Varázslatos
--------------

Szokoviában nem volt könnyű az élet. Ahogy mások is mondták, Szokovia nem egy érdekes hely, de érdekes helyek veszik körbe. Tíz évesek voltunk mikor a családunkkal ebédelni készültünk, még arra is emlékszem mi lett volna ebédre. Dél előtt 10 perccel esett be a legeslő bomba ami azonnal darabokra zúzta a házunkat. Anyánk és apánk meghalt azon a napon. Mi ketten gyorsan az ágy alá húzódtunk, mikor is beesett a következő bomba. De az nem robbant fel. Két napig szemesztünk a bombával amire rá volt írva szép fehér betűkkel, hogy "Stark industries". Mit ne mondjak elég könnyű volt ezek után utálni Tonyt. Később kiderült, hogy a bomba nem Tony felelőssége volt, és amint rájött, hogy ártatlanokat gyilkolásznak a fegyvereivel, leállította a gyártásukat, de ezt akkor nem tudtuk. A bosszú vágyával nőttünk fel. Mire elértük a felnőtt kort, Szokovia háborús övezetté alakult. Ekkor, hogy segítsünk az országunknak, a legkézenfekvőbb megoldást találtuk meg. Én és az ikertestvérem Pierto, eldöntöttük, hogy csatlakozunk egy szervezethez ami kísérleti fázisban lévő tervét akarta tesztelni rajtunk. Nem tudtuk azt, hogy gyakorlatilag a Hydrához csatlakoztunk, azt se tudtuk kik ők, csak a bosszú hajtott minket. Így kerültünk egy idejét múlt náci szervezethez. Azt mondták, "gyerekek, akartok szupererőt?" mi pedig azt mondtuk, hogy miért ne? Olyan buták voltunk. Nos a testvérem szuperereje a gyorsaság volt. Olyan gyorsan cikázott össze-vissza, hogy nem lehetett látni merre megy. Ő az elme kőből kapta a képességet. És én? Velem más tervük volt. Készítettek egy olyan szert ami a Szuperkatona szérumhoz volt hasonló, ha nem százszor veszélyesebb. A szert még saját maguk sem ismerték, mivel nem eredeti recept alapján fejlesztették ki, sokkal inkább másvilágból való volt az. Talán Asgardi, de őszintén, fogalmam sincs, ennyire nem avattak be. Ezt a szert adták nekem, ettől lettek Pszionikus képességeim. Eddig amilyen erőkről tudok a telekinézis, mentális manipuláció, érzelmi manipuláció, telepátia, levitáció, tudok vele pajzsot képezni, fel emelkedni, meg még egy csomó mindent. Később megtudtam, hogy én voltam az egyetlen túlélője a szernek. Vagyis eddig azt hittem.

Wanda rám nézett jelentőségteljes tekintettel. Eddig csak halgattam a sztorit, de most összevont szemöldökkel néztem rá.

- Ez úgy hangzik, mint egy cliffhanger. - tornásztam fel magam rendes ülő pozicióba kiváncsian.

- Van egy olyan érzésem, hogy rajtad is alkalmazták a Skarlát vért. Csak eddig mélyen bujkált benned.

Az megmagyarázná a történteket. A gyors gyógyulást, az időnként megjelenő erőmet - mert nem a gépfegyver kettétörése volt az egyetlen eset -, de még a pajzsot is amit akkor emeltem félelmemben, mikor Hulk nekem támadt a hajón. Amire azt hittem Wanda volt.

- Szóval csak kettőnk vérében folyik az idegen eredetű szer. Vagy vannak már további túlélők?

- Amennyire tudom, nem. - rázta a fejét. - annyit még kiderítettem utólag, hogy a legtöbb embert a szer megölte. Egyesek szétrobbantak a szétáradó energiától. Másoknak leolvadt a hús a bőrükről. Nem tudom miért pont mi vagyunk az a két ember akik túlélték...

A szememet a plafonra emeltem. Szörnyebbnél szörnyebb dolgok jutottak eszembe. És én még azt hittem, a Hydra nem lehet ennél mocskosabb. Állandóan tévedek.

- Lenne még egy kérdésem... - emeltem végül Wandára a tekintetem - szóval, amit éreztél mikor először találkoztál velem... Amikor az álmom felismert téged... Az azért volt, mert az erő összeköt minket? Mint valami vértelen testvériség?

- Azthiszem... Mondhatjuk így is... - gondolkodott Wanda - De ugyanolyan tanácstalan vagyok, mint te. Egyedül azt tudom, hogy mostmár nem vagyok egyedül ezzel a hatalmas erővel. Végre van kivel kitapasztalnom azt ami bennem van. Ijesztő volt ezzel az erővel egyedül megküzdenem. Még sokat nem tudok magamról, de együtt kitapasztalhatjuk. - mondta lassan felgörbülő mosollyal.

De én nem tudtam ennek őszintén örülni. Megijesztett ez az egész helyzet. Milyen skarlát vér, milyen kisérletek. Én csak az életemet akartam visszakapni. A csonka életemet a régi barátaimmal és az újakkal. Erre kiderülnek ilyen szörnyű titkok, én meg leromboltam a harmadik emeletet. Úristen, tényleg! Ha Tony megtudja, tuti kibasz innen, mint macskát szarni. Viszont Wanda olyan reménytelien néz rám arra a gondolatra, hogy végre nincs egyedül, hogy megszakad a szívem. Megpróbáltam mosolyt erőltetni magamra.

- Hát nincs mese, meg kell tanítanod a trükkjeidre. - vigyorogtam.

Wanda a nyakamba vetette magát hirtelen és szorosan megölelt. Nos ez meglepett.

👠🧙‍♀️👠

Wandával még beszélgettünk lényegtelen dolgokról, de aztán mennie kellett, így egyedül maradtam a regényemmel egy fél délutánon át. Egyszer Bruce és az orvos barátja bejött megvizsgálni, de nem sokáig maradt sajnos, mert sok elintézni valója akadt. Gondolom főleg miattam. Én csak a bajt tudom keverni...

Éppen lapozgattam az amúgy rettentően jó könyvet, mikor a szemem sarkából mozgást érzékeltem. Az üvegfal előtt megláttam Samet ahogy pofákat vágott az ablaknak nyomódva. Tettét egy középső ujjal díjjaztam, mire elröhögte magát és végre hajlandó volt befáradni.

- Nahát, Sam Wilsont is látni lehet néhanapján! - döntöttem a fejem jobbra döbbenetet színlelve, miközben barátom helyet foglalt mellettem.

- Nos hát néha napján le kell jönni meglátogatni a pornépet. - játszotta ő is a szerepét. Halkan felnevettem. - Hogy vagy? - lágyult el az arckifejezése ahogy rám nézett.

- Őszintén vagy kamuzzak?

- Hm, kamuzz.

- Remekül, olyan jól vagyok, hogy menten szárnyra kapok!

- Hoho, azért ne erőltesd meg magad. - eresztett el egy szarkasztikus megjegyzést vigyorogva. - Na most jöhet az őszinte.

Letettem a könyvet a fehér kicsi asztalra egy nagy sóhajtás kíséretével.

- Testileg tényleg jól vagyok... Sőt, Bruce azt mondta, hogy amint lefolyt az infúzió még megvizsgálnak és mehetek... - de tekintetem másról árulkodott. Észre se vettem de a kezemmel megszorítottam a takarómat. Lassan felemeltem a tekintetemet. Szemei együttérzést sugároztak.

- De... - folytatta helyettem Sam lelkig hatoló pillantással. Ilyen komolynak és megértőnek még nem láttam.

- De... Lelkileg darabokban vagyok... - fejeztem be végül. Sam még várt arra, hogy bővebben kifejtsem, de nem akartam. Attól féltem, ha rá gondolok újra mérges leszek, és nem tudom, hogy egyben maradna-e az orvosi szoba. Ez az erő is megijeszt.

Sam sóhajtott. Majd újra rám villantotta a tipikus Sam Wilsonos mosolyát, ami mindig képes volt meghozni a hangulatot a társalgásra.

- Szóval az van, hogy épp erre jártam, mikor felkukkantottam a bazinagy Stark toronyra, hogy gyönyörködhessek benne, mert nem láttam még unásig. - kezdett bele meséjébe kiszínezve minden részletet, ahogy azt mindig szokta - De a harmadik emeleten a nap csillanása helyett munkásokat láttam, viszont ablakot nem. Mond csak, félreértelmezted azt a mondadot, mikor mondtam, hogy "rugjuk szét a ház falát"? - vigyorgott mint a vadalma.

- Túlzásba vittem a bulit, hát nem látod? - mutattam drámaian de nevetve a bal csuklómra amiből az infúzió csöve lógott ki.

- Ej nem gondoltam volna, hogy a nagymamák ilyen keményen tolják. - rázta a fejét megjátszva a meglepődöttségét és a hitetlenségét.

- Vigyázz Wilson, véletlenül a szádba lépek cipő helyett. - próbáltam bosszankodva ránézni de nem tudtam mosolyomat leplezni. Aztán végül kitört belőlünk a nevetés.

Mikor elkezdett kacajunk hangjai leülni, újra rám nézett azzal a mindent tudó tekintetével egy halvány mosoly kíséretében.

- Tudod van egy pár barátom ott, ahol dolgozom, a Veteránügyi Minisztériumban akik hatalmas Amerika kapitány rajongók. Biztos vagyok benne, hogy van egy pár cinkes sztorid a drága kapitányról. - mosolygott Sam lágyan - Talán benézhetnél hozzám is miközben csoport terápiát tartok.

Kibujt a szög a zsákból. A kis ravasz. Lágyan visszamosolyogtam barátomra.

- Majd egyszer benézek. - ez volt az én rejtett üzenetem.

Sam vette az adást. Bólintva felált és még egy csibész mosollyal rám nézett.

- Nos hölgyem, nem akarom zavarni tovább, aludjon, mert este megyünk az idősek klubbjába! - röhögte kifele menet, aztán gyorsan lebukott a felette elrepülő papucs elől.

- Picsán ruglak Wilson! - üvöltöttem röhögve nézve ahogy kiöltött nyelvvel vonul el az üvegfal mellett ameddig már nem látszódott. Hitetlenül megráztam a fejem. Ezek a mai fiatalok.

👠🧙‍♀️👠

Este fele már a szobámban feküdtem a falat bámulva, mintha arra vártam volna, hogy rámomoljon. Nem mertem Tony szeme elé kerülni azok után, hogy leromboltam az otthonát. Vagyis abból egy darabot, de mégis. Befogadott, bevett a csapatba és ez a hála a részemről? Hát remek barát vagyok. Mindjárt hátba is veregetem magam. Addig élveztem a bujkálást ameddig Tony láthatatlan masinája meg nem szólalt.

- Ms. Kingley, Mr. Rogers üzeni, hogy várja a tetőtéri leszállópályán.

Összevontam a szemöldökömet. Mit akar ez ott?

- Üzenem neki, hogy indulok.

Az idő már az este tízet is elütötte, ez látszott is a már rég sötétbe borult városon. Éppen a liftet vártam, mikor egy bazsajgó Tony lépett mellém. Gyanus volt nekem, mindenesetre nem említettem meg neki.

- Figyelj Tony, ami a harmadik emelettel történt azt na-- - de Tony félbeszakított.

- Nyugi Kiera, nem először újítom fel azt az emeletet, általában Thor miatt kell. - legyintett, mintha semmiség lenne - Inkább siess fel Stevehez, mert már nagyon vár. - vigyorgott, mint aki tudna valamit, amit én nem. Ami így is volt. Egy elnyújtott zavart okévak válaszoltam. - Várj, mielőtt elmész! - állított meg hirtelen, mikor megérkezett a lift. Fejemet visszafordítottam irányába és kérdőn ránéztem. - Mond... Bucky miket szeret? - tördelte ujját hirtelen jött lányos zavarában.

Csodálkozva néztem rá. A számat is eltátottam, de aztán reflex szerűen görbült felfele. Méghogy meglátogatom Wakandába nehogy ellopják. Hah.

- Nos... - léptem a liftbe megnyomva a tízest levakarhatatlan vigyorral a képemen - Bucky szereti a csokit. És az édes bort. Na meg a szépfiúkat. - kacsintottam rá ahogy záródott a lift ajtó felfele indulva. Még elkaptam a megcsillanó tekintetét. Ha ezek egymásra találtak én pezsgőt nyitok! Fél perc múlva már a tízediken voltam a hosszú folyosó elején. Itt nem igazán volt semmi, pár plusz szoba meg raktár a felesleges cuccoknak Tony elmondása szerint, de azért itt is szép rend volt. Itt volt a legtöbb kép Howard Starkról és a feleségéről. Peggyvel mindig is jóba voltak, azért is látogatott el az akadémiára plusz bemutatókat tartani. Én nem ismertem annyira, de pár szót váltottunk azért. Egyszer megkérdezte, hogy nincs-e kedvem vele fondue-zni, sajnos vissza kellett utasítanom, mert laktóz érzékeny vagyok. Bár... Vajon még az vagyok? Vagy ez is benne van a gyors gyógyuló csonagba?

A gondolaimba merülve haladtam végig a folyosón egészen kiérve a ház második nappalijáig, ott pedig ki a hatalmas térségre ahova egy hónapja először tettem a lábamat. A quinjet pont ott állt ahol legutoljára hagytuk a csapattal, csak egy valami nem illett a képbe. A pléd a repülőtől egy méterre, na meg a rajta fekvő szőkeherceg ételhordókkal körülvéve.

- Steve. - nevettem zavartan felé sétálva - Mi folyik itt?

- Nos, ez itt a bocsánatkérő vacsim. Úgy tudom nem jöttél vacsorázni, ezért összeütöttem pár dolgot.

Csodálattal a szememben térdeltem le Steve mellé aki nyújtotta is az első ételhordót. Tojásrántotta volt benne, de nem akármilyen! A Steve féle fűszeres rántotta hagymával, petrezsejemmel, tárkonnyal meg a fene se tudja még mivel, mellé apróra vágott paradicsommal. Úgy néztem a rántottára mintha minimum kincsesládát tartanák a kezemben.

- Steve hanyas a gyűrű méreted, gyémánt gyűrűvel kérem meg a kezed! - néztem rá istenítve. Steve felkuncogott kijelentésemre és már nyitotta is a következő ételhordót amiben amerikai palacsinta volt, másik kezében juharszirupot tartott. A szemem mégnagyobbra nyílt. Ha ez almás akkor még a talpát is megcsókolom.

- Várjál, mielőtt teljes szívrohamot okozol nekem! - mutattam hogy álljon le egy kicsit mert már a követlező tételt mutatta volna - Miért is kérsz egyáltalán bocsánatot? Mert ha ilyen lakomákkal akarsz kiengesztelni akkor jogosan feltételezhetem, hogy ahhoz meg is kéne sértődnöm.

- Hát... Szégyenlem magam a múltkori miatt. - hajtotta le a fejét. Én fogtam egy villát és a rántottán kezdtem el rágódni.

- Igen... Még mindig nem tudom miről beszélsz. - mutattam rá a villával.

- Oda kellett volna mennem rögtön megnyugtatni téged, ott lenni lelkitámasznak, nem végignézni ahogy összetörsz és aztán összetörsz dolgokat. - nézett a szemembe. Csak bambultam rá, próbáltam feldolgozni az apró agyammal, hogy miért is érez bűntudatot. - Szar barát vagyok na! - fakadt ki lekonyuló ajkakkal. Hú tényleg bánthatja a dolog ha káromkodik.

- Steve, nyugi, semmi baj nincsen. - nyugtattam közelebb araszolva hozzá - Nem vagy szar barát, nagyon is jó vagy! Megtaláltál minket, törödsz velünk és mi ezért nagyon hálásak vagyunk! Ott voltál amikor a legnagyobb szükségem volt rád, mert igen, ebben az egy hónapban volt rád eddig életemben a legnagyobb szükségem. - letettem a félig megürült kajád dobozt, hogy Steve puha arcára simíthassak - Te voltál a horgony ebben a katyvaszban. Te neked nem volt senkid mikor kiolvadtál a jégből, viszont nekem ott voltál te aki segített az alap dolgokat megtanítani, néha megmentettél a megkergült csapattársaktól akik minden új dolgot egyszerre akartak a nyakamba zúdítani, ráadásul minden olyan volt, mint régen. Zenét hallgattunk, énekeltünk, te festettél én meg néztelek, te főztél én meg néztelek, te bármit csináltál én meg néztelek, mutattál új dolgokat, nosztalgiáztunk és mindent együtt csináltunk. Kiönthettem a lelkemet neked, a félelmeimet, a traumáimat, a tapasztalataimat, mindent. Melletted minden olyan jó, még az apró kis semmiségek is amik amúgy nem is érdekelnének, veled minden szép. És most is itt vagy nekem. Egyszer az életben nem tudtad mit kell csinálni, nagy ügy. Ettől nem leszel még rossz barát! Olyan buta vagy néha. - mosolyogtam rá lágyan. Ő is elmosolyodott és a kezemre simította a kezét, majd lejjebb húzva az enyémet a tenyerembe csókolt. A szívem nagyot ugrott, az arcom pedig tuti vörösödni kezdett. Úgy utálom, mikor ilyen, mert egy pillanatra mindig elhiteti, hogy talán... Észre se vettem, mikor is kerültem ilyen közel hozzá, csak azt, hogy már csak tíz centire lehettem tőle. Meredtem a csillogó szemeibe, de nem sokáig élvezettük ezt a meghitt pillanatot. Egy gyorsan felbukkanó fej jött ki közöttünk a földből, mint valami vakond, a szívbajt hozva ránk. Azonnal szétrebbentünk a mellkasunkra téve a kezünket.

- Mr. Rogers, sürgős üzenet érkezett a SHIE--

- VÍZIÓ! - ripakodtunk rá mindketten zaklatottan, hevesen zakatoló szívvel.