Még kér napig maradtunk Bogumnál, aztán pedig útnak indultunk Busan felé. Ahol minden elkezdődött. Hiszen ott születtünk Jungkookkal és ott ismerkedtek meg a szüleink. Viszont mindenre fel voltunk készülve. Egész Dél-Korea minket keresett. A csomagtartóban bombák, az ülések alatt pedig fegyverek voltak. A kocsinak besötétített ablakai voltak, így nem lehetett látni, hogy ki ült benne. Emellett Jimin és Jungkook álruhát húzott fel, én pedig meghúztam magamat a hátsó ülésen.

- Taehyung, tudsz énekelni?- szólt hátra hozzám Jimin.

- Kicsit.- vontam meg a vállamat.

- Halljuk!- tekerte fel a rádióból szóló zenét.

Éppen James Arthur-Train Wreck című száma ment. Régebben nagyon sokat hallgattam, így szinte gyerek játék volt. Becsukott szemmel daloltam a sorokat, majd a legnehezebb résznél Jungkookra néztem, aki mosolyogva pillantott rám a tükörből, s együtt énekeltem vele:

- You can say what you like 'cause see, I would die for you
I, I'm down on my knees and I need you to be my God
Be my help, be a savior who can...

Mosolyogva folytattam egészen a végéig, míg nem Jimin tátott szájjal kezdett el tapsolni, Jungkook pedig a kormányt csapkodta.

- Aztapicsa!- visitott fel a kisebbik.- Miket tudsz te rendőr?- nevetett a sajátos viccén.

- Már nem rendőr!- vágta tarkón Jungkook.

- Akkor most mi is vagy?- fordult hozzám hátra.

- A vőlegényem.- szólalt meg először Jungkook.

- Hogy mi?- szökött fel a szemöldököm.

- Hogy mi?- kérdezte ugyan azt Jimin.

- Máskor akartam elmondani, de kicsúszott.

- Én erről miért nem tudok?- emeltem fel a hangomat.

- És én?! A legjobb barátod vagyok!

- Miután megsebesültem és Taehyung ápolt, rájöttem, hogy nem tudok nélküle élni. Nem is akarok. Ezért ha minden jól megy akkor December harmincegyedikén megtartjuk a szertartást.- mesélte el.

- Legalább egy gyűrűt vehettél volna!- rivallt rá Jimin.

- Az már nem a te gondod, barátom.

- De mégis! - erősködött.

- Hahó, én is itt vagyok!- integettem bekik, hátha észrevesznek.

- Vajon mi fog várni ránk Busanban?- sóhajtott fel, Chim.

- Nem tudom.- válaszolt neki a párom.- Jóra ne számítsunk azért. Elraboltunk egy rendő kapitányt, akiről nem tudják, hogy átállt hozzánk. Taehyung neked még lesz esélyed, ha elkapnak minket.- emelte rám a tekintetét.

- Nem erősségem hazudni.- húztam a számat.

- De ha arra kerül a sor, muszáj lesz. A te érdekedben.

- És térjek vissza a régi, bepenészedett, unalmas életembe?

- Igen.- válaszolt a lehető legkomolyabban.

A jókedvűnk nem szállt el, viszont a fejemben zavar képződött. Bele se mertem gondolni, hogy egyszer elkapják Kookot, hiszen neki halálbüntetés járna, Jiminnek életfogytiglan, nekem pedig jobb esetben megfigyeléses ellenőrzés 2-3 hónapig.

- Tae!- szólalt meg újra.- Kérlek, feküdj le.  Rendőrök vannak előttünk.

- Mi?

- Csináld már!- kiabált rám, mikor már majdnem oda értünk.

Hallottam, hogy megáll a kocsi, és az ablak hangját ahogy Jimin lehúzza.

- Szép napot, uraim!- hallottam meg egy ismerős hangot.- Elkérhetem a személyit?

- Persze.- szólalt meg Jimin, ugyanis neki nem ismerte a hangját.

- Ki fekszik ott?

- Csak a bátyám. Daeguból jöttünk, átutazóban vagyunk.- adta neki oda a két személyit.

- Rendben vagyunk.- lépett el az ablaktól, mit Jimin fel is húzott.

Még egyszer látni akartam Hoseokot. Ha utoljára is. Óvatosan nyitottam ki a szemeimet, és emeltem fel a fejemet, így megláttam a napsugaramat.

- Ég veled.- suttogtam, s mikor elindultunk, felültem, és visszanéztem rá, hiszen úgy sem látott.

- Fogtok még találkozni.- mosolygott Jungkook.

- Remélem.

~End~

Remélem tetszett nektek💜💜 Köszönöm szépen a csillagokat és az olvasást💜💜💜 Legyen szép napotok!