Az este további részében Louis-t szórakoztattam telefonon. Beszéltünk mindenről, ami csak eszünkbe jutott, többek között a bálról is.
- És fasz kivan, hogy most szólnak, mert még csak elképzelésem sincs, hogy milyen ruhám legyen. – sóhajtottam fel panaszosan, miközben a szobámban járkáltam telefonnal a kezemben.
- Szeretnéd, hogy elmenjünk egyik nap és...
- Nem! – vágtam rá azonnal. Számítottam erre a kérdésre és szilárdul el voltam tökélve, miszerint nem Louis-t viszem majd magammal ruhát venni.
- Miért nem? – kérdezte meglepetten.
- Mert valamiért, ha vásárolni megyünk, el nem múló késztetést érzel arra, hogy megvegyél nekem mindent. – feleltem komoly hangon, de ő csak halkan felnevetett.
- Nem értem, miért nem hagyod magad elkényeztetni. – mondta és nem láttam ugyan, de tudtam, hogy vállat rántott.
- Mert így is sokkal jövök neked. – mikor ezt kimondtam, Louis kuncogása hirtelen elhallgatott.
- Már miért jönnél nekem sokkal? – tudtam, hogy nem érti. Már hogy is értené?
- Louis, te annyi mindent teszel értem, míg én...
- Ezt most fejezd be! – vágott közbe hirtelen. – Ne így fogd fel ezt, ne érezd így! Mindketten épp ugyanannyit adunk a másiknak, nincs tartozás, ez nem a pénzügy. És ha el szeretném kényeztetni a barátnőmet, hát el fogom, nem tehetsz ellene semmit, szóval, csak hagyd magad. Kérlek... - tette még hozzá az utolsó szót, én pedig hirtelen azt se tudtam mit válaszoljak.
- Mindegy. Ezt majd még megbeszéljük. – sóhajtottam. – Dumáljunk valami másról.
- Rendben, öm... Mikor is lesz ez a bál? – érdeklődött elgondolkodva.
- Pénteken... Sheffieldben. – feleltem.
- Várj és kinek megy a pénz? – faggatott, ami kezdett enyhén fura lenni.
- Különböző alapítványoknak. Rászoruló gyerekeknek gyűjtenek, azt hiszem, de miért fontos ez? – ráncoltam a szemöldököm.
- Hm, ez fura. – motyogta.
- Micsoda? – kérdeztem meglepetten.
- Mindegy, nem lényeg. Kémia TZ-re tanultál? – terelte a témát.
- Mi? TZ? – lepődtem meg.
- Igen. Már két hete be van jelentve és a múlt órán is említettem, sőt, össze is foglaltunk. – felelte.
- Az fasza. – motyogtam.
- Figyelj, nekem most mennem kell, vár még rám néhány sulis dolog, amit nem halaszthatok holnapra. Aludj jól és örülnék, ha legalább átnéznéd az elméleti részt. – tényleg azt hiszi, hogy tanulni fogok neki?
- Hát, szerintem azt inkább félreteszem, és ha már a kémia, maradok a gyakorlatnál. Tudod, kísérletezés, meg ilyenek. – kuncogtam és reméltem, hogy leesik neki a dolog valósi értelme. A „vonal" másik végén csend honolt. Innen tudtam, hogy megértette.
- A kedvemért megtennéd, hogy kihangosítod a telefonodat és magadhoz nyúlsz? – nagyra nyitottam a szememet, majd zavartan felnevettem.
- Persze és még a munkafüzet feladatait is kitöltöm közben. – kacagtam, mire válaszul csak egy morgást kaptam.
- Ne csináld ezt, kicseszettül felizgatsz.
- Szép álmokat, Louis. Örülnék, ha aludnál is egy kicsit az éjjel, nem csak rólam fantáziálgatnál. – beszéltem olyan ártatlanul, hogy egy percre még én is elhittem, hogy az vagyok.
- Liv, ne tedd le! Ne merészeld letenn...
Upsz, bocsi Louis!