Az aukció után Louis megjelent az asztalunk mellett.
- Louis! De jó, hogy itt vagy! Azt hittem már nem is jössz! – állt fel anyám főnöke, Dan az asztaltól és egy kézfogással, majd egy öleléssel üdvözölte őt. Ezek meg honnan ismerik egymást?
- Nem hagytam volna ki, csak dugóba keveredtem. – felelte zsebre vágott kézzel, majd Tinát is üdvözölte egy öleléssel. Dan felesége kedvesen mosolygott rá, biztosan régóta ismerik őt.
- Sara, Martin, azt hiszem ti már ismeritek az unokaöcsémet. – veregette háton Dan Louis-t, míg én nagyra nyílt szemekkel kapkodtam fejem az asztalnál ülő emberek között. Ismerik anyáék? Honnan? Sose voltak fogadóórán!
- Igen. Már volt szerencsénk találkozni. – állt fel anya, Louis pedig egy kézcsókkal köszöntötte, majd kedvesen apámra mosolygott és kezet fogott vele. Aha, szóval jött lenyűgözni „anyósékat"... Okos gondolat!
- És a kisasszonyban kit tisztelhetek? - kérdezte Louis rabul ejtve igéző kék tekintetével, én pedig nem tudtam nem mosolyogni. Ó, szóval játszani akar?! Hát legyen!
- Olivia Blue. Örvendek! - nyújtottam felé a jobb kezem, amit ő azonnal elfogadott.
- Louis Tomlinson. Részemről az öröm. – felelte és észrevétlen kacsintott egyet, hogy csak én vegyem észre. Az én kezemet is megcsókolta, én meg csak vigyorogtam, mint a vadalma, de most nem számított. Teljesen megbabonázott engem.
Mind helyet foglaltunk és nem sokkal később hozták is a leveseket az asztalokra.

***

Louis nagyon jól elbeszélgetett a szüleimmel és Dan-ékkel, én pedig csendben hallgattam őket, mert nem igen tudtam hozzászólni a témáikhoz, na nem mintha szerettem volna.
Arca nyugodt volt és rezzenéstelen, nem érezte magát kellemetlenül a szüleim jelenlétében vagy ha mégis, jól leplezte. Mi lenne ha megviccelném kicsit? Halkan lerúgtam a lábamról fekete tűsarkú cipőmet - ami már szorította a lábamat, így kész megváltás volt, mikor lekerült rólam -, majd a velem szemben ülő Louis térdére simítottam a talpamat, mire ő úgy megijedt, hogy beütötte a lábát az asztalba.
- Sszzz! – szisszent fel, én pedig nem tehettem róla, halkan fölkuncogtam. Anya csak homlokráncolva nézett rám, míg Tina megszólalt:
- Louis drágám, minden rendben? – kérdezte aggódva.
- Persze, csak rosszul mozdultam. – magyarázta ki magát azonnal és rám nézett.
- „Bocsi." – tátogtam bűnbánó arccal, mire csak kicsit megrázta a fejét, hogy semmi baj, majd tovább folytattam az evést, meg persze Louis lábának simogatását.

***

A vacsora után, olyan kilenc óra magasságában a vendégek nagy része táncolni ment. A zene elég lassú volt, nem ismertem az illetőt aki énekelt, de egész jó volt. Zongora kísérte őt.
- Szívem? Táncolunk? – nézett anya apura, mire ő bólintott és elkezdtek felállni.
- Én meg azt hiszem, kicsit kimegyek levegőzni. Mindjárt jövök. – álltam föl én is, mire Louis kérdőn rám nézett.
- Rendben, kitalálsz? – érdeklődött anya én pedig bólintottam, majd elindultam a bálterem ajtaja felé, miközben láttam, hogy Dan és Tina is a táncparkett felé tartanak.
Kimentem a hátsó kertbe, a tóhoz, melynek partján egy kis pavilon állt. Gyönyörűen fel volt díszítve faágakkal és apró fehér virágokkal. Arany égősorral volt kivilágítva, így nem volt olyan sötét, ez volt az egyetlen fényforrás idekint az apró kerti lámpákon kívül, amik a talajba voltak beépítve. A korlát mögött összefontam karjaimat a mellkasom előtt, mert elég hűvös volt kint így ujjatlanban, majd nem sokkal később meghallottam egy csiszolatlan, rekedtes hangot mögülem:
- Hideg van így itt kint. Nincs kabátod? – lépett mögém és két kezével megdörzsölte a karomat, hogy hideg bőröm felhevüljön.
- De. Bent hagytam. – feleltem, s ekkor Louis a vállamra terített valamit. Megfordultam, így gyorsan kiderült, hogy a zakója van rajtam. Fehér inge tökéletesen állt rajta, mintha ráöntötték volna, nyakkendője pedig olyan hibátlanul volt kötve, hogy bármelyik stylist megirigyelte volna művét.
- Nem kell, Louis. Vedd vissza. – ingattam a fejem.
- Nem szeretném, hogy megfázz, kérlek, így nyugodt vagyok. – vágta zsebre a kezét, én pedig lassan bólintottam egy aprót. – Mondtam már, hogy gyönyörű vagy ma este? – villantotta rám féloldalas mosolyát.
- Gyönyörű? – nevettem fel. – Nem hiszem. Mikor megérkeztem, na akkor jól néztem ki, de most... a hajam kidobta a hullámokat, a sminkem elkenődött és már a rúzsnak sincs nyoma a számon. – feleltem, de Louis továbbra is mosolyogva vizslatott engem tengerkék szemeivel.
- Akkor ezek szerint csak én látlak tökéletesnek. – felelte, én pedig nem folytattam tovább panaszkodásom. Visszafordultam a tó felé, majd megkérdeztem:
- Miért nem mész be táncolni valakivel? Biztos vagyok benne, hogy lenne rá jelentkező és legalább megvillanthatnád a remek tánctudásod. – hangom megremegett a mondat felénél mikor éreztem, hogy Louis háta a mellkasomnak simul és átölelve a derekamat érzékien a fülembe súgta:
- Én veled szeretnék táncolni. 

***
ok, idk ti hogy vagytok vele, de nekem az utolsó mondatba beleremegett a gyomrom, gyerekek nem vagyok jól !! 😭
Mi a véleményetek a részről ?
Mire számítotok, mi fog még történni a bálon ??
Kérlek írjátok meg, ha tetszett !!
Lots of love. 💛💙