Sziasztok, Tücsik! 😏
Megjött az új rész, nagyon sajnálom, hogy ennyit kellett rá várni! 😔
De most már igyekszem vissza rázódni.
Egy kicsit uncsi lett, de remélem, tetszeni fog, kellemes olvasását! ❤️😊

Eren's POV:
Már tűkön ülök, percenként pillantok az órámra, erre a alkalomra külön kiöltöztem, vagy mi... Egy farmert és egy szebb inget (!!!) vettem fel, amiben jelenleg éppen a kanapén ülök, a lehető legmerevebb testtartással.

Levi bezzeg! Ő melegítő cuccban üldögél és a tévét távirányítóját nyomkodja. A legkisebb jelét sem mutatja az idegességnek, sőt! Még enni is tud!

Nekem a gyomrom egy borsóhoz hasonlítható, és reggel óta szörnyen fáj.

- Csodacsibe, nyugi! - szól rám határozottan, a mai nap folyamán sokadszorra - öt után már nem számoltam. - Nem fognak megenni.

- É-és ha mégis? - kicsit reszketni kezdek.

- De nem fognak! - ledobja a távirányítót és felém fordul, kezei közé veszi az arcomat és mélyen a szemembe néz. - Ezt azonnal fejezd be, világos? Te az én választásom vagy. És én boldog vagyok a választásommal. Nekik semmi okuk sincs arra, hogy megkérdőjelezzék a döntésemet - az acélkék szempár fogva tartja az én közönséges, zöld íriszeimet, megbabonázva nézek a szemeibe. Nyugtató, lassú csókot ad, érzem benne a szeretetet és az ígéretet, hogy megvéd.

Már majdnem sikerül lehiggadnom, a kicsit hosszúra sikeredett csóknak köszönhetően, amikor meghallom a csengő vinnyogását. Úgy ugrok meg, mint akit megcsapott az áram. Levi biztató pillantást küld felém, és eltűnik az előszobában. Aztán hallom, ahogyan ajtót nyit, hangok szűrődnek be. Egy idősebb nőé, egy férfié.

- Édes kisfiam, hát milyen jól nézel ki!

- Kösz, anya - még így, a nagy izgalom és félés közben is megjegyzem, hogy Levi mennyivel kedvesebben, melegebb hangon beszél az anyjával, mint mással. Puszi hangja. - Apa.

- Ej, de erős lett a kezed! - hallom a férfi hangján, hogy mosolyog.

- Gyertek be! Isabel? - becsukja az ajtót, a léptek közelednek a nappali felé, én pedig attól tartok, hogy el fogok ájulni. Zihálok, nem kapok rendesen levegőt.

Gyerünk, gyorsan valami nyugtató dologra! Megvan!

Levi, Levi, Levi!

Á, nem jó! Az ő szülei vannak itt...

Csók, csók, csók...

Ha előttük megcsókol mit kapok majd azért...?!

Kaja. Kaja, kaja...

Blah, mindjárt hányok...

Elfogy az időm, a vendégek beérnek a nappaliba, meglepetésemre csak a szülők. Körül néznek, és rémülten figyelem őket a kanapéról. A nő alacsonyabb, a fiával lehet egy magas. Karcsú, kellemes megjelenésű, arca csupa nyugodtság, és szeretet. A férfi határozott kiállású, magas és izmos, szemei szakasztott másai Leviének. Az ő profilja is nyugodt, és... barátságos?!

- Á! - mondja a nő kellemes hangon, amikor meglát. Megakad a levegő a torkomban és riadtan ugrok fel, hajlongani kezdek.

- Bocsánat, bocsánat! Egy kissé neveletlen vagyok! - kétségbeesetten szabadkozok.

- Hagyjuk a formaságokat! - a nő finoman elmosolyodik. - Maria vagyok - kedvesen megfogja az arcomat, ledermedek. De végül csak két puszit ad az arcom két oldalára. - Végtére is... szinte családtag vagy, jóllehet, még nem találkoztunk - egyszeriben úrrá lesz rajtam az a határtalan nyugodtság, mint ami az ő arcukon is játszik.

A férfi is felém lép, barátságos, őszinte tekintettel vizslat, a kezét nyújtja.

- Thomas vagyok. Már sokat hallottam rólad! - megrázom a kezét, úgy olvasom e az arcáról, hogy elégedett a fogásommal.

- E-Eren... - nyögöm ki még mindig kissé megilletődve, mire Maria szélesen mosolyog.

- Örülünk, hogy megismerhetünk. A lányunk is nem sokára-

De nem tudja befejezni, mert az ajtó kivágódik, és valaki sietve belép rajta. Csilingelő, izgatott leányhang.

- Megjötteeeeem! - a szülők össze néznek, majd csak halvány mosollyal szólnak ki a lányuknak.

- Isabel légy olyan szíves, és nem üvölts.

- Bocsi, Mama! - vigyorogva beugrál, sáros cipővel, kabátban és sapkában. Akaratlanul is elképzelem, milyen arcot fog vágni mindehhez Levi. Na, bumm, tiszta padló. Elengedek egy vigyor, miközben megszemlélem Isabelt.

Megdöbbent a hasonlóság, egy pillanatra el is bizonytalanodok. Isabel arcáról süt a gyerekesség, szeme pontos mása az apjáénak és a testvérének. Rövidke, vörös haja van, és csintalan mosolya.

- Csá, Eren! - üdvözöl vigyorogva, és szorosan megölel, majd tovább galoppozik a szobában, teljesen össze sározva mindent. A lehető legnagyobb kerülővel megy vissza az előszobába.

-Isabel, tudod, hogy Levi mennyire tisztaságmániás! - dorgálja meg Maria. - Most ezt miért kellett?

- Bocsi, Mama! - ismétli meg az iménti szavait, de tisztán leolvasható sugárzó arcáról, hogy nem is sajnálja. - Szomjas vagyok! LEVI! - felüvölt, majd egy sapkában, félig felvett mamuszban és egy félpár kesztyűvel a balján elindul a konyhába. - Nahát, micsoda mocsok! Ki sározta ezt össze ennyire?! - erre a kérdésére köhögök egyet, hogy elfojtsam a röhögésem.

- Kislányom, egy kicsit nyugi, jó?

- Bocs, Papa! - vakkant ki a konyhából, majd vissza tér egy hatalmas pohár gyümölcslével és egy húzásra megissza. - Áh! - sóhajtja. - Ez jó volt. Eren, hol a tesóm?

- Ö... Izé... Én nem is tu-

- Hagyd csak! Farlan még úgy sincs itt! - mosolyogva jön be ismét a nappaliba.

- Édes kislányom - kezdi Thomas szülői gúnnyal. - Megtennéd esetleg, hogy rendesen levetkőzöl? - Isabel erre egy pajzán vigyort villant, Maria pedig gyengéden fejbe vágja, de látom a szája sarkában megbújó mosolyt.

- Hát persze! - kekeckedik és vissza megy, hogy levegye a kinti, ideg időben használatos cuccait. Vissza jön, immár rendesen, farmerban, egy hosszú ujjú, hosszított, tapadós felsőben és ezúttal már mindkét rózsaszín, szőrös mamusz rajta van.

Ezt Levi szerezte...? Vagy Isabel hozta? Nem, nem, ez utóbbi valószínűbb!

Bár nevezhetünk engem melegnek, azon még az én állam is leesett, hogy Isabel mennyire jól néz ki. Nyújtózik, aminek következtében hármat roppan a háta.

- Nyáh, ez de jó, LEVI! - tanácstalanul nézek rájuk. Most mit csináljak?

- Jövök már, ne üvölts, hülye gyerek! - rója meg morogva, miközben lejön az emeletről. Isabel rögtön szorosan megöleli, Levi pedig automatikusan viszonozza.

- Szeretleeek! - erre a fiú rögtön eltolja magától.

- Már megint mit műve- - meglátja a nappalit. - T-te jóságos... - aztán vissza pillant Isabelre. - Véged - közli halál nyugodtan, mire a lány futni kezd, Levi utána. Én csak elképedve nézem a számomra eddig ismeretlen Rivaille-t, aki éppen egy tollpárnát ver szét az ellenfele fején.

- Eren - szól oda nekem csendesen Maria. Ijedten fordulok felé. - Gyere, állj ki velem a kapuba, hogy Farlan tudja, hova jöjjön! - engedelmesen követem, jól tudom, hogy nem csak Farlan miatt fogunk a kapuba menni.

És a terve nagyon nem tetszik.

Baj van velem? Ne! Én nem is csináltam semmit...

Nyelek egyet, majd követem.

(Ez csak úgy tetszik 😍😍)