- És aztán? Aztán mi történt? Mit mondtál neki? – kérdezősködött Louis aggódva, mégis kíváncsian.
- Semmit. Ott hagytam. De azt hiszem az elkövetkezendő két-három hétben ki sem tehetem a lábam a házból, hacsak nem suliba kell mennem. – húztam el a számat felsóhajtva, miközben össze-vissza járkáltam a szobámban.
- Ezt miből gondolod? – kérdezte.
- Ő mondta. – forgattam meg a szemem. – De a lényeg, hogy rád nem gyanakszik. Fogalmam sincs miért, de valamiért bír téged. – rántottam vállat.
- Tényleg? – hangja meglepett volt.
- Aha.
- És nem gondoltál még arra, hogy esetleg elmondjuk a szüleidnek, tudod... - úr isten, Louis, hol marad a logikus gondolkodásmód?
- Nem! Kizárt! Kiakadnának. – tiltakoztam hevesen. – Kétlem hogy jól fogadnák, ha kiderülne, hogy a tizenöt éves lányuk egy nála tizenhárom évvel idősebb férfival kavar. Nem. – ingattam a fejem.
- De hát, te magad mondtad, hogy bírnak. Az én szándékaim meg amúgy is tiszták és ezt ők is észre fogják venni. – édes volt tőle, hogy megoldást keresett és könnyíteni akart rajtunk, de az ötlete valószínűleg csak nehezített volna a helyzeten.
- Nem, te nem ismered őket. Nagyon féltenek engem ilyen téren. – ellenkeztem.
- Ami tök normális. Én is félteném a lányomat, de szívem, így is sokkal nehezebb nekünk mint más pároknak. Nem is nagyon szabadna együtt mutatkoznunk nyilvános helyen, miért ne könnyíthetnénk annyival a helyzetünkön, hogy legalább a szüleid tudják? – kérdezte, mire én elgondolkodtam.
- Oké, tegyük fel, hogy elmondjuk, de rosszul fogadják és eltiltanak tőled? Mit csinálnánk akkor? – a „vonal" másik végén csend honolt, ebből tudtam, hogy gondolkodik. – Csak mert ne haragudj, én nem vagyok hajlandó nélküled élni, ezt remélem felfogtad. – mondtam frusztráltan.
- Baby, figyelj ide rám, megoldjuk. Azt nem kell elmondanunk, hogy a tanárod vagyok. Nem fognak kiíratni a suliból és átvinni egy másikba, vagy mi. Nyugodj meg. Találkoznánk azután is minden nap. Látnánk egymást. – azt hitte ezzel megnyugtat, de csak még jobban felidegesített.
- De én nem látni akarlak, hanem érezni! – emeltem fel a hangom, mire elhallgatott.
- Okés, bocs. Csak egy ötlet volt. Nem kell rögtön leharapni a fejemet. – sóhajtotta, az én szemeimbe pedig könnyek gyűltek.
- Nem... te ne haragudj. Nem szabadott volna kiabálnom veled, csak a jó szándék vezérelt, de... úgy hiányzol és csak magamhoz szeretnélek ölelni. – nyeltem egyet, minden erőmmel próbáltam visszafogni a sírást, de attól tartottam, nem fog menni.
- Életem, minden rendben lesz. Csak ne sírj, mert azt nagyon nem szeretem. Utálom ha fáj neked.
- ...Oké. – vettem egy nagy levegőt, majd kifújtam, hátha attól sikerül kicsit megnyugodnom.
- Kitalálunk valamit, rendben? Most viszont feküdj le. Késő van és pihenésre van szükséged. Hosszú volt a mai nap. – hangja halk volt és nyugodt. Úgy szeretem, hogy minden helyzetben képes megőrizni a hidegvérét.
- De én nem akarok nélküled aludni. – suttogtam. Hallottam, hogy felsóhajt.
- Hidd el, Liv, ha tehetném, odamennék és addig ölelnélek, amíg el nem alszol, ne mondj nekem ilyeneket, mert megszakad a szívem.
- Szeretlek. – hagytam figyelmen kívül előző mondatát.
- Én is szeretlek. Nagyon szeretlek. És nem hagyom, hogy bárki is közénk álljon, okés?
- Okés. – feleltem halkan.
- Most menj aludni. Fáradt lehetsz. Megvan még a kardigánom? – hangjából hallottam, hogy mosolyog.
- Uhum, persze. Itt van a párnám mellett. – pillantottam a piros Adidas kardigánra, amit úgy szerettem.
- Akkor jó. Jó éjt, kedvesem.
- Szép álmokat, Louis.

***
Sziasztok!
Azt hiszem ez amolyan vihar előtti csend, bár ezt ti még nem biztos, hogy sejtitek... lol most árultam el. 😂
Na mindegy! Mit gondoltok, mi fog kisülni ebből? Most derül ki Olivia szülei számára Liv és Louis kapcsolata vagy csak a későbbiekben? Ne felejtsetek kommentelni kérlek!
love u all. :)