- Én veled szeretnék táncolni. - csókolt a hajamba, én pedig lágyan elmosolyodtam.
- Az legutóbb se ment túl jól. - feleltem, mintha nem azt akarnám, hogy táncoljon velem.
- Nem számít, hogy csinálom, amíg veled csinálom. Felőlem dülöngélhetünk is egymást ölelve. - mondta halkan, én pedig szembe fordultam vele. - Szóval... Felkérhetem egy táncra a kisasszonyt? - ajánlotta fel nekem a kezét, amit én el is fogadtam és már húzott is volna a pavilon közepére, de én megtorpantam.
- Várj. - azzal lerúgtam magamról a cipőmet.
- Mit művelsz? - kérdezte meglepetten.
- Nem szereted, ha majdnem akkora vagyok mint te és itt vagy a bálon, szóval nem mindegy milyen magas vagyok. - válaszoltam, de ő a fejét kezdte ingatni.
- Ez butaság, fel fogsz fázni, vedd vissza! - tiltakozott.
- Ha fázik a lábam, majd ráállok a tiédre. - rántottam vállat, ő pedig vonakodva ugyan, de beadta a derekát és nem firtatta tovább.
A derekamra simította a kezét és közel húzott magához, míg én átöleltem a nyakát és felnéztem rá. A zene ugyan tompán, de kihallatszódott a kertbe, így tudtunk mire táncolni, akarom mondani szerencsétlenkedni.
- Meglepődtél, mikor megláttál? - érdeklődött a derekamat simogatva, én pedig bólintottam egyet. - Őszintén, mi lepett meg jobban? Az, hogy itt vagyok vagy az összeg, amit felajánlottam azért a pólóért? - viccelődött és sikerrel is járt, megnevettetett.
- Az egyik meglepett a másik meg megdöbbentett. Egy részről idiótának tartalak, amiért ennyi pénzt kidobtál egy kurva pólóért.
- Egy dedikált pólóért. - vágott közbe vigyorogva.
- Okés, egy dedikált pólóért, bocsánat... - forgattam szemet. - Másrészről viszont úgy gondolom nagyon szép dolgot tettél és... - itt megálltam, Louis pedig a homlokát kezdte ráncolni.
- És mi? - érdeklődött kíváncsian.
- És büszke vagyok rád, azt hiszem. - fejeztem be a mondatot halkan, mire elmosolyodott és egyik kezével elengedte a derekamat, míg a másikkal megfogta a kezemet és megforgatott. Vigyorogva visszahúzott magához. - Olyan jószívű vagy. - mosolyogtam rá.
- Hát, tudod, Louis ott segít, ahol tud. - rántott vállat szórakozottan, mintha semmiség lenne, mintha nem lenne nagy dolog, pedig igenis az volt.
- De most komolyan! Elképesztő, amit tettél, az az összeg... hatalmas. - suttogtam el a mondat végét.
- Jaj, ne csináld, mert a végén még zavarba jövök és elpirulok. - kuncogott, de én folytattam.
- Azt hiszem, fene nagy szerencsém van veled. - jelentettem ki, ő pedig felhúzta a szemöldökét, mintha megleptem volna.
- Úgy gondolod? - válaszul csak bólintottam egyet, mire megint megforgatott. - Nos, örülök, hogy így érzed. - felelte. - Igyekszem majd mindig ezt éreztetni veled. - mondta bizakodón a szemembe nézve.
- Tényleg ennyit ér neked az a póló? - kérdeztem értetlenül.
- Jaj, dehogy Liv! - forgatta meg a szemét. - Csak akartam valami jót cselekedni. A mez egyébként sem nekem lesz! - ingatta a fejét.
- Hanem? - vontam föl a szemöldököm.
- Neked. - felelte egyszerűen, miközben tovább dülöngéltünk.
- Nekem? - szemeim hatalmasra nyíltak.
- Igen. Nekem nem kell egy dedikált felső, személyesen ismerem a tagokat. - forgatta meg a szemét. - Téged viszont szívesen elnéznélek egy hazai mezben, azért majd néha felveszed a kedvemért? - érdeklődött boci szemekkel, amit nem tudtam nem megmosolyogni.
- Hát elég kecsegtető ajánlat 3000 fontban rázni a seggemet a házadban, szóval mindenképp. - rántottam vállat nevetve, mire ő is kacagni kezdett. - Sőt, ha szépen kéred még a meccset is leülök nézni veled.
- Komolyan? - kérdezte meglepetten, szemeimbe bámulva.
- Persze, mármint ha ez boldoggá tesz téged, miért ne? - vontam föl a szemöldököm, míg Louis mosolyogva fürkészte az arcomat.
- Már attól boldog vagyok, hogy mellettem vagy. - vigyorgott és nyomott egy csókot az ajkaimra.
- Féltehetek egy kissé személyes kérdést? - kérdeztem halkan.
- Nyugodtan. - biccentett.
- Honnan volt ennyi pénzed erre? - felvonta a szemöldökét, valószínűleg másra számított. - Gondolom nem a tanári fizetésedből.
- Örökség. - tudta le ennyivel, de persze én nem tudtam leállni itt.
- Az édesanyádtól vagy a nagyszüleidtől? - ezernyi kérdés árasztotta el elméjét. Láttam rajta. Valószínűleg nem értette, honnan tudok erről, hisz sosem beszéltünk a múltjáról. Baszki, ezt lehet nem most kellett volna!
- Mindkettő, de honnan tudsz te erről? - hangja nem volt dühös, ahogy arckifejezése sem, csak kíváncsi.
- Beszélgettünk erről egy kicsit Eleanorral, ő mondta el, de ne haragudj rá, én kértem. Sajnálom már azt is, hogy szóba hoztam, én csak... Nem is tudom miért mondtam ezt... - magyarázkodtam, de ő csak megrázta a fejét.
- Egyikőtökre sem haragszom. Nem fogok kiakadni azért, mert felhoztad, volt „pár" évem feldolgozni mindkét, akarom mondani három esetet. Minden oké. - rántott vállat, de láttam rajta, hogy nem teljesen őszinte. Biztosan fáj neki erről beszélni, hisz mégiscsak a szeretteiről van szó.
- Nem akartam elrontani a hangulatot. - suttogtam.
- Nem rontottad el, hisz még mindig táncolunk, nem? - mosolyodott el Louis, miközben közel tartott magához. Csak néztem őt. Elidőztem kék szemein, melyekbe ha belenéztem, mintha a végtelen óceánt kémleltem volna, láttam apró ráncait, a karikákat a szeme alatt, amit talán egyesek visszataszítónak gondolnak, én mégsem úgy tekintettem rájuk mint egy hibára, ami elrontja a műalkotást. Művészinek találtam szemöldöke ívét is, vékony ajkaival együtt a borostájáról nem is beszélve. A borostájáról ami... most nem volt ott.
Homlokráncolva bámultam sima arcát, mire megszólalt:
- Mit nézel ennyire?
- Semmit csak... megborotválkoztál. - állapítottam meg a nyilvánvalót.
- Ó, szóval feltűnt. - nyugtázta jókedvűen, de én továbbra is szakállának hűlt helyét bámultam. - Mi az? Nem tetszik? - biggyesztette le ajkait, bár azt hiszem igyekezett nem megsértődni.
- De, csak... Nem is tudom, kicsit furcsa. - ráztam a fejem mosolyogva és megérintettem az arcát. Hiányoltam azt az enyhén szúrós érzést, amit arcszőrzete okozott. - Nem ehhez vagyok szokva, így még nem láttalak. Nem így szerettem beléd, talán ezért szokatlan. - belenéztem a szemébe, miközben mindkettőnk ajkán apró mosoly játszott és nem szólaltam meg többet.
- Látom, hogy még mondani akarsz valamit. Mire gondolsz most? - szinte morgott, olyan mély volt a hangja.
- Én nem, csak... Fene jóképű gyerek vagy te, Louis William Tomlinson. - vigyorodtam el, mire ő is ezt tette.
- Valóban így gondolod? - beszélt ajkaimra, miközben megnyalta sajátjait, én pedig bólogatni kezdtem.
- Megcsókolhatlak? - érdeklődött szinte suttogva.
- Miért kérsz rá engedélyt? - kérdeztem értetlenül, ugyan olyan hangnemben.
- Valójában nem tudom. - ingatta a fejét, majd ajkaimnak nyomta a sajátját, hogy azok összeforrjanak.

***
jól vagyok emiatt a rész miatt eskü :)
omg remélem tetszett nektek, csak mert... nekem egyik kedvenc részem eddig. 😊
Kérlek ne felejtsetek kommentelni, voteolni, mert nagy szükségem van a támogatásra!! btw de nem nagyobb mint Louis-nak. :(
Amúgy nem idegesítő, hogy Louis ennyire aranyos ??