Ráadásul a semmiért hozta ránk a szívbajt. Hiába könyvelték el sürgősnek, csak egy küldetés parancsot kaptunk, amit így is úgy is csak másnap tudunk elintézni.

- Imádom Víziót, de oly annyira nem érti az emberek működését, hogy az már fáj. - haraptam bele morcosan a palacsintámba. Hm, almás! Hisztizésemet Steve vigyorogva nézte végig ahogy ő is palacsintával a kezében ült előttem.

- Ebben egyet kell értenem sajnos. - kuncogta. - De szóljon a védelmében, hogy Vízió lehet olyan fél éves.

Fura volt belegondolni is. Úgy néz ki mint egy élő, lélegző, harminc körüli férfi azon kívül, hogy piros és nem tudja a személyi tér fogalmát.

- Ő hogy... Jött létre? - próbáltam megtalálni a megfelelő szót rá. Gondolom nincs olyan, hogy Mama Vízió, ha igen... Nos, mondjuk úgy, hogy az lenne az utolsó csepp a pohárban, lehet megkergülnék.

- Ez egy hosszú sztori. - rázta a fejét hitetlenül gondolom az emlékek miatt. - Hallottál Ultronról, igaz?

- Ja, Wanda mesélte mikor megkérdeztem, hogy ő mióta csapattag. - gondolkoztam el. Ijesztő robot ami elakarta pusztítani a világot. Aztán ijedt képet vágtam hirtelen. - Ugye nem ő Mama Vízió?! - néztem rá horrorral a tekintetemben. Steveből kitört a nevetés.

- Úgy is mondhatnánk, de ő csak a testét építtette meg. Ha nagyon gyakorlatiasak akarunk lenni, akkor Bruce, Tony és Thor az apjuk. - tűnődött.

- Lesz egy pár apósa annak aki Vízióval jön össze. - nevettem elképzelve az egész helyzetet.

- Hát igen. - nevetett ő is. Végül lassan abba hagytuk az evést és már az égben gyönyörködtünk. A város fénye miatt nem látszódott az összes csillag, de annyi igen, hogy gyönyörűvé tegye az estét. 70 év alatt egy valami sosem változik. Az ég, a hold, a csillagok mind-mind ugyanazok mint amiket fiatalon nézegettünk. Akkor semmi gondunk nem volt. Honvágyat kéne éreznem, de...

Steve-re néztem. Ő is a csillagokban gyönyörködött, az ajkai a csodálattól enyhén szét nyíltak, a szeme csak úgy csillogott. Úgy éreztem, ha ő itt van velem, akkor itt van az otthon is. Mert ahol ő van, ott akarok lenni én is. Észre se vettem, mikor mosolyodtam el, csak mikor Steve szórakozottan rám pillantott fél szemmel.

- Mi a mosolygás tárgya? - görbült felfele ajka.

- Nos azon gondolkodtam, hogy kedvem lenne valami alkoholos italhoz. - vontam vállat lekaparhatatlan vigyorral - Nem mintha megérezném, de egyes fajtájúakat igazán kedvelek.

- Mekkora mázlija van hölgyem, hogy véletlenül van nálam egy nagyon neves pezsgő amit Tonytól kellett elkoboznom. Ha megtalálja megissza. Szóval nekünk kell. - nyúlt a háta mögötti kis kosárkába, ahonnan előhúzott egy zöld csomagolású pezsgőt. Lenyűgőzve néztem az italra, tényleg drágának tűnik. Remélem nem csal a borítás.

- Uu ez a gyerek tud élni. - néztem elismerően Stevere.

- Igen, csak nem kéne. - sóhajtotta - mióta Pepperrel szakítottak, teljesen mértéktelenül elkezdett inni. Nem akarjuk, hogy valami baja essen ez miatt, ezért próbáljuk letiltani az alkoholról, és ebben nagyban segít ő is, aki eldöntötte, hogy hallgat ránk.

- Ez rendes tőletek. - mosolyogtam rá bátorítóan. Ki gondolná, hogy a mindig magabiztos Tony Starknak is lehetnek problémái. Még szerencse, hogy olyan barátai vannak akik tőrődnek vele.

Steve a kosárba nyúlt újra, de bármit is keresett, úgy tűnt, nem találja.

- Azt hiszem, nem hoztam poharat. - nézett rám kétségbe esve. Ábrázatán röhögnöm kellett. Úgy nézett ki, mint aki bejelentette volna, hogy itt a világ vége.

- Ugyan már nagyfiú, ne nézz így, leszaladok két pohárért. - nevettem még mindig ahogy áltam fel a plédről.

Két perc alatt már lent is voltam a lifttel, és a konyhát vettem célba. De mielőtt beléphettem volna a helyiségbe, beszélgetés foszlányait hallottam. Aztán nevetést. A nemlétező profi kémtudásom segítségével észrevétlenül belestem az ajtón. Tony háttal volt nekem és éppen magyarázott valamit Buckynak aki a konyhapultnak volt dölve lazán és csillogó tekintettel itta minden egyes szavát. Aztán hangosan felnevetett. Tony kézmozdulatai hevesek voltak, éppen mutogatott valamit, amit én nem láthattam, de Bucky nagyon díjazta. Közel voltak egymáshoz és úgy láttam nagyon jól szórakoztak.

Elmosolyodtam. Azt hiszem megoldjuk pohár nélkül is.

🥯🎶🥯

Fury személyesen adta át a küldetés részleteit. Pedig általában valamelyik ügynökkel küldeti el, de most meglepett minket ahogy becsörtetett a nappaliba a komor tekintetével és a szigorú tartásával.

- Vége a mókának... - forgatta meg a szemét Tony beleszürcsölve a hűsítő italjába. Natasha mérgesen vállon csapta, Tony pedig fájlalva fogta a karját, hisztis tekintettel. Óriás bébi.

- Nos nem tudom hol kezdjem... - nyúlt be a szemkendős a kabátja zsebébe, majd előhúzott egy kis kék műanyag lapot.

- Az elején. - szólt bele megint Tony, de most Bucky felől kapta a csapást és a megrovó pillantást. - Te is fiam... - nézett legjobb barátomra, mintha most szúrta volna hátba. Majdnem elnevettem magam a drámaiasságán.

Furry megforgatta épp szemét. A lapot az asztalra vetette, ami egyből működésbe lépett, egyszerre kb. 10 dolgot vetített ki kék hologrammal. Nem először látom. A fő kép egy fekete kavics volt, mellette egy nyaklánc rajta egy hasonló kőből készült medállal aminek kerete olyan volt mint egy antik tükör kerete. A kisebb képeken tartózkodási hely volt, koordináta, múzeum, adatok, satöbbi.

Fury stresszesen nézett ránk.

- Mit látnak a képen?

- Nyakláncot? - tettem fel az autómatikus kérdést ami egyből eszembe jutott.

- A kőre gondolok. - kezdte maszírozni a halántékát, mintha már elege lenne az egészből. Hát bocs, Mr. Tudni-akarom-a-pontos-választ-hülye-kérdésekkel, nem vagyok gondolat olvasó!

- Ásványkőnek tűnik, talán Ónix lehet. - válaszolta meg végül töprengve Tony. Fury felé biccentett.

- A múzeum is így gondolja. Csak a baj az, hogy ez nem ónix. Ez valami idegen eredetű anyag, amit eleve nem kellett volna, hogy megszerezzen a múzeum. Ki tudja mire képes, ezek meg nyakláncot csiszoltak belőle! - csattant fel mérgesen az igazgató. Kezdem azt hinni, hogy nem is minket néz hülyének, csak nehéz napokon van túl. - próbáltam elérni a kormányt, hogy adja meg az engedélyt az elkobzásra, mivel jelenleg nem élhetünk ezzel a jogunkkal engedély nélkül, de állandóan kiröhögnek. - kezdte dörzsölni az orrnyergét hitetlenkedve - nos nem akartam erre a döntésre jutni, de el kell lopnunk.

Értetlenül néztünk rá.

- Elnézést uram... - tette fel a kezét Clint épp olyan értetlenül, mint mi - Mi a bosszúállók vagyunk, nem valami tolvaj banda. Biztos van erre megfelelő ügynöke.

- Akikben száz százalékosan megbízom, azok éppen más feladatot teljesítenek, így csak magukra számíthatok. Nem igazán hivatalos az ügy, ezért nem is szeretném publikálni az ügynökeim előtt, hogy mit tervezek.

- De mint már mondta Clint is - szólalt meg Natasha - mi a bosszúállók vagyunk. Eléggé ismertek. Nem tudunk csak úgy belógni, hogy "helló, szia".

- Nem is kell. - mutatott rá az igazgató, ahogy járkálni kezdett a szobában fel-alá. Rendezvény lesz a múzeumban, össze hívják az összes neves embert, köztük magát is. - nézett jelentőségteljesen Tonyra.

- Ja igen, emlékszem, csicsás kis meghívó jött. Tipikus szmokingos, felvágós bál a múzeum szponzorainak, meg a megfűzendő szponzoroknak. Ki akartam dobni, de gondolom csak akartam. - mondta nemtörödöm stílusban - Tudok plusz egy főt is vinni.

- Remek, Kingley ügynököt viszi magával. - jelentette ki szigorúan. Még most is beleborzongtam a megnevezésbe. - Önt még nem ismerik a civilek, így magának nincs szüksége álcára. - nézett rám jelentőségteljesen. - a többiek új személyazonosságot kapnak, új arcot, új hangot. El kell vegyülniük a tömegben. Táncoljanak, beszélgessenek, nem tudom, maguk dolga, csak tűnjenek átlagos felsőosztályúaknak. A lényeg, hogy meg kell lennie a kristálykőnek. Mert nem csak mi fogjuk keresni azon az estén. - sötétült el a szeme. Mind bólogattunk, hogy megértettük. Nem tudom mit jelent az új arc, új hang, de egyet megtanultam a shieldnél, mégpedig azt, hogy úgyis megtudom.

🥯🎶🥯

A másnapnak akármennyire is másnak kellett volna lennie, ugyanolyan volt, mint a többi. Nem stresszeltük le magunkat az új feladat hallatán. A tervezésben még sehol nem voltunk, de úgyis meg kellett várni az igazgatót, hogy tervezhessünk, különben a legtöbb ötlet úgyis a sülyesztőbe került volna. Így hát játszottuk a türelem nevű játékot.

Mivel nem volt más dolgom, eldöntöttem, hogy kitapasztalom a bennem rejlő erőt. Ehhez persze Wanda segítsége kellett. Nem tudott sok mindent még ő se, de igyekezett a tapasztalatait mind átadni nekem.

- Koncentrálj! - mutatta meg újra a kézmozdulatot aminek segítségére újra létrejött a vörösen izzó gömb, ami körül füstösen keringett az energia.

Újra megpróbáltam, de nekem megint csak a füstös része sikerült. Mintha gyufát próbálnék gyújtani de a füstön kívül semmi sem sikerülne. Megszakítottam a folyamatot és mérgesen csaptam a combomra. Wanda felsóhajtott.

- Ha hisztizel, sosem tanulod meg kontrolálni az erődet. És hidd el nekem, az nagyon veszélyes. - nézett rám jelentőségteljesen, ahogy közelebb húzódott hozzám a törökülésben ülő lány. Én is felsóhajtottam.

- De egyszerűen hiába erőszakoskodom, nem sikerül. Azt se értem, hogy robbantottam fel az edző termet, ha egy kis szikrát sem tudok csiholni. - néztem reményvesztve a kezemre. Wanda a kezembe csúsztatta az övét.

- Azért történt, mert az érzelmeid átvették feletted a hatalmat. Akkora érzelmi nyomás lett rajtad, hogy energia löketként jött ki belőled. De meg kell tanulnod azt, hogy nem szabad az érzelmeiddel irányítani az erődet, mert akkor olyanokat bántasz, akiket nem akarsz. - nézett rám szomorúan a vörös - Emlékszel, hogy mit tettem veled, ugye nem akarsz te is zombiként viselkedni mással. - húzta el a száját szomorúan.

Eszembe jutott mit tett velem. Nem volt kellemes érzés, de... Vajon én is megtudom csinálni?

- Mond csak... - néztem rá kíváncsi tekintettel - Én is tudok... Olyat?

- Őszinte leszek, fogalmam sincs. - nézett tanácstalanul ki az ablakán.

A szobája olyan volt, mint ő. Szétszórt, vörös, mégis hívógató. Nem volt egyáltalán rideg vagy félelmetes, inkább nyugtató, mintha azt mondaná egy esős, rossz napon, hogy "hé, gyere be, szárítkozz és melegedj, én majd megvédelek". Jó volt itt lenni. A gitárja a szoba sarkában volt, a bandás poszterei pedig a falon szétszórva. A legtöbb név a Paramore,  Panic! At The Disco és a Fall Out Boy volt a falon szétszórva. Voltak bakelit lemez borítók is sorban rakva olyan nevekkel, mint blink-182, the all-american rejects, green day és egy csomó banda. Vagy gondolom én, hogy banda.

- Tudsz is gitározni? - böktem az említett tárgy felé a fejemmel. Wanda hátranézett, és egy csúnya pillantással illette a tárgyat.

- Tudnák, ha az a hülye húr nem adná meg folyton magát! - fújtatott bosszúsan. Halkan kuncogni kezdtem. Vöröske felállt és a gitárjához lépett, majd a kezé be vette. Bosszankodva nézte, hogy egy húr nem hogy feszesen lenne rajta, inkább két felé állt. - Talán túl erősen húztam meg.

Elővett a szekrényéből egy csomag feltekert húrt, meg egy fogót és elkezdte tekergetni a gitáron a dolgokat. Őszintén én nem értek hozzá, de érdekes volt nézni ahogy szenved. Egy ponton felnézett rám egy keserves kifejezéssel, de aztán megoldotta.

- Ezt Tony szokta megcsinálni nekem, de nem akarom mindig őt zaklatni. - vette a kezébe. Megpengetett pár húrt. Összehúzta a szemét a hamis hangokra. - hát ezt még hangolni kell. Jut eszembe, mióta ukulelézik Steve?

- Hogy mit csinál? - néztem rá értetlenül - mi az az ukulele?

- Ennél sokkal kisebb négy húros gitár. Annyira aranyos mikor játszik rajta, hallanod kell. Állandóan az Over the rainbow-ot és az I can't help falling in love-ot játsza rajta.

Csak pislogtam rá. Életemben nem láttam hangszeren játszani. Hmm. Ez a fiú ennyi év után is tele van meglepetésekkel. Gondolataimból egy halk harmonizált pendülés szólalt meg. Wandára néztem, aki koncentrálva fogta a húrokat le és pengedte másik kézzel. Egész ügyesen csinálta, bár voltak félre pendülések, ennek ellenére nagyon szépen ment neki.

- Nem hazudtál, tényleg tudsz.

- Mikor hazudtam? - pillantott fel rám egy elbüvölő mosollyal. Ekkor megint félrenyúlt egy hanggal. Kitört belőlünk a nevetés.

Lassan elapadt a nevetésünk hullámai. Wanda letette a gitárját a helyére, majd felém fordult.

- Folytassuk még, vagy most már hagyjuk abba? - kérdezte.

- Szerintem ma már felesleges erőltetni. - néztem a kezemre, mintha csak elárult volna - Ez a mocsok erő nem akaródzik előjönni. - sóhajtottam frusztráltan.

- Hát tekintve, hogy ennyit bujkált benned, ne lepődj meg, ha csak lassan szabadul fel benned. Azt mondtad, nem tudod mikor fecskendezték beléd a szert, de az biztos, hogy nem suttyomban azon a napon, szóval egy ideje már benned szunnyadt. Csak vajon miért szunnyadt? Még én is éreztem mikor belém fecskendezték azt a szart, rettentő melegem lett tőle hirtelen pedig konkrétan egy fagyasztóban voltunk a testvéremmel. Ott vöröslöttek az ereim, attól féltem, hogy meghalok.

Elgondolkodtam ezen. Én nem emlékszem ilyenre. Mégcsak kiizadva sem ébredtem fel. Mondjuk eddig is volt egy sanda gyanúm, hogy a hibernálásom alatt történt a dolog, talán csak nem engedtek felébredni rá. De mostmár édes mindegy, csak tanuljam meg használni, akkor még ellenük is fordíthatom a saját fegyverüket. A kezem vörösen kezdett izzani.

- Ebbe még a szemed is belevörösödött! - kiáltott fel Wanda hirtelen. Ilyedtemben megrándultam, és egy mini vörös fényes gömb repült ki a kezeim közül ami kilyukasztott egy set if off plakátot. Szegény énekes fején egy lyuk keletkezett.

- Na jó, jegyzet, nem szabad mérgesnek lennem. - néztem elhúzott szájjal, bocsánatkérően Wandára. Wanda felhúzott szemöldökkel nézett rám, amolyan "mit mondtam neked" tekintettel.