Jungkook

Minden csak idő kérdése volt, minden perc, minden másodperc közelebb hozott Taehyunghoz. Be kell valljam élveztem vele lenni. A rendőrök általában sótlanok, komorak és lusták, de ő...

Más.

Furán más.

Tud ő szórakozni is. Tudja élvezni az életet, amit nagyon senki nem tud, ha ilyen a szakmája. Még is volt benne kedvesség és beengedett a házába - ami gyönyörű volt -, adott nekem ételt és új ruhát, hogy ne egyben legyek.

Másnap reggel a kávéfőzőjének a hangos fújtatására ébredtem a kanapén. Álmosan nyitottam ki a szemeimet, megdörzsölve, hogy a csipa kimenjen belőle.

- Jó reggelt!- köszöntem, miután felültem.

- Szia, ne haragudj, hogy felkeltettelek, de nekem fél óra múlva az őrsön kell lennem és te is jössz velem, mert nem hagylak egyedül a házamban. Remélem meg érted.- mosolyodott el, lágyan.

- Persze!- bólintottam.

Taehyung

Tényleg szép hangja volt tegnap éjjel. Velem ellentétben, neki magasabb és némiképpen kellemesebb a hangja. Lassan iszogattam a kávémat, hiszen tíz perce sem lakok a munkahelyemtől, ezért mindenre ráérek reggel.

- Kérhetek én is?- szugerálta a kávémat.

- Szolgáld ki magad!- mutattam a nagy üveg csészére, amiben a kávé volt.- A bögre a pont előtted lévő szekrényben van.

- Köszönöm!- mosolyodott el.

- Igazán nincs, mit.- motyogtam, még az álmosságtól fűtve.

Valami furcsát éreztem Jungkookban. Valamiért nem tudtam teljesen, annyira bízni benne, hogy éjjel aludni tudjak. Bizony, egy percet sem aludtam, hiszen hiába ad nekem elő egy sztorit, még nem biztos, hogy ez igaz. Különösen, ha csak kettő éjszakán keresztül ismerkedtem a személyével. Nem tűnt egy gyilkos félének, de akinek elment az agya, annak nincsenek érzelmei. Minden értelembe véve sem szabad bíznom senkiben.

- Ha nem haragszol akkor elkérhetném a személyidet és a lakcím kártyádat?- tértem át komolyabba.

- Hát... Izé... Miért?- döntötte oldalra a fejét.

- Tartozol nekem. Add ide őket és nem foglak többet zaklatni.- dőltem hátra a székemben.

- Lejártak és nem tudok újat csináltatni amíg munkám sincsen és tető a fejem fölött.- magyarázta.

Ahhoz képest, hogy egy csövesnek akarja titulálni magát, egész rendezett a haja mindig, a ruhája ami rajta volt tegnap meg az előtt egy héttel, tiszta és illatos volt. Nem hiszem el, hogy egy hajléktalan ennyire jól nézne ki egy hét elteltével.

- Hazudsz.- ittam meg az utolsó kortyot.- Ha az én házamban vagy, nem tűröm, hogy a képembe hazudsz.- álltam fel, majd oda sétáltam hozzá, az asztalra támaszkodva, így bezárva őt.- Mit keresel te itt?- halkultam el.

Arca, kedvesből, komor lett, izmai megfeszültek, szemei elsötétültek és éreztem a feszültséget amit magából árasztott.

- Ki vagy te?- tettem fel a kulcs fontosságú kérdést.

- Úgy látszik, hogy egy pocsék színész.- viccelte el még most is a dolgot.- A nevem tényleg Jungkook. Huszonegy éves vagyok. Busanból utaztam ide évekkel ezelőtt, mikor Mr. Bunny megjelent.

- És mit keresel az én házamban?- lettem ideges, az új hírektől.

- Megtetszettél. Ha elmondom neked, hogy titkos ügynök vagyok akkor sosem állsz szóba velem.- hajtotta le a fejét.- Én is el akarom kapni Bunny-t, de segítened kell.

- Értem. Kérem a jelvényedet!- akaratoskodtam tovább.

- Rendben.- adta be a derekát, sóhajtva.

Elálltam az útjábó, hogy gondtalanul tudjon elmenni a cuccaiért. Türelmesen vártam, amíg fel nem mutatta nekem a jelvényt, mi tényleg igazi volt kétségen kívül.

- Akkor sem értem. Miért nem tudsz sehol máshol megszállni?- tártam ki a karjaimat.

- Mert én nálad akarok. Meg szeretnélek ismerni és segíteni a munkádat, hiszen ugyan azt akarom, mint te. Elkapni azt az állatot.- felelte, egyszerűen.

- Nem maradhatsz nálam.- ráztam meg a fejemet.

- Kérlek!- sétált oda hozzám.- Segíteni akarok.- lépett szinte frusztrálóan közel hozzám.

- Nem...- suttogtam, esetlenül.

Zavarba ejtő volt, ahogy éreztem a leheletét az ajkaimon, hallottam ahogy veszi és fújja ki a levegőt, s szemei úgy csillogtak, mintha sosem lett volna boldogabb. Lassan hajolt rá ajkaimra, de én fel sem fogtam, hogy mi történik velem éppen. Elkábított az illata, az ajkai érzete és képtelen voltam mozogni. Nyelvét áttörte az ajkaim között, s az enyémet simogatta.

Egy hatalmas levegő után tértem csak észhez, de nem tudtam ellenállni az érzésnek. Túl jó volt, túl meleg, túl finom...