte Newt a csókba, majd elindult az állkapcsa vonalán. - Gyönyörű... odaadó... csodálatos...

Minden bókot egy csókkal kísért, amiket végig a lány állán, majd le a nyakán és a pólóját félretolva a kulcscsontján hintett neki. Lucy hangtalanul kapkodott levegő után, lehunyt szemmel élvezte Newt érzéki érintéseit, miközben a fiú keze lassan lekúszott az oldalán, majd bebújt a pólója alá és a hasánál kezdett lassú köröket leírni. A lány egész teste megfeszült, ahogy lassan túltelítődött érzelmekkel és érzésekkel. Nem tudta, hogyan fogadja be Newt szavait és tetteit, úgy érezte, mindjárt felrobban, ha még sokáig kell szinte mozdulatlanul feküdnie.

- Newt... - nyögte ki nagy nehezen, miközben a baljával rámarkolt a fiú pólójára a vállánál, mivel a jobb csuklója még mindig a kanapéhoz volt szorítva.

- Igen? - kérdezett vissza Newt ártatlan mosollyal. - Mit szeretnél, Luce? Mondd ki és teljesül.

- Téged - vágta rá a lány. Az agyára ereszkedő vörös köd minden szűrőtől megszabadította, így gondolkodás nélkül mondott ki mindent, rögtön azonnal, ahogy az eszébe jutott. Nem törődött semmivel és senkivel, csak a fölötte tornyosuló fiúval. - Téged akarlak. Most azonnal.

- Akkor elismered, hogy nyertem? - piszkálódott Newt, amitől felment a lányban a pumpa. Azért nem dobja be ennyitől a törölközőt!

Egy mozdulattal kiszabadította a jobb csuklóját, és erőteljesen ellökte magától a fiút, miközben a lábával belekapaszkodott, így megfordította az állást: most Newt terült el a kanapén és Lucy tornyosult fölé.

- Kicsit türelmetlen vagy, nem gondolod? - vigyorgott még mindig Newt, aki kicsit sem volt megilletődve a helyzettől, miközben ő is lerúgta magáról a bakancsot.

- Majd meglátjuk, te hogy viseled, ha játszanak veled - villantotta meg negédes mosolyát Lucy, majd levette a pólóját és ráült a fiú csípőjére. Nem bírta megállni kuncogás nélkül, mikor látta, hogy Newt arcáról azonnal lefagyott a vigyor és csak elkerekedett szemei maradtak, amikkel szinte égette a bőrét, ahogy végigmérte.

- Csaló - jelentette ki, de hallani lehetett a hangján, hogy jelentősen veszített a határozottságából.

- Tudod, mennyire szeretek nyerni - vonta meg a vállát Lucy, és most ő vigyorgott szüntelenül.

Mivel ő nem volt olyan kifejező a szavakkal, inkább a cselekedeteivel igyekezett mindent a fiú tudtára adni. Apró csókokkal borította be Newt haját és arcát, miközben kezei a póló alá kúsztak. Pontosan tudta, hol tudja a fiút leginkább felhúzni, így a két oldalát cirógatta, és mikor hallotta, hogy elakad a lélegzete, belecsókolt a nyakába, amit a fiú felkínált neki. Ám rövid úton annyira zavarni kezdte a póló, hogy inkább felült, a ruhánál fogva magával húzva Newtot és szinte lerángatta azt róla. Mielőtt a fiú szólhatott volna akár egy szót is, a száját az övére tapasztott és gyengéden harapdálni kezdte az alsó ajkát, mire Newt úgy fogott rá a két combjára, mintha így akarná lehorgonyozni magát a valóságba, és ezáltal közelebb is húzta magához.

Ez volt az a pont, ameddig még ismerős volt a terep. Korábban idáig merészkedtek különböző okokból: hol Newt állt le, hogy ne hozzon elő régi, rossz emlékeket, hol Lucy, hogy a vágyai miatt ne vetkőzzön ki teljesen magából, és ijessze el a fiút a rámenősségével, hol ketten döntöttek úgy, hogy elég volt, de most mindkettejüket olyan erősen fűtötte a szenvedély, hogy semmi másra nem tudtak gondolni. Lehetetlennek tűnt, hogy ismét leálljanak.

Nem mintha bármelyikük is akart volna. A halál szelét szinte már érezték a tarkójukon, így mégis mire várjanak tovább?

- Luce... - lehelte Newt a csókba, miközben erős karjával átölelte a lány derekát, azt az érzetet keltve Lucyban, hogy itt nem érheti semmi baj. Hogy itt biztonságban volt.

- Igen? - távolodott el minimálisan Lucy, hogy belenézhessen a sötétben is csillogó szemekbe. Még így is látni vélte azt az ismerős tüzet, ami még soha nem lobogott ilyen erősen.

Mindketten ziháltak, miközben egy levegőt lélegeztek, olyan közel voltak egymáshoz, de még így is túl messzinek érezték a másikat. Lucy karjai Newt nyakát fonták körbe, míg a fiú szabad kezével lassan beletúrt a vörös fürtökbe, ameddig el nem érte a fonatot, amit még Brenda csinált napokkal ezelőtt.

- Kérlek, szólj, ha valami nem tetszik - súgta Newt, nekitámasztva homlokát az övének. - Esküszöm, leállok.

- Majd észben tartom - simított végig a fiú alsó ajkán Lucy a hüvelykujjával. - Bár nem hiszem, hogy egyhamar átengedem neked az irányítást.

- És ha visszaveszem? - tette fel a kérdést Newt, de tekintete közben végig a lány ajkain időzött.

- Sok sikert.

Azzal Lucy előredőlt, így ismét elterültek a kanapén, de a lány ezúttal nem finomkodott: csípője lassú mozgásával igyekezett „megadásra" kényszeríteni Newtot, miközben heves és szenvedélyes csókokkal borította be a nyakát, majd a kulcscsontját, ujjaival pedig a fiú hasán lévő izmok körvonalát járta végig, amik, bár nem ütköztek ki nagyon, de azért érezhetőek voltak. Newt egész teste újra és újra megfeszült, és Lucy szinte érezte, hogyan tör fel a gyomrából az a mély hang, ami végül elhagyta a száját. Egyik kezével a lány combját szorította, míg a másikkal a melltartó pántját Lucy háta közepén, és pont olyan szögben, hogy miután lazított a szorításán, kiderült, hogy kicsatolta.

Lucy nem sokat foglalkozott vele; egyszerűen csak levette magáról, majd folytatta ott, ahol abbahagyta. Miközben tovább kényeztette a fiút, és hallgatta a kis sóhajait, amikkel gyakran az ő neve is társult, ő maga is érezte, hogyan gyűlik testében a feszültség, hogyan szorul össze a tüdeje annyira, hogy szinte nem kapott levegőt és hogyan indul ki alhasából az a tűz, amiben lassan már teljesen felemésztődött. Nem tudott tisztán gondolkodni, csak az járt a fejében, hogy a nadrágok mennyire útban vannak, de ha megáll, hogy levegye őket, Newt magához veszi az irányítást és akkor elveszíti azt a kis párbajt, amit vívnak egymással és aztán örökké hallgathatja...

Ekkor azonban eszébe jutott egy ötlet, aminek gondolatára kaján vigyor ült ki az arcára. Végtére is a manipulálás mestere volt, és ezt fel is használhatná, ha már Newt mindenképp dacolni akart vele.

Lassított a tempón, amit a fiú szemmel láthatóan nehezményezett. Hogy elterelje a figyelmét, hosszú és mély csókkal forrasztotta magához, miközben jobbjával az időközben felemelt csípőjéhez nyúlt, és elkezdte egy kézzel kigombolni a nadrágját. Mikor ezzel megvolt, még utoljára húzta egy kicsit Newt agyát: ujjaival épp csak becsúszott az ő nadrágja alá, mire a fiú élesen beszívta a levegőt, majd feltérdelt és anélkül vette le a maradék ruhát, hogy akár egy pillanatra is megszakította volna a szemkontaktust. Mire Newt felfogta, mi történik, Lucy már ismét fölötte tornyosult, lemásolva azt a pozíciót, amiben még a fiú tartotta nem sokkal korábban.

- Mi az? - kérdezte a lány, látva, hogy Newt teljesen elsötétült tekintete hogyan méri végig a teste minden egyes porcikáját. Közben érezte, hogy a fiú kezei lassan felkúsznak a combjain, amitől kirázta a hideg, de nagy nehezen elérte, hogy egyetlen arcizma se rezdüljön.

- Csak nézlek - felelte Newt annyi áhítattal a hangjában, hogy Lucy gondolkodás nélkül engedte magát lentebb, így a fiú feje mellett könyökölt, míg testével az övére nehezedett. Newt kezei pedig tovább folytatták útjukat felfelé, ujjai a gerincén zongoráztak. - Olyan gyönyörű vagy.

Tíz hónap telt el, és Lucy még mindig nem tudott mit kezdeni Newt bókjaival. A szíve olyan hevesen dörömbölt, hogy talán a fiú is érezte, minden dobbanásnál ostromolta belülről a bordáit, de mikor jobban odafigyelt, akkor jött rá, hogy Newt szíve is legalább ilyen gyorsan ver. Közben a bal keze megállt a lapockái alatt, pontosan ott, ahol a tetoválás is volt, míg a jobbja felkúszott, betűrt egy tincset a lány füle mögé, majd gyengéden ráfogott az arcára.

- Ha kijelentem, hogy nyertél - suttogta a fiú, hüvelykujjával simogatva a bőrét -, elengeded végre magad és hagyod, hogy szeresselek?

Lucy annyira ledöbbent ezen, hogy csak bámult Newt szemeibe, és még akkor sem tudott szóhoz jutni, mikor a fiú felült és gyengéden elfektette a kanapén, majd ő is megszabadult minden maradék ruhájától. Végignézve rajta a lány csakis arra tudott gondolni, hogy a jóképű már nem írta volna le a fiú külsejét: ő maga is gyönyörű volt. Tudta, hogy fiúkra ezt nem igazán szokták mondani, de Newtra csakis ez illett.

Gyönyörű volt, akár egy angyal.

- Hogy érted? - nyögte ki aztán nagy nehezen, mikor a fiú fölé kúszott.

- Ismerlek, Luce - mosolyodott el Newt. Szeméből már eltűnt az a játékosság, ami eddig ott csillogott, jelezve, hogy ez már nem a kis harcuk része. Nem maradt más, csak áhítat és hála, amiért Lucy ott volt vele, és a lány úgy érezte, mindjárt szétrobban a szerelemtől. - És most is éreztem minden mozdulatodból, hogy mennyi mindent akarsz adni, de nem tudod, hogyan fogadj. Annyira szeretnéd bebizonyítani nekem, mennyire szeretsz, hogy közben nem figyelsz arra, te mennyi mindent kaphatnál, ha hagynád. Mert mindegy, mennyit húzzuk egymás agyát, ez végső soron nem egy verseny, itt nincs győztes. Csak mi vagyunk. Csak mi ketten.

- És megint előjöttél egy monológgal - próbált piszkálódni Lucy, de Newt már nem vette fel a kesztyűt. Csak a szemét forgatta, majd leengedte magát, hogy lágy csókot leheljen az ajkára.

- Szeretlek - súgta a fiú úgy, mintha a legféltettebb titkát osztotta volna meg vele. - Nagyon szeretlek, Luce.

Akármeddig elhallgatta volna, ahogy Newt kimondja a nevét. Annyi érzelemmel, szeretettel, kedvességgel és odaadással töltötte meg azt az egy szótagot, hogy Lucynak immár semmi kétsége nem volt afelől, hogy Newt szereti őt. Nem mintha eddig kételkedett volna benne, de ilyen tisztán még sohasem érezte. A fiú minden mozdulatából, minden szavából, minden érintéséből csak úgy áradt a szeretet, és a lány végre el tudta hinni, tiszta szívéből el tudta hinni, hogy tényleg van, aki feltétel nélkül elfogadja, aki ott lesz mellette, bármi történik is, és aki szeretni fogja őt az utolsó lélegzetvételéig.

És most először képes volt elhinni, hogy ő ezt megérdemli.

Bár nehéz volt elengednie magát, hogy anélkül fogadja Newt érintéseit, csókjait és elsuttogott szavait, hogy viszonozni akarja őket, de ahogy a forróság végigszáguldott minden tagján, teljesen elködösítve az elméjét, már nem törődött ezzel. Már nem érdekelte, ha esendőnek tűnik, ha olyan oldalát mutatja, amit senkinek sem és neki is csak nagyon ritkán. Hiszen már tudta, már elhitte, hogy a fiú mindig szeretni és akarni fogja őt, hogy nem egy értéktelen szemét volt, amit eldobnak, ha már nem veszik hasznát, hanem számára tényleg a világmindenséget jelentette.

Ez a gondolat pedig olyan boldoggá tette, hogy legszívesebben a csillagokig szárnyalt volna.

Newt lassan visszatért körútjáról és csillogó szemekkel nézett rá; a lány kipirult arcát, szétnyíló ajkait és elhomályosult tekintetét látva pedig nem tudta elfojtani a mosolyát. Végigsimított az arcán, majd újabb csókkal ajándékozta meg, végül a füléhez hajolt.

- Ne félj - suttogta és minden szava olyan édes volt, mint a méz. - Vigyázok rád.

Lucy már szólni sem tudott, csak halványan bólintott, de Newt így is értette. Nemsokára villanásnyi fájdalmat érzett, amitől akaratlanul is felszisszent, de az édes szavaktól hamar el is feledkezett róla. Newt összekulcsolta az ujjaikat és úgy engedte le kezeiket a kanapéra a lány fejének két oldalán, majd lassan mozgatni kezdte a csípőjét. Lucy ösztönösen megszorította Newt kezeit, miközben felszegte a fejét, így a fiú belecsókolhatott a nyakába. Mindketten ziháltak, ahogy minden egyre gyorsabbá és szenvedélyesebbé vált, míg végül a lány már levegőt is alig tudott venni. Olyan erősen szorította Newt kezeit, hogy teljesen elfehéredtek az ujjai, de a fiú ugyanilyen erősen szorította őt, miközben a nyakába temette az arcát.

Lucy semmi mást nem érzett, csak őt. Magában, maga körül, az elméjében, mindenhol. Nem tudta, ő hol végződik és Newt hol kezdődik, de mindez nem számított, hiszen egyek voltak, testben és lélekben, és őket többé már a halál sem tudja szétválasztani.

Newt egyszer csak felmordult, és Lucy is levegő után kapkodott, miközben a csípőjük egybeolvadt és néhány pillanatnyi mozdulatlanság után a fiú erőtlenül roskadt le rá, teljesen a kanapéba passzírozva őt. A lány érezte a fiú minden egyes szívdobbanását, amik teljesen szinkronban voltak az övéivel, de most igyekeztek lelassítani a légzésüket, bár ez nem ment könnyen. Lucy teljesnek érezte magát, teljesebbnek, mint korábban bármikor és tudta, hogy bármi jön ezután, ezt az érzést soha semmi nem tudja majd elvenni tőle.

Nagy nehezen kiszabadította az ujjait Newt szorításából, majd a hóna alatt átkarolta a fiút és még szorosabban ölelte magához, miközben a vállába fúrta az arcát és lehunyt szemmel élvezte a közelségét. Olyan békesség töltötte el, amiről fogalma sem volt, hogy létezik, de azt tudta, hogy ezentúl ezt fogja keresni minden egyes pillanatban. És azt is, hogy ezért megéri küzdeni. Ezért nem szabad soha feladnia a reményt.

Newt felkönyökölt, és ha csak egyetlen pillanatig is tartott, de olyan szerelmes pillantással illette, hogy Lucy nem bírta megállni egy halk nevetés nélkül. A fiú mosolyába azonban szomorúság is vegyült.

- Mi a baj? - kérdezte halkan.

- Semmi - felelte Lucy kis értetlenkedéssel a hangjában. - Miért lenne bármi baj?

Newt válaszul a szeméhez nyúlt és letörölte a könnycseppeket, amiket a lány eddig észre se vett, hogy kicsordultak. Megértéssel a tekintetében nézett fel újra és csak remélni merte, hogy a fiú látja a szemében mindazt, amit érzett.

- Boldog vagyok, Newt - magyarázta. - Még soha nem voltam ilyen boldog. Nem tudom elmondani, mennyire boldog és hálás vagyok, amiért megismerhettelek. - Újabb könnyek törtek elő, a teste már nem bírta másképp elviselni a felgyülemlett érzelmeket. - Soha nem gondoltam volna, főleg azok után, amiket tettem, és amivé váltam, hogy bárki is így fog érezni irántam, ahogy te. Hogy lehet engem szeretni úgy, ahogy te teszed. De minden... minden logikának ellentmondva mégis itt vagy és nem hagytál magamra soha, és...

Elcsuklott a hangja és kényszeredetten felnevetett. Képtelen volt szavakba önteni az érzéseit, képtelen volt megfogalmazni mindazt, ami benne dúlt és még sosem volt ilyen dühös magára, hogy pont annak az embernek nem tudja kiönteni a lelkét, akinek a legjobban szeretné. Végül úgy döntött, hagyja a költői képeket a fenébe, és csupán a nyers valóságot mondja ki.

- Szeretlek, Newt - súgta, miközben folytak a könnyek le az arcán. - Annyira, de annyira szeretlek, és örökké veled akarok lenni.

Newt szeme szintén fátyolos volt, de kicsit sem foglalkozott ezzel, hanem csak gyengéden törölgette a nedvességet Lucy arcáról. Mikor megszólalt, az ő hangja is elcsuklott.

- Én is szeretlek, Luce. Bármi történjen is, ez nem fog megváltozni soha.

Homlokát az övének támasztotta és mindketten lehunyták a szemüket. Mikor az ajkuk véletlenül összeért, mindkettejükből feltört a nevetés, amit aztán csókokkal szakítottak meg, miközben örökre az emlékezetükbe vésték a pillanatot, mikor a testük és a lelkük eggyé vált, hogy aztán soha többé ne váljon szét, míg világ a világ... sőt, még azután sem.