MINTHA NEM LENNÉL ÖNMAGAD...

----------------------------------------------

Harmadik fél szemszöge

KIERA EGÉSZ ÉJSZAKA NEM JÖTT haza, hiába várták. Steve az eset után a szobájába trappolt, ahonnan aztán nem jött ki a nap folyamán. A többiek próbáltak úgy tenni, mintha semmi nem történt volna, viszont Wanda a zsigereiben érezte a bajt. Buckyt Tonynak kellett vigasztalnia.

Ez a feszült hangulat jellemezte a másnapot is, mikor is Sam kilépett a liftből gondterhelt arckifejezéssel.

A csapat a nappaliban ücsörgött és beszélgettek, legalább is próbáltak, de a feszültség a két régi barát között megmérgezte a hangulatot. Steve jelenlétében Tony még a kezét se merte megfogni szerelmének, pedig úgy vágyott rá, mint semmi másra még az életben. Szenvedni látni Buckyt olyan volt, mintha késeket szúrnának egymás mellé a szívében, és legszívesebben adna a szájára egy lágy csókot ott mindenki előtt, hogy tudja, rá mindig számíthat. De nem akarta feszegetni a határokat, Steve így is a körmét rágva ült a szoba másik oldalán érzelem mentes szemekkel pásztázva a semmit.

Pedig a tévhitekkel ellentétben Steve már rég feldolgozta Tonyék kapcsolatát. A francba is, már rég sejtette valahol a lelke mélyén, csak megtudni teljesen más érzés volt.  Viszont hirtelen nem tudott hogyan reagálni a történtekre. Rosszul érezte magát, hogy ilyen rosszul reagálta le ezt az egészet, nem is értette saját magát. Hisz sose volt baja azokkal, akik kicsit mások voltak. Nem érti, hogy ez hogy működik, de nem jelenti azt, hogy nem képes a tanulásra. 

Azonban sokkal rosszabbul érezte magát Kiera miatt. A lánynak nyoma se volt. Kezdett aggódni érte, pedig tudta, hogy erős lány. Erős? Ha csak feleannyira is olyan, mint Wanda akkor semmitől sem kéne aggódnia, mégis... Ott motoszkál benne valami, valami, ami azt mondja neki, hogy baj van.

Buckyra nézett. Karikás szemei arról árulkodtak, ő sem aludt sokat az éjjel. Valahogy meg kéne beszélni vele ezt az egészet, de egyszerűen nem érzi azt, hogy képes lenne rá. Most nem. Hisz... Mégiscsak évekig titkolóztak előle, ez valamilyen szinten rosszul esett neki. Olyan kirekesztettnek érezte magát. Tényleg ennyit ért nekik a barátsága? Ki tudja mennyi titkuk van még, amit vele nem osztottak meg. Pedig azt hitte, a barátságuk valami kimondatlan hármas szövetség a világ ellen...

Felnézett a plafonra frusztráltan. Ekkor lépett Sam a köreikbe.

- Mi ez a feszült hangulat? - vonta össze szemöldökét a fekete férfi. Senki sem mert a szemébe nézni - Mindegy, nem ez a lényeg, baj van! - váltott komolyabb hangsúlyra. Ez a kijelentés mindenki tekintetét oda vonzotta - Este valami ismeretlen erő betört a Shield bázisára és ellopta a végtelen követ, amit mi nagy nehezen szereztünk meg...

Mindenki értetlenül nézett a férfire. A S.H.I.E.L.D. bázis olyan biztonságosan felszerelt hely volt, ahonnan még egy cukorkát sem lehetett ellopni. Erre fogta magát valami jött ment idegen, besétált, aztán köd előtte köd utána? Nehezen hitték el.

- Sam, ez lehetetlen. - engedett végül Natasha hangot a véleményének. Sam megrázta a fejét.

- Ez még semmi. Úgy sétált be, mintha ismerné a járást. Egyesek még köszöntek is neki. Gyerekek, nagyon durva volt, döbbenten néztem én is a biztonsági felvételeket. Most hallgatják ki az embereket, elemzik a videót, de sajnos van már gyanúsított. Szóval tudnom kell, hol van Kiera?

Mindenki hallgatott. Csak Clintnek volt lelkiereje megszólalni.

- Nem tudjuk. Tegnap reggel elviharzott, volt egy kis... Nézeteltérés.

Sam a kezébe temette az arcát. Tudta. Úgy félt ettől. Csak nem akarta bevallani.

- Miért kérdezed? - kérdezte Wanda gyanakodva. A gyomra görcsbe rándult, mert pontosan tudta, miért. Csak reménykedett abban, hogy nincs köze a kettőnek egymáshoz. De sajnos csalódnia kellett.

- Azt mondják az alkalmazottak... - megakadt a mondandójában, egyszerűen nem vette rá a lélek, hogy kimondja. Mert ha kimondja, nagyon is valóságos lesz. Steve befeszülve várta a választ.

- Mit mondanak? - emelte rá szomorú szemeit.

- Azt mondják, hogy neki köszöntek. De ő még a visszaköszönésre se méltatta őket.

Döbbent csönd ált be. Még nagyobb, mint ami Samet várta. Még a mocorgásban is megálltak.

- Biztos vagy te ebben? - kérdezett rá Tony gyanakodva - Kiera nem ilyen... Egyáltalán mire kéne neki az a kavics.

- Kilencven százalékban vagyok biztos. - hajtotta le fejét Sam. Még hogy nem ilyen, pontosan tudja, hogy nem ilyen. Ezért is olyan szívbe markoló az egész. Nem tudja, miért tette. - Meg kell találnunk őt, meg kell tudnunk miért tette.

- De tegnap a föld nyelte. - szólalt fel Bruce - Ha világvége lenne, akkor sem tudnánk hol van...

Tony arca hirtelen felvillant, mint akinek ötlete támadt.

- Az nem olyan biztos! - ugrott fel hirtelen, de nem magyarázta el a többieknek ötletét, csak elsprintelt a liftek felé. Mindannyian zavartan néztek egymásra, nem tudták mi ütött a zsenibe, de volt egy olyan érzésük, hogy úgyis megtudják, ha türelemmel várnak.

Nem telt bele kereken öt percbe, lábdobogás hangja csapta meg a fülüket, majd egy ajtó csapódás. Aztán a zseni tűnt elő laptopjával a kezében, amit nem habozott a dohányzó asztalra csapni.

- Tony, nem igazán értem mit akarsz... - adott hangot értetlenségének Steve.

- Nem egyértelmű öreg? Lenyomozom hol van. - halvány mosolyt eresztett meg miközben pötyögte az adatokat. A többiek még mindig értetlenül nézték a zsenit ahogy az a programjai között szörfözött.

- Öhm... Tony - szólalt meg Natasha végül - ha csak nem raktad tele Kierát nyomkövetőkkel, nem igazán vágom, hogy lennél képes lenyomozni őt.

Tony vett egy mély lélegzetet, mint amit akkor csinál, mikor egy számára teljesen egyértelmű kérdésre nem tudják a választ.

- Emlékszel, mikor Kierának adtam egy telefont, hogy ő is lépést tudjon tartani a generációnkkal? - vonta fel jobb szemöldökét a férfi csak egy pillanatra emelve fel a szemét a nőre - Nos nem mintha nem lennék képes bármilyen telefont lekövetni a világon, de az övét igazán egyszerű. Stark telefon, unalmamban dobtam össze, viszont minden ketyerémbe teszek nyomkövetőt az esetleges lopások miatt. Igen, ez azt jelenti, hogy Vízióban is van. - nézett Buckyra aki ahogy kinyitotta a száját, azzal a lendülettel csukta is vissza. - Lényeg a lényegben, pár utcányira van innen az elhagyatott raktár épületeknél. - Tony büszkén domborította ki a mellkasát, majd azonnal meg is zavarodott kijelentése után. -... Mit keres ő ott...

- Rossz érzésem van. - motyogta Wanda fájó mellkassal.

ק×

[Kiera]

Hogy hol vagyok, az pontosan nem tudnám megmondani. Valahogy nem érzékelem a dolgokat rendesen, mintha valami megzavarna abban, hogy felfogjam a dolgokat. Csak azt tudom, hogy nem vagyok egyedül. Nem messze tőlem ül egy fiú térdeit átölelve lehajtott fejjel. A viselete megszokott, egy szürke kardigán, egy fekete póló, egy farmer és egy bakancs. Haja narancs színű. Percek óta csak ül ott, mint egy szobor.

- Hé, fiú! - próbáltam oda szólni neki, de mint aki süket lenne, ignorált. - Hol vagyunk? - próbáltam meg még egyszer, de semmi. - Jól van vízköpő, akkor majd kitalálom magamtól.

Feláltam, hogy körbe nézhessek, de a nagy büdös semmin kívül nem láttam mást. Mármint tényleg. Nem azért, mert sötét volt, hanem mert valami nem stimmelt a hellyel. De akkor valamiért ezt nem úgy fogtam fel, mint egy fura dolgot, sokkal inkább az frusztrált, hogy nem tudtam hol vagyok.

- Komolyan mondom, megtalálom a kiscsajt és felgyújtom... - dünnyögtem az orrom alatt miközben forgolódtam jobbra - balra. Ekkor a vörös felemelte a fejét, és ijedt, rekedt hangon megszólalt.

-Megint itt vannak.

Először csak le akartam legyinteni, mondván, bolond a gyerek, de akkor a messziségben alakok formálódtak. Négyen jöttek, és ahogy egyre közelebb értek úgy lettek egyre groteszkebbek. Nos mondhatnám, hogy a mindenkiben meg kell látni a szépet, de ezek tényleg ocsmány szörnyek voltak. A jobb szélső egy kígyó fejű szamurájra emlékeztetett, a mellette lévő pedig egy teknősfejre. Az utána lévőn mintha egy onii mask lett volna az utolsó pedig egy légy fej. Még jó, hogy ma nem ebédeltem.

Na jó, most vagy engem drogoztak be, vagy ezzel a hellyel valami hatalmas gáz van.

- Itt vannak, itt vannak. - ringatózott a fiú előre-hátra.

- Tényleg? Észre se vettem őket. - forgattam meg a szememet. Ahogy egyre közelebb jöttek a fiú egyre hangosabb lett, majd zokogva dőlt jobbra, mint egy krumplis zsák. De szerencséjére kikerülték őt. Helyette felém jöttek elszántan. - Oh sziasztok, Kiera vagyok. - mutatkoztam be illedelmesen. Ők már nem voltak azok. A kígyó fejű megindult felém, majd egy ököllel üdvözölt, ami az orromat találta el. A hirtelen támadástól megtántorodtam, és azonnal a földre ültem. Szemem bekönnyesedett az ütés okozta irritációtól. - Oh a faszomat beléd, te gyökér! - dörzsöltem meg a fájlalt helyet. Mind a négy felettem állt már harcra készen. Megpróbáltam az erőmet használni, de mintha soha nem is lett volna, egyszerűen nem jött elő. - Hát jó, ti akartátok... - roppantottam ki az öklömet támadásnak indulva.

ק×

[Harmadik]

Steve egész úton aggódva rágta a körmét. Vajon mi történhetett a lánnyal, ami miatt teljesen kicsavarodott magából oly annyira, hogy ellopjon egy S.H.I.E.L.D által lefoglalt tárgyat, amiért nem mellesleg ő fáradozott, hogy ott legyen, ahol. Nem fért össze a gondolat a fejében, hogy valami nincs rendben a lánnyal. És a legrosszabb az egészben az volt, hogy félt, újra elveszíti a lányt, mint ahogy az egyszer már megtörtént. Úgy érezte, belehalna, ha történne valami a lánnyal.

Sosem felejti el azt a fájdalmat, mikor a tábornok félrehúzta, hogy közölhesse vele, Kiera eltűnt. Először nem is értette miért. Hisz... Az akadémián volt. Vagyis kellett volna legyen. A tábornok akkor vázolta fel a közös tervüket, Steve pedig azt hitte elájul. Még a lábai is megrogytak.

Akkor azt hitte, elvesztette a lányt örökre.

De a sors rá mosolygott azon a napon, mikor a maszk lehullott a támadókról. Igaz, fél év kellett plusz egy véletlen találkozás, de meg lett. Akkor megfogadta, soha többet nem ereszti, de esküje kudarcba fulladt azon a reggelen amikor félreértések sorozata közepette rontott el Kiera. Hozzá téve teljesen jogosan. Olyan hülye volt. Talán most oda kéne fordulnia Buckyhoz, elmondani neki, hogy minden rendben van és hogy bocsánatot kérjen a viselkedéséért. Meg elmondani, hogy Tony jó ember és hogy hozzá illik. Tony is megérdemli a boldogságot, főleg az után a csúnya szakítás után.

De egyszerűen nem vette rá a lélek, hogy megtegye. Meg az idő sem volt alkalmas rá. Tony, Bucky, Clint, Bruce, Natasha, Wanda és ő egy rohamosztagos kisbuszban ültek teljesen magukba szállva. A csöndet csak egy ritkán felcsendülő dudaszó zavarta meg, meg Tony káromkodása, mikor valaki nem úgy vezetett, ahogy az kellett volna.

Steve amúgy is Kierán kattogott.

Jaj, te lány, mibe keveredtél?

★✩★

Kiera orrából ömlött a vér, de ez nem állította meg abban, hogy tovább küzdjön a torzszülött szörnyekkel, amik fogva tartották - fene se tudja hol.

- Idefigyelj gyíkfej! Hopp ez rímelt... - zökkentette ki saját magát, ami elég volt ahhoz, hogy egy újabb ökölcsapás érje a szeme alatti részt.

A lány már csillagokat látott, de tudta, hogy nem adhatja fel, különben úgy jár, mint a szoba végén ringatózó fiú. Nem volt kedve elmeháborodottat játszani.

- Az anyád, honnan szereztél kardot?!

★✩★

Steve és csapata megérkeztek az elhagyatott raktár épület helyszínére, de egyelőre Kiera nyoma sehol sem volt.

- Oszoljunk szét, úgy nagyobb felületet tudunk lefedni. - mondta a kapitány. A többiek bólintottak. Egyedül Clint torpant meg egy kicsit.

- Steve, ugye tudod, hogy minden rossz horrorfilm így kezdődik?

- Mennyél már Clint! - ripakodott rá Natasha. Clint összerezzent, de különösképpen nem hatotta meg a kém nő durva hanglejtése. Mindenki választott magának egy irányt és elindultak arra.

Steve a hatalmas épületet választotta, ami a telek negyedét foglalta el. Amint belépett a dohos romos helységbe, megcsapta az orrát a dög és a patkányírtó szaga. Egy része remélte, hogy nincs itt Kiera, ez a környezet nem volt éppen egy öt csillagos szállás.

Megrázta a fejét.

Koncentrálj Rogers!

Több szobába is benézett, mind üres volt, mintha évek óta nem járt volna itt senki. Ami fura volt tekintve, hogy tele van egércsapdákkal a hely és egy árva egeret nem fogott egy szerkezet sem. Az adóvevője recsegni kezdett.

- Valaki valami? Én megtaláltam a telefont, de Kierának nyoma sincs. - hallatszódott Tony hangja a készülékből.

- A keleti rész tiszta. Senki sem járt itt évek óta. Legfeljebb az állatok meghalni. De azok is csak kevesen. - válaszolta Natasha.

- Akkor minek van itt ennyi patkányírtó? - nyavajgott Clint.

- Nem egyértelmű? Miattad. - jött az elmés válasz Samtől.

- Tudnátok egy kicsit komolyabbak lenni? Eltűnt egy csapattársunk, és fene se tudja mekkora veszélyben van. - szólalt meg hirtelen Steve megelégelve a két férfi civakodását.

- Csak próbáljuk oldani a feszültséget... - jött a válasz Clinttől, de a hangjában ott volt az aggodalom.

- Tudom, de... - hatalmas puffanás rázta meg a csöndet. Steve a hang irányába kapta a fejét. - Hallottam valamit. Majd jelentkezem.

A többieket válaszra sem méltatva megindult a hang irányába. Az ajtó, ami útjában ált be volt ragadva, de egy kis ráncigálás után nyikorogva kinyílt, utat engedve a kétségbe esett férfinek.

Az ajtó egy nagyobb raktárat rejtett, de üres volt egy pár doboz kivételével. Csak egy lány állt középen, feje lehajtva, mintha állva aludna, a fekete hajkorona eltakarta az arcát, de Steve tudta, hogy ki az.

- KIERA! - kiáltott fel örömében, hangja megcsuklott ahogy rohant a lány felé. Elé érve karjaiba rántotta a lányt és hálálkodva nézett fel az égre. Az a több óta tudatlanság, aggódalom most mind kámfortá oszlott ahogy őt tartotta a kezében.

Fel sem tűnt neki, hogy Kiera egy érintésére sem reagált.

Hirtelen engedte el a lányt ahogy eszébe jutottak csapattársai, ahogy ugyanannyira aggódnak a lány épségéért.

- Hé, srácok! Megtaláltam Kierát! - szólt bele adó-vevőjébe a lánytól ellépve kicsit.

- Hála az égnek. - jött a megkönnyebbült sóhaj Natashától. Steve megadta a hely adatokat a többieknek és elindult a kijárat felé, csak fél úton vette észre, hogy Kiera nem követi.

- Nem jössz? - mosolygott még mindig Steve, de a lány nem válaszolt. Visszanézett a fekete hajúra, aki még mindig ugyanott ált, mint mikor megtalálta, csak annyi különbséggel, hogy a feje előrefele nézett. Tekintete üres volt, szembogara helyett fehérség látszódott. Steve mosolya lefagyott az arcáról, tekintetébe az aggodalom visszatért.

- Kiera? Mi a baj?

Kiera nem válaszolt. Helyette vörös füst kezdett gomolyodni a lányból.

Steve nem vette jó jelnek.

------/------