Elfutottam, ismét. Megfutamodtam, mert a gyenge emberek ezt teszik. Nem érthette... Mindennél jobban akartam közelségét, de miközben mellettem volt, úgy éreztem megéget. Hogy tönkretesz. Mintha a tűzre benzint locsolt volna, mintha nem tudta volna, hogy csak még pusztítóbb lesz, ha velem van. Mégis mit képzelt magáról? Hogy, majd mert ő azt mondta, megígérem neki, hogy nem teszem többé? Nem tudott semmit se rólam. Nem ismert. Azt hitte, könnyű ez nekem? Hogy könnyű őt szeretni? Egyáltalán honnan szedte, hogy szeretem?

***

Berontottam az ajtón és lerúgtam magamról a cipőmet.
- Szia, hogy ment a kémia? – kérdezte anya, kinézve a konyhából.
- Remekül. – morogtam és megindultam az emelet felé.
- Nem kérsz enni? – érdeklődött utánam kiabálva.
- Nem. – szóltam vissza ugyanolyan hangnemben. Mi a faszért nem tud békén hagyni, mikor látja, hogy szar kedvem van?
- Enned kellene. – felelte.
- Mondtam már, hogy nem vagyok éhes! – azzal a lendülettel pedig bevágtam magam mögött a szobám ajtaját. A sötétben legördült egy könnycsepp az arcomon, de dühösen letöröltem a kardigánom ujjaival és az ágyra feküdtem. Fájt. Iszonyatosan fájt, hogy úgy próbált kioktatni, hogy közben fogalma sem volt a dolgokról. Fájt, hogy úgy kezelte a problémáimat, mintha kicsinyesek lennének. Mert mégis mitől lenne nekem kevesebb bajom, mint mondjuk neki? Persze, mert én csak egy kamasz vagyok, akinek a legnagyobb baja az, hogy bukásra áll kémiából, mert még csak nem is élt, tipikus felnőtt gondolkodásmód. Ő sem más, mint a többi. Őt sem érdeklem igazán, csak meg akarja mutatni, hogy ő többet tud.
De nem könnyítettem meg a dolgát. Újabb és újabb vágások keletkeztek a karomon, én pedig csak sírtam. Szánalmas voltam. Annak éreztem magam. Vörös vérem kiserkent, én pedig sziszegve hagytam és néha, még az ő nevét is elmormoltam az orrom alatt, mintha azt várnám, hogy majd megjelenik és megállít. Hogy megfogja a kezem és azt mondja „Elég, nem kell többé ezt csinálnod, mert itt vagyok. Lélegezhetsz, mert segítek."
De Louis nem jött és nem segített levegőhöz jutni.

***

Hétfőn egy fekete nadrágot és egy fekete „Artic Monkeys" feliratú pólót viseltem, egy színben a ruhámhoz passzoló Vans cipővel. Fő a változatosság!
Igen, a nagyszünetben szokásomhoz híven az aulában ültem az egyik asztalnál és míg Lori Niall-vel volt elfoglalva, Eve pedig két másik barátnőnkkel trécselt, én Louis-val szemeztem. Mert ő is ott volt. A megszokott helyén állt a fal mellett. Lágyan rám mosolygott, de én nem viszonoztam, csak lenéztem a kezemre és a fekete lakkot kezdtem el kapargatni körmeimről.

***

A nap további részében nem történt semmi izgalom. Beültem kémiára és hallgattam, ahogy Louis minden féle hülyeségeket beszélt ilyen telített oldatokról meg miegymásokról isteni, rekedtes hangján. Csak figyeltem őt karba tett kézzel, hátradőlve a székemen. Néha-néha rám nézett és elmosolyodott, mikor látta, hogy őt nézem, én pedig elképzeltem. Elképzeltem milyen lenne az életünk egy másik világban. Egy tökéletes világban... Ahol nincs fájdalom és szenvedés. Ahol nincs múlt vagy jövő, csak a mindig állandó jelen van, meg ő és én. Ahol egy diák kényére-kedvére szeretheti tanárát, az pedig viszontszeretheti, mert nem szólnak meg érte. Hát nem szép lenne? Szeretni őt anélkül, hogy kínzás lenne? Felnőni karjai ölelésében, miközben édes kis semmiségeket suttog a fülembe? Louis nem tévedett, amikor azt mondta álmodozó típus vagyok, mert azt voltam. Róla álmodoztam.
Aztán egyszer csak kicsöngettek, én pedig szokatlan módon, elsőként hagytam el a termet, hogy Louis még véletlenül se tudjon megállítani engem. A szekrényemhez siettem, amiből kivettem a tornacuccom és az öltöző felé vettem az irányt, azt remélve, nem sodor majd egymás mellé minket a sors.

***

Az óra, viszonylag gyorsan eltelt. Szerencsére az én legkedvencebb tanárom nem szívatott minket, így a három bemelegítő kör után fociztunk, ami ugyan nem tartozott a kedvenc elfoglaltságaim közé, igyekeztem kivenni a részem a játékból és nem okot adni Tomlinsonnak, hogy belém kössön és beszélni tudjon velem.

***

- Megvárnál? – kiabálta Lori után, aki épp kilépni készült az öltözőből.
- Bocsi, Nie már vár, de délután beszélünk rendben? – kérdezte, mire én csak vállat rántottam és bementem a mosdóba, hogy megigazítsam a sminkemet.
Épp még egy réteg spirált vittem fel a már így is abnormálisan hosszú szempilláimra, amikor hallottam, hogy nyitódik az öltöző ajtaja.
- Mit hagytál bent Lori? Az óvszert? – nevettem fel, de ekkor Louis lépett be a mosdó ajtaján, mire én megugrottam és azonnal szembe fordultam vele.
- Óvszer? Az jó, a biztonságos szex fontos. – vigyorgott. Éreztem, hogy zavarba jövök, így csak elfordítottam a fejem és tovább sminkeltem a tükör előtt. Menjen már ki, baszki!
- Mit akarsz itt? – nyomtam meg az utolsó szót, hisz ez egy női vécé volt. Ami benne van a nevében, nőknek van kitalálva, Louis pedig megkérdőjelezhetetlenül férfi volt, méghozzá a szexibb fajtából. Válaszul arcára egy kis mosoly kúszott, vállát rántott és azt mondta:
- Beszélgetni jöttem.