Madisont a taxisofőr csak vonakodva és némi plussz pénzért volt hajlandó elvinni a megadott címre. A városon keresztül folyó folyó partán, egy elhagyatott raktárépület volt a célállomás. Egyangú, szürke betonépület, de a célra megfelelt: üres és csendes hely, minimális forgalommal. Madison igyekezett megőrizni a hidegvérét, de a pisztolyát azért magával hozta, a biztonság kedvéért. Fehér botjával lassan az utat tapogatta a raktár bejárata felé, a fegyver egyelőre az övébe szúrva pihent. A fém hidegsége megfagysztotta a vért Madison ereiben.

-Hát itt vagy!- hallotta Indigo hangját. A hideg futkosott a hátán a fáradt, rekedt hangtól.

-Egyedül, ahogy ígértem.- eldobta a botját, majd feltartotta két kezét, jelezve, hogy fegyvertelen. Mármint, átmenetileg az. El azért nem dobta a pisztolyát... annyi esze azért volt.

-Helyes.

-Hol van Ed?

Rébusz a sarokban állt és kegyetlenül vigyorgott. Élvezte a jelenetet, amit ő rendezett. Íme, a darab utolsó felvonása. Látta, ahogy Indigo megbilincselt kézzel és lábbal ott áll a remegő Madison előtt és néma könnyek folynak le az arcán. Jól tudja, ha a hangja egyszer is megremeg, vagy kilép a rá szabott szerepből, Rébusz majd úgy csavarja a történéseket, hogy meghal. Így van reménye az életre egyelőre.. csak nem szabad kilépjen a karakterből.
Ed tudta, hogy Madison hallása kitűnő, így Rébusz is tisztában volt ezzel. Letérdelt Indigo mellé, hogy hangja a megfelelő helyről szóljon, és fejbe vágta saját magát az eddig a kezében szorongatott pisztolyával.

-Itt vagyok, itt vagyok.- szipogta, mint akit egész éjjel át kínoztak, de nem tudott megálljt parancsolni a mosolyának. Gyakorlatilag az orránál fogva vezette a vak nőt.

-Jól vagy, Ed?

-Hát persze. Semmi olyan, amit nem heverek ki pár nap alatt.- Rébusz jelzett Indigonak, hogy folytassa a tenyerére írt szövege felolvasását.

-Most mi legyen? Itt vagyok én, a rettegett sorozatgyilkos, a túszom a te kis barátod, és te magad, a zsaruk kutyája, de egyedül.. patt helyzet.

-Mit akarsz?

-Lelőni őt.. meg még jópár másik embert.

-Miért?

-Hogy miért? Ezen sokat gondolkoztam már, hogy őszinte legyek...- egy pillanatra elhallgatott. Madison úgy vélte hatásszünetet tart, valójában csak a felhúzta a ruhája ujját, hogy megtalálja az alkarjára írt választ- Nincs különösebb oka.. az elsőt azért öltem meg, mert unatkoztam. Csak az a baj, hogy félúton rákaptam erre a felszabadító érzésre és függő lettem. Nem tudok leállni.

-Orvos vagyok, pszichológus, hisz ismersz! Én segíthetek.. tényleg.

-Nincs rád szükségem. Csak hagyj. De ha már itt vagy, tanúja lehetsz, ahogy megölöm a szánalmas kis barátodat.

-Ne... várj, kérlek ne...

-Dr. Gray...- nyelt egyet Ed a földön kuporogva- Madison.. tényleg le fognak most lőni?

-Ed, én...

Kintről szirénák hangja hallatszott. Madison kicsit megnyugodott. A két nyomozó ezek szerint megkapta az üzenetét, amit a taxisofőrrel küldött.. helyes, így megérte a pénzét.
Rébusz magában káromkodott. Kihasználta a pillanatnyi csodálkozást, Indigora vetette magát. Az egyoldalú dulakodás alatt Madison előrántotta a fegyverét, a férfi pedig fájdalmában felkiáltott.

-Ne, ne lőjön le, kérem!!- sikítozott a férfi, Ed félénk hangját utánozva- Madison kérlek segíts! Ott áll pontosan előtted, kérlek, nem akarok meghalni... ha... ha előre lősz csak a térdét találod el, jajj segíts, nem akarok meghalni!!

Madison gondolatai cikáztak, sebesebben, mint a puskagolyó. Nem akarta bántani Indigot, aki olyan kedvesen fogadta be az otthonába és életébe. Azt viszont még kevésbé akarta, hogy a betegének... a barátjának, Ednek baja essen. Ha csak a nő térdét lövi meg, abból felépülhet nem? Ha viszont lelövi a férfit... ő meghal.
A döntés megszületett, meghúzta a ravaszt.

-Madison, ne!- kiáltott Ed, az igazi Ed, de túl későn. A doktornő lőtt, Indigot elérte a golyó, és holtan rogyott össze- Úr Isten! Indigo!!

-Mi történt, Ed? Mi folyik itt?- kérdezte pánikszerűen a vak nő.

A férfi a kezében tartott pisztolyra nézett és mindent megértett- hiszen nem csak Rébusz rendkívül okos, hanem ő is. Ebben a pillanatban olyan messzire hajította magától a pisztolyt amilyenre csak tudta és a földre kuporodott. Térdét átölelve ott feküdt a halott Indigo mellett és nem tudta a szemét levenni a nő üveges tekintetéről. Olyan szép kék szemei voltak...

-Ed? Mi történt? Nem látom! Ed?!- sikítozta Madison.

-Én voltam...- suttogta Ed egyfolytában- Végig én voltam...