Valami bújkál bennem
--------------

Steve felém rugott, de az alkarommal kivédtem. A jobb kezemet meglendítettem felé, viszont nem számoltam azzal, hogy ő is kivédi, ezzel egyidejűleg hasba vágva a másik kezével, amitől összegörnyedtem. Nem sokáig szenvedtem, villámgyorsan átkaroltam a nyakát, és a felsőtestét teljes erőből lerántottam, a térdemet pedig a gyomrába húztam. Ez egy kicsit őt is megtántorízotta. Jobbra rántottam és a következő ütésem az arcában landolt. Megint rugásra lendítettem a lábamat, de bal kézzel elkapta, a jobbal pedig mellkason vágott. Három lépést hátrálnom kellett.

- Na Kingley, elég volt? - húzta fel pimasz vigyorra a száját. Én is visszavigyorogtam magabiztosan.

-Mi van Rogers, félsz, hogy kikapsz?

Nem hagytam, hogy válaszoljon, megiramodtam felé. Újra az öklömmel támadtam, de mindkét oldalról időben elhajolt. Megpördülten és oldalba rugtam. Nem volt rest, az oldal bordámat célozta be az öklével, de én kivédtem őket. Elkaptam a karját és magam felé rántottam a nagyfiút, hogy lefejelhessem. Még én is beleszédültem egy kicsit, de ez sem állított meg minket, hogy tovább harcoljunk. Kézre ereszkedtem, hogy kisepergessem a lábait maga alól. Lenéztem rá vigyorogva.

- Na Rogers, elég volt? - éltem az ő szavaival. Röhögve ugrott két lábra, hogy újra felvegye a kezdő pózt.

- Egésznap tudnám ezt csinálni! - mozgatta meg állkapcsát eltökélt mosollyal. Nem bírtam visszatartani a kitörő röhögésemet. Ez így annyira Steve, hogy az már fáj. Le kellett állítanunk az edzést, mert nem bírtam abba hagyni. Steve csak megforgatta a szemeit, de az ő szája sarka is felfele görbült ahogy az üvegét kereste.

- Waoh! - tapsolt Peter akinek a bemutatót tartottuk éppen. - Ez nagyon király volt! Ned most úgy irigykedhet! - csillogó szemmel nézett ránk, ahogy leültünk a matracra pihenni és felfrissiteni magunkat. A sportmelltartómat megigazítottam, majd a törölközővel megtöröltem az izzadt homlokomat, miközben Peterre néztem.

- Mi olyan irigylésre méltó két dínó összeverekedésén. - mosolyogtam a fiatal fiúra. Steve felhorkantott a megnevezésen.

- Viccelsz? Amerika kapitány és az első Shield kém tartja nekem a kiképzést mi ebben a NEM irigylésre méltó? - lelkesedett.

- Attól még, hogy hivatalosan a Shieldnek dolgoztam a tuttomon kívül még nem tesz engem az első Shield ügynökké. - ráztam a fejemet még mindig halvány mosollyal az arcomon.

- Mert szeretnéd, hogy Amerika kapitány legjobb barátjaként emlegesselek? - húzta fel a jobb szemöldökét - Csak mert több vagy te annál.

Tágra nyílt a szemem. Hű.

- Köszönöm. Ez jól esett. - mondtam vegyes érzelmekkel. Kerevedett a döbbenet a jól eső érzéssel.

- Na de vegyünk át pár alap dolgot Peter. - csapta össze a kezét Steve - Ha civilbe vagy és nem akarod leleplezni magad, meg kell tanulnod pár hagyományos önvédelmi technikát. Gyere ide, kíváncsi vagyok, most mit tennél. - Peter felált és a matracra jött közvetlen mellém. - Képzeld azt, hogy rabló vagyok. - megköszörülte a torkát, majd mélyebb orgánumra váltott - Ha élni akarsz add ide az összes pénzed!

- Vicces, hogy azt hiszed van pénzem. - vont vállat Peter.

- Vicces, hogy azt hiszed, akarok élni. - szóltam unottan.

Steve csak meredt ránk.

- Jó akkor most vegyük újra...

🤜👊🤛

Valamikor Natasha és Clint is megérkeztek frissen és kipihenten közént, így úgy döntöttünk Steve-vel, hogy őket is el kell páholni egy kicsit. Természetesen ez nem volt olyan egyszerű feladat, tekintve, hogy mindkettő a shield legkíválóbb ügynökei voltak, de nem kellett félteni minket se, találtunk rajtuk fogást.

Peter eléggé kimerült a végére, ezért Clint ki kísérte szegényt felfrissülni, ekkor döntöttünk úgy, hogy az edzésnek lassan véget kéne már vetni. Szegényt megdolgoztuk, dehát ha egyszer hülye volt, hogy belekezdett a szuperhősködésbe, akkor már nem hagyhatjuk, hogy kiképezetlenül rohangáljon a városban. Bírom a kölyköt, nem akarom, hogy baja essen. Csak az a mázlija hogy már nincs háború.

Natashával és Steve-vel éppen beszélgettünk és nevettünk, mikor Bruce robbant be az ajtón csapzottan és idegesen. De nem olyan "mindjárt előjön belőlem a zöld szörny" idegesen, inkább rémült ideges volt. Jelenlétére beszélgetésünk elapadt és kíváncsi szemekkel meredtünk barátunkra. De hiába vártunk arra, hogy kinyögje mi a baja, csak nézett ránk, mint a szellemekre a hozott papírjait gyűrögetve a kezében, mintha az megoldaná a gondját. Aztán vett egy mély lélegzetet és rám nézett.

- Kiera... - hunyta le a szemét, majd mikor kinyitotta egy nagyon komoly szempár próbált a lelkemig látni - Mond csak, mikor jött meg utoljára?

- Oh, csak ez a baj? - mosolyogtam rá. - Pontosan tudom, hogy... - a halvány görbület leolvadt az arcomról mikor számolgatni kezdtem a napokat. A hat év alatt csak eleinte volt ezzel problémám, aztán ahogy nőttek a feladat súlyai nem volt se időm, se energiám számon tartani. És egy idő után elfelejtkezdtem róla. De most hogy belegondolok, és csak az ébrenléteimet számoljuk akkor pontosan öt éve nem jött meg... Ami nem történhet meg. Vagy igen...

- Heheh - próbáltam erőltetetten nevetni, mint akivel csak csipkelődnének - de ez bármit jelenthet. Azt hallottam, hogy azoknak a sportolóknak akik nagyon intenzíven űzik a sportot, egy idő után elmaradozik vagy ilyesmi... - próbáltam magamat valami egyszer futólagosan átolvasott hírrel nyugtatni - Én pedig évekig gimnasztikásztam. - próbáltam a kamu mosolyomat magamon tartani, kétségbe esetten kapaszkodva abba a magyarázatba. Mert valahol a lelkem legmélyén tudtam, hogy baj van. Hatalmas nagy.

- Kiera... - ismételte meg a nevemet Bruce fájdalommal a hangjában. Mert együtt érzett. Hisztérikusan felnevettem.

- Mond Bruce, hogy az a baj, amit mondtam. - mosolyogtam még mindig, mint a bolond, de a szemem elárulta azt a fájdalmat amit éreztem. Ismerem a Hydra trükkjeit.

- Kiera... - mondta ki harmadjára. Steve értetlenül nézett minket, de Natasha nem. Natasha sejtette mit akar Bruce mondani, a szája elé emelte a kezét döbbenten.

- NE ismételgesd a nevemet, mondjad már, mi a kibaszott baj van?! - kiáltottam rá immár abba hagyva a tettetést.

- A vizsgálatok kimutatták, hogy hiányzik egy szerved... - hajtotta le a fejét szomorúan.

Nem kellett folytatnia. Pontosan tudtam mire gondol.

Próbáltam magamban feldolgozni az információt. Hátat fordítottam a barátaimnak és próbáltam megnyugodni ahogy csak tudtam. Az összes mantrát elmondtam magamban amit a Hydra csak tanítani tudott, de egy se segített.

Ha ez igaz... Ha a Hydra tényleg képes volt elvenni tőlem ezt... Akkor földig rombolom őket!

Harmadik fél szemszöge

Natasha aggódva nézte barátnőjét ahogy magába fordulva próbálja az infót feldolgozni. Pontosan tudja mi történt Kierával. Náluk a vörös szobában csak hagyománynak nevezték a sterilizálást. Mikor megfosztanak az egyetlen dologtól ami egyszer még örömöt okozhatott volna. Natashának sosem voltak olyan álmai, hogy egyszer egy hús-vér gyereket nevel fel, de még neki is fájt a gondolat, hogy a döntés jogát is elveszik tőle.

Kiera pedig tipikusan egy olyan ember volt, aki élt-halt a gyerekekért. Natashát is a szárnyai alá vette. És a vörös szobában több lánynak is meg akarta mutatni milyen az, ha törödnek velük. Na meg emlékezett arra, mikor a lány a jővőbeli gyerekeiről beszélt. Hogy hogy képzeli el őket. Hogy hogyan nevelné. Csak ezek az apróságok tudata szúrta a mellkasát. Aggódó szemekkel pillantott Stevere, aki szintén összerakta a képet, és aggódva nézett barátjára.

Steve sokmindenen túlesett már, de ez különösen belemart a szívébe. Hiszen ki ismerhetné jobban Kierát, mint ő. Ugyanazt tudta Steve mint amit Natasha. Hogy az álmai törtek össze ezzel a hírrel. Nem tudta, mit tegyen. Menjen oda és ölelje meg? De mivan, ha egyedül akar lenni? Úgy érezte magát, mint egy rakás szerencsétlenség, és ez rosszul esett neki. Ott akart lenni mellette, megnyugtatni, hogy semmi baj nem lesz, de hogy mondhatna ilyet egy olyan embernek, akinek soha nem lehetnek gyerekei? Kérdőn nézett Natashára, de az szintén tanácstalanul nézett barátnője irányába.

Wanda ezt a pillanagot érezte a bekukkantásra. Nem volt hangos, jelenlétére mégis hárman felkapták a fejüket.

- Valami baj van? - suttogta ahogy beljebb araszolt a többiek mellé, miközben Kiera hátát nézte ahogy lassan rászkódik az elfojtott sírástól.

- Majd elmondom. - súgta oda Natasha neki.

Kiera lassan felemelte a fejét. Az aurája megváltozott. Wanda erősődő hullámokat érzett a lány felől, amit akkor érzett utoljára mikor először találkozott vele. Zavartan összehúzta a szemöldökét.

Steve megunta a tökörészést. A barátjának szüksége van most rá, ő meg úgy áll itt mint egy rakás szar.

- Kiera... - indult volna meg, de Wanda hirtelen lefogta. Meglepődve nézett a lányra, de Wanda úgy figyelt mint egy őz. Újra ráemte a tekintetét barátjára, ekkor értette meg, mi a gond. Bruce tágra nyílt szemekkel nézte a történteket.

- Ő most... - próbálta a megfelelő szavakat keresni a jelenségre, de nem nagyon talált.

- Füstöl? - kereste helyette Natasha - Mert nagyon úgy tűnik. Vörösen füstöl.

Kiera megfordult. Arcán még mindig látszott a mérhetetlen fájdalom amit érzett.

- A Hydra el vett mindent tőlem. A családomat, az életemet még a barátaimat is megpróbálta! És most! - dörrent fel idegesen a lány. Teljesen önkívületi állapotba került, a vörös füst pedig a vállán, a kezén és a feje felett egyre erősödött. - ÉS MOST ugrik a kurva az anyjába, én csak egy kibekurt katonájuk voltam! MI a FASZT csinálnak ezek az ellenségeikkel?! Mindig követtem a parancsaikat, MINDIG! - a lány közelében a tárgyak lassan vörös köddel kezdtek emelkedni. Mindhárman Wandára néztek, de ő csak a fejét rázta - Végig szenvedtem az őrült edzési tervüket, balettoztam, hagytam, hogy teszt kínvallasanak, betanítottam a kislányokat, és EZT KAPOM HÁLÁBÓL?!

A lányból hatalmas energia hullám indult, aki lesöpörte a négyest a lábáról. Döbbenten ültek a földön, de nem akartak ott heverészni, megpróbáltak hamar újra talpra állni, de továbbra sem tudták mit csináljanak.

- Kiera! - kiáltott Steve mikor a szobában már nem egy helyben lebegtek a súlyzók, hanem össze-vissza. - Kérlek hagyd abba, amit csinálsz, gyere ide, ezzen is túl lendülünk, mint mindenen. Együtt!

Kiera zavarodottan Stevere nézett. Egy pillanatra kizökkent haragjából azt se tudta hol van. Aztán mégjobban elsötétült a tekintete. Steve olyanra emlékeztette ami az utolsó kés szúrás volt a darabokra szabdalt szívébe. Dühös lett. Olyan dühöt érzett, amit soha még ezelőtt. Az ereiben zúgott a harag, érezte, hogy megremeg az egész teste, és valami olyan energia hullám száguldott át rajta amihez nem volt viszonyítási alapja.

Minden egy pillanat alatt történt. Kiera szemei vörösen felvillantak, ebből tudta Wanda mit kell tennie. Amilyen gyorsan csak tudott, erőmezőt húzott barátai köré, mert Kierából kitört az erő ami eddig ott szunnyadt benne évek óta. Elsikította magát fájdalmában. Úgy érezte a szervein súlyok ülnek, és csak így tudja kiadni magából.

Sikításába beleremegett az egész harmadik emelet. A vörös füst pulzálva áradt szét körülötte, aztán lángszerűen áradt tovább belőle, mintha csak kigyulladt volna. De Wanda tudta, hogy nem így van. Mert egy szer folyik a vérükben.

A lány úgy sikított, mint egy Banshee. Élesen és fájdalmasan. A közelben lévő összes üveg összetört. Az üvegajtótól kezdve az ablakig minden. Ekkor megszólalt a vészriasztó, de addigra már mindegy volt. A lány ájultan esett össze.

Harmadik fél szemszög vége

🤜👊🤛

Lassan nyitogattam a szememet. A lámpából áradó fényre érzékeny voltam, ezért hunyorognom kellett ahhoz, hogy valamicskét lássak is a szobából. Ami egyből feltűnt az az volt, hogy nem a saját szobámban feküdtem. Sokkal inkább az orvosi szobában. Lassan próbáltam volna feltápászkodni, de nem volt elég az, hogy fáradtan visszazuhantam, reflexből ketten támadtak rám, hogy feküdjek vissza.

- Hol vagyok? - kérdeztem olyan rekedtes hangon, mint aki naponta harminc szál cigit szív.

- Az orvosi szobában. Megörökölted a helyem. - hallottam egy pimasz hangot mellőlem. Szemem azonnal kipattant és kutatni kezdte a hang forrását, és amint megtaláltam lendületből a nyakába vetettem magam. Ami kiderült rossz ötlet volt, mert aztán úgy megpördült a szoba, hogy attól féltem, nyakon hányom szegényt.

- Buckyyyy! - vinnyogtam, mint egy hülyegyerek örömködve barátom jelenléte miatt. - Mikor jöttél vissza? Sikerült a dolog? Nem volt még pár napod?

- Nyugi, nyugi Kiera, mindent elmesélek majd. - nevette Bucky nyugtázva a lelkesedésemet - Én a megbeszélt napon jöttem haza. Kerestelek, erre azt mondták, hogy csipkerózsikát játszol az orvosiban. Tudod, hogy ráhoztad mindenkire a frászt? - tolt el magától hirtelen aggódó tekintettel kémlelve. Lesütöttem a szememet. Mindenre emlékszem. A haragom teljesen át vette felettem az irányítást. Aztán hirtelen leesett. Nekem nincsenek természetfeletti képességeim! Akkor meg mégis mi...

- Mennyi ideig voltam kiütve? Egy óra? Kettő?

- Három nap. - szólalt meg Steve is aki eddig csak figyelt minket. Döbbenten ránéztem. - Hogy érzed magad? - váltott át aggódóra.

- Nos szarul. De büszkén, ha ez számít. - vigyorogtam idiótán. Steve elmosolyodott.

- Látom a humorod a régi. Akkor csak nem lehet akkora baj. - fogta meg a kezemet.

- Ej te lány... - sóhajtott Bucky drámaian - Csinálod itt a balhét, engem meg kihagysz belőle, milyen barát vagy te! - vádaskodott, de a szeme mosolygott. Fáradtan elnevettem magam. Tudom, hogy tudja, mi miért történt. De ősidők óta humorral gyógyítjuk a sebeket, különben már rég megdöglöttünk volna.

Ránéztem bal karjára, mert gyanúsan normálisnak tűnt. A piros-arany kéz helyett egy normál kéz virított. Döbbenten fogtam meg a kezét, viszont a várt hatás elmaradt, ugyan olyan hideg volt, mintha vasat fogtam volna. Felvont szemöldökkel néztem barátomra, aki látva döbbent tekintetemet azonnal magyarázatba kezdett.

- Wakandában kicsit megbütykölték, hogy olyan legyen, mintha a saját kezem lenne. - megnyomott egy gombot, ettől a hologramm a kezén mini kék hatszögekben hullámlani kezdett, ezzel felfedve az arany-piros robot kart. - A hercegnő önszorgalomból csinálta.

- Uuu király! - csillant fel a szemem az új technológiára.

- Tony majdnem kitért a hitéből. - kuncogta a barna hajú - El kellett neki magyaráznom, hogy nem cseréltem le a kart, amit csinált nekem, csaj fejlesztettek rajta.

Felkuncogtam hitetlen sóhajtására.

Hármasban beszélgettünk egy ideig, mikor Wanda nyitott ajtót kíváncsian bekukkantva.

- Péntek mondta, hogy felébredtél. Beszélhetnék veled négyszemközt? - nézett rám kérlelően. Rámosolyogtam Stevere és Buckyra, majt útjukta engedtem őket. Wanda Bucky helyét foglalta el.

- Először is, hogy vagy? - kérdezte kedvesen. Rámosolyogtam.

- Voltam már jobban is, de kiheverem.

Csend állt be közénk. Tudtam, hogy mondani akar balamit, csak nem tudta hogyan kezdje. Aztán végül csak belekezdett.

- Tapasztaltál furcsaságokat ebben a pár évben? - kérdette meg.

- Mi számít furának. - horkantottam fel - a Hydráról beszélünk, semmi normális nem volt ott.

- Úgy értem magaddal kapcsolatban.

Elgondolkodtam.

- Hát gyors gyógyulás, meg egyszer ketté törtem egy gépfegyvert, gondolom az is számít. - tűnödtem.

- Eddig sínen vagyunk... - mondta Wanda.

- Mire is vagy pontosan kíváncsi? - kérdeztem meg végül azt a kérdést, ami egy ideje már furta az oldalamat.

- Nos, elmesélek neked valamit. De nem fog tetszeni.