Egy hónap szabadság
--------------

Ha azt mondom, hogy a halál megváltás lett volna azt hiszitek túlzok.

Visítottam, ordítottam, hogy nem bírom, de nem hagyták abba. Azt mondták nem vagyok elég hajlékony.

Azt hittem meghalok. Égett a combom, fájt a gerincem, de hiába mondtam, hogy elég, nem hagyták abba. Az edzőm csak nyomott és nyomott lefele.

Már a hátamon ült. Valami nehézzel a kezében, talán medicin labdával talán dinnyével, nem tudom. Valamit hajtogatott oroszul, de nem tudtam rá figyelni, csak arra a borzalmas fájdalomra ami szétáradt a combomban. Minden sejtem ellenkezett a dolog ellen.

Felsírtam. A combom égett, a fájdalom már olyan nagy volt, hogy szédültem, dupla látásom lett. Majd végül...

Kopogás hangja riasztott fel. Először nem realizáltam magamban a dolgot, csak néztem a plafont mélyeket lélegezve és hallgattam a tomboló vihar hangját. A homlokomon gyöngyöző izzatságot a takaró szélével töröltem le. Lassan felültem és az ablakon lefolyó vízet kémleltem, mintha annyira érdekes lett volna.

Istenem, de utálom mikor rémálmok gyötörnek. De ha megtörténik, legalább ne az emlékeimből merítsen ihletet.

Újra kopogtak az ajtómon. Ránéztem az ajtó felé szerelt analóg órára, ami hajnal kettőt mutatot. Összevontam a szemöldökömet. Ki az aki ilyenkor zaklat? Erőt vettem magamon, és kikeltem az ágyamból. Végül is találgatással nem megyek semmire.

Mikor kinyitottam az ajtót senki nem állt ott. De jobbra fordulva Stevet pillantottam meg aki a szobája felé kullogott.

- Te kopogtál? - próbáltam a szememmel ráfókuszálni. Hátra fordult felém, tekintete ismerős volt. El is felejtettem, hogy nem szereti a viharokat. Nem fél tőlük, csak egyszerűen nem szereti. Mint más a gombát.

- Ne haragudj, nem akartalak felkelteni. - motyogta halkan, miközben vissza ballagott felém. Ahogy előttem megállt muszáj volt a fejemet felfelé fordítanom ahhoz, hogy belenézhessek a szemébe. Nem voltam hozzá szokva ehhez, utoljára mikor láttam, egy szemmagasságban voltunk. Most meg tömény izom és egy fejjel magasabb. Azért ez éles váltás.

- Oh, még hálás is vagyok. - legyintettem. - Ne aggódj, nem a legszebb álmomból vertél fel. De te mit szeretnél tőlem hajnalok hajnalán?

- Én csak... - próbált belekezdeni mondanivalójába, de megakadt. Aranyos volt nézni ahogy próbálja megfogalmazni magába a mondandóját. Nem tudtam nem megereszteni egy halvány mosolyt. - Nem tudok aludni... - nyögte ki végül. - és tudod, most hogy itt vagy...

Mosolyom széles vigyorrá alakult.

- Csak nem azt akarja mondani nekem Amerika Kapitánya hogy mellettem akar aludni? Micsoda megtiszteltetés. - vigyorogtam önelégülten.

- Én... Tudod... Tudom, hogy már felnőttek vagyunk, de... - nem hagytam, hogy végig mondja, a csuklójánál fogva rántottam be a szobámba magunkra csukva az ajtót.

Kis idő múlva mind a ketten az egyszemélyes ágyamon kuporogtunk. Mikor kicsi voltam és egyszer rosszat álmodtam, akkor pont Steve vigyázott ránk a testvéremmel mint bébicsősz, mert anyunak valami elintézni valója volt a szomszéd városban. Anyu hiján Stevenek kellett mellettem aludnia. Aztán ahogy nőttünk lassan már én vigyáztam az ő álmaira. Lassan már én öleltem át őt a rossz álmai után. Persze nem sűrűn történt ez meg, hisz nincs az embernek minden héten rossz álma - kivéve ha hat éve vagy már a Hydránál, akkor azért találnak rá módszert - de épp elégszer történt, hogy szokássá nője ki magát. Viszont ami a meglepő az egészben, az az, hogy Steve ennyi év után is rám akarja bízni az álmait. És ez jól esik.

A mellkasomhoz szorítottam a fejét és a hajába túrtam a bal kezemmel. A szőke fürtjeivel játszottam miközben a lábamat próbáltam úgy rakni, hogy ne zavarja. Az évek alatt ilyenre fejlődött a pozíciónk.

Viszont azt hiszem újat kell kitalálni.

Steve halkan felkuncogott.

- Azt hiszem ez így nem lesz jó. - emelte fel a fejét, hogy a szemembe nézhessen. Gyermeteg csillogással a szemében vigyorgott ahogy a fejével a lába felé biccentett ami lelógott az ágyról. Ennek látványára azért én is felnevettem.

- Kicsi az ágy, hát most mit csináljak! - mondtam tettetett felháborodással.

- Na na! Azért a te ágyad se volt sokkal nagyobb. - biccentette félre a fejét.

- De te meg sokkal kisebb voltál! - pöcköltem homlokon. Nevetve érintette meg a sérült területet ahogy párnámra vetette fejét.

- Na jó, új alvópóz kell.

- Van ötleted szteroid kapitány? - néztem rá felvont szemöldökkel de ugyanazzal a játékos mosollyal.

Kis idő múlva én voltam a mellkasának fúródva, miközben úgy ölelt át, mint egy játékmacit.

- Ez aztán a kinevezés! Amerika kapitány plüssállata, az álom meló! - dünnyögtem a tömény izomba aminek neki voltam tolva.

- Huss, jó ez így, aludj! - motyogta álmos hangon. Csak elmosolyodtam. Ha neki jó, akkor nekem is.

Egy hónappal később

Nos ez volt életem egyik legérdekesebb egy hónapja.

Bucky másnap utazott el Wakandába, de nem ment a búcsú olyan könnyen, mint azt szerette volna. Bár nem csimpaszkodtam a lábára könyörögve neki, hogy maradjon, mint ahogy azt szerettem volna, de azért megszorongattam ölelés közben.

Ezután kezdetét vette az életem mint bosszúálló.

Megismerkedtem Thorral. Magas, kigyurt, hangos, jól bírja a piát, de ha egyszer berug, akkor halgathatod, hogy mert a testvére... De bírom, rendes ember. Tony bulit csapott mikor az ő szavaival élve végre hajlandó volt felséges seggét telolni a földre. Nem mutattam ki, mennyire kiakadtam, mikor kiderült, hogy a Thor nem becenév.

Viszont azon az estén megtudtam magamról valamit. Nem tudok berugni. Pedig még Thor is megkínált az ő asgardi piájával de semmi.

- Üdvözöllek a világomban. - nevette Wanda, aki már a tizedik whiskys poharat gurította le de még mindig úgy nézett ki, mint aki csak almalevet inna. Zavartan rámosolyogtam, majd a poharamat néztem frusztráltan. Mellettem Tony szédelgett magyarázva arról, hogy meg kell ismernem a klasszikus rockot.

Már értem miért dugdossák előle az alkoholt. Imádom, hogy a részeg emberek vagy a rokonukról hisztiznek vagy az ex barátnőjükről.

Ami a munkát illeti.

Ebben a hónapban őt küldetésen voltam, ebből kettőt a Shieldel, hármat pedig a bosszúállókkal. Vicces név nem? Tipikusan úgy hangzik, mint azok a banda nevek, amiket Tony mutogatott, mikor belekezdett a "modern világ tanításába". Hát nem viccelt, mikor azt ecsetelte részegen, hogy ő majd megtanítja nekem azt amiből kimaradtam. Kezdve az ötvenes - nyolcvanas évek zenei revoluciójával.

És hogy őszinte legyek már kedvenceim is vannak. No nem bandák, csak számok. Ha bandát kéne mondanom akkor talán a Queent mondanám, mert tőlük tetszik a legtöbb szám. Viszont a legkedvencebb dalom nem tőlük van, hanem Bon Jovitól. Annyira fülbemászó, hogy észre se vettem már mikor dúdolom, csak azt, mikor kapcsolódott be Tony. Lassan már saját szokásunká vált random elkezdeni. Mint mikor csak simán pihentünk, és mindenki a saját dolgával volt elfoglalva.

- Ooo we halfway there... - dúdoltam halkan, lapozgatva valami újságot ami a kezembe akadt a dohányzó asztalról.

- OOOOOO! - hallatszódott a folyosóról a trappolás, majd egy becsuszással mellém ért Tony a szívére téve a kezét.

- LIVIN' ON A PRAYER! - ordítottuk együtt vigyorogva egymásra nézve. Steve dühösen csapta le a könyvét amit olvasott.

- Ez már a héten a nyolcadik! Elég! Soha nem kellett volna hagynom, hogy találkozzatok!

- TAKE MY HAND, WE MAKE IT I SWEAR! - folytattuk tovább Steve felé nyújta a kezünket drámaian, mit sem törödve hisztiző énjével.

De Peter sem volt rest. Bejelentette, hogyha Tony megtanítja nekem az ötvenes - kétezres éveket, akkor ő a maradékot fogja. Így kerültem a tv elé Harry Potter, Star wars és Hobbit filmeket nézve.

Nem is mondom, tátott szájjal néztem végig az összeset. Az én időmben moziban néztük a fekete - fehér filmeket, most meg... Hogy is mondta Peter milyen technikával készülnek a filmek? Cgi? Nagyon király!

Könyveket is adott. Azt mondta, a Percy Jacksont inkább elolvastatja velem, mert a film állítólag borzalmas és semmi köze a könyvhöz.

Wanda beszált egy csomó egyszerű, romantikus filmmel és Disney mesével. Elmondása szerint a legjobb és egyben legrosszabb filmek 1980 és 2005 között készültek. Nem pontosan értettem mire akar kilyukadni ezzel, aztán megnéztük a filmeket. Olyan nyálas mégis szívmelengetően romantikus filmeket én még nem láttam. A disney mesékkel teljesen más volt az állás. Eleve láttam már a hófehérkét meg a pinokkiót, de azóta rengeteg új mese jött ki, és had ne mondjam, mindegyiken elbőgtem magam. Főleg az Oroszlánkirályoson.

Természetese Natasha végig nézte a szenvedésemet, hogy hogyan próbál három különböző ember hatni az ízlésemre. Néha még ki is gúnyolt, hogy sosem szabadulok. Ilyenkor csak ráöltöttem a nyelvemet.

Ő nem akart mutatni semmit. Na jó, ez így hazugság lenne, mert megpróbálta megtanítani a modern gépek használatát. A Hydránál már próbáltam egy nagy fehér gépet használni, hogy adatokat lopjak, de ott is elszenvedtem egy csomó időt, így jól jött a gyors talpaló. Csak a gyors talpalóból órás kiképzés lett.

- Szóval ez itt az internet... - kattintottam a "google chrome" feliratú izére.

- Most pedig írj be valamit amit tudni akarsz. - próbált oktatni Natasha de én láttam rajta, hogy majd elröhögi magát a szerencsétlenkedésemen.

- "E-l-v-e-s-z-e-tt P-r-ó-f-é-c-i-á-k" - írtam be az első dolgot ami eszembe jutott, keresgélve a betűket, lassan pötyögve. Ezt a könyvet még Tony ajánlotta, de előtte megkérdezte, mennyire vagyok keresztény. Az első böngészési találatra rákattintottam - Oh itt azt írja, hogy dögös orosz csajok várják, hogy rájuk írjak... Na meg nyertem egy Iphonet. Mi az az Iphone?

De a munkára visszatérve, az első küldetésem Sharonnal volt. Egyszerű melóval bíztak meg minket. Buktassunk le egy helyi terror szervezetet, akik támadást akartak indítani a Time Square-en. Persze, hogy oda ahol a legtöbb ember van.

De nem volt őket nehéz leverni. Egy jó tervel és Sharon remek vezetési tehetségével pikk pakk megvoltak a merénylők. Csak azzal nem számoltam, hogy az egyik sunyi lesz és megpróbál leszúrni. Alig tudtam kivédeni a támadást, a bal kezemmel hárítottam a kést, ami át is szúrta a kezemet, a jobb lábammal pedig egy jól irányzott rugással tökön rúgtam. Sharon egyből sietett hozzám, hogy lekösse a vérző kezemet, a támadómat pedig a többiek vitték el.

Már a kisbuszban ültünk, mikor újra rákérdezett Sharon aggódva a kezemre.

- Igen Sharon jól vagyok, sőt, úgy érzem mint akinek nem is sérült meg a keze. - forgattam meg a szememet, mert már untam ezt a sok kérdést.

- Hát én pedig nem hiszek neked. Mutasd meg a kezedet, be kell mennünk vele a Shield korházba, mimimum, hogy összevarják.

Nagy sóhajjal vettem le a kötést. Aztán a szemem duplájára nőtt. Amit ketten láttunk - vagy nem láttunk - az döbbenetes volt.

- Dehát átszurták a kezedet... - nézett csodálkozva Sharon, mint aki az év csodáját látta volna. És fel tettem volna rá az összes vagyonomat, hogy így is volt.

- Nekem ne mond, én még éreztem is. - mondtam én is döbbenten forgatva a kezemet. Mert hogy a kezemen az alvadt véren kívül semmi nem mondta volna meg, hogy volt ott egy sérülés. Talán az a heg ami halványodott minden egyes pillanattal. - Ffffffura... - nyújtottam el az f betűt.

Mikor visszatértem a toronyba, Bruce volt az első akit felkerestem.

- Figyelj Bruce, tudom, hogy neked nem ez a a szakterületed, mert te atomfizikus vagy meg minden, de van egy kis bajom ami nem nagy baj, de eléggé kiakasztó, még pedig az, hogy átszúrtak egy kést a kezemen de pikkpakk meggyógyult és ennek nem így kéne lennie mert az ember minimum 1 hónapig épül fel egy átszurt kezen ha egyáltalán nem levágják és... - hadartam kétségbe esve a kezemet mutogatva Brucenak aki ott ült a fotelben szendviccsel a kezében, tágra nyílt pupillával.

- Álj, álj, álj! - próbált hadonászva leállítani. - most azt akarod mondani nekem, hogy megsérültél, de két perc alatt felgyógyultál belőle?

Hevesen ráztam a fejemet. Bruce a fejét vakargatta tanácstalanul.

- Megvizsgállak a legjobb tudásom szerint, de felhívok még pár barátot, hogy segítsenek. Teljesen átvizsgálunk tetőtől talpig, jó?

- Köszönöm Bruce. - sóhajtottam mélyet.

Pár nap múlva pedig minden létező tesztet és vizsgálatot elvégeztek rajtam, kezdve azzal, hogy különböző sebeket ejtettek rajtam - ami NAGYON fájt! - és figyelték, hogy milyen gyorsan gyógyul meg. Minél nagyobb volt a seb, annál gyorsabban gyógyult. Meg alap vizsgálatokat is elvégeztek rajtam, mint tüdőszűrés meg satöbbi.

De a vizsgálatok eredményei nagyon lassan akartak megjönni.

Kezdtem elfelejteni az egész balhét, és újra élveztem az újra alakuló életemet. Megkaptam a fizetésemet, így Natashával és Wandával elmentünk ruhákat venni, mert meguntam, hogy folyton valakitől kuncsorognom kell.

Tony odaadta a régi zenelejátszóját. Ami azért volt vicces, mert nekem újnak számított. Oda adta az anyukája kazettáit is és az övéit. Nem akartam elfogadni őket, hiszen elmesélte, mi történt a szüleivel, de azt mondta, hogy inkább használjam én, minthogy porosodjon a szoba sarkában. Hálás voltam neki.

Amikor Tony nem volt itt, mert Wakandába ment meglátogatni Buckyt, akkor Steve nyakán lógtam. Úgy éreztem Steve-el megint megtaláltuk a közös hangot azon az estén, mikor hosszú idők óta megint egymás mellett aludtunk, így sokkal bátrabban mertem zaklatni újra azzal az idegesítő énemmel amit megismerhetett annak idején. Például néztem ahogy festeget, és megjegyzéseket tettem a vázrajzaira. El is felejtettem milyen szépen rajzol. Mellette nem kellett új műfajokat megismernem vagy új könyveket elolvasnom, de mégcsak új filmeket se.

Mert ő volt Steve. Az a Steve akit már kiskorom óta ismertem. Akivel magam lehetek. Sose szerettem még úgy a jazzt, mint akkor, mikor együtt hallgattuk sztorizgatádok közben.