Jungkook

Fényt láttam. Gyönyörű, fehér fényt és egy alagútat, aminek a végén egy magas férfi állt. A kezét nyújtotta nekem. Sosem éreztem még ekkora nyugalmat, mint mikor Belenéztem azokba a gyönyörű sötétbarna szembárjaiba. Mosolyogva sétáltam felé, s mikor már teljesen láttam az arcát, úgy éreztem mintha a mennybe jutottam volna. Taehyung lágy mosollyal, kedves arccal várt engem.

Taehyung

Négy nap telt el mióta elmenekültünk. Jungkookból kiszedtem a golyót és azóta is ápolom. Régen orvosnak készültem, még mielőtt megölte volna apámat. Tudtam, hogy hogyan kell valakinek megmenteni az életét, hiszen emellett még képzést is kaptunk a pálya elején. Jimin elvitt minket a hegyekbe, ahol Jungkook régi ismerőse menedéket ajánlott nekünk. Név szerint Park Bogum. Kedves volt hozzánk és így bele tekintve nem is annyira szörnyű ez az élet. Viszont sosem választanám. Ki tudja, hogy mennyi idő mire megtalálnak minket. A hírek és az újságok tele vannak "Az áruló rendőrkapitány Kim Taehyung"-al. Bárhogy történt volna, áruló vagyok. Ha ott maradok, a szerelmemet, így pedig a hivatásomat árulom el. 

Hogy kellett volna válsszak?

Kétségek között vergődtem a napok haladtával és egyre jobban vágytam vissza, viszont Jungkookot már nem hagyhatom el, hiszen innen már csak a bíróság felé vinne az útam és az életfogytig tartó börtönbüntetéshez. Bűntársa lettem Korea legnagyobb sorozatgyilkosának. Méghozzá belé is szerettem. Ekkora bűnt még isten se enged el maga mellett.

Jungkook kezét fogva ültem az ágy melletti széken és olvastam a "Büszkeség és balítélet" című könyvet, amit előtte nap kaptam Bogumtól, közben pedig magamban, mélyen reménykedtem, hogy felébred. Ezt már csak Jimin jötte szakította meg.

- A kutya se fog itt keresni minket.- ült le az ágy szélére.- Miattad van most kómában, ugye tudod?

- Micsoda?- raktam le combomra a könyvet és szúrós szemekkel méregettem a kisebbet.

- Eltűnt három napra. El akarta rendezni, hogy te meg ő elutazzatok, engem persze várt volna ez a hely, viszont valaki beköpte. Elmondta a drága barátodnak, hogy hol bújtunk el az évek során. Az egyik rendőrt megölte Kook, de az megvágta a karját. Ezért is vérzett. Ha kicsit gyorsabban döntöd el, hogy mit akarsz akkor nem lett volna ez. Még azelőtt elindultunk volna, hogy Hoseok benyit a garázsba...- hagyott egy kis szünetet, aztán gúnyos mosollyal nézett rám.- Annyira biztos volt abban, hogy vele mennél... Még az életét is kockáztatta.

Nem tudtam mit mondani. Az érzelmek kavarogtak bennem. Csak néztem ahogy lassan veszi a levegőt, az arca pedig kisimult.

Ennyire szerelmes lenne?

Hogy érezhet valaki szerelmet akit ölésre teremtettek? Aki mindenkit hideg vérrel meggyilkolna, hiszen hiába látszik kedvesnek, ő akkor is egy hideg vérű gyilkos... Egy gyilkos akibe beleszerettem. Ezt ő is tudja. Ezért volt biztos abban, hogy bárhová akarna menni, én vele tartok. Hirtelen, egy röpke másodpercre ujjai megszorították az enyémeket, engem pedig uralma alá vett a remény.

Újra látni akartam a gyönyörű szemeit amik azt mondják nekem, hogy bízhatok benne, nem lesz semmi baj és örökké velem fog maradni bármi is történjék.

- Nem volt a tervben, hogy beléd szeret.- folytatta.- Egyik nap felhívott és kétségbe volt esve. Azt gondoltam magamban, hogy ő nem lehet kétségek között. Hiszen Jungkook sosem érez semmit haragon kívül. Megkérdeztem, hogy mi a baj. Azt felelte, hogy szerelmes lett abba az idióta rendőrbe. Nem is értette hogyan. Én sem. Évekig szolgáltam Jungkookot, vele nőttem fel, és mégsem... Mégsem tudott sosem úgy nézni rám ahogy rád.- hajtotta le a fejét.

- Ha nem megyek aznap be a bárba, ez nem történik meg.- suttogtam magam elé.

- Ha nem mész be akkor halott lennél. Az volt a terv, hogy megöl téged. Mégsem tette. Szörnyetegnek hívják, de Jungkook nem az. Csak egy ember aki követi az apját. Ahogy te.

- Mi?- kerekedtek ki a szemeim.

- Jungkook apja a te apád legjobb barátja volt sok évvel ezelőtt. Viszont az apád megölte Jungkookét, ő pedig utána teljesen megőrült. De te visszahoztad.- állt fel és az ajtóhoz sétált.- Köszönöm.- hajolt meg, s lassan kisétált maga mögött becsukva az ajtót.

Miről nem tudok még?