*Louis szemszöge*
A tervünk, miszerint majd keresünk valami elcsépelt karácsonyi filmet Netfix-en meghiúsult, mikor Olivia bekapcsolta a tévét és rájött, hogy megy a Twilight. Sosem szerettem az ilyesfajta filmeket, de nem szóltam érte, csak ledőltem mellé a kanapéra. Bátorkodtam bebújni mellé a pléd alá, amin ugyan morgott egy kicsit, de nem firtatta. A mellkasára hajtottam a fejemet, mire felkuncogott és beletúrt a hajamba. Ó, igen, csináld még!
Esküszöm, ilyen téren rosszabb vagyok, mint egy kutya.
A fejbőrömet masszírozta, míg én átöleltem a derekát, így biztosítva számomra teste közelségét. A végén már én is a filmet néztem. Meg volt a véleményem Edward és Bella szerelméről, de úgy döntöttem, nem untatom vele Liv-et, úgy is csak a száját húzná.
- Ez egy fasz. – szólalt meg egyszer csak barátnőm olyan „elegánsan".
- Mármint ki? – vontam föl a szemöldököm. – Edward?
- Nem, az a kurva! Pff, még csak nem is szereti. – mondta gúnyos hangon, mire felvontam a szemöldököm.
- Na, most felkeltetted az érdeklődésemet. – kaptam föl a fejemet, hogy arcára tudjak nézni.
- Csak nézd meg, Bella Edward élete, többet jelent neki mindennél, a csaj meg nem vágja, hogy mi van. Á, szar ez a film, ne nézzük inkább. – rázta a fejét rosszallóan, majd azzal a lendülettel ki is kapcsolta a tévét.
- Hé, én még néztem volna. – ezt hallva rám nézett azzal a „mi a fasz" arckifejezésével, amit már megszokhattam tőle, majd sóhajtott egyet.
- Nem, Louis, felesleges. Az lesz a vége, hogy együtt mennek a bálba. Nyilván. – forgatta meg a szemét, majd kitakarta magát és felállt.
- Most meg hová mész? – érdeklődtem, miközben nyújtózkodott.
- Nem tudom. – rántott vállat. – Sétálni. – felelte elmosolyodva.
- Na, persze. – nevettem föl és a párnába fúrtam az arcomat, de mikor rájöttem, hogy ő nem nevet velem, visszapillantottam rá. – Most komoly?
- Ömm, ja, miért ne? – kérdezte homlok ráncolva.
- Mondjuk mert a hőmérő higanyszála a mínuszokat súrolja? – tártam szét a karjaimat.
- Na és? Itt vagy te, hogy felmelegíts. – húzta lágy mosolyra a száját, az én szívembe pedig hirtelen melegség költözött.
- Ja, hogy ebben a sztoriban én is játszok. – biccentettem, mire ugyan ezt tette. – És mégis mi hasznom származik nekem abból, ha kimegyek veled fagyoskodni? – érdeklődtem, mire megvonta a vállát.
- Az ég egy adta világon semmi... - itt somolyogni kezdett. - de gondolom, csak nem hagyod, hogy a bébid egyedül mászkáljon odakint sötétedés után. – győztes vigyora levakarhatatlan lett volna az arcáról, mert tudta, ezzel sarokba szorított és persze nem tévedett.
- De még mannyire, hogy nem! – álltam föl azonnal. – Végül is, az én bébim, az az én bébim, nemde? – vigyorogtam és míg jobb kezemet a fenekére simítva megmarkoltam azt – így húzva közel magamhoz -, a jobbal az álla alá nyúltam és magam felé fordítva arcát nyomtam egy csókot a szájára.

***

- Őt is vihetjük? – kérdezte Liv Clifford-ra mutatva, mikor már mindketten nagykabátban ácsorogtunk az előszobában. Szerencsére háromnegyed óra után sikerült lerángatnom őt az emeletről, miután elmagyaráztam neki, hogy felesleges kisminkelnie magát, hisz a sötétben senki sem fogja nézni a csinos kis pofiját.
- Persze. – feleltem. Kicsit megpaskoltam a combomat, mire a kutyám idejött hozzám, én pedig a nyakörvre kapcsoltam a fekete alapon fehér tappancsokkal díszített pórázt amit a fogasról akasztottam le. Olivia a fején az egyik szürkesapkám volt, amit kikönyörgött, hogy felvehessen, na jó, ez a könyörgés enyhén túlzás, mert én húztam a fejére, de végül is rám van bízva, mennyire színezem túl a sztorit, nem?
Míg bezártam magunk után az ajtót, Cliff-et Liv fogta, majd ahogy kiértünk a járdára átengedte a kutyasétáltató pozíciót nekem.
- Merre? – néztem körül az utcán.
- Menjünk a parkba. – vetette föl az ötletet, én pedig egy apró bólintás után balra indultam. Olivia igyekezett lépést tartani velem és Clifforddal, de ez nem volt könnyű feladat, hisz a kutya elég izgatott volt. Mióta ilyen hidegek vannak elég ritkán viszem ki hosszabb sétákra, így most eléggé fel volt spannolva, azt hiszem.
Barátnőm egyszer csak megragadta a kezem és kiszabadítva azt a kabátujj fogságából összekulcsolta ujjainkat.
- Jézus, neked már most jéghideg a kezed. – jegyeztem meg morogva. – Miért érzem azt, hogy nem lesz ez a séta túl hosszú életű?

***
úr isten emberek, a megtekintések száma átlépte a 200k-t ami ha hosszan ki akarom mondani kétszázezer, ami annyit tesz, hogy 200.000. te jó magasságos ég ! sose hittem volna, hogy idáig eljutunk egyszer, bár én a 100k-ban se hittem, szóval.. 🙄
na mindegy, a lényeg, hogy köszönöm, hogy itt vagytok,  tényleg ! remélem elnyerte a tetszéseteket ez a rész is, a következő elég édes lesz ezt már most elárulom, aztán meg... nos eszem ágában sincs elárulni nektek mi fog következni, de garantálom, hogy örülni fogtok neki ! 😇
kérlek ne felejtsetek el véleményezni !!
xX