Úgy döntöttem, sérelmek ide vagy oda, nem fogok kihagyni egy jó kis pénteki kémiát Louis-val, szóval magamra kaptam egy kardigánt, a fekete bőrkabátom, meg a fekete Vans cipőm, kézbe vettem a talóm, a fülhallgatóm, meg a kémia cuccom és már indultam is Mr. Tomlinson háza felé. A fülhallgatóm végét bedugtam a telefonomba és rányomtam Ed Sheeran "Shape Of You" című számára és közben visszaírtam Lorinak, aki afelől érdeklődött, ma is megyek-e a különórára.
Még szép, hogy megyek, micsoda kérdés ez? Már csak Louis miatt is.

***

Bekopogtam hozzá, miközben kihúztam a fülhallgatót a fülemből és zsebre vágtam. Az ajtó alig fél percen belül ki is nyílt és egy vigyorgó Tomlinsonnal találtam szembe magam.
- Hát eljöttél? - suttogta és magához ölelt, ezzel hogy is fejezzem ki magam szépen, kurvára meglepve engem. Nem tudtam ezt hova tenni és még csak visszaölelni se, mert a kémiacuccom a kezemben volt. Louis elhúzódott, és kijjebb tárta az ajtót, hogy be tudjak lépni a házba. Míg ő bezárkózott mögöttem, én lehúztam a kabátom zipzárját. Letettem a könyvem és a füzetem a tükör előtti fiókos szekrényre, ő pedig azonnal mögém lépett és lesegítette rólam a kabátom.
- Köszönöm... - motyogtam és levettem a cipőmet is.
- Hoztál cuccot? - lepődött meg.
- Persze, tanulni jöttem, nem? - kérdeztem vissza.
- Ma nem. - húzta lágy mosolyra a száját, majd kézen ragadott és behúzott a nappaliba, ami egybe volt az ebédlővel.
Nagyra nyitottam a szemem, amikor megláttam az asztalt, amely két főre volt megterítve és a közepén pedig egy nagyobb fajta gyertya égett, ami rózsa illatú volt. Ajkaimmal egy „o-t" formáltam, miközben Louis még mindig a kezemet fogta, ez zavarba ejtett, de különösebben nem bántam. A levegőben a rózsa illat valami mással keveredett, valami étel volt, de fogalmam sem volt micsoda, de egy biztos, nagyon jó illatok voltak idebent.
- Talán, ülj le. - mondta és hangja olyan volt, mintha kicsit izgulna. Bólintottam, ő pedig odahúzott a hat személyes asztalhoz, ami férfihoz képest nagyon is ízlésesen és szépen volt megterítve. Kihúzta nekem a széket, én pedig helyet foglaltam, majd rá néztem, de ő a pult mögé sietett és ott kezdett szorgoskodni. Komolyan nekiállt főzni miattam? - Remélem éhes vagy. – szólt oda nekem kis idő után. - Cliff! – kiáltotta el magát, mire a kutyus lesietett a lépcsőn és odament hozzá. Hallottam, amint valami zacskóval csörög, gondoltam épp enni ad Clifford-nak.
- Hát... Nem igazán ebédeltem. – válaszoltam, miközben a villám nyelét piszkáltam a körmöm hegyével.
- Az jó. - mondta és ebben a pillanatban már meg is érkezett a tányérokkal. Két lapostányér volt a kezében, az egyiket elém, míg a másikat az ő helyére tette le. Felhúztam a szemöldököm, mert bevallom nem erre számítottam. Így ránézésre bolognai spagettinek tűnt, de nem voltam benne teljesen biztos. Őszintén szólva, szép volt a tálalás és az étel is egész jól nézett ki. - Öm... Nem igazán tudtam mit szeretsz, de reméltem, ezzel nem fogok mellé. - mondta és a bortartószekrényhez nyúlt. - Iszol valamit? - kérdezte az üvegeket nézegetve.
- Csak ha nem alkoholmentes. - nevettem fel halkan, mire ő felém kapta a fejét.
- Viccelsz? Nem mérgeznélek alkoholmentes pezsgővel, vagy mi. - felelte szórakozottan.
- Rosé vagy vörös? - kérdezte kíváncsian.
- Mindegy, csak édes legyen. - rántottam vállat.
- Édes. – úgy ízlelgette a szót, mintha valami idegen nyelven szólaltam volna meg. - Rendben. - bólintott és a legalsó polcról kihúzott egy üveget, amit aztán a bornyitóval kinyitott. Két borospoharat vett elő. Először nekem töltött, majd saját magának.
Leült velem szembe és egy lágy mosollyal az arcán, kicsit megemelte borospoharát.
- Csirió! - hangja halk volt, elhalt miközben mosolygott.
- Csirió! - biccentettem, majd koccintottunk és mindketten a szánkhoz emeltük a poharunkat. Egymás szemébe néztünk, miközben lenyeltük az első kortyot, majd hozzáláttunk a vacsorához vagy hívjam inkább kései ebédnek?