Lucy már akkor tudta, hogy mi lesz ennek a vége, mikor először meghallotta a Fegyver nevet. Nem rémlett neki, de a tény, hogy mindenképp szüksége lesz a képességére, nem sok teret hagyott a képzelgésre. Bár fogalma sem volt, mi történt a Teremtő-kísérlet másik négy résztvevőjével, de az, hogy az egyikük itt volt, egy épületben Minhóval és a többi gyerekkel, borzalmasan megrémítette.

Egyetlen vigasza az volt, hogy úgy tűnt, rajta kívül nincs más célpontja, így talán a tisztársak kimenekülhetnek a foglyokkal.

- X3-as alany? - visszhangozta Serpenyő elborzadva. - Létezik még olyan, aki képes arra, amire Lucy?

- Mary mesélt róluk, nem emlékszel? - emlékeztette Newt szokatlanul gyenge hangon. - Mikor megérkeztünk a Jobb Karhoz. Még négyen voltak, igaz?

Teresa bólintott.

- Közülük csak X3 él még. Nem tudom, mi történt a többiekkel, de a Fegyver fél éve van itt a városban és azóta csak azért edz minden ébren töltött órájában, hogy összecsapjon Lucyval. Én még egyszer sem találkoztam vele, de Janson nagyon bizakodó vele kapcsolatban. Biztos benne, hogy felül fog kerekedni az Angyalon.

- Hadd találjam ki - hunyta le a szemét Lucy, mivel nem akart se Thomas elsápadt arcára, se Newt halálra rémült tekintetére koncentrálni. - Ő a tökéletes fegyver, egy érzelmek nélküli gép, ami hiba nélkül, makulátlanul végrehajtja a parancsot, és nem áll meg gondolkodni, hogy amit tesz, az mekkora bűn. Ő a tökéletes ellenpólusom.

- Eltaláltad.

- Nem - jelentette ki Newt. Lucy rápillantott és még épp elkapta, ahogy a fiú tagadóan a fejét rázza. - Nem, ezt nem játsszuk le. Kiszedjük Luce fejéből is a chipet és arra játszunk, hogy nem vesznek észre minket...

- Newt, te is tudod, hogy ez túl nagy kockázat - vitatkozott Lucy, noha semmi kedve nem volt hozzá. - És van egy olyan érzésem, hogy még ha mindent tökéletesen is csinálunk és elmenekülünk, a VESZETT utánunk fogja küldeni. Ha jól sejtem, eddig is csak azért nem tették, mert biztosak voltak benne, hogy eljövök Minhóért és ki akarták használni a hazai pálya előnyét. A jól megválasztott csatatér már fél siker.

- Eggyel több ok arra, hogy elkerüld ezt az egészet - pattant fel Newt. Kezei remegtek a visszafojtott indulattól. - Luce...

- Később megbeszéljük, rendben? - fojtotta belé a szót a lány és inkább visszafordult Teresa felé, aki nagyon elégedettnek tűnt attól, hogy sikerült átvenni az irányítást, bár ezt igyekezett leplezni.

Azonban minden szín kiszaladt az arcából, mikor Lucy szemeibe nézett; a vörös hajú lány ugyanis ismét taktikát váltott és már nem hagyott kétséget afelől, hogy átlépi a határt, ha kell. Odasétált hozzá, karjaival körbezárta Teresát és a szék támlájára támaszkodott, miközben arca alig öt centire volt az övétől.

- Te pedig - suttogta neki vészjóslóan - mindent elmondasz nekem, amit X3-ról és a Teremtő-kísérletről tudsz. Fogtad?

Teresának még annyi helye se volt, hogy bólintson, de így is igyekezett valahogy jelezni, hogy értette a célzást és hogy együttműködik. Lucy azonban úgy vélte, hogy ezt a többieknek nem kell hallaniuk, így megragadta a lány karját és talpra rántotta.

- Gally, vigyél le minket a katakombákba! - jelentette ki. - Ott folytatom a kihallgatást. Utána vidd el a többieket ahhoz a Hans-hoz, és még ma este essen túl mindenki a műtéten. Ha kész vannak, gyere vissza értem. Brenda, te addig menj el Lawrence-hez és mondd el neki a pontos tervet, kiegészítve mindennel, amit most megtudtunk. Jorge, te pedig azonnal indulj el, jobb, ha egy percet sem vesztegetünk.

Newt már nyitotta a száját, de Thomas leintette. Bár ő is szinte betegesen sápadtnak tűnt, de, ismerve nővére mentalitását, tudhatta, hogy a lány már döntött és semmi sem fogja eltántorítani tőle. Lucy remélte, hogy a nehezén már túljutottak, de úgy tűnt, az élet mindig újabb és újabb kihívásokat görget az útjukba, nehogy akár egyszer is minden egyszerűnek tűnjön. Tudta, hogy ez nem csak Newttal, hanem a többiekkel is egy nagyon nehéz beszélgetés lesz, de ezért is akarta, hogy Teresa csak neki meséljen a Fegyverről, mert ők már így is halálra voltak rémülve.

Gally egy szót sem szólt, csak kifejezéstelen arccal elindult a kereszt felé, így a két lány a nyomába szegődött. Lucy érezte magukon a többiek tekintetét, de igyekezett nem törődni velük, hanem csak az előtte álló feladatra összpontosított, ám így is tudta, hogy mekkora hátrányban van. Ő alig néhány perce szerzett tudomást X3-ról, míg ő hónapok óta az ő arcával kelt és feküdt le, és ha ugyanolyan kiképzést kapott, mint a lány, akkor ennyi idő alatt bizonyára mindent meg is tanult róla. Emellett ott volt még az, hogy ismerte az épület minden zugát, míg neki azt is most kell bemagolnia, amennyire ilyen rövid idő alatt képes volt.

Hiába voltak eddig mindig ellenük az esélyek, Lucy most először volt úgy vele, hogy a siker csak orbitális nagy szerencsével jöhet össze.

Gally a kereszt alatti hatalmas kőasztal előtti lejárathoz vezette őket, ami hasonlóképp volt megvilágítva, mint a városba vezető csatornák. Ám amint leértek a lépcsőkön, mintha évszázadokat repültek volna vissza az időben, olyan ősréginek tűnt minden. A téglák hatalmasak és masszívak voltak, a folyosók pedig szűken kanyarogtak a föld alatt és talán a katedrálison is túlnyúltak.

Az egyetlen dolog, ami kilógott a képből, az a kialakított börtönrészleg volt, talán egy perc sétányira a lépcsőtől. Lucy egy pillantásból meg tudta mondani, hogy azt valószínűleg Lawrence és a csapata hozta létre, mivel a falakba vájt lyukaknál a téglatömbök sokkal simábban voltak lecsiszolva és a rácsokat is valószínűleg szemétből hegesztették össze, nem pedig kifejezetten ide készítették sok évvel ezelőtt.

A sorakozó cellák közül Gally a negyediket nyitotta ki az övén lógó kulcsok segítségével, megvárta, amíg Lucy belökte Teresát és rácsapta az ajtót.

- Ugye tudod, hogy nem fogják ilyen könnyen elfogadni, hogy külön utakon akarsz járni? - kérdezte tőle halkan, miközben visszahúzta a súlyos láncot a rácsok között és rányomta a lakatot.

- Tudom - sóhajtotta Lucy, előre rettegve attól a beszélgetéstől. - De nincs más megoldás.

Gally visszahúzta az övére a pulcsiját, és bár csak egy pillanatig tartott, de a lány látta a szemén, hogy ő szintén ellenzi ezt minden porcikájával, ám közben azzal is tisztában volt, hogy tényleg nem létezett más lehetséges út. Nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de inkább lenyelte a szavakat és sarkon fordult.

- Gally - sietett utána Lucy és átölelte, hogy a fülébe suttoghasson és így Teresa ne hallhassa a szavait. - Vigyázz rájuk helyettem is, jó?

- Persze - ölelte vissza a fiú szorosan, miközben a nyakába temette az arcát. - Azt nem ígérhetem, hogy Thomast tudom majd kontrollálni, de Newtot mindenképp életben tartom. Esküszöm, hogy ő kapja meg az első Áldást, amint hozzájutottunk.

- Köszönöm - hunyta le a szemét egy pillanatra Lucy, erőt merítve az elkövetkező percekhez, majd kibontakozott Gally karjaiból és rámosolygott. - Próbáld megpuhítani őket, amíg visszamegyek, oké?

- Megpróbálom, de te is tudod, milyenek - eresztett meg Gally egy félmosolyt. - Makacs bökött az összes.

- Az már biztos - kuncogott fel önkénytelenül is a lány, majd hátat fordítottak egymásnak és ki-ki elindult a maga útján.

Lucy felszívta magát és semleges arckifejezéssel lépett a rácsokhoz, amik mögött Teresa csak állt, hátát a falnak döntve és karbatett kézzel várakozott.

- Most mi lesz? - kérdezte unottan. - Azt hiszed, ha most mindenféle kérdéseket teszel fel nekem, hirtelen lesz esélyed X3 ellen?

- Tudod, szinte elröhögöm magam, ha arra gondolok, hogy volt idő, mikor még a barátomnak neveztelek - merengett el Lucy, szándékosan figyelmen kívül hagyva a másik lány szavait. - És hogy Alby ugyan hányszor nevezett volna egy naív baromnak, amiért megbíztam benned.

- Én nem akartam nektek rosszat - jelentette ki Teresa. - De...

- Ja, mindjárt el is hiszem - vágott a szavába Lucy. - Szerintem ha megkérdeznénk erről Minhót, ő egészen más véleményen lenne.

Ettől Teresa összerándult, mintha korbáccsal csaptak volna végig a hátán. Lucy csak egy másodpercig engedte meg, hogy elégedettség töltse el a látványtól.

- Tudtad, hogy van itt egy tízéves kislány, aki egyedül vágott át a Perzseltföldön, hogy eljusson idáig? - lépett közelebb Lucy a rácsokhoz. Zöld szemei szikrákat szórtak. - A szüleit megölték a VESZETT katonái, mikor megpróbálták begyűjteni őt és a testvérét. Ő megmenekült, de a nővére most is ott van a falak mögött és valószínűleg ugyanolyan kínzásnak vetitek alá, mint Minhót és a többieket az Útvesztőkből. Mégis mi a francért hiszitek azt, hogy jogotok van szétszakítani családokat, hogy jogotok van bármit is tenni az immunisokkal a beleegyezésük nélkül?

- Mert nincs más mód! - heveskedett Teresa és ő is közelebb lépett. - Szerinted csinálnánk ezt, ha lenne más megoldás? Az immunisokat tanulmányozva lehet egyedül rájönni, mi öli meg bennük a vírust! Hosszú évek óta kutatják a módját és ilyen közel vagyunk az áttöréshez! - Hüvelyk- és mutatóujját használva mutatta meg, mennyire. - Ha nem lennétek ilyen végtelenül önzőek...!

- Igen, mi vagyunk az önzőek?! - jött ki a sodrából most már Lucy is és fel sem tűnt neki, hogy egyre hangosabban beszél. - Én azt nem értem, te hogy vagy képes tükörbe nézni azok után, amit tettél! Vagy talán elfelejtetted, hányan haltak meg az Útvesztőben azért, hogy mi kijuthassunk? Az ő emléküket gyalázod meg azzal, hogy azoknak segítesz, aki miatt ők meghaltak!

- Ha visszakapnád az emlékeidet, nem ezt mondanád, ahogy valószínűleg a többiek sem. Akkor pontosan értenéd, miért is dolgoztál a VESZETT-nek annyi éven keresztül, akkor most te is a fal másik oldalán lennél, és segítenél keresni a gyógymódot!

- Nehogy azt hidd, hogy én nem tudom, miért csak akkor törtem meg, mikor konkrétan az arcomba nyomták mindazt, aminek a fiúkat kitették odabent - sziszegte Lucy, miközben úgy érezte, majd szétfeszíti őt a düh. - Hidd el, pontosan tudom. És nem döntenék másként, még úgysem, hogy...

Elharapta a mondatot, de a tekintetéből sütő kétségbeesésből Teresa rájöhetett, hogy mi is történt, mert a szeme elkerekedett és görcsös testtartása szinte gombnyomásra engedett fel. Mélységes szánalommal és együttérzéssel nézett Lucyra.

- Mióta beteg? - kérdezte lágyan, de ez csak olaj volt a tűzre.

- Mintha érdekelne - vetette oda neki a vörös hajú lány. - Ha nem lenne az árulásod, sosem kellett volna idejönnünk és ő sem kapta volna el...

- Nem úszta volna meg, bárhova is mentek - szakította félbe Teresa. - Alig néhány napja fedeztük fel, hogy a Kitörés már a levegőben terjed. Egy hónap múlva a városon belül is mindenkit megfertőz, nem számít, mennyi óvintézkedést vezetünk be. Csak a gyógymód mentheti meg őket, csak az mentheti meg Newtot.

- Szóval szerinted csak úgy félre kéne állnom és hagyni, hogy addig fogdossátok össze az immunisokat, míg egy sem marad? - tette fel a költői kérdést Lucy remegő hangon. - És ha mindet megöltétek a hülye próbáitokban, akkor mi lesz? Mert nem fogjátok soha megérteni, miért immunis valaki és miért nem. Az evolúciót nem tudod megfejteni.

- Akkor az evolúció szerint Newtnak meg kell halnia, hiszen nem immunis. Vagy nem ezt mondod?

Lucy tagjain jeges gyűlölet száguldott végig, ám nem Teresa, hanem önmaga irányába, ugyanis a lány logikájával nem tudott vitába szállni. Igaza volt és ezt ő is tudta.

- Én segíthetek nektek, Lucy - lépett egészen közel hozzá, így csupán a rács választotta el őket egymástól. - Megbeszélem Dr Paige-el, hogy visszavegyen titeket. Biztonságba helyezünk, és nem esik bajotok, egyikőtöknek sem. Csak... csak néha kéne tesztelni titeket...

Lucy horkantva felnevetett, de semmi vidámság nem volt benne.

- Azt hiszed, beveszem ezt még egyszer? - rázta a fejét. - Szerinted nem tudom, mi lesz velem, amint önként és dalolva beteszem oda a lábam? Nem telik bele tíz perc és minden eddigi emlékemet kitörlik a fejemből, hogy megint lemészároljam azokat, akik épp nem szimpatikusak nekik. Te egyáltalán nem érted, miért csinálom mindezt és elegem van belőle, hogy tovább tépjem a számat olyasmiért, amit úgysem fogsz fel. Szóval ideje, hogy a tárgyra térjünk.

Villámgyorsan nyúlt be a rácsok között és megragadta Teresa pólóját, hogy maga felé rántsa. Örömmel hallotta a hangos csattanást, amit a lány testének ráccsal való ütközése okozott.

- Meséld csak el nekem, hogyan készítették fel X3-at az érkezésemre. Tudom, hogy többet tudsz, mint amit előadsz, és ne feledd, hogy most igazán kétségbe vagyok esve. - Még közelebb húzta Teresát, így szinte már egy levegőt lélegzett vele, és érezte, mennyire kényelmetlen ez neki, de kicsit sem húzódott hátrébb. - Nincsenek már gátlásaim. Olyasmi forog kockán, amit nem vagyok hajlandó feladni és nem érdekel, mit mond Thomas. Ha nem kezdesz dalolni nagyon gyorsan, megmutatom, miért rettegi a nevemet a mai napig a világ nagy része.

Kék fényár töltötte be a folyosókat és Lucy kezében hamarosan ott volt egy kés, aminek a hegyét egyenesen a lány torkának nyomta. A másik kezével érezte, milyen gyorsan ver Teresa szíve, pedig a lány igyekezett nyugalmat erőltetni magára, ám a homlokát is kiverte a víz. Valószínűleg most esett le neki, hogy Lucy nem csak blöffölt.

- És nehogy azt hidd - mosolyodott el kissé szadistán a vörös hajú lány -, hogy a rács nekem akadály lesz.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Boldog újévet!
Anna