Mikor a bökött-élet-se-tudja-hány-perc múlva már tényleg lefelé baktattak a lépcsőn, Lucy még mindig azzal volt elfoglalva, hogy valahogy úgy nézzen ki, mint egy normális ember és ne úgy, mint akiről lerí, mivel is töltötte az elmúlt órákat. Egyrészt akkor hallgathatja Serpenyő és Brenda véget nem érő célozgatásait, másrészt pedig... ez a magánügyük volt. Senkire se tartozott.

Arra már nem is mert gondolni, hogy még mindig úgy kínozta a vágy Newt után, mintha semennyire se csillapította volna korábban. Olyan volt ez, mint valami drog, amitől egy kóstolás után már függővé is válsz és esélyed sincs arra, hogy valaha leszokj róla. Bár ez talán csak Newt érdeme volt, aki valahogy pontosan tudta, mivel tudja a leginkább felhúzni.

És az se segített neki, hogy ez a második alkalom sokkal... khm, intenzívebbre sikerült, mint az első és Lucy még mindig szédült egy kicsit, ha arra az érzelmi kavalkádra gondolt, amit most átélt.

Odakint az éjjel már rég rájuk borult, akár egy takaró és a várost ismét a mesterséges fények sokasága világította meg. Az előzetesen megbeszélt tervek alapján Lucy és Newt a nem messze lévő romos kupolás épület felé vették az irányt (amit Gally elmondása szerint katedrálisnak hívtak egykor), amit Lawrence-ék fegyverraktárnak használtak. Első ránézésre nem tűnhetett jó ötletnek pont odavinni Teresát, de a bazilika katakombái szolgáltak börtönnek, és úgy beszélték meg, hogy a lányt is ott tartják fogva, mikor épp nincs rá szükség.

Hála az égnek, mikor odaértek, csak Brenda és Jorge voltak jelen, akik már előkészítették a kihallgatásra a terepet és most épp kártyáztak az egyik asztalnál, hogy elüssék az időt. A katedrális valóban hatalmas volt: a nagy ajtótól kiindulva két nagyobb oldalhajó (hogy honnan tudta, hogy hívják, arról fogalma sem volt) húzódott a főcsarnokkal párhuzamosan, aminek a végén egy nagy asztal feküdt, fölötte egy kereszttel, amin egy alak lógott. Lucy nem tudta, miért kellett ide egy ilyen szobor, de nem is az ő ízlése szerint épült ez az épület. Az ablakok is hatalmasok voltak, és csodák csodájára a legtöbben még bent voltak a színes üvegek, amik különböző jeleneteket formáztak, de a lány egyikről sem tudta, mit ábrázoltak pontosan. A magasban nem lógott semmi fényforrás, hanem igyekeztek szolidak maradni és csak fejmagasságba tettek lámpákat, valamint néhány gyertyát is meggyújtottak. Az egésznek volt valami kísérteties hangulata, de nem negatív értelemben; Lucy nem tudta volna leírni, de úgy érezte, hogy ebben a katedrálisban mintha folyamatosan figyelné valaki, de nem ártó szándékkal.

Igyekezett ezt a gondolatot elhessegetni és inkább Jorgéra és Brendára koncentrált, akik jöttükre felnéztek a kártyapartiból.

- Nem siettétek el - mosolyodott el Brenda, sokat sejtető pillantást vetve rájuk.

- Sok dolgot kellett átbeszélnünk - felelte Lucy rezignált arccal és remélte, hogy tényleg úgy néztek ki, mint akik csak beszélgettek. - És Newt szeret makacskodni.

- Már elnézést - nézett rá szemrehányóan Newt, de a szája sarkában ott bujkált az a jellegzetes mosoly, amit Lucy annyira imádott -, de kettőnk közül nem én vagyok az, aki jobb esetben is olyan makacs, mint egy öszvér.

- Most igyekszem ignorálni a tényt, hogy egy öszvérhez hasonlítottál - dobta le magát Lucy a Brenda mögötti székre, miközben kihívóan bámult a fiú szemeibe.

- És persze, hogy ezt fogtad fel az egészből - rázta a fejét Newt nevetve, de Lucy látta rajta, hogy vette az adást és emiatt inkább a mellettük lévő hosszú asztalra ült fel, hogy legyen közöttük egy biztonságos távolság. A lány ezt látva elfojtott egy kuncogást.

- Mit játszotok? - húzta a székét Brenda mellé és szemügyre vette a kiterített kártyákat az asztalon.

- Pasziánsz - felelte Jorge. - Nem túl izgalmas, de el lehet ütni vele az időt.

Valóban, kívülállóként nem igazán kötötte le, így Lucy inkább kikeresett egy példányt a város térképéről és a VESZETT főépületének terveiről, hogy egy asztali lámpa fényénél elkezdje memorizálni őket, biztos, ami biztos. Látva, hogy ő épp elmerül a munkában, Newt becsatlakozott Jorgéhoz és Brendához - hogy honnan tudott pasziánszozni, Lucynak ötlete sem volt, de majd később megkérdezi tőle -, és így töltötték az elkövetkező fél órát, ameddig kintről mozgolódást nem hallottak. Mindannyian felpillantottak és a feszültség szinte azonnal tapintható lett, amint a homályból előlépett Serpenyő, mögötte Gally, aki egy a fején fekete zsákot viselő lányt vezetett a karjainál fogva és a kompániát Thomas zárta, aki még a szokottnál is komorabb arcot vágott.

Newt szinte rögtön felpattant és Lucy is egy pillanat alatt elfeledkezett a térképekről. Anélkül, hogy bármelyikük szólt volna egy szót is, mind elfoglaltak egy széket vagy nekitámaszkodtak az asztalnak, amitől nem messze árválkodott az az egy ülőalkalmatosság, amire Gally leültette a lányt. Newt váltotta őt, így az Építő Thomas mellett dőlt neki az asztal szélének; Lucy automatikusan testvére mellé helyezkedett, hogy szükség esetén lenyugtassa, aztán egy hely lett kihagyva Newtnak, majd Serpenyő dobta le magát. Brenda tovább pakolgatta a kártyákat, de Jorge szintén felállt, ám ő az asztal másik oldalán talált helyen magának, kívül a reflektorfényen, hagyva, hogy a tisztársak rendezzék le ezt egymás között.

Mikor mindenki elfoglalta a helyét, Lucy biccentett Newtnak, aki erre lekapta a zsákot a lány fejéről.

Teresa nem sokat változott, mióta utoljára látták, ám a bőre és zilált haja sokkal ápoltabbnak és egészségesebbnek tűnt, mint az övék, jelezve, mennyivel jobban élt. Kabátja, vastag zöld sálja, pólója és nadrágja mind tiszták voltak, egyedül magassarkú csizmája tűnt koszosnak, de az is valószínűleg a csatornában való botorkálás miatt. Flancos bézs táskája most is ott pihent a lábánál és Lucy figyelmét nem kerülte el benne a lány arcával és nevével fémjelzett VESZETT-es azonosító.

Vegyes érzések kavarogtak benne, miközben figyelte, milyen szaporán veszi Teresa a levegőt és hogyan söpri ki a haját a szeméből, mielőtt felpillantott volna Newtra, aki közben visszasétált Lucy mellé. Hiába telt el tíz hónap úgy érezte, mintha alig egy napja történt volna a hegyekben történt mészárlás és a lány árulásának mardosó fájdalma most ismét teljes erejével kerítette hatalmába. Ugyanakkor egyfajta hűvös távolságtartást is észrevett magán, mivel többé már nem tekintette Teresát a barátjának, csupán egy újabb eszköznek, amivel elérheti a célját.

Többé már nem érdekelte, mi történik vele. Csak Minho számított.

Teresa nagyokat lélegezve nézett végig rajtuk, majd a tekintete - miután elidőzött egy kicsit Thomas rezignált arcán - megállapodott Gally sebhelyein és néhány pillanat múlva be is villant neki, honnan ismeri.

- Te? - mutatott rá. - De én azt hittem, hogy Tom...

- Elmondom, mit csinálunk - szakította félbe erélyesen Gally. - Felteszünk neked néhány kérdést, és te elmondod, amit tudnunk kell.

Teresa talán nem is figyelt rá, mivel épp a környezetét vette szemügyre, ám a fiúk pont úgy állították be a lámpákat, hogy rajtuk kívül a lány ne lásson semmi mást a katedrálison belül. Gally ezt látva felállt az asztaltól és egy közeli szék után nyúlt.

- Egy könnyűvel kezdjük - folytatta közben zavartalanul. - Hol van Minho?

- Ugye nem gondoljátok komolyan...? - tért vissza Teresa tekintete Thomasra, de ekkor Gally lecsapta elé a széket, majd lovaglóülésben foglalt helyet rajta, és a támlájára könyökölt.

- Ne rá nézz! - szakította félbe ismét a lányt. - Miért nézel rá? Rám figyelj. Thomas nem segít neked.

Teresa átpillantott az Építő válla fölött, és Lucy alkalmasnak látta az időpontot arra, hogy biztató jelleggel testvére vállára tegye a kezét. Thomas tudatosan nem reagált semmit, de az arcvonásai így is kisimultak és mintha a vállai is ellazultak volna. Kifejezéstelen arccal bámult vissza Teresára, aki nyilván levette, hogy Thomas nem fog felszólni érte, mert lesütötte a szemét.

- Tudjuk, hogy Minho az épületben van - mondta Gally szokatlanul mély hangon, ami egyértelmű veszedelmet ígért. - Hol?

- A többiekkel a fogdában - felelte kelletlenül Teresa halkan. - Mínusz 3-as szint.

- Hány foglyotok van? - szólt közbe Newt és hiába igyekezett lazának tűnni, Lucy tudta, hogy majd szétfeszíti az ideg.

- Huszonnyolc - jött a válasz, mire a tisztársak egy emberként fordultak Brenda felé a kimondatlan kérdéssel.

- Oké, megoldható - jelentette ki a lány és letett egy újabb kártyalapot Jorge elé, aki közben visszaült hozzá.

- Nem, nem, ti ezt nem értitek! - kezdte az akadékoskodást Teresa. - Az egész szint le van zárva. Csak ujjlenyomattal juthattok be...!

- Ezért viszünk magunkkal - fojtotta belé a szót Thomas, miközben a térdeire támaszkodott.

- Nem is tudom - billentette félre egy kicsit a fejét Gally, ahogy Teresát méregette. - Végül is rá nincs szükség, igaz?

Felállt, félretolta a székét az útból, majd az asztalhoz lépett, ahonnan felkapott egy szikét.

- Csak egy darabjára - jelentette ki. - Az ujja is elég lesz.

- Gally, állj le! - kérte azonnal Thomas keménye.

- Én vele vagyok - egyenesedett fel Lucy is és lecsatolta az egyik rudat az övéről. - Ha itt hagyjuk, nem fog tudni beköpni minket. Az ujjával meg eljuthatunk akárhová.

- Lucy mond valamit - értett egyet Serpenyő is.

- Srácok, nem ez volt a terv...

- Nem bírja a gyomrod? - pillantott Thomasra lángoló tekintettel Gally. - Hidd el, Minhót sokkal jobban megkínozta.

- Én kész vagyok kiütni, csak add meg a jelet - erősködött tovább Lucy, fönn sem akadva azon, hogy mennyire szeretne fájdalmat okozni Teresának minden egyes immunisért, aki miatt került vissza a VESZETT-hez.

- Mondom, nem ez volt a terv! - pattant fel Thomas és kivette a szikét Gally kezéből, majd nyomatékosan nézett rá és Lucyra is. - Fejezzétek be, mindketten!

- Amúgy sem számít - emelte fel a hangját Teresa, hogy berekessze a vitát. Dacosan nézett végig rajtuk, a túszhelyzetben ismét előtört az amazon énje. - Azt tesztek, amit akartok. A bejáraton úgysem juttok át. A szenzorok egy másodperc alatt...

- Tudjuk, a chipek - vetett rá egy lekezelő pillantást Lucy. - Mi lenne, ha csak akkor szólnál, ha kérdezünk valamit? Addig meg legyél szíves bekussolni.

- Lucy...

- Nem, Thomas! - zárta rövidre a dolgot a lány és fojtott hangon folytatta, bár így is hallotta mindenki. - Ő az oka annak, hogy egyáltalán itt vagyunk, szóval ne kérd, hogy fogjam vissza magam! Felőlem te pesztrálhatod, ha jólesik, de én nem fogok úgy tenni, mintha jelentene nekem bármit is, mikor tőlem meg is dögölhet a francba!

Thomas a többiekre nézett, hátha valaki az ő pártját fogja, de csalódnia kellett. Serpenyő csak felvonta a szemöldökét, Newt keresztbe tett karokkal nézett fel rá, Brenda pedig teljes érdektelenséget színlelve kártyázott tovább Jorgéval.

- Oké, rendben - tette fel a kezét megadóan a fiú. - Te vagy a főnök. De semmi csonkítás, oké?

- Persze, persze - legyintett Lucy, mire Thomas levágta a szikét az asztalra és visszaült a helyére. A lány ezután Gally felé fordult. - Akarod folytatni?

- Á, örömmel átadom - vonult vissza az Építő. - Neked több a tapasztalatod ilyen téren és szerintem most szükségünk lesz rá. Keményebb dió lesz, mint gondoltam.

- Nekem mindegy - vonta meg a vállát Lucy, majd Teresa elé sétált és szándékosan nézett le rá felülről, hogy így is nyomást gyakoroljon rá. A lány azonban félelem nélkül fúrta tekintetét az övébe. - Akkor folytassuk, okéság?