Madison rettentő izgatottan várta már Ed érkezését.. szinte fél percenként olvastatta fel telefonjával a pontos időt. Az asztala mögött ült, mögötte nem takarták függönyök az ablakot, a délutáni nap kellemesen sütötte a hátát. Jobb kéz felőli fiókjában lapultak a kölcsönvett helyszínelési fotók és jelentések, rajtuk egy kisebb pisztoly, amit Gordon adott neki önvédelem céljából. Madison rettegett tőle, hogy valaha is használnia kell, amikor a kezébe kapta és megérezte a súlyát, majdnem elejtette.
Gondolatai közül az ajtó nyikorgása rántotta ki. Még egyszer felolvastatta az időt- Ed milyen pontos!

-Üdvözlöm Ed, tökéletes időzítés, mint mindig.- köszöntötte mosolyogva. Most, hogy betege ideért, furcsa jókedv kerítette hatalmába.. mintha a puszta jelenléte elég lett volna hozzá, hogy kiragadja a nőt a világ gondjai közül. Jó volt olyan problémákkal foglalkozni, amik megoldására adott egy univerzális képlet, megoldás.

-Attól tartok még nem..- a férfi nem Ed volt. Hangja furcsa, nem kimondottan nyávogós, nem is gurgulázó, dr valahol a kettő között- egyszóval furcsa élmény volt hallgatni. Nem esett sem jól az ember fülének, sem jól.

-Ki maga?- a doktornő keze akaratlanul is a fiók felé indult.

-Találkoztunk már.- ahogy egyre közelebb jött, a lépéseinek koppanása mellett egy furcsa, súrlódó hang is hallatszott, mintha fél lábát vonszolta volna csak maga után akár egy sánta. Madisonnak szörnyen ismerős volt ez a hang, de ha fegyvert fognak a fejéhez sem emlékezett volna, hol hallotta korábban.

-Valóban? Ezek szerint roppant emlékezetes lehetett az az alkalom..

-Nem biztos, hogy a szarkazmus a legjobb válasz, ha az illető vak és fegyvert fognak rá.- Madison láthatóan összerezzent.

-Blöfföl.- vágta rá magabiztosságba baurkolt, rettegéstől remegő hangon.

-Magának is most kellett szkeptikussá válnia, mi? Hiszi ha látja?- a nőnek ideje sem maradt felháborodni, mikor a férfi elsütötte a fegyverét és szétlőtte a mögötte lévő ablakot, majd a pisztoly csövét a doktornő vörös tincsei közé dugta.

-Mi akar?- Madison érezte, hogy bármelyik percben elkezdhet sírni.

Nem akart még meghalni. És nem így akart meghalni. Az elemeten Indigo épp takarított, ezért hiába kiabálna, egy árva szót sem hallana és ez csak felbőszítené az idegent. Ha megpróbálna elfutni, szintén lelőhetné. A fiókból ideje sem lenne előrántani a saját pisztolyát és ami nagyobb gondot jelent, ha nem tapinthatja ki a célpontját fogalma sincs, merre kéne lőnie. Egyedül közelharcban venné hasznát, de valami azt súgta, arra most nem foh sor kerülni.
Gondolatai kezdtek lelassulni, kisiklani és mind egy mondatban futott össze: Élni akarok!
Remegett, a gyomra görcsbe rándult, testhőmérséklete kellemetlenül megemelkedett. Érezte ahogy valami langyos siklik le az arcán. Ezt el akarta kerülni, de csak nem bírta megállni hogy elsírja magát.

-Nem akarom bántani magát.- azonnal elemelte a pisztolyt a nő fejétől- Az nem az én dolgom.. a barátom, Victor viszont nem csak hogy ért hozzá, élvezi is. Úgyhogy...

-Üdv, Dr. Gray!- integetett Victor, aki eddig teljes csendben állt a férfi mellett. Lehet, hogy az előbb ő fogott rá fegyvert és nem is a sánta?

-Miért integetsz és mosolyogsz? Nem látja, de idióta!- teremtette le a másik férfit.

-Csak jó benyomást akartam kelteni...

-Azért jöttünk hogy megfenyegessük, te féleszű!- a kijelentést követő halk csattanásból Madison úgy vélte, élete legnagyobb facepalm-ját hagyta ki. Továbbra sem tudott megfeledkezdni az előző rettegésről, hiszen szinte lepergett az élete a szeme előtt, de hála Victornak, nem tudta tovább komolyan venni a sántát.

-Nem csinálják ezt gyakran, mi?- szólalt meg elhamarkodottan.

-Gyakrabban, mint sejtené.- szűrte a szavakat a fogai között a sánta.

-Főnök, hadd intézzem ezt én!- kérlelte a másikat Victor, két kezeit összetéve mintha könyörögne- Várj meg kint!

Hirtelen odalépett Madisonhoz és szorosan a fejéhez nyomott ehy pisztolyt. A nő újra remegni kezdett, és ugyanaz a rosszullét környékezte meg, mint az előbb.

-Ide halgass dokikám! A Főnök azt akarja, hogy hamár kezelésbe veszed egy régi barátját, ne cseszd el, különben kénytelen leszek egy olyan feladatot teljesíteni, ami a te haláloddal végződne. Azt ugye te sem szeretnéd? Szerintem sem. Értjük egymást, ugye?- a nő remegve, szaggatottan kezdett bólogatni- Csodás! Akkor túl is vagyunk a nehezén. Most már csak egy olyan apróságot kérnénk, hogy ezt az apró incidenst ne emlísd Ednek, jó? További szép napot!

Azzal ki is sétáltak. Madison nem tudhatta biztosra, hogy mikor mennek el, ezért még jó sokáig ott maradt a biztonságot jelentő íróasztala mögött és azon agyalt, hogyan tudná elrejteni a szétlőtt ablakát, vagy mit hazudjon róla, hogy Ed ne tegyen fel lérdéseket.