Senki sem tudja, hogy mennyire megterhelő több, mint két éve egy ügyön dolgozni. Szöul legrettegettebb sorozatgyilkosa már két éve a "Mr.Bunny" néven ismert egyén. Mindig férfiakat gyilkol és azokat is az én korosztályomban. Sokak szerint egy elmebeteg, pszichopata, de senki sem tudná megtippelni, hogyan is néz ki. Mindenki tudja, hogy kit keresünk, de az arca homály. Egy maszkban öl, csendesen és sosem látta eddig senki. Viszont a szemtanúk többsége - akik elvileg látták - egy magas, izmos, de vékony testalkatú, fiatal pasi.

Mondhatom sokra megyünk az ilyen infóval...

Egyre több a halál eset és a gyilkosságokon belül az, hogy férfiak, nincs összefüggés egyik között sem. Sőt, mindegyik áldozatát máshogy öli meg. Sosem hagy még nyomokat sem. Ő egy profi.

Egy olyan személy akit erre teremtettek.

Gyilkolásra nevelték és ki tudja most ki a következő áldozata. Már egy hete nem kaptunk halál jelentés ami azt jelenti, hogy valakire vadászik. És pont egy hete nem láttam azt az ében fiút sem a bárból.

Egy este sem jött el az után. Talán várja, hogy keressem? Nem hiszem. Biztosan rá ijesztettem és most nem szeretne még a bár közelébe sem jönni.

Jobb is így.

Este nyolcat mutatott az óra és én már aligha voltam talpon. Hajnali négytől kezdve itt voltam és az aktákat nézegettem. Valamin át kellett mennünk, ha annyi sincsen a pasasról, mint egy hangya.

- Hoseok!- kiabáltam ki, az egyik asztalnál lévő, fiúnak.

- Igen, uram?- sietett oda hozzám.

- Nézd át ezeket...- adtam oda neki az összes aktát.- Hívj fel, ha találtál valami nem oda illőt. Haza megyek, hosszú volt a nap. Szólj Namjoonnak, hogy éjfél után feltétlenül menjen mindenki haza. Mr. Bunny éjfél után gyilkol mindig. Nem akarom, hogy az egyikőtök legyen az áldozata. Nem akarom a tetemeiteket látni boncolásnál.- pakoltam össze a cuccaimat.

- Igen is!- hajolt meg, majd kisétált az irodából.

Unott, semmit mondó, üveges tekintettel sétáltam hazafelé a sötét, csendes utcán. Szerettem éjjel sétálni. Mindig nyugalom volt. Bár már inkább ritka a nyugalom. A hetente meghaló férfiak száma egyre csak nő és fogalmunk sincsen, hogy mit csináljunk. Tehetetlenek vagyunk Mr.Bunnyval szemben.

Idegesítő.

Apám már biztos, hogy elkapta volna a fickót, de én... Én sosem leszek olyan jó, mint amilyen ő volt.

A kedvenc bárom előtt elhaladva, figyelmes lettem egy ismerős, csilingelő hangra, nem messze az ajtó mellett. Kerek szemekkel néztem a fiút, aki éppen telefonált, a felismeréstől megkábult tekintettel. Egyszerűen nem tudtam, nem megállni és csak nézni.

Mikor észre vett, ő is kerek szemekkel nézett vissza rám.

- Figyelj, Chim, majd vissza hívlak, jó? Most van egy kis dolgom. Szia!- tette le a telefont.- Maga...?- suttogta maga elé.

- Úgy látszik megint összehozott veled a sors.- mosolyodtam el.

- Most nem lesz olyan bunkó, mint legutóbb?- élcelődött.

- Éppen hazafelé igyekszem, szóval... Nem.- ráztam meg a fejemet.- Szép estét!- köszöntem el, s haladtam is volna tovább, ha nem kapja el a karomat.

- Várjon!- nézett rám, kérlelően.- Hadd kísérjem haza! Veszélyes éjszaka itt kint.

- Én is tudom, de azt is, hogy egy gyilkos rohangál fel, s alá ebben a városban, úgyhogy inkább egyedül mennék.- mosolyogtam, rá, majd hideg kezét levettem a karomról.

- Mondja csak... Lenne esélyem?- húzta el a száját.

- Miért akarsz ennyire megismerni?- sóhajtottam fel.

- Maga rendőr, nem? Az apukámat egy éve ölte meg Mr. Bunny... Tudni akarom, hogy ki az. Talán segíthetek is!- csillogott fel a szeme.

- Ne butáskodj!- nevettem fel. - Menj haza, fürödj le, feküdj be az ágyadba és aludj egyet! Én is ezt fogom tenni.- kacsintottam rá, majd ott hagytam, ámde ő neki ez nem tetszett, így követni kezdett.

- Megengeded, hogy nálad töltsem az estét? Busanban lakok és nincs hová mennem, sem pénzem!- vágott be elém.

- Nem.- feleltem, szinte azonnal.

- Kérlek!- tette össze a kezeit.- Csak egy éjszaka! Nem szeretnék megint az utcán aludni.- váltott át kutyus szemekbe.

- Figyelj, kölyök. Nem ismerlek és akárki lehet a gyilkos akit keresek és egy idegent nem viszek haza magamhoz.- magyaráztam el neki.

- Akkor ismerj meg, amíg oda tartunk. De kérlek! Nem hagyhatsz itt az utcán! Mi van, ha én vagyok a következő áldozata?- esett kétségbe.

- Ahh... Jól van.- forgattam meg a szememet, majd kikerülve őt indultam el hazafelé, ő pedig boldogan sétált mellettem.

- Szóval, a nevem Jeon Jeong Guk. Húszonegy éves vagyok és festő. Sajnos nem keresek annyira jól, ezért is jöttem ide, valami munka után nézve, de semmi. A családban is én maradtam egyedül, szóval senki sincsen akire támaszkodhatok. A kedvenc színem a fekete. A kedvenc ételem a kimchi és imádok enni, plusz megőrülök a banános tejért.- kuncogott.- Szeretek futni és zenét hallgatni, meg énekelni. Szerintem jól is tudok.- vont vállat.

- Halljuk!- mosolyodtam el.

- Mi?- emelte fel a szemöldökét.- Itt az utca közepén? Mi lesz ha a rendő...

És ekkor tudatosult bennem, hogy bármit csinál, ha velem van nem fogják megbüntetni semmilyen zajsértésért. Hirtelen elmosolyodot, majd nagy levegőt vett és...