Newt, ígéretéhez híven, nem hagyta többé, hogy a kétségbeesés a hatalmába kerítse. Mikor eljött az idő, hogy ő is beálljon dolgozni, akkora erővel vetette bele magát a munkába, hogy azon mindenki csak döbbenten pislogott, és sokáig nem is tudták, mit kezdjenek vele, vagy egyáltalán hogyan is szóljanak hozzá. Newt nem törődött velük. Addig akarta erőltetni a munkát, amíg kitartott a lelkesedése, hogy legalább azidő alatt se azon kelljen pörögnie, hogy Luce-szal mi van.

Sokat segített, hogy az Útvesztőben nagy tapasztalatot szerzett abban, miként kapcsolja ki az agyát és foglalja le magát fizikai feladatokkal. Ahogy észrevette, ez gyakorlat a többi tisztársnak is nagyon jól jött, bár Minhot láthatóan frusztrálta, hogy a fogság alatt sokat vesztett a jól felépített fizikumából, de állítása szerint legalább a sármja nem szenvedett kárt. Közülük a legrosszabbul - mily meglepő - Tommy bírta, bár talán azért, mert ő még két hétig ki fel volt mentve bárminemű fizikai munka alól, mivel a lőtt sebe elég lassan gyógyult és így a Gyengélkedőt sem hagyhatta el. Mivel ott azonban folyton csak láb alatt volt, Vince végül igyekezett logisztikai feladatokkal lekötni, de Tommynak szokás szerint folyton elkalandoztak a gondolatai.

Napjaik nagyon gyorsan beálltak egyfajta rutinba, amit mindannyian üdvözöltek. Reggel mindannyian a menzán ettek, majd azonnal Reddinghez rohantak, hogy érdeklődjenek Luce éjszakájáról és volt-e valami változás. Miután ezen túlvoltak, mindenki ment a dolgára, ahová Vince épp beosztotta, aztán ebédnél találkoztak ismét, és értelmetlen semmiségekről beszélgettek, amíg ismét el nem kezdődött a munka. Estefelé pedig vacsora után a látogatási időt Luce szobája előtt töltötték, és miután Redding kicsit részletesebben elemezte nekik a lány állapotát, addig ott maradtak, amíg ki nem parancsolták őket onnan.

Sok szempontból az életük hasonlított a Tisztásbelire, hiszen itt is hasonló feladatkörök voltak: építkezés, állatgondozás, kertészkedés, vadászat, főzés, vagyis minden, ami szükséges volt ahhoz, hogy egy közösséget fenntartsanak. Bár először rotálni akarta őket, Vince hamar belátta, hogy mindenki a korábban megszokott szerepében mozog a legotthonosabban: Serpenyő nagyon hamar a konyhára könyörögte magát, Gally gyorsan betársult az építészekhez, Newt is jelezte, hogy leginkább a növényeket gondozná (hozzá csatlakozott Aris is), Sonya pedig a kecskék, tehenek és egyéb állatok között találta meg a számításait (szigorúan addig, amíg éltek). Minho leginkább vadászni akart, de egyelőre nem engedték ki, így szabadúszóként ott segített be, ahol tudott, csakúgy, mint Jorge, Brenda és Harriet, akit kicsit zavart, hogy nem ő dirigált, de igyekezett ezt lenyelni.

Ami megdöbbentette Newtot az az volt, hogy a felnőttek itt nem csak a munkára fordítottak figyelmet, hanem az oktatásukra is. A kiszabadított kölykök közül, akik még túl fiatalok voltak, mind a Városházán berendezett iskolában töltötték a napjaikat, ahol megtanították őket írni, olvasni, számolni és különböző olyan feladattal is ellátták őket, hogy majd később valahol besegíthessenek, mint a többiek. Alex és Jackie is ide voltak száműzve (Alex szavai), és hamarosan Dante is csatlakozni fog majd hozzájuk, amint képes lesz elengedni az anyja kezét tíz percnél tovább.

Hiába teltek azonban édes munkával a napjai, Newt éjszakái még így is a legritkábban voltak nyugodtnak nevezhetők. Egy kis, farönkökből és deszkákból összetákolt kalyibán osztozott Minhoval, Serpenyővel és Gallyvel (valamint Tommyval, miután kiengedték), így bár a szuszogásukra és a tenger hullámzására el tudott aludni, de legtöbbször ilyenkor törtek elő azok a gondolatok, amiket nappal igyekezett elnyomni magában, és mivel ilyenkor sem akart foglalkozni velük, ezért álmok formájában kezdték kísérteni. Ha épp nem a Buggyantként töltött napokról vagy a korábban elfeledett időkről álmodott, akkor attól rettegett, hogy Luce vajon gyógyul majd-e egyáltalán, képes lesz-e egyedül lélegezni...? És amikor már egyértelmű volt, hogy túl fogja élni, jöttek azok a félelmek, hogy felébred-e, és ha igen, akkor hogyan? Tud majd beszélni? Emlékszik-e rájuk? Mennyi mindent kell újratanulnia?

Redding, bár valószínűleg a pokolra kívánta őket, annyit zaklatták, de azt megértette, hogy ők bizony mindenről tudni akarnak, mert mikor eljött az ideje, hogy Luce-t végre leválasszák a lélegeztetőről, azt előttük tették meg, hogy mind láthassák az ablakon keresztül. Newt szinte végig Sonya kezét szorongatta, míg Tommy Brendáét és mikor látták, hogy Luce tényleg önállóan vesz levegőt, senki sem bírta ki száraz szemmel (nem, még Minho sem, mindegy, a bökött mennyit tagadta később). Bár Luce arcát még mindig maszk fedte, de látni, hogyan emelkedik és süllyed a mellkasa most már teljesen magától, egy hatalmas sziklát görgetett le Newt szívéről.

Ez a pillanat pedig fordulópontnak bizonyult, mert úgy tűnt, hogy az önálló légzés újbóli elsajátítása után a teste a többi sérülésére kezdett koncentrálni. A csontrepedések végre egyre gyorsabb ütemben forrtak össze, a sebek is kezdtek behegedni és úgy tűnt, a legrosszabbon végre túlvoltak. Most már az orvosok is biztosak voltak benne, hogy Luce életben fog maradni (Tommy nem bírta visszafogni önelégült mosolyát, valahányszor találkozott a tekintete velük), így elkezdhettek azzal foglalkozni, hogy az agyával mi történik. Mivel nem mesterségesen előidézett kómában feküdt, igazából fogalmuk sem volt, mikor és hogyan fog magához térni, de azt tudták, hogy a legjobb, ha Luce-ra bízzák és nem avatkoznak bele, mindegy, mennyire türelmetlenek ők itt kint. Szerencsére ezt még Minhonak is sikerült felfognia, így egyikük sem sürgette a lány gyógyulását, csak vártak és reménykedtek.

Egy héttel azután, hogy Luce lekerült a lélegeztetőgépről, Redding végre megengedte, hogy bent látogathassák, de csakis szigorú előírásoknak megfelelően. Ez igazság szerint egyiküket sem érdekelte, annyira örültek, hogy végre beszélhetnek hozzá, így azonnal lebeszélték Vince-szel, hogy a nappali órák alatt valamelyikük mindig ott ülhessen mellette, ezután pedig csak be kellett osztani, ki mikor megy. Nem meglepő módon Newt és Tommy kapták a legtöbb időt, amit ők mindig az utolsó pillanatig ki is használtak; igazság szerint addig egyikük sem volt hajlandó elmenni, amíg meg nem jött a „váltás", mindegy, hogy az orvosok mennyire akarták kitessékelni őket a szobából.

Newt, nagy személyes szégyenére, az első alkalommal azt sem tudta, mit mondjon. Csak ült a székében, kesztyűs kezei közé fogva Lucy balját és csak tátogott az orvosi maszkja alatt, mint egy hal, de egy hang sem jött ki a torkán.

- Szia Luce... - kezdte végül, de olyan halkan, hogy saját magát is alig hallotta. - Ne haragudj, hogy eddig nem jöttem, de csak most engedtek be... Higgy nekem, ha rajtam múlt volna, sosem hagytalak volna magadra, bár talán ezért veszik olyan szigorúan a látogatásod, mert tudják, milyenek vagyunk. - Kényszeredetten felnevetett, de úgy érezte, menten kiszakad a szíve a mellkasából, ahogy nézte a lány egyre jobban kifakuló bőrét és mozdulatlan arcát. - Olvastam a leveled. Mindannyian elolvastuk és... nem tudom, a többieknek mit írtál, de...

Szipogott egyet, de nem merte levenni a maszkot, hogy megtörölje az orrát. A körülötte ténykedő orvosokról tudomást sem vett.

- Igyekszem kitartani - folytatta, mikor úgy-ahogy összeszedte magát. - Tudom, hogy ezt kérted tőlem és igyekszem, tényleg, de... Nem tudlak elengedni. Úgy nem, hogy még tudom, van benned élet és küzdesz. Látom rajtad, hogy nem adtad még fel, hogy erőnek erejével kitartasz. Szóval, Luce... kérlek, gyere vissza. Találj vissza hozzám, kérlek. Annyira hiányzol, hogy... - Elcsuklott a hangja és lesütötte a szemét, hogy takarásban pislogja szét a könnyeit. Mikor ismét felnézett, semmi változást nem látott és bár nem is várt, valahol mélyen mégis csalódott volt. - Szeretlek, Luce. Kérlek, gyere haza.

Nem tudta, miért, de valahol abban bízott, hogy ha végre elkezdenek beszélni hozzá, a lány valamilyen varázsütésre egyszer csak rohamos ütemben kezd gyógyulni, vagy ad valami jelet, hogy hallja őket, de semmi. Ugyanolyan kínkeservesen lassú módon gyógyultak a sebei, mint korábban és úgy tűnt, semmilyen hatással nincs rá az, hogy ők beszélnek hozzá. Ez Newt kedvét rontotta le a legjobban, ami mindenkinek feltűnt, de senki se hagyta, hogy belesüllyedjen az önsajnálatba és ő maga sem engedte meg magának ezt a luxust. Sokat segített azonban az, hogy az orvosok most először bátorították őket arra, hogy beszéljenek, mert lehet, hogy nincs látható hatása, de bizonyítottan a kómás betegek hallják őket.

Egy bizonyos eset után pedig Newt maga is kezdett hinni ebben. Mondjuk, ez sem akkor történt, mikor bármelyikük is jelen lett volna, mivel mind aludtak.

Egyik reggel, nagyjából egy hónappal azután, hogy elolvasták a leveleiket, a tisztársak arra értek oda a folyosóra, hogy se Redding, se bármelyik másik orvos nem várja őket és - ami a legnagyobb riadalmat okozta -, Luce-t is kitolták a szobájából. Senki sem volt sehol.

- Mi...? - tátotta el a száját Tommy, de képtelen volt bármit is kinyögni.

- Hol vannak? - kezdett forgolódni Gally, miközben Minho végigrohanta a folyosót, benézve minden ablakon, de a reluxa sehol sem volt felhúzva, így sokat nem látott. - Vince mondott bárkinek valamit?

- Én még nem is láttam ma - felelte Harriet, aki sokkal sápadtabb volt a szokásosnál. - De... csak nem történt semmi súlyos, arról csak szóltak volna...

- Newt, lélegezz!

Newt érezte, hogy Sonya leülteti az egyik székre, de a dübörgő szívén kívül sokmindent nem tudott felfogni. Minden rémkép, amit eddig valahogy sikerült kordában tartania, most egyszerre robbant az agyába, és minél inkább zihált, annál inkább kezdte kiverni a víz, izzadó tenyere miatt pedig Sonya keze minduntalan kicsúszott a markából.

- DR REDDING! - jutott el hozzá valahogyan Minho üvöltése, de látni már nem látta a Futárt, mivel sötét foltok táncoltak a szeme előtt.

- Newt! NEWT! - rázta meg hevesen Sonya, mire a fiú felkapta a fejét és hullasápadt arccal meredt húga eltökélt szemeibe. - Ne temesd még őt, oké? Túl fogja élni, vissza fog jönni, úgyhogy kapd össze magad!

- DR REDDING!

- Hallottam elsőre is! - fordult be hirtelen a sarkon a nő, mire mindenki egyszerre tódult oda hozzá és kezdett magyarázatot követelni. Newt is ment volna, de egyáltalán nem érzett erőt a lábaiban, így inkább meg sem próbált felállni.

- MINDENKI POFA BE! - ordította el magát Sonya, és Newt nagy döbbenetére csend borult a folyosóra. - Na végre! Hagyjátok már, hogy a doktor elmondja, mi van és lehetőleg ne kiabáljátok túl, hogy Newt is hallja.

- Köszönöm - biccentett a nő, akin Newt most először tudott rendesen végignézni. Szemei alatt sötét karikák húzódtak, néhány hajtincse kibomlott a copfjából és a ruhája is gyűröttnek tűnt, vagyis hosszú éjszakája lehetett. - Éjjel kettő körül Lucynak epilepsziás rohama volt. Nem tudjuk, mi váltotta ki, és a VESZETT-ől hozott adatok alapján még soha korábban nem fordult elő ilyen vele.

Newt először azt sem tudta, honnan veszi Redding, hogy mi történt a lánnyal a VESZETT-nél, de aztán majdnem a homlokára csapott. Teljesen elfeledkezett a Luce-nál talált adathordozókról, amiket Vince a legnagyobb gonddal őrzött és rajta kívül még senki se látta. Ezek szerint a Luce-ra vonatkozó orvosi feljegyzéseket megosztotta Reddingékkel, hogy mindenre fel legyenek készülve, amit a fiú csak támogatni tudott.

- Láttuk a monitorokon, hogy az agyának egy része hirtelen nagyon aktív lett, amitől végzetes mértékben gyorsult fel a légzés és a szívverés. Átvittük a műtőbe, hogy megpróbáljuk mesterségesen leállítani a rohamot és mikor felnyitottuk a koponyáját ott, ahonnan a jelek érkeztek, akkor láttuk, hogy a kis chip, ami az agyába volt ültetve, szinte teljesen kisült.

- Kisült? - ismételte elborzadva Tommy.

- Mintha túlvezették volna árammal.

Redding ekkor elővett egy kis üvegtégelyt a zsebéből és felmutatta. Newt olyan messziről semmit sem látott, így ingatag lábakkal felállt és Sonya segítségével odasietett a többiekhez, hogy jobban szemügyre vegye. A tégely kézről kézre járt, és Newt őszintén szólva csak egy fekete kis négyzetet látott, ami akkora volt, mint egy aprócska rizsszem.

- Amint eltávolítottuk a chipet, a roham azonnal leállt - folytatta Redding, miután visszakerült hozzá a tégely. - Nem valószínű, hogy maga a chip okozta a rohamot, de valószínűleg felerősítette a hatásait. Egyelőre még keressük, mi idézte elő, és azt is vizsgáljuk, hogy ez okozott-e bármilyen most kimutatható károsodást az agyában. Szerencsére fertőzéstől nem kell tartanunk, de azért néhány napig még a műtőben tartjuk, hogy ha újabb ilyen eset fordul elő, azonnal intézkedhessünk. Ha minden rendben, visszahozzuk ide és továbbra is látogathatjátok.

Redding végignézett rajtuk, majd olyat tett, amit Newt még soha nem látott: elmosolyodott.

- Tudom, hogy mind megrémültetek, de ez a roham jót jelent.

- Tessék? - nézett rá Minho úgy, mint akinek elment az esze.

- A chip nem sülhetett ki magától, csak úgy, ha maga Lucy gyakorolt rá extrém hatást - magyarázta a nő. - Ez azt jelenti, hogy az agya sokkal aktívabb, mint arra valaha számítottunk. És mivel ez a chip okozta a teljes amnéziáját az Útvesztőbe kerülése előtt, így a kisülése akár azt is jelentheti, hogy Lucy megpróbál emlékezni, aktív tudatállapotba kerülni.

- Vagyis... - kezdte Newt, de elcsuklott a hangja. Olyan erősen szorongatta Sonya kezét, hogy talán a vért is kiszorította vékony ujjaiból, de húga egy hangot sem adott ki. - Vagyis Luce fel akar ébredni?

- Nem tartható kizártnak - felelte Redding. - De egyelőre óvatosak vagyunk. Mivel minden életfunkcióját rögzítjük, így az agyműködését is, ha újabb epilepsziás rohama lenne, már tudjuk, milyen előjelekkel jár és közbeléphetünk, mielőtt olyan súlyossá válik a helyzet, mint ma éjjel. De ezek után egyenesen nélkülözhetetlennek tartjuk, hogy beszéljetek hozzá, lehetőleg minél többet. Szinte biztos, hogy hall titeket, és szerintem ha készen áll rá, fel fog ébredni. Ennek ellenére ne rugaszkodjatok el a földtől az elvárásaitokkal: bármilyen tudatállapotban is van most, egyáltalán nem biztos, hogy magához térve is ugyanott lesz. A chip esetleges káros hatásait is csak a felébredése után tudjuk kutatni, így ne várjatok tőle csodákat. De az biztos, hogy sokkal jobb a helyzet, mint előzetesen vártuk. Este többet mondok majd.

Azzal fogta magát és egy szó nélkül otthagyta őket, valószínűleg azért, hogy aludjon.

Newt kifújta az eddig bent tartott levegőt és gyorsan a jó lábára helyezte a testsúlyát, mivel a rossz lába már vészesen remegett. Sonya a derekánál fogva segített neki állva maradni.

- Hall minket - jelentette ki Tommy diadalittasan és örömében szorosan magához ölelte Brendát. - Hall minket és haza akar jönni.

- Nem hiszem el ezt a lányt - rázta a fejét hitetlenül Harriet, de az ő arcán is mosoly bujkált. - Tényleg semmi sem képes a padlóra küldeni?

Newt nem szólt semmit, csak Sonya nyakába fúrta az arcát és igyekezett lecsillapítani őrülten dobogó szívét. Miközben a többiek izgatottan találgatták, hogy vajon mi játszódhatott most le Luce fejében, ő csak azért imádkozott, hogy a lány térjen magához és ő végre ismét hallhassa a hangját.

Az emlékeiben ugyanis már kezdett megfakulni a nevetése.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Még mindig nem vagyok orvos, így az ebben a fejezetben leírt esetleges orbitális baromságokért sűrű elnézést kérek és alázatos tanítványotok vagyok, ha esetleg van valaki, aki jártasabb ebben a témában.

Viszlát nemsokára!
Anna