Lucy kényelmesen nyúlt el a hátsó ülésen, fejét Newt vállának döntve, miközben a kint elsuhanó tájat fürkészte. Furcsa volt ismét fákat látni - a Tisztás óta nem volt erre példa -, és hiába tornyosultak még mindig a magasba a sziklaormok, az összefüggő erdőségek látványa nyugtató hatással volt rá.

- Min gondolkodsz? - kérdezte Newt, aki a karjaival ölelte át a derekát, egyfajta biztonsági övként tartva őt az ülésen.

- Semmin, igazából - pillantott felé Lucy, bár olyan közel volt az arcához, hogy főleg az állát látta. - Csak bámulok ki a fejemből.

Newt hallgatott egy kicsit, vetett egy pillantást az elöl ülő Serpenyő-Thomas párosra, majd közelebb hajolt, hogy a szája a lány fülénél legyen.

- Arra gondoltam, hogy miután megmentettük Minhót és visszaértünk a Jobb Karhoz, elvinnélek egy randira - suttogta, ügyelve rá, hogy a két fiú semmit se halljon ebből. - Nem igazán töltöttünk kettesben minőségi időt az elmúlt hónapokban, mivel folyton a VESZETT ellen szervezkedtünk és szerintem mindketten megérdemlünk egy kis kikapcsolódást...

- Ez meg honnan jött? - ült fel Lucy és fordult szembe a fiúval, mivel eddig a mellkasának dőlve feküdt. - Ne értsd félre, teljesen egyetértek, de miért most hoztad fel?

- Igazából már ért a dolog egy ideje - ismerte be Newt, még mindig suttogva -, csak sosem tűnt alkalmasnak az idő. És mivel nemsokára megint el leszünk foglalva, úgy gondoltam, megkérdezem most. Szóval, mit mondasz?

- Azt, hogy mire visszaérünk, legyen kész a teljes program, mert már alig várom - mosolyodott el Lucy és a szíve ugrálni kezdett a mellkasában, mikor meglátta az ismerős csillogást Newt szemeiben. - Bár lehet nem tudunk azonnal elvonulni, mert szeretnék előbb meggyőződni róla, hogy Minhóval minden rendben.

- Ennyi még belefér - egyezett bele nagy kegyesen Newt, de látható volt, hogy csak hülyéskedik. - De remélem, az a vacadék nem akar sokáig feltartani minket, mert már szeretnélek kisajátítani végre.

- Nincs neked egy pici, egészen ici-pici birtoklási problémád? - piszkálódott Lucy, mire Newt hátrahőkölt.

- Nekem? Ugyan már, Luce, úgy ismersz te engem?

- Hát...

- Nehogy válaszolj.

Lucy kuncogott, bár kevés híja volt, hogy hangosan felnevessen, de sikerült visszafognia magát. Newt úgy érezhette, hogy a lány túlságosan jól szórakozik rajta, mert előrehajolt és egy heves csókkal hallgattatta el, miközben a baljával fogta a tarkóját, hogy ne tudjon eltávolodni tőle. Lucy minden tagja elolvadt az érzéstől, ami végigszáguldott a testén és szinte belesimult Newt ölelésébe, miközben jobbjával ráfogott a fiú arcára...

- Könyörgöm, hagyjátok abba, mielőtt kidobom a taccsot - hallották meg Thomas hangját, mire úgy rebbentek szét, mint két ijedt madár.

- Ki kérte, hogy nézd? - emelte Newt a tekintetét a visszapillantóra, ahonnan Thomas barna írisze nézett vissza rá. - Inkább az utat figyeld ahelyett, hogy velünk törődsz.

- Kivételesen egyetértek vele - fordult hátra hozzájuk Serpenyő, miután megbizonyosodott róla, hogy tiszta a terep. - Én sem akarok fura hangokat hallani hátulról.

- Először is, nem kell hallgatózni - szólt közbe Lucy, és bár igyekezett határozottnak tűnni, érezte, hogy ég a feje. - Másodszor, tíz hónapja járunk már, igazán hozzászokhattatok volna.

- Figyelj, engem nem érdekel, mit csináltok, amíg nem előttem teszitek - tisztázta Thomas. - Newt, tudod, hogy bírlak, de Lucy a nővérem és nem akarom látni, miket művelsz vele.

- Ismétlem: akkor ne nézd - vágott vissza Newt és visszahúzta Lucyt az ölébe, miközben végig Serpenyő szemeibe bámult, aki inkább gyorsan visszafordult előre. A fiú ezután belecsókolt a lány nyakába, mire Lucy ösztönösen felhúzta a vállait és egy kislányos kuncogás is kiszaladt a száján.

- Viselkedjetek, különben szétültetlek titeket!

- Igenis, apu! - élcelődött Lucy, mire Newt horkantva felnevetett.

- Hé, azt nézzétek! - szólt Serpenyő, mire Thomas lassított és a hátsó soron ülő pár is előrébb kúszott.

Az út mellett ugyanis egy hatalmas molinóm állt magányosan és bár eléggé rajta hagyta nyomát az idő vasfoga, így is tisztán lehetett látni, mi áll rajta:

KÖTELEZŐ SZŰRŐVIZSGÁLAT: 2 MÉRFÖLD
Minden járműnek meg KELL állnia! Bármiféle ellenállás végzetes következményekkel jár!
Bármilyen jármű és személy átkutatható

Miután elhaladtak mellette, Thomas ismét a gázba taposott, de fejben még mindannyian a molinómnál jártak.

- Ha meg kell állnunk, biztosan felismernek - mondta azonnal Newt. - És akkor mindünknek meszeltek.

- A tábla ősréginek tűnt - vélekedett Lucy. - Szerintem jó ideje nem járt itt senki. És ha volt is ott egy ellenőrző állomás, már rég elhagyatott lehet.

- Kivéve régi jó agyhalott barátainkat - ironizált Serpenyő. - Egyre kevésbé akarok erre menni.

- Nincs más út, haver - sóhajtotta Thomas. - Viszont én már tényleg afelé hajlok, hogy álljunk meg éjszakára és csak reggel induljunk.

- Egyetértek - bólintott Lucy. - Két mérföld a táv, az kábé öt perc. Még világosban át tudjuk nézni a környéket és biztonságos helyet kereshetünk. Viszont szinte biztos, hogy őrködnünk kell, nehogy rajtunk üssenek.

- Ti ketten - mutatott rájuk Serpenyő, ahogy hátrafordult hozzájuk - nem lehettek egyszerre ébren.

- Ó, maradj már! - csattant fel Lucy. - Oké, értem, hogy szívjátok a vérünket, de ez már kezd halálosan idegesíteni. Mit képzeltek, hogy egy Buggyantakkal teli vidéken esünk majd egymásnak? Romantikus környezet, az már biztos!

- Bökött - somolygott Newt -, a helyedben én befognám, mert kint éjszakázol.

- Jó, jó, abbahagytam! - emelte fel a kezeit megadóan Serpenyő és visszafordult.

Lucy füstölögve, karbatett kezekkel dőlt hátra az ülésen és villámló szemekkel meredt maga elé. Hallotta Newt kuncogását és a következő pillanatban a fiú átkarolta a vállát és egy puszit nyomott a halántékára.

- Gondolj a randinkra! - súgta a fülébe. - Ott már békén fognak hagyni minket és azt csinálunk, amit akarunk.

- Csak győzzem kivárni - morogta Lucy, de azért belesimult a fiú ölelésébe és lassan az összes feszültség felengedett benne.

Hamarosan azonban másfajta idegesség lett úrrá rajta, ahogy civilizáció nyomai tűntek fel előttük. Egy hatalmas hegy magasodott feléjük, ami felé az út haladt és azon lassan feltűntek az első autóroncsok. Thomas lassított, hogy el tudjon szlalomozni közöttük és egy utolsó kanyar után aztán megpillantották a régi ellenőrző állomást.

A fő épületet a sziklába építették, ami előtt fémkonténerek sorakoztak katonás sorban, közöttük pedig további elhagyatott autók árválkodtak. A konténereket rozsdás szögesdrótos kerítések választották el egymástól, ám ami a leginkább magára vonta a figyelmüket, az a sötét lyuk volt a hegy aljában, ahová az út vezetett.

- Állj meg ott! - mutatott Lucy az alagút bejárata melletti betonfal tövében álló autóroncsra. - Pontosan mögé, mintha ez is csak egy lenne a sok közül.

Thomasnak másodjára sikerült csak bemanővereznie, mivel először túl közel állt és így nem tudtak volna előre menekülni, ha hátulról rájuk rontanak. Leállította a motort, majd mindannyian kiszálltak, hogy közelebbről vegyék szemügyre a környéket.

- Igazad volt, Lucy - mondta Thomas. - Jó ideje nem járhatott itt senki.

- Megnézzük a konténereket? - biccentett fejével Newt a nagy fémdobozok felé, de Lucy csak felnézett az égre, amit a lemenő nap már narancs, vörös és bíbor színekre festett és megrázta a fejét.

- Nem végeznénk az egész környékkel sötétedés előtt és valószínűleg annyira nyikoroghat az ajtajuk, hogy csak felhívnánk magunkra a figyelmet velük. - Kezében a rudat szorongatva az alagút bejáratához sétált és belebámult a sötétségbe. Az alkonyi fényben apró bogarak százai rajzottak a nyílás körül és úgy tűnt, bent is hasonló lehetett a helyzet. - Szinte száz százalék, hogy ez a hely tele van Buggyantakkal.

- De jó - nyögött fel Serpenyő.

- Jobb lesz, ha a kocsiban éjszakázunk - jelentette ki Thomas. - Ha a csomagtartóból a hátsó ülésre pakoljuk a benzines tartályokat, akkor ott el tudnak ketten feküdni, a másik kettő meg az első üléseket hátradöntve tud pihenni.

- Az anyósülést hagyjuk - rendelkezdett Lucy. - Ott fog ülni az őr és figyeli majd a környéket...

- Nem fogunk azzal mindig zajt csapni, ha folyton nyitogatjuk az ajtót? - kérdezte Newt, mire Lucy észbekapott és bólogatni kezdett.

- De, igazad van. Akkor simán csak ébresztjük majd egymást. Mindenkinél legyen elérhető közelségben fegyver, de a többit úgyis tudjátok. Ki kezdi?

- Én - vállalta Serpenyő. - Úgyis végigaludtam a napot, nem vagyok még álmos.

Miután Thomas és Newt lemeccselték, hogy ki fog Lucyval hátul a csomagtartóban aludni - végül kő-papír-ollóban a szőke fiú nyert, így Thomas duzzogva mászott vissza a sofőrülésbe -, egy utolsó vécészünet után mindannyian elhelyezkedtek a kijelölt helyükön és az összes lámpát leoltva figyelték, ahogy szép lassan rájuk esteledik. Lucy Newt karjai között feküdve bámulta az ablakon át a hegyoldalakat beborító erdőt egészen addig, míg lassan lecsukódott a szeme és tudata alámerült az álmok világába.