Tücsiiiik! Itt vagyon a next rész!
Kellemes olvasást! 😻
U.i.: Imádlak titeket!

Eren's POV
Haza érve egyszerűen bezárkózom a szobámba, és nem vagyok hajlandó kidugni az orromat. Armin legalább fél óráig könyörgött, hogy mondjam el, mi történt, de rendre elutasítottam minden közeledését.

Éppen Marcoval csetelek, amikor meghallom a már sokadik kopogást az ajtómon. Megforgatom a szemeimet, és félszegen kiszólok:

- Armin, nem tudnál végre békén hagyni?!

- Nem Armin vagyok - lemerevedek ültemben, a telefonomat kinyomom és csendesen az ágyra csúsztatom. Nyílik a bejárat, meglátom a másik lakótársam fekete haját és tompa fényű szemét. Erről rögtön, beugrik, miket mondott nekem múltkor.

- Ha azért fáradtál ide, hogy újfent megmondd, mekkora egy  buzi hímringyó vagyok, akkor inkább ne rabold az időmet, és hagyj békén! - arca még mindig érzelemmentes, csendesen közelebb jön, leül mellém, én automatikusan elhúzódok tőle. - Még van gusztusod hozzám? - érzem, mennyire elutasító, undorodó a hangom. Megvonja a vállát.

- Bocsánatot érni jöttem.

- Aha - kétkedek.

- Eren, komolyan mondom! Sajnálom, amiket akkor mondtam!

- Ezzel már nem sokat érek. Te - kezdem és idegesen fordulok felé - "lebuziztál" és még jössz a hülyeségeiddel - becsukom a szememet, megrázom a fejemet, így korrigálom magamat - marhaságaiddal?! Hát, köszönöm szépen, ez aztán a tetemes segítség!

- Ne csináld már! - arca leveti magáról a semlegességet, kérlelővé válik. Kinyúl felém, én pedig hitetlenkedve megrázom a fejemet. - Eren! Kérlek!

- Ne érj hozzám - sziszegem. Felállok, szélesre tárom az ajtót, és megvárom, amíg kimegy.
Aztán pedig becsapom.
Tudom, mennyire megbántott most, de lényegében ő tehet erről az egész kialakult helyzetről! 

Nem, nem Eren! A sértettséged mellé még hülye is vagy? Nem túl jó párosítás...

Ezt mondja a belső hangom. És igaza van. Elnyúlok az ágyon, és csak fekszek.

Úgy kettő órát.

Délig.

Délután háromig.

Délután hatig.

Mire végre történik valami. A telefonom kezd el zenélni, nyűgösen megnézem a kijelzőt. Ismeretlen szám. Egykedvűen felveszem, hiszen ha ismerős lenne, megvolna a száma.

- Igen?

- Szia, chica... - háttérben dübörgő zene, ő pedig vihogva mossa össze a szavakat. Ezt a hangot bárhol megismerném...

- Levi?!

- Riaville - röhögi a telefonba. - Milyen nyhomhi név má'?

- T-te részeg vagy? - idegesen ülök fel. Mi a ló nemzőszervét művel? És hol?

- Dehogy, drágám! Mit szó'ná' egy gyors menethez? - újfent felröhög.

- Te normálatlan állat! - torkolom le. Kifújom a levegőt. - Hol vagy? Mit csinálsz?

- Iszom a szerelmi bánatomra! - erre teljesen elsápadok, aztán pedig elpirulok.

- M-mert?

- Képzeld, kirúgott a pasim! Hallottál már ilyet?! - Nem tudja, hogy velem beszél...? - Farlaaaan! Itt va'? - a szívem kihagy egy ütemet. Szóval a "Menjünk egy gyors menetet" nem nekem, hanem egy bizonyos Farlannak szólt? Vele igen, velem meg...
Majdnem elsírom magamat a telefonba.

- Hol vagy? - a hangom olyan, mintha az övét használnám, rideg és elutasító.

- Ebbe a - nem fejezi be, vihogni kezd, aztán csuklik. - Figyelj csak! - suttogni kezd a telefonba, nekem meg nagyon kell figyelnek, hogy értsek akár egyetlen szót is a zene miatt. - Ne mondd el Erenkének, én meg akartalak döngetni, jó?

- Ne aggódj, nem mondom el... - ígérem csendesen. - Hol vagy?!

- Nyugi má'! Mi is a neve...? Mittomé' valami lila cégéres szar - véglegesen elvesztem a fejemet, aggódom, nehogy a vedelésen kívül más őrültséget is tegyen.
- LEVI ACKERMAN, AZONNAL NYÖGD I, HOGY MÉGIS HOL A JÓ SZAROS POKOLBAN VAGY! - csend. Kuncog.

- Egészen átvet - csukil - ted a szóhasználatomat. Teccik!

- Egy... - kezdem a számolást, hogy ő is hallja. - Kettő... 

- Jó, jó, na! Nem t'om a nevét. Lila cuccos muccos van kint azon az izén és úgy bigyózik, vágod?

- Nem. De nem csinálj semmit! Világos? Semmit!     

- Khhhh - úgy kezd röhögni, mint a Rózsaszínpárduc, én pedig kinyomom a telefont.

Na, ennyit arról, hogy tönkre teszem... Buta szerelmi hormonok! Wah!
Most úgy beszélek, mint egy csaj...

- Mikasa! - üvöltöm, miközben előbújok a barlangomból. Ő is értetlenül előjön, kíváncsian néz rám, miközben én a kabátomat rángatom fel. - Melyik az a klub, amelyiknek lila a cégére és villog? És itt van a közelben? - szinte azonnal jön a válasz.

- Alpha's Club? (Rögtön rávágta! Mikasaaaa! 😏 Szerk.)

- Nem tudom, ezért kérdezem- cipő egy, cipő kettő! Már majdnem kész vagyok. - Hol van?

- Figyelj, Eren! Szerintem nem ez a legjo-

- Nem nekem kell, egy részeg barátomat akarnám hazarángatni, de mivel nem tudom a címet... - idegesen elharapom a mondatot. Ő pedig bólint.   
- Jó. Tudod, hol van a kisbolt, ugye?

- Ahol Armin a teát veszi?

- Az. Na, annak a sarkán balra, és a második utcán fel. De a bolttól már eltéveszthetetlen - szomorkásan lehajtja a fejét. Egyszeriben mindent elfelejtek, ami rosszat valaha mondott nekem, sietve - nem tudom, hogy miért - nyomok egy puszit az arcára, és elmormolok egy "Köszönöm!"- öt. 

Pár perc múlva az említett kisbolt előtt kóválygok, Mikasának igaza volt, már innen hallani a tuc-tuc zenét.

Foáj...

Közelebb érve már a lila fényeket is látom. Kényelmetlenül érzem magamat, ahogyan bemasírozok. (Nem nagyon járok ilyen helyekre, nem tudom, hogy hogy van a bejutás... Szerk.) a tömegen átverekedem magamat, valaki van olyan kedves, és felken a bárpultra. Morogva összekaparom a már megtaposott testrészeimet, és tovább úszok a büdös emberek között.

- Nini, ismerős... - morogja valaki a fülembe. Átfogja a derekamat, és neki esik a nyakamnak. Egyetlen másodpercig hagyom, hogy csinálja, de utána rögtön felé fordulok, vádlóan nézek fel az acélszürke szemekbe. - Szia édesemmm... - bűzlik a piától, a szeme alatt hatalmas karikák vannak.És még valami...

- Te szívtál?!

- Nemm... - majd kis idő után hozzá teszi: - dee... 

- Te nem vagy normális... - morgom, miközben megragadom a csuklóját és erőszakosan elkezdem kivonszolni a "buliból".

- Hova megyünk? - nekem dől, aminek következtében majdnem belezúgunk egy cserjébe. -Á, bokorba! Jó lesz - és felvihog. - Már úgyis vágyom rád egy ideje... - mormolja és megharapja a fülemet.

- H-hagy ezt abba! - szólok rá pipacspiros arccal.

- Miért? Este van! Senki sem tátja.

- De, tudod, mi éppen rosszban vagyunk - szögezem le ingerülten.

- Tényle'? Mijé' is? - ködös szemmel néz rá, miközben tovább cibálom őt az egyre halkuló utcán.

- Mert egy büdös görény vagy, aki csak szórakozott velem - adom az egyszerű választ.

- Az csúnya dolog... - mondja együttérzően.

- Az - értek egyet vele, és hogy kicsit édesítsem a bosszút, erősen megrántom, úgy, hogy elesik. Én meg rá, mert magával rántott.

Szemét...   

Vigyorogva néz rám, majd megnyalja az ajkait. Próbálom legyűrni az iránta való éhségemet, több kevesebb sikerrel, így amikor megcsókol, csak pár pillanatig ellenkezek, után feltétel nélkül megadom magamat. Ott, az utca közepén.