Viccelnék ha azt mondanám, hogy mikor beléptem Jungkookkal az őrsre, nem karolt át, engem megállítva, majd nézett körül.

- Tehát itt dolgozol.- állapította meg

- Tehát itt dolgozom.- helyeseltem.

- Klassz.- bólintott.- Merre?

- Arra!- mutattam egyenesen az irodámra, ámde az idilli képbe Hoseok rontott bele.

- Főnök! Csak hogy bejött!- jelent meg egy hatalmas vigyor az arcán.

- Szia!- fogtam vele kezet.

- Leraktam az asztalodra a tegnapi aktákat.- húzta ki magát büszkén.

- Köszönöm!

- Khm... Szia!- szólalt meg a rajtam csüngő fiú.

- Hello!- integetett neki Hoseok.- Ő kicsoda?- kérdezte tőlem.

- Jeon Jeong Guk vagyok, titkosügynök.- nyújtotta Kook a kezét, de Hobi nem igazán akarta elfogadni.

- Értem.- húzta el a száját.

- Menj vissza, dolgozz.- intettem el.

- Fancsali egy ember...- jegyezte meg Jungkook, mikor bevezettem az irodámba.

- Nem éppen. Vicces és mindig mosolyog.- ültem le az asztalomhoz.- Óvodás korom óta ismerem. A legjobb barátom. Mindig velem volt.- meséltem.

- Aha.- ült le az előttem lévő székbe, karba tett kezekkel.

Jobban megnézve még Jungkook is lehetett volna Mr. Bunny. Viszont aligha illett a képbe. Igaz, hogy nyurga volt, és nyuszi arca... Valamiért úgy éreztem, hogy ez lehetetlen.

Emlékszem, hogy anyukám minden évben, karácsonykor kivitt a vásárba, ahol egy bácsi marionett bábúkkal tartott komédiákat, különböző művek alapján. Mindig imádtam nézni ahogy a kis bábuk azt csinálják, amit a bácsi akar. Én is így akartam régen irányítani mindent. Minden embert és minden élőlényt.

Persze ez csak egy hat éves kisgyerek nagyravágyása volt.

- Volt köztetek valami?- törte meg a mélázásomat.

- Miért?- kérdeztem vissza, szinte azonnal.

- Láttam, hogy hogyan néz rád.- vont vállat.

- Igen? Na és hogyan?- jelent meg a félmosolyom az arcomon.

- Úgy ahogy én is tudnék... De nehéz lesz, ha nem bízol bennem. Viszont én mindenemet neked adnám, ha azt szeretnéd. Irányíthatnál, mint egy bábut.

Utolsó szava hallattán nagyobbra nőttek a szemeim, s át kellett gondolnom, hogy biztos nem-e hangosan gondolkodtam.

- Nem vagyok ennyire nagyra vágyó.- ráztam meg a fejemet.

- Pedig azt hittem.- gondolkodott el.

- Hinni nem itt kell.- csípkelődtem.

- Nem vagy vicces mikor éppen ilyen a hangulatod.- sóhajtott fel.

- Nem is vicces akarok lenni.- kezdtem el nézegetni a papírokat, amiket Hobi behozott.

- Mindjárt gondoltam.- forgatta meg a szemeit.

- Segítesz?- néztem rá, miután elolvastam egy olyan okmányt ami teljesen összezavart.

- Miben?

- Ez!- mutattam az egyik sorra.- Nem értem... Ha megölt huszonöt férfit, akkor miért huszonhetet találtunk? Miért nincsen feljegyezve a másik kettő?

- Lehet, hogy hajléktalanok voltak.- talalgatott.

- Olyan nincs.- ráztam meg a fejemet.- Még a hajléktalanoknak is megvan a maga személyük. Nézd!- mutattan felé a kettő képet a nem feljegyzett kettő személyről.- Láttad őket itt a városban valahol?

- Kellett volna?- kérdezett vissza.

- Nem.

- Nem látszanak annyira szegénynek. Szerintem pénzes embereket öl.

- Lehetséges, de ez akkor sem segít minket előre. Ha annyira pénzesek lettek volna, már kaptunk volna bejelentést, vagy legalább valamit tudnánk a hozzátartozókról.

- Szexeltél már itt?- tért át egy zavarba ejtő témába.

- Te... tessék?- vontam fel a szemöldökeimet.

- Szexeltél már itt?- ismételte meg.

- Nem.- nyeltem egy nagyot.

- Nem szeretnéd kipróbálni?- állt fel, majd a hátam mögé sétált.- Bármit tehetnél velem.- suttogta a fülembe.- Az asztal pont csípő magasságban van.- harapta meg enyhén a bőrömet, mire kirázott a hideg.

- Dolgoznom kell...- suttogtam, alig hallhatóan, hiszen az inger, hogy leterítsem és magamévá tegyem, egyre kezdett nőni, ugyanis elkezdte simogatni a mellkasomat.

- Engem is megdolgozhatnál.- incselkedett tovább.

Lassan hajolt el tőlem, majd az ablakokhoz sétált, lehúzta a redőnyöket, bezárta kulcsra az ajtót, s egy mosollyal, elkezdte kigombolni az ingét, miközben hozzám sietett vissza.