Sziasztok, Csillámpónik! Meghoztam az új részt. Örömmel láttam, hogy növekedett az olvasók száma, egyre többen adogatták hozzá a sztorit az olvasólistájukhoz. Hát, nagyon szépen köszönöm! 😄
Csillagnak, kommentnek szuper nagyon örülök! Kellemes olvasást!
U.i.: Lana osztagvezető parancsa: nézzetek a részek elején a képeket! 🤗

- Eren! - Mikasa aggódva szemlél körbe, miközben belépünk a házba. - Bántottak?

- Nem - felelem szűkszavúan. Levire pillantok. - Nem, mert segített. - Mikasa felszisszen, miközben leülünk a nappaliban, megmentőm mereven állva marad.

- Már megint?! Ki volt?

- Michael.

- Újfent... - sóhajtja Armin, majd ő is helyet foglal.

- Ne mondd ezt! - fújok rá mérgesen. - Csak egyszer vert meg.

- És azóta is kék az egész felsőtested... - Levi enyhén köhint, hogy tudassa, még itt van. - Oh, bocsi - Mikasa békítően néz rá. - Leülsz?

- Nem - szeme engem fürkész, de nem szól többet. Én zavartan próbálok kitérni a pillantása elől, amiből az lesz, hogy mindenhova nézek, csak rá nem. - Úgy látom, még kicsit zavart vagy... - jegyzi meg ő szórakozottan. Ha nem ismerném - nem mintha ismerném -, azt mondanám, hogy gúnyolódik, de valahogy nem tűnik annak. Sőt! Aggódik? - Hol lakik ez a Michael? - kérdezi végül ridegen, vissza térve a stílusához.

- Egy utcával felettünk.

- Jó. Holnap én viszem suliba a Csodacsibét - jelenti ki, majd minden búcsúzás nélkül elhagyja a házat. Én csak kábultan nézek utána, ahogyan az imént hirtelen megmozdult, az illata szellőként terjedt felénk, amit most én élvezettel beszívok. 

Mikasa és Armin össze néznek, végül az utóbbi mosolyogva fordul felém.

- Mi az? - kérdezem értetlenül, amire annak a kettőnek a mosolya ördögi vigyorrá torzul.- Kezdek félni - jegyzem meg.

- Csodacsibe? - kérdezi Mikasa perverz hangsúllyal.

- Már múltkor is így nevezte, nem? - úgy beszélnek, mintha nem lennék ott.

- De, de azt hittem, ez valami egyszeri vicc - folytatják a társalgást.

- Becézgeti! De édi! - vihogja Armin, nekem pedig elvörösödik a fejem.

- Mi? Dehogy! Csak gúnyolódik rajtam - védekezek, de az arcom és a színe ellenem dolgozik.

- És jó volt az illata? - folytatja Mikasa.

- Tessék?!

- Láttuk ám! - tódítja Armin, majd kórusban elkezdenek a levegőbe szimatolni, engem imitálva. - Hmm, Mikasa, te is érzed? Levi szag van!

- Aha, érzem én! - helyesen a fekete hajú, én pedig elképedve nézem őket. - Milyen jó! Olyan férfias!

- Lehengerlő!

- Csábító!

- Rrrrrr! - morogja Armin vigyorogva, Mikasa pedig arcát legyezi.

- Mi van?! Ti teljesen megőrültetek? - nyüszítem, immár bordó arccal.

- Megmentett a gonosz Michaeltől! Ezt meg kell hálálnod - és mintha valami nagyon vicceset mondott volna, egyszerre kezdenek el röhögni.

- Jó, majd kap tőlem csokit - morgom dühösen, és a lehető leggúnyosabban.

- Persze, de te készítsd ám!

- Szép rózsaszín csomagolópapír! - énekli Armin, majd egymás szavába vágva kezdik el tervezgetni, hogy mit és hogyan fogok adni Levinek Valentinkor.

Én reményvesztetten felállok, és igyekszek csendben kislisszolni a nappaliból. De persze, nem jön össze, a barátaim észre veszik a szökési kísérletemet. Egyszerre ugranak utánam, én pedig rémülten menekülök fel Armin szobájába, és rájuk csapom az ajtót. Azok ketten továbbra is kacagva jönnek utánam.

- Eren Ackerman! Gyere elő! - vihogják. Próbálok minél dühösebb fejet vágni - még ha nem is látják -, de erre a marhaságra én is vigyorogni kezdek.