ÚJ ÉV, ÚJ ÉN

---------------------

EGY ELKÜLÖLÍTETT HELYEN VÁRTUK A tél katonájával, hogy felénk irányítsák a S.H.I.E.L.D. igazgatójának autóját. Elég merev volt a gyerek, hogy bevaljam igazából. És az aurája, brr. Remélem nem kerül arra sor, hogy utánam küldjék, van egy sanda gyanúm, hogy nem élném túl. Ahogy felmértem volt benne valami ismerős, mintha már találkoztunk volna. Ki tudja, lehet valamelyik edzőm az. Mondjuk egyiknek sem volt fém karja. Ránéztem. Hosszú vállig érő barna haja van, az arcát egy nagy fekete maszk takarja, a bal karja, mint már említettem, egy nagy fémkar volt a vállán egy vörös csillaggal. Hátborzongató, mint már mondtam. Mégis... Volt valami benne, ami miatt megnyugodtam. Talán a tudat, hogy még az én pártomon áll, nem is tudom.

- Nos, szereted a csokistortát? - próbáltam beszélgetést kezdeményezni vele. Csak rám morgott. - Ja én sem... - fordultam el tőle lassan, mint aki attól fél, hogy letépik az arcát helyből. Egy kis idő múlva a Tél katonája megindult a kijelölt megjelenési pontjára.

- Ne szúrd el. - köpte oda nekem még utoljára hátranézve. Honnan ismerős a hangja? Megbolondulok.

Elindultam én is a helyemre, nekem az volt a feladatom, hogy az autó tetejéről hatolok be.
Egy fekete autó fordult be a sarkon, felfogni sem volt időm a körülöttem lévő dolgokat, rávetettem magam az autó tetejére, és hála annak a ketyerének amit kaptam, meg is tudtam kapaszkodni a szerkezetben. 

Egyre rosszabb érzés kerekedett bennem a környezetemmel kapcsolatban, de nem tudtam rá koncentrálni, nem szúrhatom el ezt a lehetőséget, mert kitudja mikor tudok újra kapcsolatba kerülni egy olyan emberrel, akinek információval szolgáltathatok. Felfeszítettem az autó tetejét a szerkentyűvel – hu, de menő cuccai vannak a csávónak, összerakná a két kezét a katonaság, ha csak feleennyi jó cuccuk lenne – és próbáltam a közben össze-vissza cikázó autón fennmaradni.

Kész rodeo basszus!

A fekete férfi, aki bent ült rám irányította a fegyverét és próbált lelőni a tetőről, így inkább visszahúzódtam a golyózápor elől. Mikor töltésre volt szüksége behuppantam mellé. Rám akart vágni a jobb kezével, de én kivédtem, és oldalba vágtam. Nem erősen, csak, hogy elvegyem a figyelmét. Levettem a szememet takaró maszkot, hogy a szemembe tudjon nézni. Előkaptam a pisztolyomat és felé tartottam, de nem őt lőttem le, hanem a mellette haladó autóst, aki készült volna a meglepetés támadására. A fickó sokkolva nézte tettemet, de nekem nem volt időm magyarázkodni, elkaptam a kabátja szélét és a belsőzsebébe raktam az SD kártyát. Majd fogtam az ajtót, kibasztam a helyéről, és mégegy utolsó pillantást vetettem a sokkolt feketére, majd úgy ugrottam, mintha kirugtak volna az ajtón. Nem tudom mennyit gurulhattam, de kibaszottul fájt. Mikor megálltam már csak valamilyen istenhez imádkoztam, hogy vegye a lapot, és ne hajítsa ki az ablakon azt a szart. Nem is tudom, hogy a fájdalomtól vagy a pörgéstől szédültem ennyire, de dupla látásom volt, azt hittem helyben összehányom magam. Aztán nagy nehezen kezdtem visszakapni a látásomat, pont mikor a tél katonája felrepítette a férfi autóját az égbe.

Elszörnyedve néztem az autót. Francba, azt ne mond, hogy most fog kipurcanni itt nekem, mert akkor nagyon felesleges volt az életemet kockáztatnom egy szar kártyáért, ami sose jut célba. Vagy még rosszabb. Megtalálják a hulláján és rájönnek, hogy én voltam. Hujuj, na akkor kapom a nyakamba a Tél katonáját.

Nagy nehezen felkapartam magamat a földről, hogy a tél katonájához fussak, aki éppen akkor tépte fel az autó ajtaját. Hatalmas kő esett le a szívemről, mikor megláttam a lyukat a földben. Csak akkor néztem meg jobban az autót. Hm milyen fasza, vajon Stark gyárthatta? Ő neki volt mániája a modernesítés. Felnéztem a Tél katonájára, de csak több autót láttam meg. Ezek sem voltak átlagosak. Sőt semmi sem volt átlagos. A reklámok, az épületek, az emberek. Háromszázhatvan fokban forgolódtam, és semmit sem értettem. Mi... Mi a franc?

- Üdv a 21. Században. - lépett mellém egy Hydrás. - Ezt az akciót pedig könyveljük el félsikernek. Majd legközelebb elkapjuk. Na nyomás katona! - lökdösött a Tél katonája után, de én még mindig le voltam sokkolva. 21. Század? Akkor ez tényleg nem csak 6 év volt.

💉🐙💉

Próbáltam a lakhelyemen megnyugodni. Mi a franc történt?! Válaszokat akarok! Mi az, hogy 21.század?! Mi a szarról beszélt? MI FOLYIK ITT?!
Dühömben hozzávágtam a székemet az ajtóhóz, amit át is szakított. Egy Hydra dolgozó állt az ajtóm előtt ijedten.

- TAKARODJ! - üvöltöttem magamból kikelve, mire az elspurizott azonnal. Persze, hogy dühös voltam, Moszkvába mentem, nem időt utazni, az isten szerelmére! Mégis hány év telt el akkor, ha nem hat?! Harminc? Negyven? Vagy mennyi, mert én rohadtul nem vagyok abban az állapodban, hogy számolgassak.

Dühöngésemet egy Hydra dolgozó zavarta meg. Mégpedig az, aki a parancsokat osztogatja nekem mostanában. Ez se tűnt fel, hogy minden hónapban más parancsolt nekem!

- Uralkodj magadon katona! - mondta oroszul.

- Hogy tudnék, mikor most derült ki, hogy nem hat éve vagyok itt, hanem kitudja mennyi ideje! - válaszoltam oroszul és vágtam az íróasztalomra, ami kettérepedt az ütéstől, de nem foglalkoztam vele.

Morozov elégedetten mosolyodott el.

- Hidd el, minden, ami történt, okkal történt. Büszke Hydra katona vagy, aki bármelyik évszázadban megálja a helyét, ezt vésd az eszedbe!

- Igenis asszonyom... - motyogtam.

- Remek. Pihenj katona. Elmesélem mitől vagy te most itt velünk. Hibernáltunk.

- Micsoda? - értetlenkedtem. Miről hadovál nekem ez a nő?

- Jól hallottad katona. Csak februáronként olvasztottunk ki, hogy edzünk téged és hogy edzed a fiatal elvtársokat.

- Ezért havazott egész nyáron... Ezért volt Natasha minden hónappal egyre idősebb. Ezért mondta, hogy de kár, hogy csak ritkán lát... - motyogtam. Minden a helyére került. A fura ágy, az utána való gyengeség. Natasha és a többi lány rohamos idősödése. A váltakozó edzőtársak. De úgy érzem, nem csak ennyiből áll az egész.

- Mit csináltak még velem? - kérdeztem rá se nézve a nőre.

- Több adattal nem szolgálhatok, sajnálom. - az öklöm összeszorult. Stevere és Buckyra gondoltam. Nem tudom mi történt velük és ez megfojt.

- Hányat írunk? - tettem fel az utolsó kérdést.

- 2014-et.

Az ágyamra zuhantam. Nekem ez túl sok infó volt egyszerre.

- Kérem hívjon valakit, aki megcsinálja az ajtót.

- Mielőtt elmegyek... - fordult vissza az orosz nő - holnap is lesz egy küldetése. A tél katonájával megtámadják Amerika kapitányt.

- Az meg ki a faszom?

- A tél katonája tudja.

Amerika kapitány... Milyen idióta név.

💉🐙💉

- Nem tudtam, hogy pornó sztárokat is gyilkol már a Hydra. - szórakoztattam társamat miközben madár lessen voltunk. - Érted, mivel olyan a neve, mint egy pornó színésznek.

- Fogd már be! - morgott rám, a mai nap már sokadjára.

- Te csak ezt a mondatot ismered? - forgattam meg a szemem. - mást se hajtogatsz csak "Maradj csöndbe", "fogd már be" meg ilyenek. Komolyan nem vagy jó móka.

- Nem szórakozni jöttünk, hanem gyilkolni. - jött a válasz.

- Te biztos, hogy nem ismerjük valahonnan egymást? - kérdeztem rá végül arra, ami már egy ideje cseszte a csőrömet.

- Csss! Kezdődik! - a tél katonája megindult a célpontok felé, nekem lent kellett várnom. Lent kellett elállnom az útjukat. 

Nem kellett sok idő neki, már hallottam a robbanásokat, láttam a repülő tárgyakat, és egyre biztosabb voltam benne, hogy nem akarok packázni ezzel a csávóval. Az a furcsa ambivalens érzés kavargott bennem folyamatosan, hogy nem akarok vele egy légtérben lenni, mégis az ő közelsége az, ami miatt nem vesztettem el a fejemet a történtek után. Már-már zavaróan ismerős. Csak tudnám honnan...

Csattanás zaja hallatszott, mellettem pedig egy vörös hajú nő suhant el, azonnal lábra érkezve. Utána eredtem, amit észre is vett, pisztolyát rám fogva lövöldözött. Kikerültem a lövéseket, és kivertem a pisztolyt a kezéből. Verekedni kezdtünk az út közepén. Ő meglendítette a térdét, amivel gyomorszájon vágott, de én sem voltam rest, megindítottam a jobb öklömet a szeme felé. Könnyen kivédte, de számítottam rá, kisöpörtem a lábait maga alól.

- Mindig vigyázz a lábadra, nem tanították neked? - vigyorogtam, bár nem látszott a maszkon keresztül. Meglepődve nézett rám, de ideje sem volt reagálni, egy kemény tárgy vágott hátba, amitől a földre zuhantam. Felnyögtem fájdalmamban, és szép szavakkal illettem azt, aki egy egész pajzsot vágott nekem. A vöröske felkapta a pajzsot és rohant az ellenkező irányba. Én is lassan összeszedtem magam, de a Tél katonája pont most döntött úgy, hogy stílusosan közlekedik, a mellettem lévő autó tetejét zúzta le landolási célból.

- A jó édes anyukádat ijesztegesd. - szidtam, de ő csak törtetett előre a vöröske és a szőke fiú után. Próbáltam lépést tartani vele, de valami bekattant nála. Mintha bekapcsoltak volna egy gombot rajta, ami gyilkolásra állította. Francba, ha ez a gyerek elkezd öldökölni, ott kő kövön nem marad. Le kell valahogy lassítanom. Rohantam, ahogy csak tudtam, de már csak a harcjelenetet kaptam el, ahogy – gondolom – Amerika kapitány próbálja a tél katonáját legyőzni több-kevesebb sikerrel. Valamelyik autó mögött pedig a vöröske szenved lőtt sebbel a vállán.

- Oh a francba. - szitkozódtam. 

Körbenéztem, de hála az égnek nincsenek még itt a Hydrások. Odarohantam a csajhoz, aki már rákészült a harcra, de lefogtam.

- Nyugi! Segítek.

Letéptem a pulcsim karját és a sebére szorítottam.

- A francot csinálsz... - sziszegett a lány értetlenül.

- Jelenleg tudom, hogy nem látszik, de egy oldalon vagyunk. Bonyolult lenne 5 percben elmondani az egészet, szóval csak arra tudlak kérni, bízz bennem. - a lány nem válaszolt, csak bólintott. Csináltam neki egy rögtönzött elszorítást, de nem tudom ezzel meddig fogja bírni. Ideje lenne leállítani a gyilkoló gépet. A maszkot a lány elé dobtam mert már nem kaptam tőle levegőt. A lány sokkoltan nézett rám, mint aki szellemet látott.

- Na jó azért ennyire csúnya nem vagyok. - röhögtem, majd indultam meg a füstbombát kibiztosítva. A harcolók közé dobtam, akik éppen pajzsot cseréltek, így a tél katonájánál volt az amerikai pajzs.

- Hé Vaskarú, tünjünk el, a Hydra ezt már elintézi! - ordítottam utána. Éppen akkor dobta a szemközti autónak a pajzsot, ami csak centikkel hagyta el a szőke fejét.

Kezd elegem lenni ebből az "olyan ismerős" hangulatból, már unalmas. Mindenkiben csak a barátaimat akarom meglátni, hiába tudom, hogy halottak. De egyszerűen nem tudok szabadulni az érzéstől, hogy az a szőke ugribugri gyerek nekem kicseszett ismerős.

Egymásnak rohantak, ütötték, rúgták egymást. A telesnél még kés is volt, úgy forgatta, mint egy késdobáló. A füst teljesen elszállt már, nem mintha számított volna egy percig is, észre se vették. A szőke gyerek rugott egyet a katona mellkasára amitől egy pillanatra megtántorodott, de hamar visszaszerezte az egyensúlyát, és hadonászott tovább borotva éles késével. Nem tudtam mit kéne csinálnom, így megindultam feléjük, de akkor valami fénysebesen repült felém az égből.

- Jézus? - kérdeztem meg hangosan, mikor lábbal letarolt a sötétbőrű fiú.

- Nem, de közel jársz. - vigyorgott. Jobbal ütöttem, mire ő hárított, így váltottam a balra, amivel eltaláltam egyszer. Vasszárnyaival kiseperte a lábamat magam alól, amire fájdalmas nyekkenéssel érkeztem a földre.

- Mondhatjuk azt is, hogy levettelek a lábadról. - vigyorgott veszettül a fiú, ami miatt én sem bírtam megállni a mosolygást.

- Nagy dumás vagy mi? Fájna, ha csöndben kéne harcolni. - rúgtam mellkason, majd egy forgó rúgással nyakon rúgtam amitől térdre csúszott.

- Te meg artisták közt nevelkedtél?

- Bárcsak. - húztam volna be, de elkapta a kezemet, előre rántott, így ő adott a szemem alá egyet. Megtántorodtam, főleg mert bekönnyezett a szemem, de nem álhattam meg. Nekifutásból a nyakába ugrottam, aminek hatására hátra kezdett zuhanni, így pont ráestem térdelve a vállára, miközben ő nagyot puffant a járdán. A bal kezemmel megszorítottam a pólója nyakát, a jobb öklömmel pedig püfölni kezdtem.

- Ennek - puff - nyoma - puff - marad!

Hirtelen elkapta a kezemet.

- Ne már, randim lett volna! - megragadta a jobb karomat is majd taszított rajtam egyet, én pedig hátra estem egészen az autókig. Gyilkos barátom is csatlakozott a buliba, mert az amerikai mellém dobta, de időnk sincs reagálni a szőke hajú felénk kezdett rohanni. Aztán hirtelen egy szépet fékezett és sokkoltan méreget minket. Én a szédüléstől semmit sem láttam, aztán nagyon lassan kezdett tisztulni a kép a szemeim előtt. Ekkor szólalt meg a döbbent szőke.

- Bucky? Kiera?

- Ki a franc az a Bucky? - szólalt meg a tél katonája. Hirtelen rákaptam a szememet. Aztán a szőkére. Vagyis Stevere. Aztán Buckyra. Aztán Stevere.

- Mi van? - akadtam ki, de nem sokáig élvezhettem a pillanatot, a Hydrások özönleni kezdtek közénk. Valaki a hátam mögé lépett és valamit a nyakamba szúrt. - MI A FRANC! - üvöltöztem, de már csak a sötétség várt rám.

Üvöltözésre keltem fel. A tél katonáját kínozták. Buckyt kínozták.
- Ne aggódj katona, elfogod felejteni őket. - ígérte a kínzója, de Bucky csak üvöltött.

- Engedjék el! - üvöltöttem. Le volt a kezem kötve ahhoz az ágyhoz, amit minden hónap utolsó napján használtam. A hibernálóhoz voltam kötve.

- Maradj csöndben katona! Az érzelmeid elvakítanak, de még plusz 30 év és újra kiolvaszthatunk. - vigyorgott Morozov. - felkeléseket fogsz leverni az új világban. Amit a Hydra fog vezetni. ÉLJEN A HYDRA! - üvöltötte, vele pedig szinkronban a társai. Aztán rám csukta a koporsó ajtaját és beindította a folyamatot. Eddig megvárták, hogy elaludjak. De most tudták, hogy nem fogok.

◇───────◇───────◇